Januárban kezdődik a másodfokú tárgyalás a vörösiszapperben - A Győri Ítélőtábla tárgyalja az ügyet

2016.09. 2. Jogi Fórum / MTI

Január 23-án kezdődik a Győri Ítélőtáblán a vörösiszapper mind a tizenöt vádlottja ellen a másodfokú tárgyalás, különösen nagy kárt okozva elkövetett közveszélyokozás és más bűncselekmények miatt - tájékoztatta a táblabíróság szóvivője.

Ferenczy Tamás elmondta, hogy az ügyész által előterjesztett fellebbezés miatt indult a másodfokú eljárás, amely előreláthatólag január 26-ig tart majd. 
    

A Veszprémi Törvényszék bűncselekmény hiányában mentette fel idén januárban a vörösiszapper mind a tizenöt vádlottját első fokon. A vádlottak és védőik tudomásul vették az ítéletet.
    

A bíróság a vádlottakat a halált okozó gondatlan közveszélyokozás vétsége, a gondatlanságból elkövetett környezet- és természetkárosítás, továbbá a hulladékgazdálkodás rendje megsértésének vádja alól is felmentette.  
    

Szabó Györgyi, a büntetőtanács elnöke az ítélet kihirdetésekor hangsúlyozta: összességében elmondható, hogy a bíróság által megállapított szabályszegések és a katasztrófa bekövetkezte között nincs ok-okozati összefüggés. 
    

A Mal Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház pedig lakhatatlanná vált. 

  • kapcsolódó anyagok
BÍRÓSÁG