Bírósági fogalmazói álláshelyek Békéscsabán és Gyulán - Március 16-áig lehet jelentkezni a meghirdetett helyekre

2017.01.27. Jogi Fórum / Gyulai Törvényszék

2017. év I. félévében a Békéscsabai Járásbíróságon és a Gyulai Járásbíróságon egy-egy bírósági fogalmazói álláshely került meghirdetésre. Az állásokat pályázat útján lehet betölteni. Az állásra olyanok jelentkezését várjuk, akik egyetemi állam- és jogtudományi diplomával rendelkeznek.

A bírósági fogalmazó igazságügyi alkalmazott, akinek a legfontosabb feladata a bírói tisztség ellátásához szükséges gyakorlati ismeretek megszerzése. A fogalmazói joggyakorlati idő három év, ezt követően van lehetőség a jogi szakvizsga letételére. Ezen időszak alatt a bírósági fogalmazó helyi és központi képzéseken mélyítheti el az egyetemen megszerzett elméleti ismereteit, továbbá valamennyi ügyszakban gyakorlatot szerezhet azáltal, hogy tanácsok mellé beosztva tárgyalásokat látogathat, határozattervezeteket készíthet, illetve jegyzőkönyvet vezethet. A bírósági fogalmazók rendszeresen részt vesznek bírák által vezetett tanulókörökön, amely a jogi szakvizsga sikeres teljesítéséhez nyújt számottevő segítséget. Mindezeken túl a bíróság biztosítja annak lehetőségét is, hogy a bírósági fogalmazó külföldi ösztöndíj programokon és tanulmányutakon vegyen részt.

A bírósági fogalmazói állások betöltésének időpontja 2017. június 01. napja. A pályázatot mellékletekkel együtt, egy példányban, az Országos Bírósági Hivatalhoz (1055 Budapest, Szalay u. 16. szám) kell személyesen vagy postai úton benyújtani.

A beérkezés határideje 2017. március 16. napja 16 óra 30 perc.

A pályázóknak egy központi bírósági fogalmazói felvételi versenyvizsgán kell részt venniük, mely írásbeli és szóbeli részből áll. Az írásbeli versenyvizsga időpontja 2017. március 30. napja, míg az írásbeli részt sikeresen teljesítők számára a szóbeli vizsgarészre 2017. április 19. napján kerül sor.

A pályázat benyújtásának részletes feltételei és az általános tudnivalók a központi bírósági honlapon (www.birosag.hu), a „Pályázatok” menüpont alatt találhatóak meg.

  • kapcsolódó anyagok
BÍRÓSÁG