Be kérdésben segítségkérés!

Béla, és a kérdésre is válaszolsz?
ObudaFan, amit beidéztél, szintén azt támasztja alá hogy létezik „eljárás alá vont személy” akár még egyszerű gyanúsítás nélkül is, örülök, hogy végre beláttad.
Csak jelzem, hogy eddig azt az álláspontot képviselted, hogy minden eljárás alá vont egyben terhelt is.
A BH-ban foglaltakkal egyébként azt gondolom teljesen szinkronban vannak az általam korábban kifejtettek, tehát ha valahol ellentmondást vélsz felfedezni, akkor azt olyan módon mutasd ki, hogy nyilvánvaló legyen.

„Büntetőeljárást pedig lehet folytatni ismeretlen személy ellen is, mert a nyomozó hatóság köteles büntetőeljárást indítani bűncselekmény megalapozott gyanúja esetén, akkor is, ha konkrét személlyel szemben még nem állapítható meg semmilyen gyanú.”

Ha a büntetőeljárást az alany szempontjából közelíted akkor ez nem lesz így helyes. A büntetőeljárás kifejezés helyett a nyomozást kellene használni, ha ui az eljárás a nyomozás megszüntetésével befejeződik, akkor nem lesz büntetőeljárás belőle, mert ahhoz négy pozitív és négy negatív feltételnek kell teljesülnie. Ebből egy feltétel az elkövetői megalapozott gyanú. Ez a megszűnt nyomozás pedig legjobb indulattal is csak egy csonka, vagy feltételes büntetőeljárásnak lenne nevezhető, amely éppen a szükséges feltétel be nem következése miatt szűnt meg.
Az, hogy a BH-kban mégis lehet ismeretlen tettes ellen is megindult büntetőeljárásról olvasni, az egy nem helyes szóhasználat, de annyiban mégis elfogadható, hogy ezekben az esetekben kiegészült az eljárás az elkövetői alapos gyanúval is, tehát megindult az in personam büntetőeljárás. Azokban az ügyekben ugye nem sok BH születik, ahol megszüntetik a nyomozást, tehát az eljárás el sem jut a bírósági szakba.
Nem elfogadhatóak azok a magyarázatok, melyek - és ezt most elsősorban neked írom Béla – a törvény szövegének nyelvtani értelmezésén túl, homályos rendszertani, történeti értelmezésekre, „kiforrott joggyakorlatra” hivatkozással, analógiákkal, terjesztené ki az értelmezés határait. A büntető jogban egyébként minden kiterjesztés, vagy megszorítás a törvényhozó akaratához képest történő kiterjesztésre, megszorításra vezet, mivel a törvény szövege a „zsinórmérték”. Csak így érvényesülhet a nullum crimen elve.

6.§ (2) Büntetőeljárás csak bűncselekmény gyanúja alapján, és csak az ellen indítható, akit bűncselekmény megalapozott gyanúja terhel.

Jelezném, hogy ez a Be. első fejezetében az alapvető rendelkezések közt szerepel, ne akarjuk már takonnyal elkenni.

Kedves guba,

Házkutatást, motozást és lefoglalást pl. a tanúval szemben is lehet alkalmazni (különösen a lefoglalás tanúval szembeni alkalmazásának van gyakorlati jelentősége). Akkor is, ha van már gyanúsított, akkor is, ha nincs még. Őrizetbe vételt viszont terhelttel szemben lehet alkalmazni, mert a Be. 121. § (1) szerint terheltet lehet őrizetbe venni.
Álláspontomat támasztja alá a Pécsi Ítélőtábla következő döntése is:
BH2007. 217

I. A büntetőeljárási törvény nem ad lehetőséget az őrizetbe vett terhelt ugyanabban az ügyben történt tanúkénti kihallgatására. Az ily módon felvett tanúvallomás bizonyítékként nem értékelhető [1998. évi XIX. törvény 126. § (1) bek., 78. § (4) bek.].
A másodfokú bíróság a védelmi fellebbezések alapján eljárva az elsőfokú bíróság ítéletét és az azt megelőző eljárást az 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) 348. § (1) bekezdés alapján felülbírálta és ennek alapján megállapította, hogy a megyei bíróság a perrendi szabályoknak megfelelően folytatta le a bizonyítási eljárást, a tényállást a szükséges mértékben felderítette, a bizonyítékokat beszerezte és értékelte. Megállapította azonban azt is, hogy a megyei bíróság a bizonyítékok értékelése során eljárási szabályt sértett, amikor bizonyítékként értékelte C. É. vádlott tanúvallomását. A Be. 126. § (1) bekezdése szerint az őrizetbe vétel a terhelt szabadságának átmeneti elvonása. Az őrizetbe vételt a nyomozó hatóság határozattal rendeli el, a határozatnak tartalmaznia kell - több más adat mellett - a gyanúsítás alapjául szolgáló cselekmény lényegét. Az őrizetbe vételt megalapozó tényeket, körülményeket a határozat indokolásában kell rögzíteni. Az őrizetbe vétel kapcsán a büntetőeljárási törvény mindenhol terheltet említ. Az a személy tehát, akit őrizetbe vettek terhelti pozícióba kerül és az őrizetbe vételt elrendelő határozat közlésével tudomást szerez arról is, hogy milyen bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják. Miután ugyanabban a büntetőeljárásban egy adott időpontban minden személy csupán egyféle pozíciót foglalhat el, ezért a már őrizetbe vett terhelt kizárólag gyanúsítottként hallgatható ki. Tanúkénti kihallgatására a büntetőeljárás-jog rendelkezései nem adnak lehetőséget. Az ilyen személy tanúkénti kihallgatására csak akkor kerülhet sor, ha az őrizetbe vett személlyel szemben a büntetőeljárást megszüntetik, vagy más ügyben rendelték el őrizetbe vételét.
Az elsőfokú bíróság pontosan és részletesen feltárta azokat a körülményeket és előzményeket, amelyek után C. É. vádlott őrizetbe vételére 2005. június 25. napján 20 óra 05 perckor került sor. Ettől az időponttól kezdve C. É. vádlott terhelti pozícióba került, tanúkénti kihallgatására ezért 2005. június 25. napján 20 óra 56 perckor nem kerülhetett volna sor. Miután kihallgatására az eljárási törvénybe ütköző módon került sor, ezért a tanúvallomást a Be. 78. § (4) bekezdése alapján bizonyítékként értékelni nem lehet.

(Gyk.: az őrizetbevétellel az őrizetbe vett ipso jure terhelti pozícióba kerül, amiről az őrizetbe vételt elrendelő határozat közlésével tudomást szerez.)

Büntetőeljárást pedig lehet folytatni ismeretlen személy ellen is, mert a nyomozó hatóság köteles büntetőeljárást indítani bűncselekmény megalapozott gyanúja esetén, akkor is, ha konkrét személlyel szemben még nem állapítható meg semmilyen gyanú.

Ez a vita valóban meddővé vált, mert minden jogszabályi hivatkozás ellenére próbálsz megvédeni egy olyan elméletet, ami a jelenlegi Be-vel teljesen ellentétes.

Azt álítom, hogy megindulhat a büntetőeljárás úgyis, hogy (még) nincs terhelt.

„Tulajdonképpen már az tévedés, hogy a büntetőeljárás feltétlenül valaki "ellen" kell follyon.”

Ezt nyilván az alapján írod, hogy én azt írtam, hogy büntetőeljárást csak terhelt ellen lehet folytatni. Ez igaz is. De akkor megfordítanám a kérdést, hogy világosabbá váljék a finom különbségtétel:
Nem terhelt személy ellen lehet-e büntetőeljárást folytatni? (figyelemmel a büntetőeljárás megindításának taxatív felsorolt feltételeire) Mert akkor te ezt állítod most, ugye? : -) Ezen kívül ha van időd olvasd át amit az in rem és az in personam történő nyomozásról írtam.

Tudtam, hogy előbb-utóbb csak megítéltetik az a kiérdemelt újabb egy pont! : -))

Nem árt ha emlékeztetsz rá bennünket - tényleg az idézett hozzászólásodban követted el az alapvető tévedést: hogy tudniillik a büntető eljárás csak terhelt ellen folyna. Tulajdonképpen már az tévedés, hogy a büntetőeljárás feltétlenül valaki "ellen" kell follyon.
A többi már csak ennek a tévedésnek a magyarázata, mentegetése.

A vita fölöslegessé válását illetően viszont nagyon igazad van. A felek ismételten is előadták az érveiket, újabbak már nem várhatók. Akinek füle van a hallásra, szeme van a látásra, eldöntheti, szerinte kinek az álláspontja a meggyőzőbb. (Hogy kinek van "igaza" - azt esetleg a Mindenható. :))

A vita halad visszafordíthatatlanul a teljes meddővé válás felé. Ennek csalhatatlan előjele, hogy mire a feltett kérdésre válasz érkezik, már azon is lehet vitatkozni mi is volt a kérdés. Csak a jobb tisztánlátás érdekében beidézem 10.25-ei beírásomat, melyet „egy rendőr” kérdésére válaszoltam, és amely alapján ezt az egész vitát elindítottad:

„guba # e-mail 2007.10.25. 20:08
„Mi a büntetőeljárás megindítása és mi a nyomozás elrendelése közötti különbség?”

A nyomozás folyhat akár ismeretlen tettes ellen is, ill ha van terheltje, az előtt is foganatosíthatnak eljárási cselekményeket, mielőtt vele az alapos gyanút közölték volna. Tehát eljárás alá vont személy már korábban lehet, mint „terhelt”, mert terheltté csak akkortól válik, amikor közlik vele az alapos gyanút.
Büntetőeljárást viszont csak terhelt ellen lehet folytatni.”

Tehát nem árt nyomatékkal rögzíteni, hogy az „eljárás alá vont személy”, és a „terhelt” közötti különbség létezéséről, mibenlétéről beszélünk.
Hogy még ettől is világosabban rámutassak arra, hogy nem minden eljárás alá vont személy terhelt is egyben, feltettem egy még konkrétabb kérdést. Ez a kérdés így szólt:

„Minek neveznéd azt a személyt, akivel szemben ismeretlen tettes ellen folyó nyomozás során valamilyen eljárási cselekményt foganatosítanak (pl titkos lehallgatás, őrizetbe vétel,stb.), de nem közölték vele az alapos gyanút?

És erre milyen választ is adtál? Csak a hitelesség és a következetesség kedvéért nem árt szembesülnöd vele:

„Erre a kérdésre válaszoltam: terheltnek kell nevezni.”

Vagyis tegnap 12.45-kor mikor ezt a választ írtad, még úgy gondoltad, hogy az „eljárás alá vont személy” és a „terhelt” között nincsen semmilyen különbség.
Eddig tudsz követni, ugye? Újabb „segítő”kérdést tettem fel, hogy rávezesselek a különbségre:

„Ezek szerint ha valakinél házkutatást tartanak, vagy más eljárási cselekmény alá vonják, akkor az már terhelt is egyben?”

És akkor áttörés, csodálatos meglepetésre, egy hét után megvilágosodás, fordulat következett be az álláspontodat illetően. Mert mit is írtál ma reggel? Hát ezt:

„Ez pedig nem csak az elkövető házára vonatkozhat. Éppen ezért attól, hogy valakinek a házát átkutatják, még nem lesz terhelt, de nem azért, mert nem közölték még vele a megalapozott gyanút, hanem mert ad absurdum olyan személy házában is lehet jogszerűen házkutatást végezni, aki nem is tud a bűncselekmény elkövetéséről (pl. az elkövető rokona, akinek a házában az elkövető akár az ő tudta nélkül rejtette el az elkobozható dolgot, stb.)”

Ez a valódi teljesítmény! Igaz ugyan, hogy valószínűleg te magad sem tudod már mivel is vitatkozol, a lényeg, hogy nekem ellentmondjál, de végül csak beláttad, hogy az „eljárás alá vont személy” és a „terhelt” nem feltétlenül ugyanazt jelenti.
Ez egyébként csak egy szál volt, amelyet felfejtettem ebből a hosszú és értelmetlen vitából, melyet veled folytattam, a számos „egyéb” nézetkülönbséget (pl. a terheltté válás aktusának kérdését) most újra nem részletezem.

Házkutatást akkor is lehet folytatni, ha bűncselekmélny elkövetésével nem is várható a ház használójának a gyanúsítása, mert a házkutatásnak nem ez a lényege:

Házkutatásnak akkor van helye, ha megalapozottan feltehető, hogy az

1. a bűncselekmény elkövetőjének kézre kerítésére,
2. a bűncselekmény nyomainak felderítésére,
3. bizonyítási eszköz, elkobozható vagy vagyonelkobzás alá eső dolog megtalálására

vezet.

Ez pedig nem csak az elkövető házára vonatkozhat. Éppen ezért attól, hogy valakinek a házát átkutatják, még nem lesz terhelt, de nem azért, mert nem közölték még vele a megalapozott gyanút, hanem mert ad absurdum olyan személy házában is lehet jogszerűen házkutatást végezni, aki nem is tud a bűncselekmény elkövetéséről (pl. az elkövető rokona, akinek a házában az elkövető akár az ő tudta nélkül rejtette el az elkobozható dolgot, stb.)

„A hirdetményi közlés is kézbesítésnek tekintendő.”

A joggyakorlatban (amiben feltételezésed ellenére volt és van részem) ezt nem tekintik a megalapozott gyanú közlésének. Annak ellenére, hogy a Pp. esetén, vagy a Ket. esetén a hirdetményi kézbesítés közlésnek tekintendő, ebben az esetben éppen a megalapozott gyanú közlése kiemelkedő jelentősége (amely tényleg kiemelkedő jelentősége, csak amelyből nem az általad írtak következnek) folytán a jelenlegi jogi szabályozás a hirdetményi kézbesítést a közléssel egyenértékűnek nem tekinti. (Csak egy példa: 11/2003. (ÜK. 7.) LÜ utasítás 8. § (1) A gyanúsított jogai azt is megilletik, akivel szemben a megalapozott gyanút azért nem lehetett közölni, mert tartózkodási helyét a felkutatására tett intézkedések ellenére sem sikerült megállapítani, illetőleg, aki ellen távollétében folyik a nyomozás (Be. XXV. Fejezet).) Éppen ezért in absentia eljárásban úgy születik ítélet, hogy közöltnek tekinthető a megalapozott gyanú. (A Be. 70. § persze ezzel ellentétesen is értelmezhető lenne, de ott nem speciálisan a megalapozott gyanú közlése van szabályozva.)

"Viszont nagyon nem mindegy a fogva lévő eljárás alá vontnak, hogy mikor közlik vele az alapos gyanút, mert ettől az időponttól válik jogosulttá a védőre."

Ez megint egy olyan megállapítás, ami azért konkrét Be-szabályból nehezen vezethető le. A gyakorlat azonban az, hogy pl. fogyasztásos kábítószerrel visszaéléses ügyekben pl. szakvélemény előtt nem szoktak megalapozott gyanút közölni, de már elfogadnak védői meghatalmazást. Még egyértelműbben cáfolható ez a kijelentésed a kirendelések gyakorlatával. Amennyiben az "eljárás alá vontat" eszméletlen állapotban veszik őrizetbe (rendszerint kórházban, hiszen a felébredés időpontjának előreláthatatlanságára tekintettel az őrizetbevétel indokolt), a megalapozott gyanú közlésére gyakran napokig nem kerülhet sor az állapota miatt, ennek ellenére az őrizetbe vételnél már ott a kirendelt védő. (A fentieket fenntartva azt is megjegyzem, hogy in absentia eljárásban gyakran már akkor van kirendelt védő, amikor a hirdetményi iratot még nem kell kézbesítettnek tekinteni.) Tehát: lehet az "eljárás alá vontnak" védője a megalapozott gyanú közlése előtt is.

______________

Nézd, az az igazság, hogy nincs igazad. Ismeretlen elkövető esetén is büntetőeljárásról beszélünk. Ezen semmilyen személyeskedésed nem változtat.

Az első mondatodon már el is felejtkeztem megütközni: Ezek szerint ha valakinél házkutatást tartanak, vagy más eljárási cselekmény alá vonják, akkor az már terhelt is egyben? Erre nem is találok megfelelő szavakat, kérdezzük inkább Bélát!

„Amennyiben az általános eljárásban nem lehet senki terhelt az alapos gyanú közlése nélkül, akkor távollevős eljárásban sem lehetne az,…”

Nem jól figyeltél! Mit is írtam?:

„A hirdetményi közlés is kézbesítésnek tekintendő.”

Tehát az alapos gyanú a távollévős eljárásban is közöltnek tekintendő, nem ?

„Ebből pedig az következik, hogy nem a közléssel válik terheltté a terhelt. (Be. 43. § (2) a): a terhelt jogosult arra, hogy a gyanúsítást közöljék vele; ha ezt megelőzően nem lenne terhelt, akkor ez nem terhelti jogosultság lenne, hiszen a terhelttel már közölték volna, mire terhelt lett.”

Huuh! Ez kimeríti a nyelvvel elkövetett erőszakot, és megengedem: a terheltség az alapos gyanú közlése nélkül is fennállhat! : - )
De viccet félretéve, mivel törekedtem mindig, hogy a legmeghökkentőbb kijelentéseidre is érdemben is válaszoljak, most sem teszek másképp. Nyilván lehetetlen elvárás lenne, hogy a potenciális terhelt abban a szent pillanatban szerezzen tudomást a gyanúsításról, amikor a nyomozó hatóság a gyanút megalapozottnak ítéli meg. De milyen szempontból van ennek jelentősége? A nyelvi fondorkodás mellett nem árt gondolkodni sem! A szabadon lévő eljárás alá vontnak adott esetben oly mindegy, hogy hétfőn, vagy pénteken válik az ellene felmerült gyanú megalapozottá, mert azt sem tudja, hogy eljárás folyik ellene. Viszont nagyon nem mindegy a fogva lévő eljárás alá vontnak, hogy mikor közlik vele az alapos gyanút, mert ettől az időponttól válik jogosulttá a védőre.
Maestro!! Itt a lényeg! A személyi szabadságot durván sértő kényszerintézkedés elszenvedője adott esetben azt sem tudhatja, miért vonták eljárás alá, és még védőt sem kaphat addig, amíg nem közölték vele az alapos gyanút.
Tehát sasszézhatsz itt össze-vissza, hogy ki a terhelt, meg ki nem, hogyha az a rendszer, hogy a terhelti jogok
az alapos gyanú közlésével nyílnak meg. Márpedig én úgy olvastam, hogy ez a rendszer. Ha ezzel vitatkozol, akkor csak azt bizonyítod, hogy neked sincsen semmi gyakorlatod a büntetőeljárás területén. Ez persze nem zárja ki, hogy véleményed legyen a dologról, mert a tudós ugyebár elméleti szakember. Csak akkor olvasni is kellene!
Szerintem most itt az ideje, hogy felkérjük Bélát: adjon neked egy pontot! : - )

Erre a kérdésre válaszoltam: terheltnek kell nevezni.
Tény, hogy a távollevő terheltes eljárásban egyes alapelvek másképp érvényesülnek (a közvetlenség elve a terhelt kihallgatását leszámítva érvényesül, a fegyverek egyenlőségének elve érvényesül, mert kötelező a védő részvétele, aki ugyanazokat a jogokat gyakorolja mint egyébként gyakorolna). Ez azonban nem vezethet oda, hogy a távollevő terheltes eljárást egy teljesen más rendszerbe helyezzük el. Amennyiben az általános eljárásban nem lehet senki terhelt az alapos gyanú közlése nélkül, akkor távollevős eljárásban sem lehetne az, mert erre vonatkozóan nem tartalmaz semmilyen speciális szabályt a Be. amint pedig lent már idéztem, a Be. úgy rendelkezik, hogy a megalapozott gyanút a terhelttel kell közölni, amint lehet. Ebből pedig az következik, hogy nem a közléssel válik terheltté a terhelt. (Be. 43. § (2) a): a terhelt jogosult arra, hogy a gyanúsítást közöljék vele; ha ezt megelőzően nem lenne terhelt, akkor ez nem terhelti jogosultság lenne, hiszen a terhelttel már közölték volna, mire terhelt lett.

Akkor a kellemetlennek tűnő kérdést, amit kikerültél, szintén megválaszolom: az ismeretlen tetteses nyomozást is a Be. szabályozza. Ezek után felmerül a kérdés, hogy vajon ez miért van így, ha az nem a büntetőeljárás része.

Ez utóbbival kapcsolatban néhány szemelvény ismét:

BH1982. 1.
Az erőszakos közösülés miatt ismeretlen tettes ellen tett feljelentés joghatályos magánindítvány; az elkövető személyének ismertté válása esetén tehát szükségtelen a jogosult olyan újabb nyilatkozatának beszerzése, hogy az elkövető megbüntetését kívánja [Btk. 31. § (1), (5). (6) bek., 197. § (1) bek., Be. 123. § (1) és (3) bek.].
A törvény kizárja azt, hogy a büntető eljárás során később ismertté vált elkövetőre nézve az indítványtételre jogosult újból nyilatkozzék arra vonatkozóan, hogy továbbra is kívánja-e annak megbüntetését. Ha a jogosult erre a kérdésre nemlegesen nyilatkozna, az valójában egyet jelentene a magánindítvány visszavonásával.
Mindebből következik, hogy - függetlenül az elkövetők számától - az ismeretlen tettes ellen előterjesztett magánindítvány is joghatályos, a büntető eljárás során ismertté vált elkövető esetén tehát nem kell újabb indítványt beszerezni.

Kommentár Be. 176.:
Garanciális rendelkezést tartalmaz a Be. 176. § (2) bekezdésének második mondata. E szerint a meghatározott személy - terhelt -, tehát nem ismeretlen tettes ellen folyó büntetőeljárásban a nyomozás az eljárás megindításától számított legfeljebb kettő évig terjedhet.

Be. 497-hez:
A magánvádas eljárás feljelentés alapján indul, mely a vádiratot helyettesíti az ügyben, annak lényeges eleme a magánindítvány. Minden olyan megnyilatkozást, amely az elkövető büntetőjogi felelősségre vonását kívánja, magánindítványnak kell tekinteni. [Be. 173. § (1) bek.]. Amennyiben a megfelelő adatok nem ismertek, úgy ismeretlen tettes ellen indul az eljárás. A feljelentés nincs alakszerűséghez kötve.

Obudafan!
A távollévő terhelttel szembeni eljárás a külön eljárások között szerepel, ennél fogva szükségszerűen tartalmaz eltéréseket a normál eljáráshoz képest. De, ez az eljárás csak szigorú követelmények teljesülése esetén alkalmazható, létjogosultsága pedig azért van, mert ez a külön eljárás teszi lehetővé, hogy egyértelmű esetekben pusztán a terhelt ismeretlen helyen, vagy külföldön tartózkodása miatt a büntetőeljárás ne húzódjék teljesen bizonytalan ideig. Több büntető eljárásjogi alapelvet is megtörnek a külön eljárások, melyek többek között a célszerűség, az opportunizmus oltárán kerülnek feláldozásra. Kérdezhetted volna pl. hol érvényesül ebben az eljárásban a közvetlenség elve, vagy a fegyverek egyenlőségének elve (sokkal reálisabb kérdések lettek volna egyébként). De, hogy visszatérjek a konkrét kérdéshez, a terhelt távollétében folyó eljárásra csak akkor van mód, ha a nyomozás során a terhelt ismeretlen helyen tartózkodik, felkutatására tett intézkedések nem vezettek eredményre, az ellene szóló bizonyítékok elegendőek és rendelkezésre állnak, és hirdetményi úton a folyó eljárásban mindenről értesítik. Tehát még ebben az eljárásban sincsen semmi akadálya annak, hogy a terheltté válás aktusa konkrét időponthoz és cselekményhez legyen köthető. A hirdetményi közlés is kézbesítésnek tekintendő.

A további kérdéseidet illetően:
Hogy a nyomozás mennyiben részhalmaza a büntetőeljárás halmazának, a korábbiakban kellő részletességgel kifejtettem. Sok értelmét nem látom a veled való vitának, ha azon túl, hogy meg sem akarod érteni amit írok, arra sem veszed a fáradságot, hogy figyelmesen elolvasd. Egyébként, ha már eme – egyébként sem magasröptű – vita színvonalát odáig süllyeszted, hogy azt vitatod, hogy a terheltté válás az alapos gyanú közlésével történik meg, akkor azt gondolom, hogy ennek már egy másik topic témáját kellene képeznie. Talán kérdezd meg erről Trafficot, hátha ő világosabban elmagyarázza neked:

„Megjegyzendő, hogy akkor nevezünk valakit terheltnek a büntetőeljárás keretében, a nyomozási szakban, ha már közölték vele a megalapozott gyanút. Ha ismert tettes ellen indítanak feljelentés alapján büntetőeljárást -pl. járművezetés ittas vagy bódult állapotban-, akkor a leendő terheltet a megalapozott gyanú közléséig feljelentettnek hívjuk. A megalapozott gyanú közléséig pedig nem a feljelentett ellen folyik a büntetőeljárás, hanem ismeretlen tettes ellen!”

Végül megkérdezném hol felejtődtek el a válaszok az általam feltett kérdésekre? Pl. erre?

„Minek neveznéd azt a személyt akivel szemben ismeretlen tettes ellen folyó nyomozás során valamilyen eljárási cselekményt foganatosítanak (pl titkos lehallgatás, őrizetbe vétel,stb.), de nem közölték vele az alapos gyanút?
Ő csak egy potenciális terhelt, vele szemben csak egy egyszerű gyanú áll fenn. Ellene akkor büntetőeljárás folyik szerinted? Ez a vita sarokpontja.”

Nem is arra irányult a kérdése, hanem arra, hogy ha csak a gyanú közlése után lesz terhelt az "eljárás alá vont", akkor hogy lehet az, hogy ennek a nem terheltnek védőt kell kirendelni a távollétében. De akkor már azt is hadd kérdezzem meg, hogy - mivel a külföldön tartózkodó "eljárás alá vont" ellen folyó külön eljárás során jogerős 0télet is születhet anélkül, hogy a hatóságoknak az alapos gyanú közlésére esélye lenne - véleményed szerint lehet-e 0téletet hozni valaki ellen, aki nem terhelt.

A másik kérdéskörhöz: véleményed szerint mi annak a jogszabálynak a c0me, amelyik az ismeretlen tetteses nyomozást, mint a büntetőeljárástól eltérő eljárást szabályozza. És - Traffic kérdéséhez visszatérve - amennyiben ez nem büntetőeljárás, akkor mégis milyen eljárás?

Ismeretlen tettes nem egyenlő az ismeretlen helyen tartózkodó név szerint megnevezett gyanúsítottal.
Ha az általam leírt különbségekeket elfogadod, és megpróbálod ezek alapján újra értelmezni a kérdéses szakaszokat, akkor talán közelebb jutsz a keresett válaszokhoz.
Indulj ki abból, hogy ha nyomozás elrendelése feltétlenül a büntetőeljárás megkezdése is lenne, akkor miért használt volna más fogalmat a jogalkotó? Illetve ha a gyanúsított és a feljelentett, ill az elkövetéssel gyanúsítható személyek között nem lenne különbség akkor puszta halmozásból, szócséplésből kerültek a törvény szövegébe?
Nyilván nem! A válasz abban a különbségtételben rejlik amit itt napok óta próbálok magyarázni, ezt fogadd el, mert nem fogsz más választ kapni senkitől.

Az én véleményem szerint a jelenlegi Be. szövegből a távközlési szolgáltatók jól tudják indokolni az álláspontjukat, és az egyetlen megoldás a jogszabály módosítása lenne. A 178/A § ugyanis nem csak annyiban tartalmaz új elemet a 178§-hoz, illetve a 71.§-hoz képest, hogy az ügyész jóváhagyását írja elő, de itt szerepel a gyanúsított is. Ez pedig azt jelenti, hogy amíg nem lesz jogszabály-módosítás, addig csak gyanúsítottról kell ilyen adatot adnia a szolgáltatónak. Én is valószínűnek tartom, hogy nem ez volt a jogalkotó célja, de ez a miniszteri indokolásból sem derül ki, nemhogy a törvényszövegből.

Na és amikor kirendelek neki egy védőt mert távol van a genyó akkor mi a helyzet? Az ügyvéd védőként jár el és messze távol sehol sincs gyanúsított, megalapozott gyanú közlése stb. A védő még az iratismertetésen is megjelenik.

Mi van azzal aki siket és nem hajlandó elolvasni a gyanúsítást akkor ő megússza a dolgokat? Mi van akkor ha ugyanezt csinálom én amikor felolvassák a gyanúsítást befogom fülem, és nem olvasom el akkor ellenem ugye nem indul semmi mehetek haza, fasza kitaláltuk a frankót.

De nem ezért nyílt ez a fórum, ezért légyszi az alapkérdésben is villanthatnátok valamit.

Bocs, el is felejtettem gratulálni, hogy végre elkezded megjelölni a forrásaidat. :)

Ha elmondod, mire nem válaszoltam, válaszolok.

Csak éppen a Be-vel ellentétesen állítod, hogy nem terhelt az őrizetbe vett személy a meggyanúsítás előtt, ahogy azt már több oldalról lent idéztem.

Csak megjegyzem, hogy Fenyvesi Csaba "Védőügyvéd" c. könyve a régi Be. alapján íródott.

Hát ez meg mecsoda nagy butaság! Fenyvesi éppen az ellenkezőjét állítja ennek:

„ A feszültség alapja, hogy valóban van eljárás alá vont személy a terheltté nyilvánítás előtt, aki ellen kezdettől fogva - még a nyomozást elrendelő határozatból is kitűnően név szerint megnevezve – folyik az eljárás. Azonban a védő belépése csak a terheltté nyilvánítási reálaktustól érvényes, előtte jogait nem gyakorolhatja a jelenleg hatályos értelmezés szerint. Nézetem szerint az Alkotmánynak, mint alapstatútumnak kell irányadónak lennie, az alapján kellene értelmezni, eljárni. A másik megoldás az alkotmányi szabályozás pontosítása lenne, a „terhelt” kifejezés alkalmazásával. Ez annál inkább szükséges lenne, mivel a titkos adatgyűjtések is „ eljárás alá vontak” ellen irányulnak.”

Csak három napja ismételgetem ezt lényegében szó szerint idézve. De nyilván te tudod jobban újsütetű jogászcsemeteként, mi is a „kiforrott gyakorlat”. Egyébként is feláll a szőr a hátamon attól, amikor valaki pár hónappal ezelőtt még az egyetemi előadóban kérdezgetett, ma pedig már azt is ő tudja, mi a „kiforrott joggyakorlat”. Egyébként többször elmondtam már neked, hogy semmit nem írok le anélkül, hogy előtte ne néztem volna utána.

Fenyvesi de lege feranda mondja, amit a hivatkozott helyen mond. Vagyis ellentétben veled nem állítja, hogy a hatályos jog szerint csak az a terhelt, akivel közölték a gyanúsítást - azt állítja, hogy úgy kellene alakítani a törvényeket, hogy csak az legyen terhelt. Mecsoda külömbség!

ObudaFan!
Terhelt akkortól lesz valaki, amikor a terhelti jogai megnyílnak és nem akkortól amikor a nyomozásban a gyanú felmerül vele szemben, illetve nem azon nyomban válik terheltté amikor ez a gyanú alapossá válik. Az alapos gyanút még közölni is kell vele. A terhelt szempontjából ez egyetlen okból fontos: ekkortól nyílik meg a védőhöz való joga.

„Egyébként az is fordított gondolkodás, hogy az alapos gyanú közlésétől lesz terhelt a terhelt. A terhelttel amint lehet, közölni kell az alapos gyanút, de nem attól lesz terhelt, hogy azt közölték vele:”

Sajnálom, hogy ilyen alapvető büntetőeljárásjogi alapkérdésben sem értesz egyet, de a tévedésed szerintem nyilvánvaló. Ajánlom figyelmedbe Fenyvesi Csaba Védőügyvéd című könyvét, melyben a védelemhez való büntetőeljárási alapelv vizsgálatánál terjedelmesen tárgyalja a terheltté válás aktusának és az ez előtt foganatosított kényszerintézkedések viszonyát, és a védelemhez való alkotmányos jog csorbulásait.
Feltételezem azt sem tudod ki az illető, de az interneten keressél rá.

„Guba magányos harca a magyar jogelmélet és joggyakorlat ellen. További sok sikert.”

Ha jól emlékszem, én válaszoltam egy kérdésre, szerintem korrekten, és azóta te vitázol a kifejtett álláspontommal egyre izzadságosabban. Sőt, még a kutyád is megtámadott! : - )

„Nyomozás indul, de ez még csak in rem eljárás lesz, majd ha a „látóképbe került” személlyel szemben felmerül az alapos gyanú, akkor folytatódik már in personam is tovább az eljárás, tehát a kétirányú alapos gyanú meglététől függően lesz büntetőeljárás.”

164. § (1) A büntetőeljárás - ha e törvény eltérően nem rendelkezik - nyomozással kezdődik.
(2) A nyomozás során fel kell deríteni a bűncselekményt, az elkövető személyét, fel kell kutatni és biztosítani kell a bizonyítási eszközöket. A tényállást oly mértékben kell felderíteni, hogy a vádló dönthessen arról, vádat emel-e.

Kommentár:
Az e törvényben meghatározott feladatok teljesítése érdekében a büntetőeljárás általában nyomozással kezdődik.
A büntetőügyekben eljáró hatóságoknak törvényben rögzített feladata a tényállás alapos és hiánytalan tisztázása.
A Be. 164. § (2) bekezdése rendelkezik úgy, hogy a nyomozás során fel kell deríteni a bűncselekményt, az elkövető személyét fel kell kutatni, és biztosítani kell a bizonyítási eszközöket. A büntetőeljárás során a nyomozóhatóságokat terheli a bizonyítási kötelezettség. Ez jelenti egyrészről a bizonyítási eszközök felderítését, biztosítását és felhasználását, másrészről a bizonyításnál való tevőleges közreműködést. A tényállást oly mértékben kell felderíteni, hogy a vádló dönthessen arról, hogy vádat emel-e. A vádlónak a bíróság előtti fellépéséhez a birtokában lévő megalapozott bizonyítékok ismerete szükséges. A vádat az ügyész, mint közvádló emeli és képviseli. A vádló dönt arról, hogy a bíróság előtti vádemelés lehetséges és szükséges-e. Ennek alapját a nyomozás során feltárt tények alkotják.
A sértett, mint magánvádló, vagy pótmagánvádló jogosult arra, hogy az ügyész helyett emelje és képviselje a vádat.

Egyébként az is fordított gondolkodás, hogy az alapos gyanú közlésétől lesz terhelt a terhelt. A terhelttel amint lehet, közölni kell az alapos gyanút, de nem attól lesz terhelt, hogy azt közölték vele:

Be. 179. § (1) Ha a rendelkezésre álló adatok alapján meghatározott személy megalapozottan gyanúsítható bűncselekmény elkövetésével, az ügyész, illetőleg - ha az ügyész másképp nem rendelkezik - a nyomozó hatóság a gyanúsítottat a 117-118. § szerint kihallgatja. A fogva lévő gyanúsítottat huszonnégy órán belül ki kell hallgatni. E határidőt attól az időponttól kell számítani, amikor a gyanúsítottat a nyomozó hatóság elé állították.
(2) A gyanúsítottal a kihallgatás elején közölni kell a gyanúsítás lényegét, az erre vonatkozó jogszabályok megjelölésével.

Tehát: éppen a gondolatmeneteddel ellentétesen már (legalább 24 órával, a valóságban jóval többel) az előtt lehet valaki terhelt, hogy közölték vele a gyanút.

Erre utal az is, hogy lehet valaki úgy is terhelt, hogy a nyomozó hatóság objektíve nem is tudja közölni az alapos gyanút:

Be. 527. § (1) A nyomozásnak nem akadálya, hogy a terhelt ismeretlen helyen tartózkodik; ebben az esetben a tartózkodási helyének felkutatása iránt kell intézkedni [73. § (1)-(3) bek.], és gondoskodni kell a bizonyítási eszközök felderítéséről és biztosításáról.

Akkor egy még egyértelműbb jogszabályi rendelkezés (ismételten):

126. § (1) Az őrizetbe vétel a terhelt személyi szabadságának átmeneti elvonása.

Guba magányos harca a magyar jogelmélet és joggyakorlat ellen. További sok sikert.

Ja, ja, csak a nyelvtani értelmezésből következőhöz képest ellentétes eredményre nem juthatsz. Egyébként minden tankönyvben felsorolásszerűen benne vannak a be. megindulásának feltételei. Azt a részt is ízlelgesd, nagyon erős, szinte eszenciális! :-))