Örökléssel kapcsolatos kérdés


adrivik # 2014.07.03. 13:46

Lehet buta a kérdés, de esetleg megoldás lehet egy házassági szerződés?

adrivik # 2014.07.03. 13:08

Vagyis, arra gondolok, hogy alapból a haszonélvezetet kapja és úgy gondolom nem fogja kérni a gyermeknyi részt. Hiszen neki is van lakása.
Ezért írtam azt, hogy mindkét gyerek a saját szülője lakását örökli.
Így jól értem?
Elnézést hogy értetlenkedem, de annyira bonyolult ez az új törvénykezés és a helyzet sem mindennapi.
Köszönöm a türelmet.

Kovács_Béla_Sándor # 2014.07.03. 11:29

Nem ezt mondtuk.

adrivik # 2014.07.03. 11:28

Köszönöm szépen a választ, akkor megnyugtatom, hogy mindkettőjük gyereke a saját szülője lakását örökli 1/1-ben. Ez így is van jól.

ObudaFan # 2014.07.03. 10:44

Signora82

Az örökölt rész vonatkozásában attól függ, hogy mennyi volt a hagyatéki eljárásban megállapított érték és mennyi lesz az eladási ár. Az ajándékba kapott rész vonatkozásában mindenképpen lesz szja.

ObudaFan # 2014.07.03. 10:42

adrivik

A közösen lakott lakás vonatkozásában haszonélvezetet örököl, de kérheti, hogy ehelyett egy gyermekrésznyi tulajdonjogot kapjon. A többi vagyontárgy tekintetében egy gyermekrésznyi tulajdont kap. Végrendeletben kötelesrészre szorítható.

Signora82 # 2014.07.03. 10:08

Tisztelt Szakértő!

Az alábbiakban kérném a segítségét.
A családom (édesapám 1/2rész +édesanyám 1/2rész) rendelkezik egy vidéki ingatlannal.
2012-ben édesapám meghalt, így örököltem a részét. Édesanyám meg ajándékozás révén nekem adta az ő hányadát.
2014-ben úgy néz ki sikerül eladni ezt az ingatlant. Kérdésem az lenne, hogy kell-e fizetnem szja vagy bármiféle más adót eladás esetén? És ha igen hány %-t?

Szíves válaszát előre is köszönöm.

adrivik # 2014.07.03. 07:59

Köszönöm a gyors választ!
Mitől függ az, hogy haszonélvezetet, vagy tulajdont örököl-e a férj a testvérem lakásából?
Mert a haszonélvezettel nincs gond, természetes hogy ott lakhat élete végéig, de a tulajdont a gyermekére szeretné hagyni 1/1-ben.

Kovács_Béla_Sándor # 2014.07.03. 07:48

Vagy örököl egy gyerekrészt vagy haszonélvezetet kap rajta.

adrivik # 2014.07.03. 05:54

Testvérem az éven házasságot kötött élettársával, mindkettőjüknek van 1 gyermeke és saját lakása.
Kérdésem, pl. testvérem halála esetén a lakásából (ami házasság előtti tulajdona volt) örököl-e az új férje?

ObudaFan # 2014.07.01. 05:45

Ági vagyont esetleg még örökölhettek volna attól. De mivel volt leszármazó, így ennek sincs jelentősége.

Kovács_Béla_Sándor # 2014.06.30. 12:45

2012-ben a házastárs is egy parentelával megelőzte a szülőket. És azt írja, volt férje.

ObudaFan # 2014.06.30. 10:43

Ha nővérednek volt gyermeke, akkor a szüleid legfeljebb akkor örökölhettek bármit is, ha volt végrendelet.

popbreki # 2014.06.28. 19:43

Tisztelt fórum, az alábbi kérdésben kérek segítséget.
A nővérem elhunyt 2012 novemberében egy családi ház tulajdonosa volt Ő a férjével 50-50%-ban.
Ekkor az anyukánk élt, apukánk élt és nővéremnek van egy fia. Anyukánk 2014 áprilisban elhunyt. Apukánk jelenleg
él. Én a fiú testvér vagyok.
Tudtommal a szülők örököltek volna a nővérem után. Őket ismereteim szerint a hagyatéki tárgyalásra nem
idézték be és nem mondtak le az öröklésről. Hol tudnék érdeklődni, vagy információt szerezni arról,
hogy a vejem sumákolt-e a hagyatéki eljárásnál? Kinek írjak, hol érdeklődjek, milyen lehetőségeim lehetnek?
Előre is köszönöm. Popbreki

ObudaFan # 2014.06.28. 10:45

Ha édesanyád tulajdonrészét szeretnéd megörökölni, akkor annak az értékéig édesanyád tartozásaiért is felelni fogsz.

Menőmanó80 # 2014.06.27. 09:17

Tisztelt ObudaFan!

Édesapám tavaly elhunyt. Anyámmal közös lakásának a felét megörököltem. A lakás szeretnénk eladni. Amennyiben édesanyám is meghal, akkor az ő tartozásait öröklöm, nekem kell kifizetni? Ha a lakás eladása megtörténik, akkor nem lesz más vagyontárgy, amit örökölhetek!

Köszönettel mielőbbi válaszát.

ObudaFan # 2014.06.24. 12:06

Susanne01

Az örökös csak az örökrészével felel a hagyatéki tartozásokért. Ez a tartozás pedig könnyen lehet, hogy el is évült már.

Massat # 2014.06.24. 10:51

Tisztelt Kovács Béla Sándor!
Még mindig nem értem,hogy a részhagyaték miért ideiglenes.

Susanne01 # 2014.06.20. 15:45

Tisztelt illetékes válaszadó!

Kérdésem a következő:

Édesapám tavaly elhunyt, érdemi örökséget nem hagyott maga után rám, csak "egy" személyi kölcsön tartozást, ami igen tetemes összeg, több száz ezer forint! Milyen jogi következményei vannak, lehetnek, ha én nem kívánom ezt a terhet, és nem is tudom a nyakamba venni?
A Közjegyző nem tárt fel semmi nemű pénzbeni tartozást, hagyatéki tárgyalás nem volt, hagyaték hiányában.Egy meglévő folyószámláján pár tízezer forint szerepel, aminek felvételére részemről nem került sor a mai napig. Nem éltünk közös lakcímen több mint 15 éve,s a kapcsolattartásunk sem volt rendszeresnek nevezhető, így a pénzügyeiről sem volt tudomásom. Ez a személyi kölcsöntartozása még 2006-ból ered, van-e elévülési idő, és mennyi, tehát sok kérdés vetődik fel. Miért a gyereknek kell viselnie a szülő éltében elkövetett "ballépéseit"?? Köszönettel a választ!

ObudaFan # 2014.06.19. 09:34

Valószínűleg a pénz is felosztásra kerülne, de ehhez már látni kellene a hagyatéki eljárás iratait.

csabika592 # 2014.06.19. 06:48

Kedves ObudaFan!
Köszönöm válaszát, megpróbálom levélben felvenni a kapcsolatot a közjegyzővel.
Még egy kérdésem lenne.
Ha az derülne ki, hogy nagyobb értékű az átíratott pénz,mint az örökség értéke, akkor be kell számítani az örökség részébe? Ez azt jelenti, hogy a házból örökrészt nem kapnak? Mert akkor nem értem el semmit.Ugyan is a ház olyan helyen van, hogy nemigen vásárolnak házat az emberek, és csak költséget szül, nem pedig hasznot.Lehet hogy évekig csak költeni kellene rá, mire eltudnám adni.
Vagy marad minden a jelenlegi állapotban, és a pénz is felosztásra kerül örökösök arányában?

Köszönöm válaszát.

ObudaFan # 2014.06.18. 14:33

csabika592

Egyelőre a közjegyzőhöz benyújtott írásbeli kérelemnek látnám értelmét.

csabika592 # 2014.06.18. 07:01

Kedves kbs!
Sajnálom, hogy csak ennyit tudott hozzáfűzni.Tudja ha Önnek is adóssága lenne a lakásán,biztosan másképp gondolkozna.Ez a fórum, csak megkeveri az embert,konkrét válasz nem kap.
Visszaolvasva az előzményeket, hasonló kérdés már felmerült,nem válaszolt rá senki.
Egyébként az ügyvédi óradíj kifizetése után rögtön választ kaptam.

Kovács_Béla_Sándor # 2014.06.17. 11:22

Jaj.

csabika592 # 2014.06.17. 10:22

Tisztelt ObudaFan!
Megfogadtam a tanácsát, és kapcsolatba léptem a közjegyzővel.Hozzá kell tennem, hogy lekezelően viselkedett.Nem is akart tudni arról, hogy a testvéreim az én tudtom nélkül átíratták Apám pénzét, és ezt a hagyatékátadásnál nem közölték.
Véleményem szerint nekik a hagyatéki tárgyaláson közölni kellett volna, hogy a közjegyző mérlegelni tudjon.
Mivel ezt nem tették meg, kérdésem az lenne, hogy jogsértés merült-e fel ennek a ténynek az elhallgatásával, és élhetnék-e a sérelemdíj iránti kérelmemmel.
Valamint ha írásban megkeresem a közjegyzőt, köteles-e foglalkozni a friss információkkal, vagy simán elutasíthat?
Vagy tegyek feljelentést a rendőrségen ismeretlen tettes
ellen? Várom válaszát.