Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának munkatársai – Szabó Máté ombudsman döntésének megfelelően – július 2-a óta több közterületi rendezvényen, a helyszíneken is vizsgálták a gyülekezési jog érvényesülésének körülményeit – közölte az Országgyűlési Biztos Hivatala szombaton.
Kategória: hír
Magosz – Az ügyészség nyomozást rendelt el MNV-ügyben
A számviteli rend megsértésének gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. 2008-as működése ügyében az V.-XIII. kerületi ügyészség – mondta Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) szövetségi igazgatója vasárnap sajtótájékoztatón, Budapesten.
Bejegyzett élettársi kapcsolat – Útmutató anyakönyvvezetőknek az azonos nemű párokról
Útmutató készült az anyakönyvvezetőknek, hogy miként viszonyuljanak az azonos nemű párokhoz. Július elsején hatályba lépett ugyanis az a törvény, amely azonos nemű párok számára lehetővé teszi bejegyzett élettársi kapcsolat létesítését – olvasható a hétfői Népszabadságban.
Ha van bérlet, miért a büntetés?
A BKV bérletek utólagos bemutatásának díja aránytalanul magas és mert nem csak a szolgáltató költségeinek fedezésére fizettetik meg, egyfajta büntetésként is szolgál. A szankciós jelleg sérti az utasok tisztességes eljáráshoz való jogát, Szabó Máté ombudsman ezért a bérletbemutatás díjának felülvizsgálatát javasolja.
Az Alkotmánybíróság július 6-7-i teljes ülésének napirendje
Az Alkotmánybíróság hétfőn foglalkozik a cégnyilvántartásról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény 35. § (1) bekezdésének alkotmányosságával.
Újabb fogyasztóvédelmi ellenőrzéssorozat indul
Tizenegy hatóság szakemberei vendéglátóhelyeken, fesztiválokon, strandokon és gyermektáborokban végeznek ellenőrzéseket a július 1-jén indult fogyasztóvédelmi ellenőrzéssorozat keretében – jelentette be Budai Bernadett kormányszóvivő csütörtökön.
Szeptemberben dönt Baka András a helyetteséről
Szeptemberben dönt arról Baka András, hogy ki legyen a főbíróhelyettes – erről a Legfelsőbb Bíróság nemrég kinevezett elnöke a Magyar Nemzetnek adott interjújában beszélt.
Vádat emeltek korrupció miatt több autópályarendőr ellen
Korrupcióval vádol több autópályarendőrt a Miskolci Nyomozó Ügyészség; a két évig tartó nyomozás befejezéseként összesen 21 ember ellen emeltek vádat, közülük 16 rendőr – tájékoztatta Martossy György, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.
Százmillió forintra pereli Kecskemét egyik lakosát a helyi önkormányzat
Polgári perben százmillió forint nem vagyoni kár megfizetésére pereli a helyi önkormányzat Kecskemét egyik lakosát, aki a piac melletti telkén kifeszített molinón korrupcióval vádolta a várost. Az ügy első tárgyalását csütörtökön tartották Kecskeméten, a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon.
A Bizottság módosítja a közszolgálati műsorszolgáltatók állami finanszírozására vonatkozó szabályokat
Az Európai Bizottság új közleményt fogadott el a közszolgálati műsorszolgáltatók finanszírozását cé lzó állami támogatásokról. A közlemény egyértelmű keretet teremt a közszolgálati műsorszolgáltatás fejlesztéséhez, és növeli a jogbiztonságot mind a közszolgálati, mind a kereskedelmi média beruházásai számára.
Magyar Gárda-per – Jogerősen feloszlatta az egyesületet a bíróság
Jogerősen feloszlatta a Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesületet a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön kihirdetett ítéletében.
Az ombudsman a gyámhivatal késlekedéséről és a következményekről
Lassú volt a hivatal, ezért egy gyermek másfél éven át nem találkozhatott az édesanyjával. Az ombudsman a tisztességes eljárás és a gyermeket megillető védelem jogának sérelmét állapította meg.