A hivatkozásod az előtörlesztést indokolja, de nem a hitelező felmondására analógia.
Álláskereső jogászok
"Béla, druszád sármja ebben a cirkalmas kifejezésmódban és raccsolásában rejlik."
Nálunk Szegeden az az eléggé el nem ítélhető gyakorlat dívott, hogy az előadásokon 2-3 hallgatótárs jegyzetelt, majd ezt leírták géppel, és szétküldték mindenkinek. Egyik P.B. előadás után a következő szövegű "előadásjegyzetet" kaptuk:
"Kollégák! Próbáltam jegyzetelni, de nem értettem miről beszél. A leírtakat nem küldöm el, nem értenétek belőle egy szót sem. Hívtam a Józsit (a másik jegyzetelő), ő öt perc után feladta, és Sportot olvasott a pad alatt. Úgyhogy nincs jegyzet. Tanuljatok könyvből, bár ezt a részt ott sem érteni!":))
Kérdés, mi a tisztességtelen Béla.
„expressis verbis még nincs tiltva törvény erejével”
Ptk. 292. § (2) analógiásan? Meg úgy mindközönségesen a tisztességtelen ÁSZF semmissége?
mosza: én faltam, mi faltunk, aztán megszállt a gonosz.
Kacsa és KBS: Inkább attól függ, ki a hitelező :-)
Komolyra fordítva: expressis verbis még nincs tiltva törvény erejével, de vmit magára adó karvalytőkés aznapi ügyleti kamatot kér és nem "elmaradt hasznot".
Egyébként ismerem a válság előttről a "konstrukciót", pör van egy pár belőle.
Egyes pénzügyi vállalkozások még mostanság is próbálkoznak ezzel a felállással.
Kedves kbs,
az attól függ, hogy ki az adós.:)
Kacsa11
OFF
Ha már a karvalytőke szóba jött: mit szólsz egy olyan szerződéses feltételhez, hogy ha a bank felmondja - pl. késedelem, vagy a fedezet értékének változása - miatt - a kölcsönt, akkor az adósnak az aktuális kölcsönösszeg és a teljes, eredeti futamidőre számított ügyleti kamatot kell megfizetnie egyösszegben.? S ha nem sikerül azonnal, erre jön rá a 20% késedelmi kamat.
ON
ma nem megy az alany és az állítmány
„én akkor faltuk” helyett: mi akkor faltuk...
A barátnőmmel nagyon bírtuk.
Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy én akkor faltuk Ehrlich és Maihofer munkásságát és akkor még egyikünk sem sejtette, hogy átállunk a sötét oldalra (karvalytőke)
„Béla, druszád sármja ebben a cirkalmas kifejezésmódban és raccsolásában rejlik.”
Tudom. Bár én nem biztos, hogy sármnak nevezném. ;)
Ez olyan, mint amikor Joey a Jóbarátokban ajánlólevelet ír, és ehhez szinonima szótárt használt. Homo sapiens terjedelmes aortapumpával=nagyszívű ember:)))
Béla, druszád sármja ebben a cirkalmas kifejezésmódban és raccsolásában rejlik.
Szvsz ezt lehetett volna magyarul is mondani. És akkor még meg is lehetne érteni.
Pokol Bélaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa
Kedves Imposible,
nekem ez volt a kedvencem:
"A dogmatikai reflexió mechanizmusaiban konkretizálódik a már a jog pozitiválódásánál manifesztálódott kalkulálhatósági igény."
ez a mondta picit többet tartalmaz annál, minthogy csupán deklarálja a pozitivista és dogmatista szembenállást.:)
Kacsa11
Tõbbek kõzött azt mondtam (ennek már kb 10 éve de nagyon megmaradt) h az ember MINTEGY szürö a társadalmon (na innét homály, de h MINTEGY az benne volt direkt h a mondatnak ez a része kellöen tudálékosan hasson és a semmitmondó baromság mégis vonzó legyen)
Amúgy minden idök best of jogelmélet mondata a következö (poénból bemagoltam anno):
A racionalista dogmatizmus imperializmusával szemben a pozitivista szkepticizmus nihilizmusának a lobogója feszül. (Perelman: Az egyetértés hiánya és a döntések racionalitása c. szöveg - egyébként egy zseniális írás, aminél már csak Lon L. Fuller A barlangász eset c. szövege tetszik jobban)
Egyébként: én kifejezetten élveztem a jogbölcseletet. Emlékszem, egyik kollokviumon azt a tételt húztam h "Mi a tény?" Olyan dumát lenyomtam a tényröl h kaptam egy 3ast pedig az tény volt h lövésem sincs, de ha ráérzel az ízére, lehet elmélkedni IQból olyat h az oktató sem tudja eldönteni h zseni vagy beteg vagy... nálam eléggé ráncolta a homlokát, de végülis ahhoz képest h ott helyben találtam ki a szövegemet, a 3as nem rossz.
Kedves ars jusztika! :)
Sztem fogadd el az alkalmi munkát is, egyrészt addig se unatkozol, másrészt tapasztalatot szerzel a vágyott föállású munkához, ahova így nagyobb eséllyel is pályázhatsz, egyfelöl mert többet tudsz, másfelöl mert szimpi h nem vagy munkanélküli és h motivált vagy...
Az esetet a leplezett szerzödés alapján kell megítélni (a tartalma alapján).
Ez nem az az eset.
Sziasztok!
A kérdés a Ptk 4.§ (4) második mondatának joggyakorlat szerinti értelmezése lenne.
"Saját felróható magatartására előnyök szerzése végett senki sem hivatkozhat."
Ezt a bíróság mennyire értelmezi tágan általában?
Pl. az alábbi esetben felhozható-e?
Ajándékozás helyett ingatlan adásvételi szerződést köt egyik házastárs egy 3. személlyel, mert kevesebb az illeték. Így kerül bejegyzésre is. Vagyis a szerződést ajándékozást leplez.
Váláskor arra hivatkozik hogy ez mégsem adásvétel volt hanem ajándék ezért nem is közös vagyon.
Vagyis saját felróható magatartására (csalás) hivatkozik azét mert most az az előnyösebb. Védekezésként felhozható-e (eredményesen)a Ptk 4.§ vagy ez már túl tág értelmezése, melyet a joggyakorlat nem követ?
Előre is köszi a válaszokat.
Kedves Impossible!
A neved is utal rá, hogy milyen az ,amikor az ember a lehetetlent próbálja valóra váltani...
Valamelyest hasonlít a jogbölcseleti vizsgákhoz-)
Az adatbázisba már feltöltöttem.
Volt egy ügyvéd, de csak alkalmi munkát tudott volna ajánlani.
Főállást keresek.
Judit
Bezony. Az a döbbenet. A többi inkább csak anekdotikus érdekesség.
Meg az első- és másodfok se semmi...
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02