Tanárként diploma nélkül!!!??


Veci # 2009.09.20. 09:25

Mia89

Először is nem kioktatás volt a szándékom, de mostanság túlzott hangsúlyt kapnak a jogok emlegetése, és mellőle elmarad a kötelesség fogalma nemcsak a diákok életében, hanem sok minden vonatkozásban.

Ha valóban tényleges betegség miatt volt a hiányzás és nem egy jól beszerzett igazolásokkal alátámasztott eset, akkor biztos az osztályfőnök a jegyeid alapján leosztályozott volna. Az sem mindegy, hogy azok a jegyek az éves tananyag mely hányadában keletkeztek. Akinek a jegyei év elején jöttek össze és a tananyag nagyobb részéből vagy témazáróból nem történt beszámolás, akkor úgy gondolom, hogy egy évvégi osztályzatban a tanév értékelésének (és nem egy részének) kell érvényesülni. Tapasztalatból tudom, hogy milyen módon és fondorlattal jutnak igazoláshoz a diákok, valószínűleg ilyen tapasztalata a te osztályfőnöködnek is sok van. Sajnos az orvosi igazolások nem mindig valódi betegségről tanúskodnak.

A diák-tanár kapcsolat kétoldalú, célszerű lenne mindkét oldalon megvizsgálni, hogy mindent megtettek-e a jó kapcsolatért. Azt azért nem vitatnám, hogy a diákok is elég sokat tesznek a rossz kapcsolat kialakulásáért, de azt sem tartom helyesnek ha a tanulók teljesítményének értékelésében a személyes érzelem motiváljon. Magatartási problémákat nem tantárgyi jegyekkel kell minősíteni, s az sem helyes, ha az osztály előtt zajlik a diák vagy a tanár lejáratása. Nagyon fontos, hogy a kritikai megfogalmazások előtt alapos önkritikát is kellene gyakorolni (mindkét oldalnál).

Az osztályozó vizsgáról írásbeli értesítést kellett volna kapnod, a témazáró dolghozatot előre be kell jelenteni, ha ez elmarad akkor ily módon nem lehet számonkérni. DE egyéb dolgozatírást és felelést számonkérhet a tanárod.

Valójában azt tanácsolom, hogy hogy ne menj szembe a hivatalos lépéseknek, mert az igazgató az Oktatási tv. szerint alkalmazza a munkatársakat, ha ez nem így lenne, és a te információd a diploma hiányáról nem konkrét és helytálló, akkor csak magad ellen teszel.

Ha még többet akarsz tudni a jogok és kötelességek vonatkozásában, akkor tanulmányozd a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló szabályokat.

Jó tanulást, kevesebb kudarcot, kevesebb tényleges betegséget és jobb diák-tanár kapcsolatot kívánok neked.


Üdvözlettel Veci

Sz.Márton # 2009.09.19. 20:02

Kedves Mia89!

Az ügyed elég veszélyes a hiányzásod miatt a tanár ellenében a te oldaladra billenteni, de a "tanárként diploma nélkül" topic cím tartalmi igazsága, az olyan személyes anyagának a részét képezi, amelyről neked nem biztos, hogy pontosak az információid és csak jóakaró hallomás útján ilyenbe nagyot lehet bakizni. (Egyébként te nem is tekinthetsz bele, még a kollégái sem, csak a főnöke és az azt esetlegesen kezelő illetékes ügyintéző, valamint ha szükséges, nagyon ritka esetben, egy törvényesen megalakított hivatalosan kijelölt bizottság stb.) A topic címben leírt feltételezést egy igazgató sem szívesen vállalná be, mert mint intézményvezető ezért felelőssége van. Ha viszont ő a te irányodba továbbra is lojális, kérd mégegyszer az ő döntését, mert egyéni elbírálásával sok dolgot megtehet még az érdekedben, akár az ex ofővel szemben is, pláne ha kicsit még össze is kapod magadat.

Mia89 # 2009.09.19. 18:59

Köszönöm a tájékoztatást a diák kötelességeiről,tisztában vagyok vele.Az igazolt hiányzások betegségekből jöttek össze,sokat kellett kórházba mennem.Ettől függetlenül 17jegyem volt,ami alapján szerintem lehet osztályozni.A tanár azonban megsértette a jogaimat,amikor osztály előtt vizsgáztatott.Azt,hogy személyes ügyként kezelte az esetet több tanár és az igazgató is észlelte.Mint írtam az átlag pedig nem adott okot a buktatásra.Az igazgató döntése volt,hogy osztályozható vagyok vizsga nélkül is.A "kekeckedő"jelző helyett pedig a kérdésemre vártam volna választ.Sajnálattal észlelem,hogy inkább a"megint egy hülye,link diák,aki inkább a tanárra akarja fogni a dolgot" esetként kezelik a problémámat.Nem kioktatásra van szükségem,hanem információra.Ezek szerint ez túl nagy elvrás ezen a fórumon?-ami a jogi!forum.hu oldalon található,nem pedig a kotelessegforum.hu-n.
Még valami:arról,hogy matematikából vizsagázom,nem kaptam értesítést levélben,sem szóban!Elvileg csak egy témazárót kellett volna írnom,mire közölte a tanár,hogy ez most vizsga.Mindig a diák a kötelességeire kell felhívni a figyelmet?A tanáréra nem?De persze ha egy diák akarja ezt megtenni,akkor azt egyből szapulni kell és idiótázni..Szép! Az ilyen hozzáállás miatt tart ott a tanár-diák kapcsolat,ahol!

Veci # 2009.09.18. 19:38

Mia89
Véleményem szerint nem kekeckedned kellene, mert a több, mint 30 % hiányzás esetén (szakképzésben tanulóknál 20%) évvégén osztályozó vizsgát kell tenni, ha nem értékelhető a tanuló.
A tanár képesítését bizonyára az igazgató is tudja, ebben nem a tanulónak kell intézkedni, az is lehet, hogy te vagy félreinformálva.

Bízom benne, hogy a Közoktatási törvényből a tanuló jogain kívül a kötelességeire vonatkozó paragrafust is ismered. http://net.jogtar.hu/…jegy_doc.cgi?…

Ajánlom az alábbi törvényrendelet tanulmányozását:

11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről
http://net.jogtar.hu/…jegy_doc.cgi?…

A gyermek, tanuló kötelességeinek teljesítése
20. §
(6) Ha a tanulónak egy tanítási évben az igazolt és igazolatlan mulasztása együttesen

  1. a közoktatási törvény 8. §-a (1) bekezdésének c) pontjában meghatározott iskolai nevelés-oktatás általános műveltséget megalapozó szakaszában a kettőszázötven tanítási órát,
  2. a közoktatási törvény 8. §-a (1) bekezdésének d) pontjában meghatározott iskolai nevelés-oktatás szakképesítés megszerzésére felkészítő szakaszában az elméleti tanítási órák húsz százalékát,
  3. alapfokú művészetoktatási intézményben a tanítási órák egyharmadát,
  4. egy adott tantárgyból a tanítási órák harminc százalékát meghaladja

és emiatt a tanuló teljesítménye tanítási év közben nem volt érdemjeggyel értékelhető, a tanítási év végén nem osztályozható, kivéve, ha a nevelőtestület engedélyezi, hogy osztályozóvizsgát tegyen. A nevelőtestület az osztályozóvizsga letételét akkor tagadhatja meg, ha az igazolatlan mulasztások száma meghaladja az igazolt mulasztások számát, és az iskola eleget tett a (3) bekezdésben meghatározott értesítési kötelezettségének. Ha a tanuló a tanítási év végén nem osztályozható, tanulmányait évfolyamismétléssel folytathatja. Ha a tanuló mulasztásainak száma már az első félév végére meghaladja a meghatározott mértéket, és emiatt teljesítménye nem volt érdemjeggyel értékelhető, félévkor osztályozóvizsgát kell tennie.

(7) A gyakorlati képzésről és a beszámoltató rendszerű oktatásról való hiányzás következményeit a szakképzésre vonatkozó jogszabályok határozzák meg.

(8) Ha a tanuló a tanórai foglalkozás kezdetére nem érkezik meg, késik, amit igazolnia kell. A késések ideje - a házirendben foglaltak szerint - összeadható. Amennyiben ez az idő eléri a tanórai foglalkozás idejét, a késés egy igazolt vagy igazolatlan órának minősül. Az elkéső tanuló nem zárható ki a tanóráról.


Üdvözlettel Veci

Legislator # 2009.09.18. 17:19

Én csak azt tudom, hogy bementem abba a gimnázumba, ahol 13 éve érettségiztem. A legtöbb tanár, akit ki-bemenni láttam a tanári szobába kábé egy fűtőhöz hasonlított. Hova süllyedt az egykori közel elitgimnázium, amely valaha az első húszban is ott volt:-(((.


Sunshine after the rain.

Pjotr # 2009.09.18. 17:08

Mennyi idióta van a világon...
És most nem a tanárra gondoltam...

Mia89 # 2009.09.18. 17:01

Kedves Fórumozók!
A következő problémában kérem a segítségeteket:
Gimnáziumban tanító ex osztályfőnökömről megtudtam,hogy az egyik tárgyból,amit tanít,nincs tanári diplomája.Alapvetően ezzel nekem nem lenne gondom,de azzal már igen,hogy így akart megbuktatni matematikából 2,38-as átlagra.Minden áron vizsgáztatni akart a 30%-os hiányzásra hivatkozva.Ez a tanárnak nem kötelessége,hanem lehetősége ha jól tudom.Az igazgató felülbírálta a döntését és innentől kezdve személyes ügyként kezelt az osztályfőnök.Ez abban mutatkozott meg,hogy megpróbált mindenbe belekötni és emellett ellenem hangolta az osztályt és valótlan dolgokat állított,mindenhol megpróbált lejáratni.Ezért komolyan gondolkozom azon,hogy jelentem,nincs diplomája.Így viszont az iskolának lesz nagy baja gondolom..ezt viszont nem szeretném!A kérdésem az lenne: milyen következményekkel járna ez a tanárra és az iskolára,ill.igazgatóra nézve ?
A válaszokat előre is köszönöm!

Veci # 2009.04.21. 06:35

A XXI. században még megengedhető, hogy képesítés nélküli tanár legyen alkalmazásba általános iskolában? Visszamentünk30-40 évvel? Miért lehet ez? Vagy azért mert a "pályázatra" nem jelentkezett senki, vagy azért, mert az illető valakinek a valakije, vagy valakik úgy gondolták, hogy abban az iskolában tanulónak az is jó? A pedagógus példamutató magatartása nemcsak az iskola falain belül meghatározó, hanem a "kinti" életében is.
A mérnökember pedagógus diploma nélkül szakiskolában, szakközépiskolában taníthat, de számára is meghatározó a tanári diploma megszerzése. Mérnökként tanítottam én is, de a tanári képesítést megszereztem, mert 1998-tól már csak az előírt képesítéssel „lehetne” tanítani.
1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról törvény 17. § világosan fogalmaz.

17. § (1) Ha e törvény másképp nem rendelkezik, nevelési-oktatási intézményben pedagógus-munkakörben az alkalmazható, aki az e törvényben meghatározott felsőfokú iskolai (egyetemi vagy főiskolai szintű) végzettséggel és szakképzettséggel rendelkezik....

  1. szakközépiskolában és szakiskolában a szakmai elméleti tantárgyat vagy szakmai előkészítő ismeretet, valamint a szakmai alapozó és a pályaorientáció ismeretet oktató pedagógusnak a képzés szakirányának megfelelő tanári vagy a képzés szakirányának megfelelő felsőfokú, a pályaorientáció és a szakmai alapozó oktatásban, továbbá a d) pontban meghatározott;
  2. szakközépiskolában és szakiskolában a gyakorlati képzést végző pedagógusnak, továbbá gimnáziumban a munkába állást előkészítő, illetve segítő elméleti és gyakorlati foglalkozást tartó pedagógusnak a képzés szakirányának megfelelő tanári vagy a képzés szakirányának megfelelő felsőfokú;

Hát nem semmi, hogy a munkáltató a törvénnyel szembe megy. Ahol én dolgoztam az iskola összevonások kapcsán elbocsátottak olyan magyar, illetve angol tanárt, akinek már csak a diploma munkája hiányzott, végig tanult több évet és a tv. szerint nem rendelkezett az előírt tanári végzettséggel. A képesítés nélküli tanár alkalmazása, akinek „semmilyen képesítése ezen a területen” sincs, az a diploma megcsúfolása. Hogy engedhető ez meg a XXI. században!? Újratermelni az esetleges "butaságot"?


Üdvözlettel Veci

cece # 2009.04.20. 10:18

marcika....!!

Nem azért tettem fel a kérdést, hogy kifúrjam az illetőt az állásából, csupán felmerült a kérdés! De, ha kifúrásról lenne szó, akkor sem alkothatsz rólam véleményt ismeretlenül. Lehet Te sem örülnél annak, ha a gyermekedet egy olyan ember tanítaná, aki verekedést provokál éjjel egy szórakozóhelyen ''nem éppen szomjas'' állapotban... Valóban vannak olyan területek ahol bizony mérnökök tanítanak. Engem is tanítottak mérnök emberek, magam is az vagyok. De itt ilyenről szó sincsen...

ui.: ha értelmezted volna azt amit elolvastál akkor megértetted volna, hogy nincs ''egyéb'' képesítése sem...

Köszönöm a hozzászólásokat!!!

monalisa1 # 2009.04.18. 17:46

Egyetértőleg.
De akkor ezt a kérdezőnek tudnia kellene...

Ugyanakkor, ahol egy munkahelyre rossz esetben x számú jelentkező is van - a munkanélküliség okán -, ott okkal- ok nélkül mehet az egymás esetleges gáncsolása...

Sz.Márton # 2009.04.18. 17:43

Van az önkormányzatoknál Oktatási Bizottság is, hasonló gyakran kulturális és sport névvel kiegészítve.
Ők a vezetői pályázatokat is a testületi szavazások előtt áttekintik, javaslatot tesznek. A hivatali szervnél is van oktatási ügyekkel foglalkozó előadó az osztály léte a hivatal méretétől is függ, pl: egy megyei jogú város hivatalánál van hasonló nevű. Egyébként, ha igaz a hír, akkor baj ha van olyan igazgató aki tudja ezt a tényt az intézményében és titkolja. Ahol ilyen személy dolgozik, az illetékes számfejtési és munkaügyi feladatokat ellátó szerv a személyi anyaga alapján hivatalból jelentett volna már a felettesének, mert nem is kerülhetett volna oktatói munkakörbe. Biztos, hogy képesítés nélkül tanít vagy csak legenda, hiszen ezt normál ésszel egy intézmény vezető sem vállalná be...?

marcika # 2009.04.18. 17:40

Azért lássuk be, a kérdező csupa jóindulat...
Vannak olyan elmaradott régiók, kis települések ahova tanári diplomával nem mennek el dolgozni. Itt bizony a kényszer nagy úr. A jegyző/polgármester eldöntheti, vagy bezárja az iskolát, vagy alkalmaz olyan tanerőt, akinek vagy csak érettségije van, vagy más terülten szerzett diplomát.

Vagy: Vannak olyan speciális tantárgyak (pl. anyagismeret), ahol bizony mérnökök tanítanak.

monalisa1 # 2009.04.18. 17:28

Felügyeleti szerve az általános iskolának, vagyis az adott oktatási intézmény igazgatója felelős lehet bizonyos lépéseiért.

Kovács_Béla_Sándor # 2009.04.17. 14:20

Minek az "Oktatási Osztálya"? Pártbizottság? :)

monalisa1 # 2009.04.17. 14:18

Bejelentést lehet tenni a városi/megyei Oktatási Osztályra is.

cece # 2009.04.17. 13:10

Tisztelt Sz. Márton!
Sajnos az Önkormányzat is tud róla... mégsem tesz semmit... mert nem akar....

Sz.Márton # 2009.04.17. 10:53

Ha valóban igaz amit írt és képesítés nélkül tanít az illető, akkor az iskola fenntartójához fordulhat! Általában a helyi önkormányzat, kivéve ha egyházi stb.

cece # 2009.04.17. 09:29

Tisztelt fórumozók!

Segítségetek szeretném kérni, mégpedig az ügyben, hogy hogyan alkalmazható általános iskolai tanárként egy olyan állampolgár, akinek nincsen tanári diplomája, sőt semmilyen képesítése ezen a területen???
Illetve, ha mégis alkalmazzák a megfelelő végzettségek nélkül, milyen hatóságokhoz lehet fordulni panasszal?

Válaszaikat előre is köszönöm!!!

Tisztelettel: Egy jogkövető állampolgár.