Munkajogi Szakjogász


ObudaFan # 2012.06.11. 07:35

Grief76

Nem csak közölni kell, de a szerződést is módosítani, vagyis ehhez az ő hozzájárulása is szükséges.

ObudaFan # 2012.06.11. 07:34

jucihusi

A fizetési felszólításban kellett, hogy legyen erről tájékoztatás. Ha nem volt, akkor természetesen nem feltétlenül támadhatatlan a felszólítás. Ha volt, akkor az.

Márta1222 # 2012.06.11. 07:05

Csináltam egy ún.váltófelvágást a munkahelyemen a betanulási időszak alatt, vagyis felügyelet alatt végeztem a munkám, nem önállóan.
A vasúton dolgozom, és meg van szabva, hogy míg nem szerzek megfelelő helyismeretet, valamint nem vizsgázom le, lennie kell megfelelő számú felügyelet alatti szolgálatnak, amit természetesen meg is lehet hosszabítani, ha esetleg kevés az idő. És ez a kis baleset ez alatt az idő alatt történt.
Most fegyelmit akarnak adni miatta, pontosan ugyanazt a büntetést szabták ki, mintha már önállóan dolgoztam volna, amit nem érzek igazságosnak. Aki alatt tanultam +20% bért kap a betanítás alatt, és Ő is ugyanazt a büntit kapja.
Nem értem akkor mi értelme a betanulási időszaknak, a helyszíni vizsgának stb!?Pl. ha tanulóvezetőként okoznék balesetet, a még meg sem szerzett jogsimmal, azt sem úgy bírálják el, mintha már lenne jogosítványom, nem igaz?

jucihusi # 2012.06.10. 17:26

Kedves Obudafan, Köszönöm szepen, igen ez van, legközelebb 3 ügyveddel köszönök el 11 ev utan a cegemtöl, aki ellenben az eves premiumomat sem fizette meg. de mivel kis ember vagyok, elment a vegsökig . Gratulalok ezuton is a multi ceg jogaszanak. Most fizethetek, kb 20at...A volt fönökeim nem alltak velem szoba, a pert valasztottak. Azt hittem, nem harraggal jöttem el. Mostmar haragszom. Nem kicsit, nagyon.
Megegyszer köszi

Grief76 # 2012.06.09. 12:39

Kedves Fórumozók, Szakértők!

A következő problémában szeretném a segítségüket kérni:

A egy ismerősöm egy óvodai intézményben dolgozik. Nem rég közölték vele hogy a munkaviszonya a következő hónaptól 8 óráról 4 órára csökken.

Kérdéseim a következők:

Köteles-e a munkáltató a munkaidő módosításról írásban tájékoztatni a munkavállalót vagy elég ha ezt szóban megteszi?

Mennyi idővel kell korábban megtenni a tájékoztatást a változásról? Erre van valami előírás? 30 nap vagy akár 2 hét?

Mi lesz az időarányos 8-10 nap szabadsággal ami az év első 5 hónapjára járna? Mivel óvodai intézményről van szó és a dolgozók szabadságát a nyári óvodai szünetre kell megtartani. Elveszíti az összeg felét mert már csak 4 órában foglalkoztatják? Hogyan kellene ilyen esetben az óvodának eljárni?

Segítségüket előre is köszönöm.

Grief

ObudaFan # 2012.06.09. 10:49

jucihusi

A fizetési felszólításon szerepelnie kellett, hogy ha nem támadod meg a bíróságon határidőben, akkor jogerőre emelkedik. Ha nem támadtad meg, csak nem fizettél, akkor ez történt, és akkor az végrehajtható. Függetlenül attól, hogy eredetileg volt-e alapja.

jucihusi # 2012.06.08. 07:52

Kedves Szakertök, a par sorral lentebbire, legyszi reagaljatok, köszönöm segitsegeteket.

Kovács_Béla_Sándor # 2012.06.08. 07:44

OFF
Teljes, kimerítő és tárgyilagos választ kaptál elsőre. (2 órán belül.) Aztán elkezdtél vitatkozni és értetlenkedni. No, arra valóban jön a flegma és az ekézés.

És igen, ha ennyire érzékeny vagy a tartalom mellett a formára is, akkor célszerűbb honorált szolgáltatást választanod. S akkor ugyanezt a választ megkapod jópénzért -talán tetszetősebben csomagolva.
ON

hellboy # 2012.06.07. 21:54

bevallom, nehezemre esik megérteni hoyg ennyi kérdésre hoyg a tökbe lehet ilyen flegmán, röviden, és szándékosan ködösítve válaszolni... a jogászok ennyire képesek? vagy fizessek a normális válaszért? hát nem...

Kovács_Béla_Sándor # 2012.06.07. 16:18

Az sem erre az esetre vonatkozik, ott arról van szó, ha a nő terhessége miatt a szerződés szerinti munkakörben nem foglalkoztatható.

pazs # 2012.06.07. 15:16

KBS: az új Mt-ből van az idézet, mivel a visszatérés 2013. márciusban esedékes hellboyéknál.

Kovács_Béla_Sándor # 2012.06.07. 15:13

(2) Az üzemi tanács akkor határozatképes, ha ülésén a tagoknak legalább fele részt vesz. Szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt.
Ez az Mt. 60. § (2) bekezdés. Ebből felajánlott munkabérre nézve bármilyen következtetést levonni elég nagy merészség.

hellboy # 2012.06.07. 14:45

pazs: igen ezt énis így tudom, s a legfrissebb Mt-ből is ezt olvasni ki. csak szeretnék megerősítést kapni olyan embertől akinek ez a szakmája, ebben dolgozik, mielőtt az ember elkezdene kiállni a jogaiért. ;)

pazs # 2012.06.07. 14:30

hellboy: ajánlani bármit lehet. Ha eltérő megállapodás nincs, akkor a munkaszerződésnek megfelelően kell foglalkoztatni, ha az nem megy, akkor állásidőre jár a munkaszerződésben foglalt munkabér.

jucihusi # 2012.06.07. 14:03

Kedves Forumozok,
segitseget szeretnek kerni. Tavaly dec 28-an, eljöttem a cegtöl közössel, melyben papirok szerint tartozasom 0Ft.- Majd jött a hideg zuhany, fizetesi felszolitas, hogy fizessek vissza 8000 !!!Ft-ot, üdülesi csekk visszafizetese cimen. Ugyanis a 3 le nem töltött napert- utolag- a teljes honapot követelik vissza, termeszetesen csak kp-ban jo, csekkröl szo nincs. Mivel nem tartottam jogosnak, nem fizettem. Most vegrahajtast akarnak rajtam csinaltatni, a 8000 ft-rol. Mit tehetek? Ki a felelös a kiallitott papirokert? A vegrehajtast barki kerhet barki ellen, ha ugy erzi? Ui: a 3 napnak megfelelö összeget megfizettem, az altalam jogosnak velt 1500 ft vissza is fizettem. Mi ertelme ennek? Nagyon köszönöm. Üdv.

hellboy # 2012.06.07. 13:54

kedves Kovács Béla Sándor, maga mondta. pontosabban a kérdésemre mely azt taglalta, hoyg jogos e a bércsökkentési elképzelése más pozíció felajánlásával, azt írta, hoyg csak egyezséggel lehet. ez nálam azt jelenti, hoyg ha a munkavállaló nem megy bele, akkor nincs egyezség, az jár ami jár. mint pl fogyasztóvédelmi témában minőségi kifogás esetén vagy javítás vagy csere, vagy ha egyik sem akkor kp vissza.. a levásárlás az opció, ha a fogyasztó beleegyezik. ha nem marad a kp vissza... és ha az Mt60§-nak nincs köze hozzá, a kiemelt részt különösen figyelembe véve, akkor melyik?

de akkor leegyszerűsítem a dolgot:

  • mit kell felajánlani elsődlegesen (majd másodlagosan) mint pozíciót, s mit kell adni mint munkabért?
  • mire hivatkozva "ajánlhatnak" fel alacsonyabb bért a korábban munkaszerződésben már rögzítetthez képest?
Kovács_Béla_Sándor # 2012.06.07. 13:40

Ki mondta, hogy nem ajánlhatnak alacsonyabb munkabért? Nem tudom, mi az a citátum, de az Mt. 60§-hoz köze nincs.

hellboy # 2012.06.07. 12:52

annyiban még bonyolítanám az ügyet hoyg mi van akkor ha a bére eredendően alap + mozgóbér volt, tegyük fel, hoyg 220e + 100e. itt mi tekintendő alapnak,aminél lejjebb nem mehetnének új pozíció felajánlásával? 220e vagy 320e

hellboy # 2012.06.07. 10:43

kedves Kovács Béla Sándor,

köszönöm a választ. a második s harmadik pont akkor kipipálva, viszont az elsőre kicsit visszakérdeznék, mert elég nyúlfarknyira sikeredett a válasz... mindhárom esetében. :) szóval csak a tisztánlátás végett:

munkavállalói beleegyezés kell abba is, hoyg más pozícióba helyezzék, és ahhoz is, hoyg csökkentsék a fizetését? mert utóbbi esetében szerintem a munka törvénykönyve elég egyértelműen fogalmaz, nem? (60.§ (2) A munkavállaló a felajánlott munkakörnek megfelelő alapbérre jogosult, amely a munkaszerződés szerinti alapbérénél kevesebb nem lehet.)

sutyi83 # 2012.06.07. 10:04

Köszönöm szépen a válaszokat, akkor ezek szerint nincs mit tenni. Fix bérezésem van, bruttó 136000 az alap, erre jön a műszakpótlék. Ez alapján beleszámítható a 48000 ft?

Kovács_Béla_Sándor # 2012.06.07. 09:29

Hellboy:

  • Csak egyezséggel lehetséges.
  • Igen. (Bár ez a "felajánlás" nem ideillő kifejezés.)
  • Nem. (Ehhez semmi közötök.)
Márta1222 # 2012.06.07. 09:11

Tisztelt Óbudafan!
Köszönöm a gyors választ, mindezt én is olvastam, csak arra lennék kíváncsi, hogy méltányos-e ez abban az esetben, ha én még csak betanulási időszakban voltam, vagyis felügyelet alatt végeztem a munkám, nem önállóan.
A vasúton dolgozom, és meg van szabva, hogy míg nem szerzek megfelelő helyismeretet, valamint nem vizsgázom le, lennie kell megfelelő számú felügyelet alatti szolgálatnak, amit természetesen meg is lehet hosszabítani, ha esetleg kevés az idő. És ez a kis baleset ez alatt az idő alatt történt.
Valahogy méltánytalannak tartom, hogy teljesen ugyanazt a büntetést szabják ki rám, mintha már önállóan dolgoztam volna. Akkor mi értelme a betanulási időszaknak, a helyszíni vizsgának stb!?Pl. ha tanulóvezetőként okoznék balesetet, a még meg sem szerzett jogsimmal, azt sem úgy bírálják el, mintha már lenne jogosítványom, nem igaz?

hellboy # 2012.06.07. 07:37

tisztelt Szakértő!

érdeklődnék, hoyg helyes e meglátásom, illetve az az információ ami birtokomban van, s tekintve, hoyg munkajog nem az asztalom, így itt kérnék segítséget. jómagam egy másik (fogyasztóvédelmi) fórum aktív tagja vagyok többek között ÉTOSZ alkalmazásban.

történet röviden: feleségem aktív munkavállaló volt/van egy cégnél, ahonnan elment szülési szabadságra, majd gyed-gyes egyebek, közben lett egy második baba, aki most majd másfél éves. a cég akinél dolgozott most megkereste egy lehetőséggel, hoyg idő előtt visszamehessen dolgozni.

viszont: az ő pozícióját betöltötték közben ugyebár, tehát másik pozíciót ajánlottak fel neki. és innen jönnek a kérdések, mert szerintem nem igazán jogkövető módon próbálkoznak, mivel a munkabérét ami emlékeim szerint 320-330e volt azt levinnék 220-230e -re, és természetesen csak 4 órás foglalkoztatásban. a 4 órás munkával nem is lenne gond igazából, s ennek megfelelően az időarányos díjazással sem. átnéztem az új munka törvénykönyvét amiből nekem az jön le, hoyg a bérét nem csökkenthetnék a munkaszerződésében foglaltakhoz képest. és úgy tudom, hoyg a pozíciója betöltésére munkaerőt csak határozott idővel vehetett volna fel a cég anno.

tehát összegezve:

  • jogos a cég bércsökkentő elképzelése, mivel más pozícióba helyeznék az újbóli munkába-állás során?
  • kötelesek e elsődlegesen az eredeti pozícióját felajánlani?
  • határozott idejű szerződéssel vehettek volna fel csak kisegítő munkaerőt az eredeti pozíciójának betöltésére?

a történet még folytatódna, mert márciusban lesz vége a két éves időszaknak amíg jön még a gyes, tehát onnan élesedne a helyzet. feltételezem akkor lépne életbe amit vélek, hoyg akkor kötelesek felajánlani az eredeti posztot, és bér-kompenzált munkabért amiről eddig nem is beszéltünk, mert ugye vannak kötelező emelések is éves szinten stb... innen majd adódna, hoyg ha nem tudják azt a posztot felajánlani akkor egy másikat, de azonos bérrel, s ha azt nem fogadná el feleségem, akkor lapátolhatják, persze végkielégítéssel... jól gondolom?

köszönöm megtisztelő és gyors válaszát!

ObudaFan # 2012.06.07. 05:44

Elvileg nem vonhatná le

Még az is lehet, hogy levonhatja. Csak a levonásmentes munkabérrészbe nincs helye beszámításnak. Hogy a 48e Ft így beszámítható-e, az a munkabér nagyságától függ.

00000 # 2012.06.07. 05:24

Tisztelt ObudaFan!

Köszönöm szépen a segítséget.
Jutalom. Tehát akkor valóban nem köteles még megindokolnia sem...
Viszont mára már kiderült, hogy a jutalmat még is kifizetik, viszont a közös megegyezést elutasítják.

Úgy vettem észre, hogy személyes ügyként kezelték a felmondásom, és hogy rá mertem kérdezni a jutalomra.

Azt mondta, hogy direkt azért nem adja meg a közös felmondást, hogy ha munkanélkülire mennék, ne kapjak semmit.
Illetve hozzá tette hogy ha a következő munkáltatóm felhívja a foglalkoztatásom előtt, akkor biztos hogy negatívan fog vélekedni ( és hogy alig várja... )

Ráadásul, utólag úgy döntött ( amit nem tudom hogy lehet-e ) hogy május 25-től számítja a felmondási időmet, hiába június 1.-t írtam benne...

Nem volt semmilyen panasz soha sem a munkavégzésemre, nem történt semmi ami indokolná ezt a nagyon csúnya " elválást"