Munkajogi Szakjogász


Dr.Attika # 2013.02.11. 18:03

Béla!
Csipkerózsika nem a gyes-t kéri most folyósítani, hanem annak beszámítását a korkedvezményes nyugellátásába, annak ellenére, hogy anno nem kapott, mert nem volt meg az egy éves munkaviszonya.

csipkerozsika # 2013.02.11. 18:16

Igen azt szeretném tudni ,hogy beleszámít-e a korkedvezményes nyugdíjhoz.köszönöm

Kovács_Béla_Sándor # 2013.02.11. 19:02

A gyes egy juttatás, nem pedig egy időtartam. A kérdésnek - amelyet egyébként nem lehetett ezen a módon értelmzni - tehát így sincs sok értelme.

rozsika69 # 2013.02.11. 19:13

Tisztelt Szakértők!

Két kérdéssel szeretnék Önökhöz fordulni. Édesanyám ez év szeptemberében tölti be a 62. életévét, takarítónő egy általános iskolában. 1992 óta dolgozik ott, viszont 2010-ben "kiszervezték" őket az iskola állományából, "le kellett" mondaniuk a közalkalmazotti jogviszonyukról és egy Kft-hez kerültek alkalmazottként. Folyamatos volt a jogviszonyuk. Ez év januárjában immár második szerződést írták alá, mert folyamatosan változott a Kft neve. A jogviszonya természetesen folyamatos volt itt, egyik nap megszüntették, másik nap új szerződést kapott. Kérdésem mennyi felmentési időre számíthat? Mivel január közepétől ismét új elnevezésű (ugyanaz csak más néven)munkahelyen dolgozik, ez új jogviszonynak számít-e, vagy a folyamatosságot figyelembe kell-e venni a felmentési idő kiszámításánál. Sajnos nem tudnak választ adni az új helyen erre a kérdésre!! Másik kérdésem a kolléganőjére vonatkozik. Szakmunkás bizonyítványa van.Amíg közalkalmazotti jogviszonya volt, nem tudni miért de a munkáltató nem fogadta el végzettségként és a bértábla szerinti fizetésénél ezt nem vették figyelembe. Többször kereste a munkáltatóját, hiszen a városban többen dolgoznak takarítói munkakörben ahol a szakmunkásvizsgát elfogadták és e szerint állapították meg a bérét. Őt is "kiszerezték" mint az édesanyámat. Most is takarítóként dolgozik, és kérte a munkáltatóját, hogy a szakmunkás minimálbért vegyék figyelembe, ezt folyamatosan elutasítják azzal az indokkal, hogy amikor a "kiszervezés" megtörtént ezzel a bérrel lépett át. Az összes többi kolléganője akik igaz a város más intézményeiben dolgoztak takarítóként most a szakmunkás minimálbért kapják. Kérdésem, jár-e neki a szakmunkás minimálbér,mivel a bizonyítványával tudja igazolni ennek meglétét vagy sem. Hogyan lehet ezt kérnie van-e erre jogszabály vagy törvény, hogy kik kaphatják.(Ennél a Kft-nél csak ő nem kapja meg és hiába megy mindig elküldik).
Nagyon várom a válaszukat és köszönöm a segítséget! rozsika69

Kovács_Béla_Sándor # 2013.02.11. 20:02

Igen és nem.

Dr.Attika # 2013.02.11. 20:26

Béla!
Ha eljártál volna ilyen ügyekben- én már eljártam három ügyben- akkor tudnád, hogy mire irányult a kérdés.

Kovács_Béla_Sándor # 2013.02.11. 20:36

Mondtam, hogy nem tudom? Válaszoltam a két kérdésre.

Kovács_Béla_Sándor # 2013.02.11. 20:37

OFF
Fáradt vagy?
ON

csipkerozsika # 2013.02.12. 16:08

Tisztelt Szakértők!

Még mindig nem tudom a választ.

Bandyface # 2013.02.13. 09:55

Tiszteletem.

A február 7.-i kérdésem még mindig megválaszolatlan.

Ha esetleg valaki tudna segíteni megköszönném.

Szép napot.

BDávid # 2013.02.13. 17:36

Tisztelt Szakértők!
A történetem a következő:
5 éve vagyok bejelentve a munkahelyemen, ahol ugye fizetik a járandóságokat utánam. Ez mellett én egyéni vállalkozó vagyok, abból is élek. A munkaadómmal megromlott a kapcsolatom, egyéb dolgok miatt.
A java most jön:
Én Soha nem kaptam fizetést. Soha semmilyen papírt nem írtam alá, se szabadság, semmi egyéb. A bejelentett munkahelyemen gyakorlatilag nem dolgoztam, amit mondhatok úgy is, hogy még nem szóltak, hogy be kell mennem.
Az én nevem alatt egy másik ember dolgozik, aki fel veszi az „én” fizetésemet és aláírja a bérpapírt. Persze nem az Ő, hanem az én nevemet írja rá!
Kérdésem az lenne, hogy milyen lehetőségeim vannak, hogy sarokba tudjam szorítani a „főnökömet”, aki tulajdonképpen sikkasztást, okirathamisítást sbt… követ el a cégnél. Mennyi időre kérhetem visszamenőleg a fizetésemet, esetleg kamat, kártérítés stb…?
Rendelkezésemre áll eredeti bérpapír, amin rajt van az én nevem persze hamisítva. Eredeti munkaszerződés CSAK NÁLAM VAN, NEKI NINCS MEG!!
Ő megkért, hogy közös felmondással válljunk meg egymástól, de én ebbe nem egyeztem bele.
A munkaszerződésem határozatlan időre van írva. Kérdésem továbbá, hogy a „főnököm” milyen büntetésre számíthat, és mennyire befolyásolhatja ez a sztori a könyvelői pályafutását, valamint az Úriembert, aki az én nevemben dolgozik megbüntetik-e, aki ez mellett nyugdíjas is.
Szívesen leírnám részletesebben az egész történetet, mert elég szaftos, de egyenlőre „csak ennyi”
Előre is köszönöm a válaszokat, hozzászólásokat!
Üdv.!

csaba007 # 2013.02.13. 18:11

Üdvözlöm!

  • jelenleg közalkalmazott pedagógus vagyok(határozatlan idős)
  • van egy kormánytisztviselői állás, melyre esélyes vagyok
  • azt szeretném megtudni, hogy áthelyezéssel átkerülhetek-e közalkalmazottból kormánytisztviselőbe
  • vagy meg kell szüntetnem a közalkalmazotti munkaviszonyomat és úgy neveznek majd ki kormánytisztviselővé.

Köszönettel: Csaba

Kristofóró # 2013.02.13. 20:44

Tisztelt szakértők!
Munkáltatóval munkaviszonyt közös megegyezéssel megszüntettük.
Közös megegyezésben benne van, hogy a marketing eszközöket hiánytalan, működőképes és sértetlen állapotban átadtam.
Marketing eszközöket szóösszetétel jogilag magában foglalja a facebookos oldalhoz és gmailhez tartozó jelszó átadását?
Facebookos oldalt és gmailt saját elhatározásból hoztam létre, munkaszerződésem nem tartalmazott olyan pontot, hogy nekem ilyen oldalakat létre kell hoznom és a munkaviszony megszűnésével ezeket át kell adnom. Egyébként a facebook oldalt és a gmailt megszüntettem nem üzemeltetem tovább, ill. a facebookos oldalt nem is tudom átadni mert az én személyes profilomon belül lett létrehozva és technikailag lehetetlen, hogy más profil alá át legyen rakva.
Ha igazunk lenne és én nem adom át legrosszabb esetben milyen szankciókkal kell szembe néznem ha továbbra is követeli a munkavállaló?
Válaszokat előre is köszönöm!

ilca # 2013.02.25. 01:13

Tisztelt Kovács Béla Sándor Ügyvéd Ur!

A munkáltato felmondott, a felmondási idöm 30 nap. Mivel most már a 30 napot naptári napnak számolják és igy a hétvégék is beleszámitanak, de mi akkor nem dolgozunk az lenne a kérdésem hogy: Mind a 30 napra jár kereset? Akkor is, ha hétvégén nem dolgoztunk soha? (de most a hétvégi napok is beleszámitanak) Tehát 30nap*5000.-ft jár a felmondási idöre?

Köszönöm megtisztelö válaszát.

Üdv. Ilca

ilca # 2013.02.25. 01:16

Tisztelt Kovács Béla Sándor Ügyvéd Ur!

A munkáltato felmondott, a felmondási idöm 30 nap. Mivel most már a 30 napot naptári napnak számolják és igy a hétvégék is beleszámitanak, de mi akkor nem dolgozunk az lenne a kérdésem hogy: Mind a 30 napra jár kereset? Akkor is, ha hétvégén nem dolgoztunk soha? (de most a hétvégi napok is beleszámitanak) Tehát 30nap*5000.-ft jár a felmondási idöre?

Köszönöm megtisztelö válaszát.

Üdv. Ilca

forumozoka # 2013.02.25. 07:13

Jó napot kívánok!

A következő lenne a kérdésem. Ha aláírtam két ilyen papírt (nem önszántamból), hogy

"XY felé semmilysen követelésem sincs, minden járandóságomat megfizette.."

valóban lemondtam minden jogomról? Ilyen esetben az általuk oda nem adott kilépő papírjaimról is lemondtam, vagy azokat még behajthatom rajtuk??? Kb egy hónapja írtam ezt alá, és azóta sem küldték el postán. Ráadásul idegennyelven írodott (elvileg egy 'külföldi' cégnél dolgoztam) de olyan nyelven, amit nem értek. Hogy vehetem rá őket, hogy magyarul írják/irassák meg és küldjék el nekem ezt a dokumentumot?

Valóban létezik olyan, hogy a "bíróság előtti megtámadás jogáról lemondok"?

Mi van akkor, ha a rámerőltetett felmondásba a votl főnököm véletlenül ezt írta "'helyettem':

"azonnali hatállyal felmondom MUNKÁLTATÓI szerződésemet"? Ez után a mondat után is az jön, hogy lemondok a megtámadás jogáról...

Előre is köszönöm gyors válaszukat!

mineral # 2013.02.26. 19:13

Üdvözlet!

Az lenne a kérdésem,hogy mennyi idővel előtte kell szólni,ha áthelyeznek a munkáltató másik telephelyére?

Írásban kell-e közöljék és ,ha az oda való bejárás nekem többletköltséggel jár,azt kötelesek-e téríteni?

Egyébként milyen következményekkel számolhatok,ha nem fogadom el az áthelyezést?

16 éve vagyok a cégnél és ők azt állítják,ha nem fogadom el nem lesz állásom és ők nem kötelezhetőek végkielégítés kifizetésére.

BTO11 # 2013.02.27. 08:41

T.Jogiforum!
Két kérdésem lenne .
Hogyan lehet megsürgetni a birósági eljárást,hogy minnél hamarabb tüzzék ki a tárgyalást adott ügyben.
hány napot lehet egyhuzamba dolgoztatni pihenőnap nélkül 4havi munkarendben,

Metin # 2013.02.27. 14:05

Tisztelt Szakjogász fórum!

Értelmezni szeretném az éves munkaidőkeret fogalmát a 24/72 munkarendben dolgozók számára. A munkáltató éves minimum óraszámot határozott meg, melynek algoritmusa az éves munkaidőkeret napjai/4*24+360 (szzabadságok óraösszege)+egyéb (képzések, ügyeletek).

A képlet jónak tűnik, de teljes a zavar a munkaidőkeret fogalmát illetően!

godasz # 2013.03.02. 15:02

Tisztelt Jogifórum!
3 műszakban dolgozom vagy 10 éve,egy gyógyszercégnél.
Mostanában dolgozókat helyeznek át,gyáron belül 1 vagy 2 műszakba.Mondanom se kell,ezáltal sokkal kevesebb fizetésért,mivel a műszakpótlék nagy részét elbukják.Kérdésem:mivel eredetileg 3 műszakosként szólt a szerződésem,köteles vagyok-e elfogadni a kevesebb műszakot és fizetést?
Ha nem fogadom el én szegek szerződést,és nem tarthatok igényt az esetleges végkielégítésre?
Köszönöm!

vargaapuka # 2013.03.21. 16:07

Tisztelt Fórumozók !
2012-ben az Új Mt. hatálybalépését követően készenléti jellegű munkakörbe soroltak.
Előtte a klasszikus 12/24 rend szerint jártam dolgozni folyamatos munkarendben. 12 nappal 24 szünet 12 éjjel 48 szünet. Így előfordult , hogy szombat nappalra és vasánap éjjelre esett a beosztásom.
Az átsorolás miatt az új Mt.-re való hivatkozásként szombaton és vasárnap nem végezhetek munkát , ha a beosztásom szerint kellene szo. és vas. dolgoznom, az egyik napot kötelezően ki kell vennem szabadnapnak. "101§(3) Ha a készenléti jellegű munkakörben foglalkoztatott munkavállaló részére vasárnapra rendes munkaidőt osztottak be, számára a közvetlenül megelőző szombatra rendes munkaidő nem osztható be."
Az új Mt.140. § szerint(1) Vasárnap rendes munkaidőben történő munkavégzésre kötelezett, a
101. § (1) bekezdés d)-e) (d) a több műszakos tevékenység keretében,e) a készenléti jellegű munkakörben,meghatározott munkavállalót ötven százalék bérpótlék illeti meg.
Kértem a munkáltatót, hogy tájékoztasson arról miért nem kapok 50% bérpótlékot a vasárnapi munkavégzésem után, mire a válasz csak annyi volt, hogy nem jár. Írtam a Nemzeti Munkaügyi hivatalnak is akik szintén lepattintottak azzal, hogy " A szabályozás elvi alapja az, hogy azok a munkavállalók legyenek jogosultak pótlékra, akik döntően munkaszervezési okok miatt végeznek munkát vasárnap. Míg azok, akik esetében a vasárnapi munkavégzést objektív okok, körülmények teszik szükségessé, nem jogosultak a pótlékra." Törvényi hivatkozás semmi csak elvi alap. Tud valaki segíteni ebben , hogy most mitévő legyek. ?

WAMozart # 2013.03.23. 10:15

Tisztelt Szakértők!

A kérdésem munkaszerződésmódosítással kapcsolatos. A szerződésembe, ami 2011 szeptemberében kelt, az szerepel, hogy " A Munkavállaló a személyi alapbéren felül 12.000 Ft étkezési utalványt és 6.000 Ft. értékben személyzeti étkezést kap.", azonban ezt a szerződést 2012 áprilisában (2012. januári! dáutmmal) módosították, úgy, hogy ezt a passzust egyszerűen kihúzták belőle. Természetesen béren kívüli juttatást 2011. decemberétől nem kaptam...A szerződésmódosítást enm írtam alá, ez senkit sem érdekelt...Kérdés követelhetem-e az elmaradt juttatásokat? A cafeteria törvények megváltoztak 2012 január 1-ével kezdődően, de elvileg ez nem mentesítené a munkáltatót, ugye?

Előre is köszönöm a válaszokat!

csipkerozsika # 2013.06.17. 15:55

Tisztelt Szakértők!

Szeretném meg kérdezni van 35 éves munkaviszonyom.Kettő gyermeket felneveltem,akkor nem volt 1 éves munkaviszonyom nem kaptam gyest,tudni szeretném mikor mehetek nyugdíjba gyermekeimre kapok-e valami kedvezményt .

Lace # 2013.06.20. 17:23

Tisztelt Fórumozók!
Én egy biobrikett gyártásával foglalkozó cégnél dolgozom.
Heti 40 órás munkarend szerint vagyunk bejelentve. Ehelyett reggel 6-tól este 6-ig sokszor este 8-9-ig is bent kell lennünk. túlóra pótlékot csak a 11. óra elteltével kapunk 20%-ot. Ráadásul az üzemben 30 fok van és csak 2 szünetünk van,reggeli és ebéd alkalmából 20-20 perc. Valahányszor felszólalunk ezek ellen kirúgással fenyegetnek. Sajnos a mi térségünkben nem nagyon van más munkalehetőség ,ezért nem merünk visszaszólni. Szeretnék érdeklődni,hogy jogi úton lehetne e cselekedni. köszönöm!

Kovács_Béla_Sándor # 2013.06.20. 18:27

Mert akkor bátrabbak lesztek?