TiszteltFórumozók!
Ma voltam a megyei nyugdíjfolyósítónál,és azt mondták csak 60 és fél éves koromban mehetek előrehozottba. Júl 10.-én meglesz a 42 évem, a 60-at már betöltöttem. Decemberben megállapodást kötöttem a cégemmel. Egy fórumon olvastam, hogy hasonló ügyben a férfi a 42 év betöltése után elmehet.Ő januárban 60 éves, márciusban van meg a 42 éve.Kérem segítsetek. Mi az igazság? Köszönettel: Csaba http://www.konyvelozona.hu/…az-onyf-tol/
Előrehozott öregségi nyugdíj
Korall54 Köszönöm!
lemi
Az 51-eseknek az öregségi korhatára 62 év, ők ezt 2013-ban érik el. Az 52-eseknél lesz először fél év korhatárnövekedés, ők 62,5 évesen mehetnek nyd-ba, ez legkorábban 2014-ben lesz esedékes. Utána minden évjárat fél-fél évvel később. Az 56-osok 64,5 évesen, és aki az év második felében született, az 2021 első félévében lesz ennyi idős. Az 57-esek már 65 évesen mehetnek el, 2022-ben.
Ezért írja a cikk, hogy 2014 és 2021 között történik a fokozatos korhatáremelés. Tehát papíron már valóban zajlik, de időben csak 2014-től realizálódik.
Írtam ezt a mai napon, ám ki tudja, hogy közben addig még majd mit találnak ki.
Üdv: Korall (53-as nö)
Kérem segítsetek! 1952-ben születtem, nő vagyok, 2011. dec.21-el csüökkentett összegű nyugdíjamat kértem, de:
- a Romániában végzett egyetemi éveimet, a diploma honosítottságának ellenére se akarják mgyarországi szolgálati időnek elismerni! Miért? 2011 aug.-ban kértem egy szolgálati idő kiszámítást, akkor simán beszámolták ide!
- összesen 39 év munkaviszonyom van és mégis 3,6% csökkentést alkalmaznak- nem 0,1%/hó? Csak 1 évem hiányzik!
- Magyarországon, szerintük 22 év 15 nap munkaviszonyom van- szerintem 26 év 15 nap az egyetemmel együtt. Ez nem elég az önálló nemzeti jogosultsághoz? Hány év kell? Én mindenhol 20 évet olvastam!
Kevés időm maradt a fellebezés megírásához, de ha segítséget kapok Tőletek és érdemes lesz fellebezni, össze fog jönni! Köszönöm előre is!
Sanyi20
Amint Szafika írta, a szolg. idő és a jogosultsági idő két külön fogalom.
A szolg. időben minden benne van, a munkaviszonyon túl az ápolási díj, tavalyig a passzív táppénz, passzív gyes, munkanélküli járadék.
Ez édesanyádnak 2010. dec. 31-ig 38 év 71 nap.
A női kedvezményes 40 éves nyd-hoz azt nézik, hogy a szolg. időn belül megvan-e a jogosultsági idő. Ebbe csak a konkrét dolgozás és a munkaviszonyon belüli táppénz, valamint a gyes, gyed számít be, oly módon, hogy min. 32 év dolgozás + max. 8 év gyes legyen. Ez a belső arány másmilyen is lehet, pl 38 év dolgozás + 2 év gyes, stb.
Édesanyád esetében a nők kedvezményes öregségi teljes nyugdíjához figyelembe vehető jogosultsági idő: 34 év és 128 nap. Azt is kiszámolják, hogy ebben megvan- e a min. kötelező 32 év dolgozás.
Neki ennél több van, 33 év 127 nap, ezért ez eddig rendben.(Az eltérés, gondolom, gyes)
Amint korábban írtam, a női kedvezményes nyd-hoz durva számításom szerint ebben az évben aug. 25-e körül lesz 36 jogosultsági éve, tehát még 4 év kell, ami folyamatos munkaviszony esetén 2016 aug. végén lesz meg.
Ha ekkor nyd-ba megy majd, a nyd. kiszámolásához az össz. szolg.időt veszik alapul, nem csak a 40 év jogosultsági időt. Ekkor neki 33 év valahány napja lesz.
Talán így már érthetőbb.
A számolgatást naptári napokban kell csinálni, tehát amit előzőleg írtam, ti is utánaszámolhattok.
Üdv: Korall (53-as nö)
Az 53-ban született nők még elmehetnek 37-40 év munkaviszonnyal, szolgálati idővel nyd-ba , az 54-es korosztálytól kezdve , csak 40 éves jogviszonnyal tud valaki előbb elmenni nyd-ba .
Sanyi20 , " 40 éves jogviszony " kell a 40 éves akcióshoz , a jogviszony és a munkaviszony nem minden esetben ugyanannyi .
Tisztelt Korall 54
Akkor ezek szerint 40év szolgálati idővel nem lehet elmenni korkedvezményes nyugdíjba a nőknek?
Köszönöm a részletes tájékoztatást.
Ami kérdésem lenne még a belinkelt Origo cikkben szereplő szöveg:
"A dokumentum a jelenlegi nyugdíjrendszer más elemeit is megváltoztatná. A nyugdíjkorhatárról szólva például felveti a Bajnai-kormány által megkezdett emelés felgyorsítását, és a mostani féléves ugrás helyett (amelynek révén a 62 éves határ 2014 és 2021 között emelkedik 65-re) éves ugrást javasol az 1954 után születettek számára, hogy az emelés már 2019-ig befejeződjön."
Én is úgy tudtam már zajlik a korhatáremelés. De akkor mit jelent a cikkben szereplő 2014 és 2021 közti emelés? A cikk 2012 január végi.
lemi
A mai napon hatályos nyd. törvény:
http://net.jogtar.hu/…jegy_doc.cgi?… Idézet:
A nyugdíjjogosultság
A 2008. december 31-ét követő időponttól megállapításra kerülő öregségi nyugdíj esetében
18. §47 (1) A társadalombiztosítási öregségi nyugdíjra jogosító öregségi nyugdíjkorhatára annak, aki
- 1952. január 1-je előtt született, a betöltött 62. életév,
- 1952-ben született, a 62. életév betöltését követő 183. nap,
- 1953-ban született, a betöltött 63. életév,
- 1954-ben született, a 63. életév betöltését követő 183. nap,
- 1955-ben született, a betöltött 64. életév,
- 1956-ban született, a 64. életév betöltését követő 183. nap,
- 1957-ben vagy azt követően született, a betöltött 65. életév.
Másik törvény a korhatár alatti nyd-ak megszüntetéséről és a korhatár előtti ellátásról:
http://net.jogtar.hu/…jegy_doc.cgi?…
Idézet:
3. A korhatár előtti ellátás megállapítása
7. § (1) A 4. § (1) bekezdésében foglaltakon túl - 2011. december 31-ét követő kezdő naptól - korhatár előtti ellátásra jogosult
- az, aki 2011. december 31-éig az előrehozott, csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíj igénybevételéhez a Tny. 2012. január 1-jét megelőzően hatályos szabályai szerint szükséges
aa) életkort betöltötte, és
ab) szolgálati időt megszerezte,
- az az 1953. évben született nő, aki 59. életévét betöltötte és a korhatár előtti ellátás kezdő napjáig, de legkésőbb 2012. december 31-éig legalább 37 év szolgálati időt szerzett,
- az, aki a korhatár előtti ellátás kezdő napjáig, de legkésőbb 2012. december 31-éig a Tny. 2012. január 1-jét megelőzően hatályos szabályai szerint korkedvezményre jogosultságot szerzett,
- az, aki 2011. december 31-éig a bányásznyugdíjról szóló 150/1991. (XII. 4.) Korm. rendelet 2012. január 1-jét megelőzően hatályos szabályai szerint a bányásznyugdíjra való jogosultságot megszerezte,
- az, aki 2011. december 31-éig az egyes művészeti tevékenységeket folytatók öregségi nyugdíjra jogosultságáról szóló 5/1992. (I. 13.) Korm. rendelet 2012. január 1-jét megelőzően hatályos szabályai szerint öregségi nyugdíjra jogosultságot szerzett,
- az, aki esetében a biztosítással járó jogviszonyának megszüntetéséhez szükséges egyoldalú jognyilatkozatot 2012. január 1-jét megelőzően a másik féllel írásban közölték, vagy a jogviszonyt megszüntető megállapodást 2012. január 1-jét megelőzően írásban megkötötték, feltéve, hogy a biztosítással járó jogviszony megszűnését követő nap 2012. évben van, és a jogosult a biztosítással járó jogviszony megszűnését követő napon a 2011. december 31-én hatályos szabályok szerint az 1. § c) pont ca), cb), cd), ce) vagy cf) alpontja szerinti korhatár előtti nyugellátásra jogosult lett volna,
feltéve, hogy a korhatár előtti ellátás kezdő napjáig az öregségi nyugdíjkorhatárt nem töltötte be, a korhatár előtti ellátás kezdő napján biztosítással járó jogviszonyban nem áll, átmeneti bányászjáradékra vagy balettművészeti életjáradékra nem jogosult, és a korhatár előtti ellátás kezdő napján rendszeres pénzellátásban nem részesül.
Üdv: Korall (53-as nö)
Kedves Fórumozók. Márciusban betöltöttem a hatvanat. diplomás értelmiségiként vállalkozó vagyok. Munkaviszonyom mindeddig folyamatos. Most nincs munkám. Van-e lehetőségem csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíj igénylésére?
Az előrehozott , csökkentett összegű megszünt .
Tisztelt Fórumozók.
Van egy cikk amit nem tudok hová tenni nyugdijügyben.2014-es emelésről szól,holott én 2010-ről tudok.- http://www.origo.hu/gazdasag/hirek/20120120-az-ngm-nyugdijtervei-es-a-sved-modell.html
Bocsánat, hogy kicsit idegen itt a téma, de az illetékes fórum nem tűnik élénknek.
Közalkalmazott, határozatlan idejű alkalmazásban. Ha lemond, akkor köteles a munkáltató őt két hónapig még tartani, vagy elküldheti előbb is, a dolgozó akarata ellenére? Más szavakkal: tervezhető-e ez a két hónap ilyen esetben a dolgozó oldaláról?
A másik kjt-s kérdés: mi történik, ha a közalkalmazott egyszerűen csak másnaptól elmegy valami magáncéghez dolgozni? Mi a szankció és hogyan érvényesíthető?
Tisztelettel: Miklós
Sanyi20
Édesanyád öregségi nyugdíjkorhatára 63,5 éves kor, ezt 2017 szept. 19-én éri el.
A női kedvezményes nyd-hoz durva számításom szerint ebben az évben aug. 25-e körül lesz 36 jogosultsági éve, tehát még 4 év kell, ami folyamatos munkaviszony esetén 2016 aug. végén lesz meg. Tehát így a korhatára előtt egy bő évvel hamarabb tudna elmenni. Ám ekkor is érdemes lenne a szolg. idő kerek évfordulójáig dolgozni (kb okt.21-22.), mert meglenne a 44-ik szolgálati év is a nyd kiszámításához, ami + 1,65 %.
Üdv: Korall (53-as nö)
Azt elfelejtettem hozzátenni, hogy azóta folyamatos munkaviszonya van.
Üdvözlök mindenkit.
Valaki tudna nekem segíteni, hogy édesanyám mikor mehet nyugdíjba? 1954.03.18-án született. 2010.12.31-ig visszaigazolt idők:
A nyugdíjjogosultság megállapításához figyelembe vehető szolgálati idő: 38 év és 71 nap
A nők kedvezményes öregségi teljes nyugdíjához figyelembe vehető jogosultsági idő: 34 év és 128 nap
ebből kereső tevékenységgel járó, vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonyban szerzet jogosultsági idő: 33 év és 127 nap
A nyugellátás összegének kiszámításánál, a mérték megállapításához 38 év és 71 nap vehető figyelembe.
Válaszokat előre is köszönöm.
Tisztelettel: T. Sándor
Tisztelt jogi Fórum!
1952.01.15.-én születtem,40 év + 100 nap bedolgozott munkaviszonyom van!Volt sajnos olyan munkahelyem,ahol be sem jelentettek és most emiatt hiányoznak a hónapjaim!
Korom miatt sehová nem vesznek fel dolgozni,pedig becsülettel ledolgoztam nehézgépkezelőként az éveimet!
Előnyugdíjba mennék,hogy a havi 28000 Ft-os jövedelmem valahogy kiegészítsem,ha már nem kapok munkát.
Hogyan lehetne segíteni a problémámon?
El vagyok keseredve hogy nem jutok munkához,pedig minden hirdetésre jelentkezem és minden helyen hirdetem az álláskeresési szándékom!
Kérem segítsenek válaszukkal!
Tisztelettel:
László
Krisztike , volt kolleganőm férje 50 dec-i , pont 1 évvel idősebb Apukádnál , idén dec-be elmegy nyd-ba , neki úgy tudom nincs is meg hozzá a 37 éve .
Krisztike ! az 52-es pasiknak kellett megállapodás , h idén nyd-ba mehessenek még ,mert az ő korosztályuktól már megszünt a lehetőség előrehozottra / korhatár előtti ellátásra, új nevén / nem lehet ? h az 51-esek elmehetnek megállapodás nélkül is ? úgy lenne logikus , ha csak 52-estől törölték el !! Próbáljatok a nyufinál rákérdezni !
szafika!
Köszönöm a választ!
Azóta azt is megtudtam, hogy kellene egy tavaly decemberi dátumú, közös megegyezés a munkaviszony megszüntetéséről a munkáltatóval, hogy idén el tudjon menni nyugdíjba. Na ez hiányzik, és sajnos a munkáltató nem biztos, hogy belemegy ebbe, mert nem tudja mivel jár. Mikor kellene és mit bejelenteni a "szervekhez".
krisztike76
Tisztelt Fórumozók.
Szeretnék segítséget kérni nem tudom, hogy itt feltehetem e munkaviszonnyal való kérdésemet, de nem találtam mást. 59 éves csökkent munkaképességű vagyok több mint 3 éve dolgozom a jelenlegi munkahelyemen júniusba lesz gerinc műtétem a főnököm mikor megtudta el akart küldeni közös megegyezéssel, de én nem írtam alá, mondván kevés a munka és már nem tud ezért alkalmazni. Az lenne a kérdésem van e védet kor, elküldhet e táppénz alatt és milyen módon és feltétellel küldhet el? Kérlek benneteket adjatok tanácsot nekem. Előre is köszönöm.
toti53
A kiszámolt nyd összege a valorizált nettó 75,5 %-a. Ezt a számított összeget csökkentik 10,8 %-kal.
A szolg. idő mennyiségét már előzetesen a nyufigtól kért számításból tudod? Nem lenne meg 2012. dec. 30-ig a 38-ik év kereken? Mert ha igen, akkor addig érdemes volna dolgozni és dec.31-től kérni a korhatár előttit. Ekkor a kiszámolt nyd 77 %-a lenne, és az csökkenne 10,8 %-kal. Viszont 1 nap után, jan 1-én jönne rá a 2013. évi emelés. (Azt hiszem, ha nem is lenne meg a 38-ik kerek év, akkor is jobban járnál, ha még dec. 30-ig dolgoznál fizetésért, és nem a csökkentett ellátást kapnád legalább addig.)
Üdv: Korall (53-as nö)
Kedves Fórumozók !
Tudna- e valaki segíteni arra vonatkozóan hogy a csökkentés mértéke ,hány százalék.
Júliusban leszek 59 éves.(nő vagyok)
Az 53 évben született nők korhatár előtti ellátását venném igénybe, ha nem lenne túl magas a csökkentés.
37 év 6 hónap szolgálati idő lesz 59 éves koromban.
Köszi , ha valaki pontosan tudna erre válaszolni.
Toti53
Krisztike76 !
Szerintem Apukád el tud menni idén nyd-ba , mert az 51-es pasikra még nem vonatkozik az , ami az 52-esekre , de mivel 37 éve van , így csökkentett lesz a nyd-a , mert neki még 40 év kellene a teljes nyd-hoz ! Azért várjátok meg mások reagálását is , jobban tudják , mi a tuti !
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02