Jogi tanács kérése


vargaeva # 2007.03.25. 16:30

Tisztelt Szakértő!

2003. évben a társasházunk közös képviselője lemondott és pályázat lett kiírva az új közös képviselői állásra. Mivel nem sikerült új közös képviselőt választani, így a régi közös képviselő azt mondta, hogy újra elvállalja a társasház vezetését. A tulajdonosok megszavazták, hogy egy helyi Bt.-vel közösen vezesse a társasházat. A következő éves közgyűlésen derült ki, hogy nem a Bt-vel együtt dolgozik, hanem a férje vállalkozásában (háztartási gépek javításával foglalkozik) lett alkalmazott. Nagyon meglepődtek a tulajdonosok és megkérdezték tőle, hogy miért történt ez így. Õ azt válaszolta, hogy nem alkalmazta a szóban forgó Bt. vezetője (ami nem igaz, mivel beszéltünk a Bt.-vel), ezért a Számvizsgáló Bizottsághoz fordult, hogy engedélyezzék neki ezt a dolgot. A tulajdonosok egy része ezt sérelmezte, mert nem hívott össze rendkívüli közgyűlést, hogy tájékoztassa a társasházat az esetről, hanem megkerülve csak a Számvizsgáló Bizottságnak szólt. A Számvizsgáló Bizottság elnöke azt mondta, hogy azért nem szóltak a lakóknak, mert nincs jelentősége. Szerintünk pedig van, mert meg kellett volna kérdezni a tulajdonosokat is, hogy tudjunk valamit tenni ezzel kapcsolatban, valamint ha jól tudom a közös képviselői státusz végzettséghez van kötve és ezzel sem Õ, sem pedig a férje nem rendelkezik. Hozzáteszem, hogy a férje másodállásban vállalkozó.

Ezek után a férjem írásban kérte (2005. nov.), hogy hívjon össze egy rendkívüli közgyűlést, amit Õ megtagadott. 2005. december 21.-re kiírt a férjem egy rendkívüli közgyülést. Sajnos a közgyűlésre csak a közös képviselővel jóban lévő tulajdonosok jöttek el, a többi lakó nem vette a fáradságot, így a 3. napirendi pontban szereplő (közös képviselő és a számvizsgáló bizottság lemondatása) dologban a jelenlévők többsége megszavazta a közös képviselőt (férjem nemmel szavazott, 3 lakó pedig tartózkodott).
(hozzáteszem, hogy a férjem amikor kérte a közös képviselőt a rendkívüli közgyűlés összehívására az aláírásgyűjtő lapot 60 lakóból több mint a fele aláírta)

Ezek után a férjem 2006.02.18.-án keresetet nyújtott be a Bírósághoz, melyben kérte a 2005.dec.21.-én megtartott rend.közgyűlésen született döntés hatályon kívül helyezését.

Ennek a pernek az első tárgyalása tavaly december 5.-én volt. A bírónő előtt sok olyan dolgot elismert, amit a tulajdonosok előtt nem. Sőt mikor megkérdezte a bírónő, hogy miért nincs a társasháznak SZMSZ okirata, azt válaszolta, hogy neki erre nincs ideje hogy elkészíttesse.

Közben múlt héten bedobálta a postaládába a 03.22.-re kiírt rendkívüli közgyűlés papírját, aminek az egyik napirendi pontja az Õ státuszának a rendezése. Igazándiból nem értjük, hogy amikor kiderült, hogy nem a megszavazott Bt.-vel közösen, hanem a férje vállalkozásában vezeti a társasházat, akkor azt válaszolták a számvizsgáló bizottság elnökével, hogy nincs jelentősége ennek az ügynek, most pedig a tulajdonosokat kéri majd, hogy szavazzanak? Nem tudom, hogy ez szabályos-e?

A bírónő januárban megküldte részünkre az összes szerződést, (a számvizsgáló bizottság kötött a férjével, a férje pedig a feleségével) amit nekünk nem mutatott meg, és bizony vannak benne furcsa dolgok. Hiányoznak az adatok, nincs cégszerűen lepecsételve, csak aláírták a számvizsgáló bizottság tagjai, és kiderült, hogy ő napi 4 órában 62.500.- Ft-ért dolgozik. Ez lehetséges?

Tulajdonképpen milyen esetben kötelező a társasházkezelői végzettség. A közös képviselő szerint neki nem kell, mert tulajdonos.

Ha valaki tud nekem segíteni, kérem tegye meg! Nagyon fontos lenne.

Köszike: Vargáné

Kovács_Béla_Sándor # 2007.03.25. 18:16

Szóljon, aki érti!
Két közös képviselő egyszerre, és az egyik ráadásul bt? Aztán mi köze a társasháznak ahhoz, hogy a két közös képviselő közül az egyik egyébként hol van alkalmazásban? És miért fontos, hogy a közös képviselő férje mosógépeket javít?

Butyka # 2007.03.25. 18:40

Én sem értem!!

monalisa1 # 2007.03.25. 19:52

Egy 60 lakásos társasház közös képviselete legfeljebb heti 5-6 óra papírmunka - méltányos tiszteletdíj ellenében. A férje Bt.-jébe történt bejelentkezés vélem valami adóügyi manipuláció végett.

Szigorúan kell számoltatni azt a nőt, aztán leváltani...

Kovács_Béla_Sándor # 2007.03.25. 20:56

Szerencsére Lisa érti...

vargaeva # 2007.03.26. 05:44

A leírtakhoz még hozzáteszem, hogy múlt héten a közös képviselő rendkívüli közgyűlést hívott össze, melynek az egyik napirendi pontja az ő státuszának a rendezése volt. Azt mondta, hogy inkább a társasház alkalmazza továbbra.

Vargáné

Kovács_Béla_Sándor # 2007.03.26. 06:35

Aha. Világos...

Egyjogász # 2007.03.26. 09:53

Akkor most a Bt. a közös képviselő vagy a hölgy?(Gondolom a közgyűlési jegyzőkönyvből csak kiderül.)
Ha a Bt. (is) közös képviselő ő mit csinált az ügyben?
Mit jelent az, hogy a "Bt-vel közösen vezesse a Társasházat"????

A társasházi törvényről valaki már hallott a társasházban:)

vargaeva # 2007.03.26. 11:12

Amit a társasház megszavazott neki, az úgy nézett volna ki, hogy a Bt.-ben lett volna alkalmazott. A Bt. pedig a jogi és az anyagi hátteret biztosította volna.

Vargáné

vargaeva # 2007.03.26. 11:12

Amit a társasház megszavazott neki, az úgy nézett volna ki, hogy a Bt.-ben lett volna alkalmazott. A Bt. pedig a jogi és az anyagi hátteret biztosította volna.

Vargáné

vargaeva # 2007.03.26. 11:17

holnap lesz a tárgyalás, a tárgyalás után majd leírom az egész eseményt 2004.-től 2007.-ig. Nem bonyolult, csak annak látszik. A 60 lakóból csak 1 ismeri a társasházi törvényt és az abban foglaltakat.

Vargáné

Kovács_Béla_Sándor # 2007.03.26. 16:24

Nos, akkor az a döntés nem volt jogszerű. Azt megszavazhatja ugyanis a közgyűlés, hogy Kontár Bt-vel köt szerződést a közös képviselői feladatok ellátására, azt viszont már nem, hogy az bt kit alkalmazzon a munkavégzésre.
A jogsértő döntés aztán már generálja a többi jogszerűtlenséget. Hiszen ha a köüzgyűlés egyértelműen a bt-t bízta volna meg, akkor a hölgy egész egyszerűen nem lenne közös képviselő, ilyen működése teljességgel jogcím nélkül való, a díjazásáról nem is beszélve. Viszont mivel a közgyűlési döntés már maga is kifogásolható és kétértelmű volt, valóban bíróság kell hozzá, hogy megmondja: akkor most ki is a közös képviselő nálatok.
Tényleg: nem késő egy kicsit akkor kérdezni bennünket, amikor már bírásg előtt van az ügy?

vargaeva # 2007.03.26. 16:42

Kedves Kbs!

Mások véleményére is (kivül állók) kiváncsiak voltunk, mert a tulajdonosok többségét hülyiti a közös képviselő és ellenünk akarja fordítani őket. Sok törvénybe ütköző dolog folyik itt a társasházban. Sajnos egyesek hisznek neki és támogatják. Tisztelet a kivételnek akik már kezdenek "kivilágosodni". Nem hitték el nekünk azt sem, hogy a kért papírokat nem adja oda, most pedig az egyik lakó kérte és ő sem kapta meg. Teljesen ledöbbent.

Üdv. Vargáné

vargaeva # 2007.03.28. 11:58

Májusban lesz a következő tárgyalás. A földhivataltól ki kell kérnünk az alapító okiratot (nem tudom mennyibe fog kerülni), mert szeretné látni a bírónő. Amit nekünk átadott anno az csak egy alapító okirat kérés volt. Jól átvágott minket.

Vargáné Éva

Egyjogász # 2007.03.28. 12:04

Önöknél az alapító okirat nincs meg a tulajdonostársaknak???

Mi amikor odaköltöztünk a társasházba, és tájékoztattuk erről a közös képviselőt, egy héten belül megkaptuk a társasház minden lényeges dokumentumának másolatát, köztük az alapító okiratot és az SZMSZ-t is.

Az igaz, hogy a mi közös képviselőnk profi, nem hecceli egymás ellen a tulajdonosokat és nem kllvele pereskedni.

Egyébként az is jó vicc, hogy a közös képviselő olyat mer mondani, hogy nem volt ideje elkészíttetni az SZMSZ-t, ha a mi közös képviselőnk mondott volna ilyet a közgyűlésen, a következő napirendi pont a mulasztó közös képviselő páros lábbal történő kirúgása lett volna.

Egyjogász # 2007.03.28. 12:07

Bocs, még annyit, hogy a közös képviselői munka nem karitatív tevékenység, akinek pedig megfizeti az ember a munkáját, attól meg is követelheti a színvonalas tevékenységet.
Ja, ezt egyébként a közgyűlésen éppen a közös képviselő mondta, nem is merült fel, hogy bárki is le akarná váltani.

vargaeva # 2007.03.28. 12:23

Bizony nincs senkinek meg az alapító okirat. Az SZMSZ 100 év múlva sem fog elkészülni. A bíróságon elismerte, hogy vannak hiányosságok, problémát a társasház kezelésével. Mi többször le akartuk már váltani, csak a tulajdonosok többsége nem jön el. Aki meg ott van az néma mint a hal.

Ez a bosszantó számunkra.

vargaeva # 2007.03.28. 12:25

Ja még valami!

T. Egyjogász!
Tényleg jogász a végzettséged? Lehet tőled kérdezni?

Egyjogász # 2007.03.28. 12:42

A végzettségem jogász, de a társasházak joga nem a szakterületem. Azért kérdezz, hátha tudok válaszolni.
Alapvetően azért szóltam hozzá, mivel a korábbiakban nekünk is volt egy felfuvalkodott, hepciáskodó közös képviselőnk, mondjuk nálunk nem voltak érdektelenek a tulajdonostársak, és rövid úton leváltottuk.
Ma már sok a profi közös képviselő, jó pénzért olyat is tudnátok találni, aki minőségi munkát végez. Ha viszont a tulajdonostársakat a kérdés nem érdekli, az ellen nehéz tenni valamit.

vargaeva # 2007.03.28. 16:59

Tisztelt Kovács Sándor úr !
köszönöm a hozzászólást, de jelen pillanatban az a helyzet, hogy a közös képviselő 2004. 10.01-én a házhalom BT. eljött és erről nem értesitette a lakókat, hanem a számvizsgáló biz.engedélyével a férjének a vállalkozásába bejelentkezett mint egyéb ügyintéző. A férjének mosogép szerelésre van vállalkozássa, de a vállalkozásába be van jegyezve a társasház kezelői tevékenység, de főállásban egy nagy cégnél dolgozik mint alkalmazott. A bejegyzés a vállalkozásába szerintem még 2003 év előtt történt. De a jelenlegi Társasházi törv. 2005.01.01-től csak azoknak engedi a közösképviselői mandátumot aki rendelkezik szakképésitéssel és iskolával / társasház kezelői /. A fenti szakképesités se a férjének nincs, sem neki, Igy a jelenlegi magyar törvények szerint vállalkozásban nem dolgozhatnak, vagyis igen de ezért havi rendszeres jövedelmet nem vehetnek fel, csak költségtéritést. Õk pedig havonta a társasháznak áfás számla ellenében felvesznek 62.500 ft-t. és erről a számlát ők adják. Heti 5 nap/napi 4 órában. Ha valaki olyan vállalkozást vezet amihez nincs képesitése / bizonyitványa köteles olyan embert alkalmazni, aki rendelkezik szakképesítéssel. Továbbá ők a közgyülésen mindig azt hangoztatják, hogy nekik nem kell végzettség, mert ők tulajdonosok. ez nem igaz mert fent leírtam már hogy miért. Jelen pillanatban azon vagyok, hogy a lakhely szerinti jegyzőhöz is panasszal élek és kérni fogom, hogy vizsgálja ki , hogy a közös képviselő férjének a vállalkozásában van- e engedélye és jogosultsága, hogy iskoloi végzettség és bizonyitvány nélkül olyan munkáról állít ki áfás számlát ,amiről nem tehetné. Már volt hasonló ilyen eset/ek/ ahol pénzbirságot szabot ki a jegyző a másik esetben pedig bevonta a vállakozási engedélyt. Továbbá szerintem adócsalásnak is minősül, de nem biztos. Az is tuti, hogy a szerződésék megkötésére nem volt felhatalmazása a számvizsgáló bizottságnak, mert nekik az a feladatuk, hogy a közös képviselő ellenőrizzék és ha nem stimmel valami akkor nekik kellene szólni a lakóknak és nem saját fejük után menni.A társasház jelen pillanatban a 2003.társasházi törvény szerint kellene müködnie, mert nincs szmsz. Továbbá a kezemben van egy alapitó okirat amit a közös, kép. adott, de abban csak 20 oldal van és nincs semmi lényeges benne, hogy kellene müködnie a társasháznak.csak az alapitó emberek nevei és adatai vannak feltüntetve. A fenti kijelentésére, hogy miért csak most irunk, mert nem rég van internet és most találtunk rá erre a forumra. Ez nem szemrehányásként irtam magának. A jelen birosági szakaszban amiben kértem a biróságtól a 2005.12.21 rendkivüli közgyülés törlését sajnos elfogom veszteni mert a biróság nem azt vizsgálja, hogy mi alapján jöttek létre a szerzödésék és kinek milyen engedélye volt erre, hanem azt vizsgálják, hogy a közgyülésen hányan voltak ott, és hogy a kissebség jogos érdekeinek lényeges sérelme sérült-e a részemről. A harmadik pedig a társasház alapitó okirata, hogy abban hogyan fogalmazták meg a megkötésekor a társasház vezetését.Nagyon nehéz elfogadni a fent emlitett 3 dolgott, DE EZ MAGYARORSZÁG!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! mindenki lophat csalhat elköltheti a tisztességesen megkeresett pénzemet és ebből jól élhet a családjával. később folyt. éhes vagyok Köszi a türelmet Varga István.

vargaeva # 2007.03.28. 17:00

T. Egyjogasz!

Leírtuk röviden az esetet. Önnek mi a véleménye erről mint magánember.

Köszi: Varga István

Egyjogász # 2007.03.29. 05:40

Ismét azt kérdezem meg, a közös képviselő megválasztásáról szóló közgyűlési jegyzőkönyv szerint a "Házhalom Bt." a közös képviselő vagy X.Y. természetes személy??????

Ha ugyanis a Bt. a választott közös képviselő, akkor - ahogy KBS is írta - teljesen mindegy, hogy X. Y az alkalmazottja-e vagy nem, a Bt. marad a közös képviselő akkor is, ha X. Y. eljön tőle, és a Bt-nek kellene ellátnia a közös képviselői feladatokat.

Ha X.Y. természetes személy a közös képviselő, akkor viszont attól, hogy ő munkát vállal ügyintézőként egy vállalkozásban, a válalkozás ettől nem lesz automatikusan helyette közös képviselő.

Néhány hasznos dolgog a társasházi törvényből:

A közösség szerveit, azok hatáskörét, jogait és kötelezettségeit, a közös költség viselésének szabályait a közösség szervezeti-működési szabályzatában kell megállapítani. (Ismétlem, hatlakássonál nagyobb társasháznál kell, és nem lehet)

A szervezeti-működési szabályzatnak - e törvény keretei között - tartalmaznia kell:

  1. a tulajdonostárs külön tulajdonának használatára, hasznosítására, a külön tulajdonon belül nem mérhető közüzemi és más szolgáltatások díjának elszámolására és megfizetésére,
  2. a közös tulajdon fenntartására, ezen belül
  • a közös költség viselésére és a költséghátralékok megfizetésére,
  • felújítási alap képzése esetén az alap felhasználására,
  1. a társasházi lakóépület házirendjére,
  2. a közgyűlés, illetőleg a részközgyűlés hatáskörére és eljárására,
  3. a közös képviselő vagy az intézőbizottság elnöke és tagjai hatáskörére és feladataira,
  4. a számvizsgáló bizottság, ennek hiányában a közösség ellenőrzési jogkörére, feladataira

vonatkozó részletes szabályokat.
A szervezeti-működési szabályzatot, illetőleg annak módosítását az ingatlan-nyilvántartási iratokhoz kell csatolni.

A közgyűlés határoz:

  1. a közös tulajdonban álló épületrészek használatáról, hasznosításáról, fenntartásáról, a közösséget terhelő kötelezettségek elvállalásáról,
  2. a közös képviselőnek vagy az intézőbizottság elnökének és tagjainak, valamint a számvizsgáló bizottságnak a megválasztásáról, felmentéséről és díjazásáról, (azaz nem a számvizsgáló bizottság)
  3. a közösség éves költségvetésének és elszámolásának, a számviteli szabályok szerinti beszámolójának elfogadásáról, valamint a közös képviselő, vagy az intézőbizottság részére a jóváhagyás megadásáról [48. § (2) bekezdése],
  4. minden olyan ügyben, amelyet a szervezeti-működési szabályzat nem utal a közös képviselő vagy az intézőbizottság, illetőleg a számvizsgáló bizottság hatáskörébe.

Kötelező a közgyűlés összehívása, ha azt a tulajdoni hányad 1/10-ével rendelkező tulajdonostársak a napirend és az ok megjelölésével írásban kérték. Ha a kérést a közös képviselő vagy az intézőbizottság elnöke tizenöt napon belül nem teljesítette, az összehívást kérő tulajdonostársak vagy az általuk megbízott személy a közgyűlést összehívhatják.

A hatlakásosnál nagyobb társasház közgyűlése a természetes személy közös képviselő vagy az intézőbizottság elnöke részére előírhatja a társasház-kezelői szakképesítés megszerzését, amennyiben a közös képviselő vagy az intézőbizottság elnöke a tulajdonostársak megbízása alapján, a társasház kezelésével összefüggő feladatokat is ellátja. Az ilyen közgyűlési határozatban rendelkezni kell arról is, hogy a szakképesítés megszerzésével járó költség megfizetése - ha azt a közös képviselő nem vállalja - a tulajdonostársakat terheli.

Kovács_Béla_Sándor # 2007.03.29. 09:27

Én már nem is kérdeztem...

vargaeva # 2007.03.29. 10:31

Tisztelt Egyjogász!

Azért kellett volna belépnie a Házhalom Bt.-be mint alkalmazott, mert ott hivatalosan is bejelentették volna, ami beleszámít a nyugdíjkor. Õ maradt volna a közös képviselő, de a jogi hátteret a Bt. adta volna, valamint a Bt. vezetőjének van társasházkezelői végzettsége. Õk adtak volna számlát a társasházunk részére, ami így törvényes lett volna. A bt. vezetője amúgy pályázott annak idején (nagyon rendes, tisztességes, korrekt hölgyről van szó), de egyéb okok miatt a többség leszavazta őt és egy alkoholista barmot szavazott meg. Miután az alkoholista meg lett választva, össze-vissza elkezdett szavaztatni, hogy ő egyedül mennyi pénzt vehet ki a kasszából, amihez senkinek nem kell az engedélye. 50.000.- Ft felett pedig a számvizsgáló biz. engedélyét akarta, amit meg is kapott. A tulajdonosok pedig megszavazta rajtam kívül. Ez amúgy napirendi pont sem volt, továbbá még több dologról szavaztatott, amit megszavaztak neki. (azok sem napirendi pontok voltak) A közgyűlésen nem szóltam semmit, hanem másnap aláírásgyűjtést kezdeményeztem, hogy azonnali hatállyal zavarjuk el a frissen megválasztott alkoholistát. Milyen kk. az aki még át sem vett hivatalosan semmit, de már arról szavaztatt, hogy ő mennyi pénzt tud felvenni engedély nélkül. Sokan aláírták, ezek után a törvény előírása szerint tartottunk egy rendkívüli közgyűlést, ahol elhatároztuk, hogy az alkoholista mehet és kiírtunk egy újabb pályázatot. A pályázatra senki nem jelentkezett, ekkor a lemondott régi közös képviselő bejelentette, hogy a fent leírtak szerint vezeti tovább a társasházat. Ezt mindenki egyhangúlag megszavazta ellenvetés nélkül. Ezek után ő 3 hónap múlva engedély és felhatalmazás nélkül lépett be a férje vállalkozásába. A történet további részét már leírtam.

Vargáné

Egyjogász # 2007.03.29. 11:28

1.) Ha ezek szerint X.Y. volt a választott közös képviselő, hogyan számlázhatta volna a Bt. a közös képviselői tevékenyenységet?
Mivel nem vagyok pénzügyi jogász erre nem tudok mit mondani, ha szerintetek törvényes biztos így van......

2.) Mi az, hogy a közös képviselő "elkezdett szavaztatni"?

A Társasház legfőbb szerve a Közgyűlés, annak elvileg azt kell megszavazni, ami a tulajdonostársaknak a legjobb.

Ezek szerint rajtad kívül minden tulajdonostárs úgy gondolta valamiért, hogy így a legjobb, ahogy megszavazták. Arra alapvetően ők fognak tudni neked válaszolni, hogy miért gondolták így.

3.) A leírtak szerint leváltottátok X. Y-nt.
Attól, mert a kiírt pályázat eredménytelen volt, ill. X.Y. bejelenti, hogy ő végezné tovább a teendőket, még nem lesz újra közös képviselő, csak ha a közgyűlés újra megválasztja.
Ezek szerint újra megválasztottátok a hölgyet (?). (Az ugyan nekem már magas, ha előbb leváltja a közgyűlés, miért választja meg újra, de természetesen ez is a Közgyűlés döntése)

4.) Annak, hogy a közös képviselő milyen vállalkozásba lép be, a közös képviselői jogviszonyhoz az égvilágon semmi köze nincs, attól, hogy belép a vállalkozásba, a vállalkozás - hacsak a közgyűlés nem választja meg, mint jogi személyt - nem lesz automatikusan közös képviselő.
(Rossz, de talán érthető példa, ha én, mint közös képviselő veszek 10 OTP részvényt - "belépek a vállalkozásba" - attól még az OTP Bank Rt. nem lesz a társasházunk közös képviselője.)

5.) Azt hiszem rájöttem a problémátok alapvető lényegére, ha szerintetek a közös képviselő "vezeti a társasházat", akkor már régen rossz.

A közös képviselő nem vezeti a társasházat, hanem pénzért képviseli, intézi az ügyeit. nehogy már úgy tekintsetek a közös képviselőre, mint vezetőre, ő a TI (a tulajdonostársak összessége) képviselője, lényegében "beosztottja".