magánszemélyek közti adásvétel, hibás árú


csupakabra # 2019.07.16. 10:40

Üdv!
Pár hete vásároltam egy magánszemélytől egy szett használt alufelnit. Facebookon találtam a hirdetést. Az árú futárral érkezett. Első, gyors szemrevételezés után úgy tűnt, hogy felnik állapota megfelel a megbeszélteknek. Egy alapos mosást követően bukkantam rá egy repedésre a külső peremen, amit azonnal szóvá is tettem az eladónak. Ő azt mondta, hogy nem tudott róla, és felajánlotta, hogy visszavásárolja az árút. Azt mondta, küld érte futárt, és utánvéttel "feladja saját magának".
Azóta többször is beszéltünk telefonon, facebookon. Mindig ígérget, hogy küldi a futárt. Legutóbb már azt mondta, hogy oda is adta a futárnak a pénzt :D.
Az üzlet megkötése előtt kértem képeket a kerékről. Az egyiken (így utólag) látszik is a repedés, de egyáltalán nem megállapítható, hogy az csak piszok, vagy repedés. Telefonon rákérdeztem, hogy sérült-e, volt-e javítva a felni, amire azt a választ kaptam, hogy "nem". (Erről van hangfelvétel)
A kérdésem az, hogy ilyen esetben milyen lehetőségem van jogorvoslatra? A felni egyértelműen nem felel meg a megbeszélteknek, mert én kifejezetten sérülésmenteset kerestem, és erre rá is kérdeztem telefonon.