Határozott idejű szerződés hosszabbítás


Vicababa # 2019.09.10. 08:39

Sziasztok!

ha két cég között volt egy határozott idejű szerződés, de lejárt, viszont az egyik fél továbbra is kimeríti a ráutaló magatartás fogalmát, számláz a másik cégnek a nyújtott szolgáltatás után,viszont a cserébe járó kedvezményt nem akarja kifizetni, visszaküldi a számlákat azzal a címszóval hogy nincs érvényes szerződés, akkor mi van? persze hibás mindkét fél hogy x ideje nincs érvényes szerződés, de ilyenkor nem érvényes az a tétel, hogy automatikusan meghosszabbodik?

Köszi előre is a segítséget!

Kovács_Béla_Sándor # 2019.09.10. 08:50

A számlakiállítás kevés ahhoz, hogy egy szerződés ráutaló magatartással létrejöjjön, módosuljon.
Vagy szerinted, ha küldök nektek egy számlát - mondjuk - 500 ezer forint ügyvédi munkadíjról, azzal szerződést kötöttünk? Mert akkor kérem a címet.

Vicababa # 2019.09.10. 08:55

Volt szerződés ugye meghatározott feltételekkel. Az egyik cég szolgáltatást nyújt a másiknak és mivel a másik cég elég sok munkát biztosít ennek a cégnek, ennek fejében jár x százalék bónusz. A szerződés khmm két éve lejárt, viszont a cég továbbra is kvázi nyújtja a szolgáltatást és számláz érte amit a a másik cég ki is fizet, viszont ami bónusz járna azokat a számlákat visszaküldik erre hivatkozva hogy nincs érvényes szerződés. Az új amúgy folyamatban van.

Kovács_Béla_Sándor # 2019.09.10. 08:57

Légy szíves, konkrétan, a fene se érti az ilyen homályos célozgatásokat.

Vicababa # 2019.09.10. 11:18

Ez egy
autókölcsönző és egy szervízpartner közötti szerződés. előbbi ugye ott szervízelteti a flottát, utóbbi ezért tejel. első pont máig fennáll, ellenben a bónusz kifizetését megtagadják arra hivatkozva hogy nincs érvényes szerződés.

Kovács_Béla_Sándor # 2019.09.10. 13:27

Milyen bónusz? Miért fizetne a szerelő?

Egyébként is rosszul értékeled szerintem a jogi helyzetet. A szerelő nem a megszűnt határozott idejű szerződés alapján javít és számláz, hanem egyedi megrendelések alapján. Na látod, az létrejön ráutaló magatartással! Ti. ti odaviszitek az autót, ők meg megjavítják. Akár szó nélkül. De akkor értelemszerűen bónuszról sincs szó.

Vicababa # 2019.09.11. 09:25

Milyen bónusz? Miért fizetne a szerelő?
Azért mert mi küldjük őket ehhez a szervízhez, ennek fejében fizetnek kvázi jattot

Egyébként is rosszul értékeled szerintem a jogi helyzetet. A szerelő nem a megszűnt határozott idejű szerződés alapján javít és számláz, hanem egyedi megrendelések alapján. Na látod, az létrejön ráutaló magatartással! Ti. ti odaviszitek az autót, ők meg megjavítják. Akár szó nélkül. De akkor értelemszerűen bónuszról sincs szó.

nem, itt nem egyedi megrendelésekről van szó, hanem azért mennek a cég autó bizonyos szervízbe, mert szerződött partner, ergo mi hosszútávon nagyon sok és biztos munkát adunk az adott szervíznek.

drbjozsef # 2019.09.11. 11:11

Szerződött partner?

A leírásod alapján igencsak úgy tűnik, hogy csak VOLT szerződött partner, nemdebár?

Szerződés híján nyilván ezek egyedi megrendelések ráutaló magatartással - jogi szempontból. Az hogy a felek nem így gondolják, az az ő bajuk.

Nem is értem, hogy nem létező szerződésre miért fizetne bónuszt. A bónusz azért jár mert kötsz egy 1-5-akárhány éves szerződést, és EZÉRT cserébe (tervezhető, több évre előre számításba vehető munka) bónuszt ad. Ha jól értelek, most, a flottakezelő bárhova vihetné mától az autókat. Nincs semmiféle biztosítéka a szerelőnek, hogy holnap is oda viszi, úgy-e?

Vicababa # 2019.09.11. 12:48

De van biztosítéka, mert azóta is oda vannak vive és lesznek is, es ezt mindkét fél tudja is.
Igen volt szerződés, csak lejárt, azt ne tőlem kérdezd hogy miért nem lett meghoszsabbítva mert ahhoz semmi közöm semmilyen szinten. csak ugye van egy olyan passzus hogy ha lejár egy határozoitt idejű szerződés akkor ráutaló magatartással határozatélan idejűvé változik. minden ment ugyanúgymint a szerződés érvényessége alatt, csak épp bónuszt nem akar a forgalom után fizetni a cég. Amúgy lesz új suerződés, ergo minden megy tovább.

oligaliga # 2019.09.11. 13:06

Vicababa

Nincs olyan általános szabály, hogy a határozott idejű szerződés lejárta után ráutaló magatartással határozatlan idejűvé válik. Ha lenne, nektek se kellene új szerződést kötni.

A szezont pedig nem illik keverni a fazonnal. Attól még, hogy a szervízhez külditek a kocsikat, nem jön létre közöttetek határozatlan idejű szerződés a jövőbeni javításokra.

Ha így könnyebb elképzelni: Mindennap ugyanabban a kisboltban veszem a kiflit és alkalmanként a tejet, de ettől még nem kapok kedvezményt az árából. De szerződést köthetek a kisbolttal, hogy egy éven át mindennap tőlük veszem a kiflit, cserébe olcsóban adja a tejet. Az egy év után neki az én szavamon kívül nincs semmilyen biztosítéka, hogy a továbbiakban is mindennap nála veszem a kiflit (mert azt ugye máshol is árulnak), ezért nem is adja olcsóbban a tejet.

drbjozsef # 2019.09.11. 13:22

Vicababa,

De van biztosítéka, mert azóta is oda vannak vive és lesznek is, es ezt mindkét fél tudja is.

Ne vicalj már (bocs), érted Te a különbséget a jelenidő meg a jövő idő között, meg a "biztosíték" szó jelentését? Nem tűnik úgy.

(Amivel meg kevered a szerződéseteket, az a Ptk.-ban a bérleti és a közvetítői szerződések esetén lehet, de egyáltalán nem általános. Lásd : Ptk. 6:296§, 6:338§)

Értem én hogy nehéz ezt elfogadni.

Ha akarod, kérdezd meg még kétszer, és akkor arra már azt mondom, hogy "Noná hogy törvénytelen a bónusz ki nem fizetése, jelentsd fel a rendőrségen", ha úgy érzed, hogy az neked jobban esne.

ityam # 2019.09.11. 16:20

"(Amivel meg kevered a szerződéseteket, az a Ptk.-ban a bérleti és a közvetítői szerződések esetén lehet, de egyáltalán nem általános. Lásd : Ptk. 6:296§, 6:338§)"

A közvetítő szerződést említed példának hogy ott van ilyen.
Megjegyszem hogy egy olyan szerződés ahol valaki visz ügyfelet valakinek és ezért bónuszt(jutalékot) kap az tipikus közvetítői szerződés. Ha nem is nevezik közvetítői szerződésnek attól még azt leplezi.
de aztán lehet csak képzelődök

Kovács_Béla_Sándor # 2019.09.11. 16:31

Ja, hogy nem is ti javíttatjátok a szerelőnél az autókat, hanem a bérlők?! És nem visszatérítést, kedvezményt szeretnétek kapni, hanem sápot.
:D

ityam # 2019.09.11. 17:20

Igen pont olyan sápot akarna mint az ingatlanközvetítő ha visz ügyfelet az eladónak vagy egy biztosítási ügynök amiért a biztosítóhoz irányítja az ügyfelet és ebből profitál a biztosító.

ityam # 2019.09.11. 17:30

ha jól értem az eset leírást akkor volt egy szerződésük határozott időre. ez szólt valamiről de volt benne olyan rész is ha küldenek oda ügyfeleket a szerzelőnek akkor kevesebb díjat kérnek azért a szolgáltatásért amiről egyébként a szerződésük szól. A fő szolgáltatás ugyanúgy ment tovább az elmúlt két évben de már a kedvezményt nem kapják meg ha küldenek oda ügyfelet.
Az ügyfélküldő tevékenységért jutalékigény jogos lehetne, de mivel gondolom ez valami melléktevékenység a fő szolgáltatás mellett nem tudni hogy megilleti erre a részre a jutalék(kedvezmény vagy bónusz formájában). Mivel a fő szerződés valószínűleg nem közvetítői tevékenységre vonatkozik így nyitott kérdés. Amivel kapcsolatban vita tárgya van az csak a közvetítői tevékenység de annál meghosszabbodik a Ptk alapján de maga a szerződés egésze ettől passz. Az érdekesség hogy a fő szolgáltatás vélhetőleg ugyanúgy megy tovább mint előtte, csak gondolom rá utaló magatartással.

ityam # 2019.09.11. 20:20

Elnézést a kérdező 2019.09.10. 13:18 kor írt hozzászólását nem olvastam így nem jó feltételezéssel éltem.

Az viszont nem teljesen tiszta hogy utóbbi milyen jogcímen tejel előbbinek és ki az pontosan(ha zsebbe vezetőnek tejelne akkor nem készülne számla róla).
Ha egy autókölcsönző igénybe vesz szervízszolgáltatást azért az autókölcsönzőnek kell fizetni.Nincs helye bónusznak vagy jutaléknak az ellentétes irányba.
De ha számla készült akkor azon valami jogcím van és valószínűleg a szerződés lejárata előtt egy valós jogcím volt tehát nem "sáp". Ehhez viszont ez a kérdés tiszázásra szorul.

Vicababa: Ettől függetlenül mivel megbízási szerződésnek tűnik a fő szerződés(flottára szervízszolgáltatás), és nem besorolható olyan speciális szerződéstipusba amelynél benne van a ptkban hogy autómatikusan meghosszabbodik a rá utaló magatartással ezért szerintem sem kellene fizetnie a szervíznek bónuszt/visszatérítést vagy jutalékot, még akkor sem ha a jogcíme a számláknak a közvetítői tevékenységben van benne.

De ez csak egy nem jogász véleménye.

Vicababa # 2019.09.12. 07:16

ityam: igen, kb úgy ahogy írod. mindenkinek köszönöm a meglátást és az észrevételt, a lekezelést már nem annyira, az ember azért kérdez mert valamit sejt de nem tud és nem szakember.

wers # 2019.09.12. 07:51

Ha jól értem, akkor a bérlőknek előírjátok, hol kell szervizeltetni. Ez teljesen normális, és jogos is, az autóitokba nem babráljon bele akárki. Ők oda is viszik, de a számlát nektek állítják ki és ti fizetitek.

A visszatérítést valóban nem könyvelhetik le csak akkor, ha szerződés van mögötte. Az adóhatóság harap rá. Ennyi erővel teljesítés nélkül bárki bárkinek kiállíthatna számlát. Ezt ők fiktívnek veszik, és keményen büntetnek. Korábbi munkáltatómnál még abba is belekötöttek, ha a szerződést - legalábbis a visszatérítés részét - nem minden évben kötöttük újra és újra.

Erre sajnos figyelnetek kell ezentúl. (megsúgom, hogy csak tárgyalás kérdése, erre az évre még megköthetitek azzal, hogy a visszatérítést az éves zárás után kiszámlázhatjátok egy összegben a teljes éves forgalom után, és ők azt kifizetik legkésőbb mondjuk 2020 január 31-ig)

drbjozsef # 2019.09.12. 09:41

wers,

szerintem a "bérlőt" ityam keverte ide (az én hozzászólásom alapján, bár én nem értem, miért), itt szó sincs erről (talán KBS is a kérdező hozzászólásának hitte azt).

wers # 2019.09.12. 09:48

Vicababa 2019.09.10. 13:18
Ez egy
autókölcsönző és egy szervízpartner közötti szerződés

Én innen vettem.

De ez lényegében mindegy, hogy ki viszi szervizeltetni, a bérlő/kölcsönző, vagy a kölcsönző cég.

Vicababa # 2019.09.12. 09:51

nem tudom hova tűnnek el a hozzászólásaim :D

amúgy igen, a bérlők csak szerződött partnerhez vihetik az autót, szóval ebben az esetben igazából nem is lehetett volna ott szervizelni ha így veszem.

Köszi wers: nagyon hasznos volt a hozzászólásod, meg is vitatom az illetékesekkel hogy a legjobban tudjunk kijönni belőle.

Amúgy nem értem akinek ezzel problémája van, teljesen legálisan megy a dolgog, nem mutyiba, szerződés van, ennek értelmében a cég visszakap pénzt azért ,mert egy rahedli munkábval látja el a másik céget. pont úgy mint az igatlanos .

wers # 2019.09.12. 10:01

persze, nincs ezzel semmi baj, még a benzinkutak is szép év végi visszatérítéseket a flottákat üzemeltetőknek. (és sorolhatnám, szinte minden cég, de még nagy bevásárló központok is, főleg karácsony előtt, itt költs el 20.000-et, visszakapsz 2000-et, amit levásárolhatsz. Bevett kereskedelmi mézesmadzag)

Épp most kezdik szerintem kutasok felkeresni őket, egymásra rálicitálnak, kivel szerződjenek 2020-ra.

Egyébként ez nektek is jó ütőkártya a tárgyaláshoz (én felhasználnám). Úgy indítanék, hogy tárgyaljunk a 2020-ról. Miután valameddig eljutottatok, következő kérdés, na mi legyen a 2019-el?

(mármint akarjátok, hogy 2020-ban is ti legyetek a szervizünk? Akkor nézzük mit fizettek a 2019 után)

ityam # 2019.09.12. 10:11

A bérlőt én nem kevertem ide. Én közvetítőt kevertem ide :)
Csak azzal a célzattal kevertem bele hogy a közvetítői szerződésnél pl ha hosszabbodik rá utaló magatartással a határozott idejű szerződés(PTK alapján), akkor már nem annyira egyértelmű a helyzet hogy biztos nem hosszabbodott meg. Később viszont hozzáírtam hogy a fő szerződés tipusa határozza meg valószínűleg hogy milyen szerződéstipusba sorolható függetlenül attól hogy ez a tevékenység látszatra közvetítői tevékenység javadalmazásáért kellene/lehetne fizetni.
Csak ha a fő szerződött szolgáltatás sorolható be olyan csoportba aminél meghosszabbodik a PTK alapján a határozott idejű szerződés, akkor lehetne esély rá hogy járjon ez a bónusz/jutalék/visszatérítés.

wers # 2019.09.12. 10:28

ityam, mint írtam, a nav állásfoglalása szerint ezeket bónusz és bárminek nevezett visszatérítésekről a megállapodás évről-évre újra meg kell kötni. Még azoknál a szerződéseknél is, amik határozatlan időre szólnak. Pl. 1. melléklet az xxxx évre vonatkozó árakat, a 2. sz. melléklet xxxx évre vonatkozó visszatérítéseket tartalmazza.

Vicababa # 2019.09.12. 11:15

wers: köszi, van pontos törvényi hivatkozásod? az érvényes szrződésre vonatkozót megtaláltam, de arra még nem leletem választ hogy hol vna hogy évente kell még a határozatlan idejűre is. Ha meglenne neked irtó hálás lennék érte :P