Fizetési meghagyás S.O.S.


pazs # 2010.02.22. 18:14

Van a bírósági eljárásokban megállapítható ügyvédi díjakról egy IM-rendelet, az alapján 10 millió forintos követelésig valóban 2,5%, de legalább 5.000,- Ft-ot kell megtérítened, ráadásul plusz áfa, de csak ha az ügyvéd nem evás... azt hiszem, az APEH honlapján meg lehet tudni, hogy az-e.
A helyedben az egyébként rád vonatkozó kamatot fizetnék, mert feltételeznem, hogy a 301 (2) elírás, de hogy megmondhassuk, hogy ez mennyi, meg kéne mondanod, hogy mikor keletkezett a tartozás.
Egy fontos kérdés, amit még nem tettünk fel: a fizetési meghagyáson van olyan szöveg (bíróság által aláírva, lepecsételve), hogy jogerős?

pazs # 2010.02.22. 18:14

1 perc :)

Kovács_Béla_Sándor # 2010.02.23. 11:30

A késedelemmel érintett félévet megelőző utolsó napon érvényes jegybanki alapkamattal egyező mértékű.
Tehát 2009. július 8-ától december 31-éig a 2009. június 30-án érvényes alapkamattal kell számolni; 2010 január 1-jétől a megfizetés napjáig pedig a 2009. december 31-én érvényes alapkamattal.

Majd kiküldik a jogerőset is - megvárhatod, de akkor értelemszerűen több lesz a kamat.

Kovács_Béla_Sándor # 2010.02.23. 12:31

Nincs mit. Sajnálom, hogy nem tudtam igazán segíteni.

I_stvan # 2010.02.26. 12:08

Tisztelt Forumozók!

Üdvözletem!

Fizetési meghagyás tárgyában teljeskörű felhatalmazás alapján kérelmet nyujtottam be. A kötelezett ellentmondással élt és az ügy perré alakult át.

A fizetési heghagyás iránti kérelem benyújtása napján a jogosult elhunyt (20010/01/25). A kérdésem ezzel kapcsolatban az, hogy a továbbiakban ki a jogosult a követelés megítélésére. Gondolom, hogy a hagyaték javára perelhetem a követelés összegét, de e pillanatban a hagyatéki eljárás még csak előkészületben van. A hagyatéki és a peres eljárás egymástól teljesen független, időbeni befejezésük pedig bizonytalan. Felvetődött bennem a kérdés, hogy lehetséges e a követelés összegét meghitelezni úgy, hogy a per végén a megítélt összeg a hitelezőt illetné meg.

Az ügy egy lejárt haszonbérleti szerződés ered. A volt haszonbérlő a bérleti időszak utolsó évére nem fizette meg a haszonbérlet díját.

Szakavatottak tanácsát köszönettel vesze, esetleg az eljárás rövid leírását.

I_stván.

Kovács_Béla_Sándor # 2010.02.26. 13:15

Engedményezésre gondolsz. Lehetne, de aki engedményezhetne, elhunyt.
A pert fel fogják függeszteni a felperesi jogutód perbe lépéséig.
A te meghatalmazásod megszűnt. Egyébként is csak akkor járhatnál el a perben képviselőként, ha hozzátartozó vagy.

lumpa # 2010.02.28. 18:43

T.mindenki,
Klcsönadtam egy kisebb összeget, de mivel amai napig nem tudtam elérni az "úriembert" fizetési meghagyást bocsáttattam ki ellene. Közben ő ismeretlen helyre költözött. Most lakcímet nyomozok, hogy a pénzemhez jussak, de magánemberként mindenhol falba ütkzök. Hirdetményi kézbesítést kezdeményezhetnék, amihez valószínűsíteni kell a Központi Adatfeldolgozó és Választási Hivatal adatközlésével, hogy az adósóm ismeretlen helyen tartózkodik. Hogy lehet ezt elérni. Állítólag jelenleg nincs bejelentett lakcíme. A tartozása miatt nem is kíván bejelentkezni sehova. Kérem, aki tud segítsen hogy kell ezt a továbbiakban kezelni.
Köszönöm mégegyszer.

szakacs # 2010.03.01. 07:36

Tisztelt fórumozók.
Még mindig nem tudom,hogy az én költségeimet ki fogja megtéríteni.Mert volt itt szó ügyvédi munkadíly,birósági költségtérítésről,csak az ügyfél költségeinek megtérítéséről nem esett szó,amibe indokolatlanul belekényszerítette a biztosító,még ha az ügyvéd mohóságából eredően az meglehetősen magas.
Nem akarom elhinni,hogy az ilyen jellegű költségek megtérítésére nincs valamilyen szabály.
Előre is köszönöm a válaszokat.Tisztelettel egy laikus(hozzá nem értő).

Kovács_Béla_Sándor # 2010.03.01. 09:09

Állítólag jelenleg nincs bejelentett lakcíme.
Erről kell egy okirat a KEKKH-től. A jogi érdek igazolásával kérheted levélben vagy bármelyik okmányirodán.
A számlát majd utólag küldik.

U.i.: nem csak hirdetményi értesítés lesz, hanem ügygondokot is kell kirendelni, az ő díját is te fogod előlegezni.

Kovács_Béla_Sándor # 2010.03.01. 09:13

Pisztolyt tartottak a fejedhez, szakacs, amikor aláírtad az ügyvéddel a megállapodást? Ha igen, akkor fenyegetésre hivatkozva kérheted az érvénytelenség megállapítását.

szakacs # 2010.03.01. 10:24

KÖszönöm a választ.
Kiben bizzon az ember, ha már az ügyvédben sem bizhat.Mivel soha nam volt még ügyem,ezért nem tudom az árfolyamot,amit nem én,hanem az ügyvéd szab.Nem kerültem volna ilyen helyzetbe,ha a biztosító reális ajánlatot tesz.Nem a biztosítónak kellene ilyenkor állania az összes költséget?Mivel kétség nem fér hozzá,hogy magasabb összeget kell kifizetniük.Az meg rajtuk áll,hogy peren kivűl,vagy perben.
Köszönöm a további hozzászólásokat.

Kovács_Béla_Sándor # 2010.03.01. 10:42

Az ügyvédi munkadíjat nem az ügyvéd szabja, hanem a felek megállapodnak benne. Szabadon. Jobb, mint a boltban, mert ott nem lehet alkudni, itt viszont igen.
Te beleegyeztél, hogy bármekkora kártérítést ítél is meg a bíróság neked, annak felét az ügyvédnek adod. Tekintettel arra, hogy a bíróság csak a tényleges károdat téríti meg, eleve látszott, hogy a károdnak így csak a fele térül meg.
Valamit javíthatott volna a helyzeten, ha a bíróság által megítélt perköltség nálad marad, de te abból is z ügyvédnek ígérted a munkadíj összegét.

Nem mondom, hogy nem volt magas a kikötött honor, de azt igen, hogy tudnod kellett, mire számíthatsz. Gondolom, kissé elhomomályosította az éleslátásodat az a körülmény, hogy az ügyvéd csak arra az esetre kért munkadíjat, ha nyersz.

lumpa # 2010.03.01. 10:50

Tisztelt kbs!
Köszönöm válaszát. Amit írt arról olvastam a végzésben. Mivel úgy gondolom tud egy szokvány fmh eljárással kapcsolatban tájékoztatást adni, kérem mondja el mire számíthatok. Mostanra mintegy 70e Ft-nyi tartozást hozott össze az illető. Tudom ez nem nagy összeg, de nekem igen. Mennyi lesz pl az ügygondnok díja. Értem én, hogy mindenkit megillet a törvényes eljárás, csak azt nem hogy mit mond az adós által írt papírra. Hogy igazszágügyi szakértőt kér, mert nem az általa képviselt írta. Ha nincs is ott hogy bizonyítom a saját igazam, Vagy ez már nonszensz kategória ami eszembe jutott, és végre visszakapom a jóhiszeműen köcsönadott összeget.
Válaszát előre is köszönöm.
lumpa

ObudaFan # 2010.03.01. 11:57

Ismeretlen lakóhelyű kötelezett ellen fmh-t nem lehet indítani, rögtön per lesz.

Kovács_Béla_Sándor # 2010.03.01. 12:18

Ekkora pertárgyérték mellett az ügygondnok díja 10 ezer forint lesz. Ha papírforma szerint elveszti a pert, akkor ennek megtérítésére is kötelezik az alperest.
Kérdés, milyen "papír" az, ami az alperes tartozását igazolja, azt azonban nem hiszem, hogy ügygondnok írásszakértő kirendelésére tenne indítványt. Ráadásul a szakértő nem is tudna szakvéleményt adni, hiszen nem lenne összehasonlító mintája.

patent # 2010.03.01. 12:49

Tisztelt Fórumozók!
Azután szeretnék érdeklődni, hogy a Kft. ügyvezetője felelős-e magánvagyonával abban az esetben, ha a szerződéskötés idején Ő már tisztába volt azzal, hogy ellene végelszámolási eljárást indítottak és hogy az elvégzett munka árát nem fogja tudni kifizetni? A kft-nek nincs vagyona, tehát reményünk sincs arra, hogy a 1,5milliós számlánkat a felszámolóbiztos ki tudja fizetni. Tehát ezért érdekelne az ügyvezető anyagi felelősége. Köszönöm a segítséget!

Kovács_Béla_Sándor # 2010.03.01. 13:22

Az ügyvezető személyes vagyonával felel a károkért, amelyeket azzal okoz, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben nem a hitelezők érdekeinek elsődlegességével jár el.

Hogy a ti esetetek behúzható-e a szabály alá, azt meg nem mondom. Ha indítanátok egy pert, akkor már egy ítélet lenne, amelyet a hivatkozott norma alapján hoznak.
Most ugyanis - legalábbis előttem - egyetlen ilyen sem ismert.

szakacs # 2010.03.01. 14:14

Köszönöm a választ.Az űgyvéd gyors lezárást,biztos sikert ígért.Igen előbb utánna kellett volna járni a dolgoknak.Mostmár ugy látszik késő,kihasználta helyzetemet.

lumpa # 2010.03.02. 06:42

Tisztelt kbs,
köszönöm szépen a választ. Erőlködök tovább! :)
Még1x köszönet. Szép napot mindenkinek.

bukki # 2010.03.02. 07:50

Mindenkinek szép napot.
A következőkben kérném a segítséget: Amennyiben nem ügyvéd nyújtja be a fizetési meghagyást, honnan tölthető le az aktuális forma? És milyen esetben lehet illetékmentességet, költségmentességet végső esetben illetékfeljegyzést kérni? Amúgy sem értem,hogy ha tartoznak nekem akkor miért nekem kell fizetni 3 vagy 6 százalékot????
Előre is köszönöm

Kovács_Béla_Sándor # 2010.03.02. 08:09

birosag.hu

bukki # 2010.03.04. 06:44

Szép napot.
Igazából nem tudom melyik topicba való a kérdésem,asszem sokba.
Szóval adott egy válás,vagyonközösségi megállapodással melynek tárgya egy bankitellel terhelt ingatlan.Ezt a feleség kivánja átvállalni(kiváltani a férjet egy kialkudott összegért és tovább fizetni a hitelt)
1,nem fizet,több százezer forint a tartozás(férj a KHR-ben vétlenül)
2,a kialkudott összeget 1 éve nem fizeti ki
3,eladni nem akarja az ingatlant vagy irreálisan magas áron
Kérdésem:1, ha a férj fizetési meghagyás indít akkor kérhet-e illetékfeljegyzési jogot,mert valószínűleg per lesz a dologból és az rengeteg pénz..2, ha végrehajtási jogot jegyeznek be az ingatlanra(amelynek a tulajdon viszonyai most úgy néznek ki,hogy a volt 50-50% helyett a feleség a tulajdonos a férj tulajdonjog fenntartással szerepel)és árverezésre kerül a sor(a bank első ranghelyen szerepel)akkor mivel a hitelben a férj még mindig ott van,fizetésletiltást kezdeményez a férj ellen is?? 3, egyáltalán ilyenkor ki fizeti a végrehajtó nem kevés költségét? 4, csak úgy juthat a férj a pénzéhez ha előtte hatalmas összegeket költ ügyvédre+költségekre? 5, ha a feleség mégis hajlik az eladásra de olyan összeget állapít meg amiért nem adható el az ingatlan,akkor mit lehet tenni? 6, ha eladásra kerül mégis az ingatlan akkor érvényét veszíti a vagyonközösségi megállapodás és a férj nem kapja meg a pénzét ha esetleg pont annyira jön ki mint amennyit a bank követel? 7, létezik még sikerdijjas ügyvéd?
elnézést hogy hosszú voltam!!!

Kovács_Béla_Sándor # 2010.03.04. 09:23
  1. Akár költségmentességet is, ha rászorul.
  2. Nagyon valószínű, hiszen adós.
  3. Az adósok. Ki más?
  4. Nem. (Ott van még az az elvi lehetőség, hogy a feleség Önként fizet.)
  5. Úgysem lehet eladni, a jelzálogot minden bizonnyal elidegenítési tilalom biztosítja. (Egyébként a saját tulajdoni hányadát mindenki maga is eladhatja, ha van vevő. A tulajdonostársnak elővásárlási joga van. De ha jól értem, te a tulajdonrészedet már el is adtad asszonypajtásnak.)
  6. Ha elárverezik az ingatlant, akkor a megállapodás lehetetlenül.
  7. Létezik - bár én nem javasolnám a megbízását. Csak elsőre tűnik jó ötletnek. (L. pl. szakacs esetét)
bukki # 2010.03.04. 10:20

Tisztelt KBS !
szóval én egy harmadik vagyok :)
Köszi a választ.A szépséghiba az,hogy az asszony nem fizeti ki a férjet és a férj így két szerepben van:polgári szerz.oldalán mint akinek nem fizetnek de a banki szerz.oldalán mint adós.Tehát a saját pénzéhez úgy jut hozzá,hogy az árverezési eljárás folyamán fizetésletiltást kap....hát ez vicces
3-ra: de ha a férj a kialkudott összeg meg nem fizetése miatt kezdeményezi a végrehajtást,ami miatt 2.ranghelyre kerül nyilván a bank mögött
5-re:a bank biztosít lehetőséget az eladásra ha fizetésképtelen(ek)az adósok
6-ra: és ha eladja a feleség(a férj jóváhagyásával)?
7-re: de ha nincs erre most több-százezer forint?(konkrétan a jogi tanácsadás is 20ezer...)

Kovács_Béla_Sándor # 2010.03.04. 11:11

3. A férj a megállapodás alapján nem kérhet végrehajtást. (Hacsak nincs közokiratba foglalva, vagy bírósági végzéssel jóváhagyva.) Előbb kell egy végrehajtható okirat.
5. Korlátozottan - ha maguk is úgy akarják. Ehhez nem elég az egyikük.
6. Akkor nem. Más kérdés, hogy mi marad a bank kielégítése után.
7. Ahogyan Grád tanár úr mondja: ügyvédet megbízni sok pénzbe kerül - nem megbízni meg még többe.