„De legalább tudom, hogy nem tudnak majd később elérni szervek ha nem tartózkodom állandó lakcímen”
Dehogynem. azért ennél többre képesek.
„De legalább tudom, hogy nem tudnak majd később elérni szervek ha nem tartózkodom állandó lakcímen”
Dehogynem. azért ennél többre képesek.
„Nem kellett volna bemondás alapján dönteni.”
Akit fiktiváltatni karnak, az ügyféllé válik, és őt is meg kell hallgatni. Az ő kijelentése azonos súlyú, mint minden más ügyfélé. Vagy a szomszéd bemondása szerinted másként számolódik?
„Meg kellett volna emelni a kis hivatlfenekeket és kimenni szemlére”
Ugyan mit szemlézne? És hol? De egy apróság, ha mindenhova ki akarnának menni szemlére (egyébként semmi értelme) napi kb. 38 órára kellene emelni a napi munkaórák számát.
Egyébként a kormányhivatal nem a bíróság.
Érteni értem, csak egyetérteni nem értek egyet ;) De legalább tudom, hogy nem tudnak majd később elérni szervek ha nem tartózkodom állandó lakcímen de azt mondom hogy egyszer majd vissza akarok menni ;)
Ha nem akarod megérteni, akkor nem is fogod. Nekem mindegy.
Kedves Béla!
Szóval akkor teljesen jogos hogy hazudgálunk önkormányzatoknak minden következmény nélkül csak hogy bosszantsuk a másikat mert mindenért ott zaklatják :)
Nem kellett volna bemondás alapján dönteni.
Meg kellett volna emelni a kis hivatlfenekeket és kimenni szemlére ha nem elég a bejelentés, de már önmagában ugyebár a megadott új címen átvételre került az ajánlott levele míg az állandó lakcímén nem...mivel nem ott van. Plusz bíróságon ismerte el hogy esze ágában sincs visszamenni, mégis azt nyilatkozta az önkormányzati kérdésekre hogy életvitelszerűen akar ott lakni csak a fiktiválás sikertelensége miatt amit el is ért.
De igen, ez vicc.
Én már 4 éve képtelen vagyok két bejelentett jó madártól megszabadulni.
Véletlenül bejelentették ide és azóta patt helyzet alakult ki.
Még szerencse , hogy nem laknak itt !!
A vicc az lenne, ha más személy bemondása alapján döntene a hatóság.
Igen ezzel tisztában vagyok, mert ez zajlott le. A 2 szomszéd tanúsította hogy elköltözött, nagyszüleim beadták a kérvényt bemutatták a tulajdoni lapjukat , lenyilatkozták , hogy elköltözött végleg. Aztán őt is kiértesítették , de azt nyilatkozta hogy ő oda majd vissza akar menni munkát is helyben a városban ott keres..holott ez nem volt igaz...de most értesítették nagyszüleimet hogy ezalapján nem jelentik ki mert visszatérési szándéka van holott egyáltalán nincs.
Ezt a határozatot lehet megfellebbezni most amit megtudunk, mert ugye a bíróságon márciusban meg kellett mondania a váláskor, hogy van e visszatérési szándéka és mivel ott nem mert hazudni így jegyzőkönyvbe vették, hogy nincs.
Remélem így már kijelentik, de vicc hogy ennyi alapján dönt a hivatal és így lehet velük játszani.
A kormányhivatal küldeni fog egy ajánlott levelet az adott címre, ha kéred a kijelentést. ha nem veszi át, kijelentik.
ha 2 tanúval igazolják, hogy nem lakik ott, és holmija sincs ott, úgy gyorsabb a dolog.
Hasonló ügy miatt nekem ezeket a lehetőségeket sorolták fel.
Köszönöm a válaszokat.
A gond az hogy magától nem akar és ok hogy kár nem ér , de minden ügyével a 70 éves nagyszüleimet zaklatják a lakóhely miatt.
Bejelentkezni be tud máshova , mivel hazaköltözött a szüleihez illetve már fél éve a jelenlegi lakóhelyén dolgozik ami 130 km-rel arrébb van mint a mi lakóhelyünk és nem akar visszajönni, mégis ezt mondta így nem jelentették ki.
Azt nem értem, hogy hogy lehet elég az önkrományzatnak annyi , hogy azt mondja, hogy de ő majd egyszer vissza akar menni és akkor így nem jelentik ki, holott esze ágában sincs csak így piszkálódik és még csak következménye sincs hogy hazudik, amit ugye bizonyít a válási jegyzőkönyv.
Ildi90, még egy tanács, ha jól látom, önkormányzat, ha lépni akartok kormányhivatal, okmányiroda (új nevén többnyire kormányablak)
ObudaFan, igazad van.
Mellesleg megjegyzem, mint már kb. 1000-azer, (na lehet, még csak 100-szor itt a fórumon) önmagával a bejelentéssel sem jogok, sem kötelezettségek nem keletkeznek.
Ildi90, jobb lenne rábeszélni az ex férjedet, hogy önként jelentsen be másik lakóhelyet, előbb utóbb úgyis kényszer-fiktiválják.
Persze megértem, hogy ha nincs hova bejelentkeznie, akkor hátrány érheti, de ha hiszed, ha nem, téged, titeket kár ettől nem érhet, ha egy ideig ott van a lakóhelye papíron. Na persze nem túl szabályos.
Szerintem több értelme van új kérelmet benyújtani, mint fellebbezni.
Szerintem több értelme van új kérelmet benyújtani, mint fellebbezni.
Tisztelt Fórumozók!
Az alábbi kérdésem lenne.
Férjemmel tavaly nyáron megromlott a kapcsolatunk végérvényesen. Szeptemberben hazaköltözött a visszatérés szándéka nélkül saját városába, nagyszüleim házába volt bejelentve.
Nagyszüleim kérvényezték a kijelentését , amit most elutasítottak , mert azt mondta hogy még vissza akar menni munkát is itt keres. Közben megtörtént a válás, ahol jegyzőkönyvbe vették hogy nem akar visszatérni és munkája is rég van, mert ugye bíróságon nem mert hazudni.
A kérdés hogy ha nagyszüleim fellebbeznek ezzel a válás papírral akkor végre kijelentik onnan?
Illetve hogy kap e valami figyelmeztetést mert félrevezette az önkormányzatot vagy lehet e valamit vele kezdeni?
Köszönettel: Ildikó
Az ingatlan értékesítésével megbízott ügyvéd vagy ingatlaniroda értékesítője is?
Nem csak a szomszéd lehet tanú.
Sziasztok
Mit lehet tenni alábbi esetben: tavaly vásároltunk egy ingatlant. „Rendeződött” minden dolog viszonylag gyorsan. Vagyis azt gondoltuk. Mikor új lakcímkártyát csináltattam közölték velem az okmányirodában, hogy az ingatlanon jelenleg rajtuk kívül 8 személy szerepel a lakcímnyilvántartás alapján.
Ugyanis a volt tulajdonos az adásvétel előtt bérbe adta külföldieknek az ingatlant, akik szintén bejelentkeztek. Erről viszont az adásvételkor nem esett szó. Felszólítottuk a volt tulajdonost, hogy rendezze a kijelentéseket, de mindezidáig ez nem történt meg. Külföldre költözött. Próbáltam kijelenteni őket, de szomszédok közreműködése is szükséges. Amennyiben a szomszéd nem óhajt ebben részt venni, úgy mit lehet tenni?
Kérdezd meg elő körben a volt férjedet (írásban), hogy ugyan milyen holmija is maradt nálad, és szólítsd fel, hogy hurcolkodjon el.
Ajánld fel, hogy kipakolod az ajtó elé, viheti.
Köszönöm a hozzászólást igazad van ! most hogy magam is utána jártam a dolgoknak máshol is, valóban semmire nem jogosítja fel sőt felhívták a figyelmemet arra, hogy a válási határozatban benne foglaltak szerint ami ugyebár egy bírói végzés az áll: az ingatlan tulajdonosa és kizárólagos használója /ez a fő lényeg !/ én vagyok a gyerekekkel. Ergo: Neki oda visszatérési lehetősége nincs!! Azt a választ adta nekem egy ezzel foglalkozó jogász, hogy a jegyző soha nem bírálhat felül egy bírói végzést, tehát az, hogy a volt férjem a visszatérés jogát fenntartja és ezért nem szünteti meg az állandó lakcímet , egy baromság a jegyző részéről. Továbbá ő is azt tanácsolta amit itt, hogy fellebbezzem meg vagy indítsak új eljárást. Azt fogom tenni azért , hogy végre tiszta legyen a jogi helyzet a lakás körül nekem ez fontos.!
Köszönöm a segítséget!
Amikor kitöltöd a lakcímbejelentőt, ott is felhívják az ügyfelek figyelmét, hogy a bejelentés sem jogot, sem kötelezettséget nem eredményez. A hátoldalt figyeld, alul.
:))) a bejelentéshez kell a tulaj hozzájárulása, az én esetemben ezt a párommal kell megbeszélned.
Hely van, a fele házat alig használjuk.
„De ismétlem, neked alapjában véve semmi hátrányod nincs abból, hogy ott van a lakcíme.”
Én meg hozzád jelentkeznék be, semmi hátrányod nem lesz belőle.
„Mit tudok tenni meg kell fellebbeznem a határozatot azt hiszem.”
Igen, de indíthatsz új eljárást is a járási kormányhivatalnál (okmányiroda). Kérheted levélben is, ha nem akarsz személyesen bemenni, mellékelj minden igazoló iratot. Tulajdoni lap nem kell, hivatalból úgy is lekérik.
De ismétlem, neked alapjában véve semmi hátrányod nincs abból, hogy ott van a lakcíme.
„A lakcímbejelentés keleztet jogokat.” bocs, A lakcímbejelentés nem keleztet jogokat.
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02
Mi és cookie-kat és egyéb nyomkövetési technológiákat használunk, hogy javítsuk az Ön élményét weboldalunkon. Személyre szabott hirdetések és tartalom, reklámozás és tartalommérés, közönségkutatás és szolgáltatásfejlesztés céljából tárolhatunk és/vagy hozzáférhetünk információkhoz egy eszközön, és feldolgozhatunk személyes adatokat, például az Ön IP-címét és böngészési adatait. Ezenkívül felhasználhatjuk a pontos földrajzi helymeghatározási adatokat és az eszközök beolvasásával történő azonosítást.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
COOKIE_SUPPORT | 1 year | Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket. |
JSESSIONID | JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak. | |
PHPSESSID | Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik. | |
SERVERID | Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is. | |
viewed_cookie_policy | 1 year | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
Gdyn | 1 year 1 month | Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják. |
GUEST_LANGUAGE_ID | 1 year | Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_ga | 2 years | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához. |
_gat_UA-112481-1 | 1 minute | Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken. |
_gid | 1 day | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában. |
UID | 2 years | No description available. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3session | 2 days | Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják. |
fr | 3 months | A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek. |
Gtest | 1 year 1 month | Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában. |
i | 1 year | Nincs információ. |
IDE | 1 year 24 days | A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg. |
mc | 1 year 1 month | Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal. |
test_cookie | 15 minutes | Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat. |
VISITOR_INFO1_LIVE | 5 months 27 days | Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál. |
YSC | session | Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3test | 2 years | No description available. |
_ia_uid | 5 months 27 days | No description |
_ia_version | 5 months 27 days | No description |
CONSENT | 16 years 6 months | No description |
INX_CHECKER2 | 16 years 6 months | No description available. |
legacy-psid | No description available. | |
nxdigitolvasosession | No description | |
psid | session | Nincs elérhető információ. |
yt-remote-connected-devices | never | No description available. |
yt-remote-device-id | never | No description available. |