szomszéd általi zaklatás - feljelentés lehetőségei


Anonim Kovacs Istvan # 2021.03.01. 13:13

Segítség kérés, az újépítésű papírvékony fal túloldalán erőszakosan tomboló szomszéd kezeléséhez

Frissen költöztünk új albérletbe, bár tudtuk, hogy kockázatos szomszédok és a papír vékony gipszkarton és itong falak miatt, de a megtekintésekkor csend volt és a lakás is álomszerű. Beköltözés után sajnos azonnal ki is derült, hogy az egyik szomszéd bérlő bizony több mint problémás. Külsőre nagyjából 2m magas 120kg, afféle focista ultravezér karakter, annak minden sztereotíp jellemzőjével, aki barátnőjével és annak gyerekével él együtt, ijesztő termete ellenére udvariasan köszön a lépcsőházban. A falakon keresztül azonban napról napra szóról szóra tökéletesen hallhatóan erőszakos. Mindamellett, hogy termetéből fakadóan az alap beszéd hangereje is felér egy átlagos ember üvöltésével, időről időre halljuk ahogy 20-30 percen keresztül torkaszakadtából üvölt a barátnőjével, „Megöllek bmeg, te mocskos kva!”, „Kussoljál mert szétverlek, bmeg!” illetve a gyerekkel is, miszerint „Anyád egy XYZ helység ge nyelő rinca!”, és ezek variációi, De hallottunk már „Hol a fzban van a kva árú bmeg?”. (Párat ezekből a dühkitörésekből könnyedén fel is tudtuk venni a fal másik oldaláról.)

Teljesen tanácstalanok vagyunk, hogy mi tévők legyünk! Mivel bármit lépünk, (főbérlőjének szólunk, cetlit hagyunk az ajtaja előtt, vagy rendőrt hívunk rá), mivel mi vagyunk az új beköltözők teljesen egyértelmű, hogy a panasztevők mi vagyunk, már csak azért is, mert bár a házvezetőtől tudjuk, hogy a szembe szomszédok, sőt még a kettővel alatta levő lakók életét is megkeseríti, csak nekünk van közös falunk velük, így ilyenformában (pláne a hallottak alapján) rettegünk, hogy reagálna bármilyen panasz tételre, (széttöri az autóm, barátnőmet, engem, a lakást)...

Sajnos még a nevét sem tudtuk kideríteni, (hogy esetleg utána kérdezzünk a rendőrségen), mert a bérleti szerződést, egy hasonlóan rossz alkatú ismerősének cégén keresztül kötötte (kb fél éve, egy évre), hogy el tudják számolni a bérleti díjat.

Kérem, ha van valami ötletük hogyan lehet egy ilyen helyzetet kezelni úgy, hogy ne rajtunk csattanjon az ostor, segítsenek! Mindamellett, hogy csodálatos álom otthonunk (amibe amúgy nem kevés pénzt is öltünk), így gyakorlatilag élhetetlen, az elmúlt hetekben már a korábban betartott házirendben leírt este 8-tól reggel 8-ig tartó csendes időszakot sem tartják be és a nappali tombolások mellett, már késő este, illetve a hajnali órákban esetenként 5-6kor, is elkezdődtek az üvöltözések és csapkodások, amivel így már az élethez szükséges minimális alvástól is elkezdett minket megvonni!

Köszönöm segítségüket!

Avila # 2021.01.15. 12:02

Tanácsot szeretnék kérni.
A szomszédos telek tulajdonosával egy jogsértő határozat miatt bírósági keresetet nyújtottunk be. Egyelőre várjuk a fejleményeket. Amennyiben a bíróság azt jóváhagyja, nem kezdheti el azt a jogsértő tevékenységet, amit szeretne. Ezért úgy gondolta, hogy változatos módon keseríti meg az életünket. Kerítés mellé telepített baromfiudvar (védőtávolságon belül), a házunk előtti füves rész módszeres kijárása autóval, hogy aztán majd a sárgödörből rácsaphassa a sarat a falra, a ház előtt járkál fütyörészve fel-alá, zseblámpával bevilágít az ablakon az utcáról, kiszúrta az autónk gumiját, fel rakott egy feliratot jól látható helyre, nekünk címezve, vasárnap reggel 6-tól döngöli a földet, stb.
Mit tudunk tenni? Ha feljelentem zaklatásért, legfeljebb azt mondják a rendőrök, hogy nincs bizonyíték. Egyszer már kihívtam őket, amikor itt ólálkodott, de csak rászóltak, hogy húzzon el, nyilván azt kiröhögi, mert azóta se áll le, de a rendőrök se mondtak semmit mit csináljak, pedig elmondtam nekik mi a helyzet. Mit lehet ilyenkor tenni?

gerbera317 # 2021.01.12. 12:29

ha még egyszer ki kell jönniük, akkor feljelentést tesznek
Ez azért hihetetlen, mert a rendőrség még a családi verekedésbe se avatkozik bele, nemhogy egy állítólagos bútortologatásba. Itt valaki nagyon túlspilázza a dolgokat.

drbjozsef # 2021.01.12. 06:07

Ha azt akarod, hogy ne legyen alaptalan a feljelentés, akkor kezdjetek el bútorokat húzogatni.

Ha azt akarod, hogy ne jelentsenek fel, azért nem tehetsz semmit. Feljelentést tenni nem tilos.

Dreenn # 2021.01.11. 20:35

Jó napot!
Egy panel lakásban lakunk (saját tulajdon), az elmúlt kb 1-1,5évben nem lakott senki a lakásban, egészen decemberig, amikor a párommal beköltöztünk.
Az alattunk lakó már kétszer hívta ki ránk a rendőrséget, hogy egész nap bútorokat húzogatunk, és nem tud tőlünk aludni/pihenni.
Hozzá tenném, hogy semmi ilyen tevékenységet nem folytattunk, még a falra sem merünk felfúrni semmit hétvégén (vitrin/polc), nehogy ez legyen a probléma.
A rendőrség a tegnapi napon azt mondta, hogy ha még egyszer ki kell jönniük, akkor feljelentést tesznek ellenem.
Mit tudok tenni ilyen ügyben, ha tényleg semmi hangos tevékenységet nem folytatunk, csak alaptalanul vádaskodnak?

rigoz # 2020.12.14. 10:10

Ja, jól van! ????

wers # 2020.12.14. 09:51

A mosolyom, hogy tanulékony vagy, nem vársz gerberára

rigoz # 2020.12.14. 09:50

Mert kinek címezze, Kis Pistának? Wers... :) :O

wers # 2020.12.14. 09:45

renőrkapitányságnak címezve

:D

rigoz # 2020.12.14. 09:34
  • renőrkapitányságnak címezve és megküldve, mielőtt Gerbera kínjában ezzel szórakozna megint...
rigoz # 2020.12.14. 07:54

@Sándor0510: Feljelentést lehet tenni írásban az elkövetés helye szerint illetékes rendőrkapitányság felé garázdaság, illetve testi épség elleni cselekménnyel fenyegetéssel elkövetett zaklatás bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja, illetve rongálás vétsége (illetve tulajdon elleni szabálysértés) elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Javasolt, hogy valamennyi sértett írja alá azt. És azt írásban, tértivevényes levélben vagy - ha van Ügyfélkapuu regisztrációja - az ún. Innova-portálon (ugyintezes.police.hu) tegyék meg!

Illetve kérjék a személyes adataik - nevükre is kiterjedő - zárt kezelését, illetve lehet kérni ezzel egyidejűleg távoltartás elrendelését és személyi védelem biztosítását.

A rendőri intézkedés ellen pedig - 30 napon belül - az alapvető jogok biztosához vagy az intézkedő rendőröket alkalmazó rendőrkapitányság vezetőjéhez címzett és benyújtható panasznak van helye.

Sándor0510 # 2020.12.14. 07:06

Jó napot!
Segítséget szeretnék kérni.
És társasház egyik lakásában élünk. Saját tulajdon.
A közvetlen szomszédban egy fiatalember lakik a barátnőjével és a gyermekükkel.
A fiatalember, legyen Béla, rendszeresen részeg vagy éppen drogozik.
Eddig csak kiabált a párját bántalmazta. Viszont az utóbbi hetekben elkezdett minket is zaklatni.
Üti a két lakás közti falat, rúgdossa a bejárati ajtónkat, és fenyegetőzik,hogy "meg fog ülni minket és a többi szomszédot is. 2 nappal ezelőtt megrongálta a virágainkat is.
Nem tudunk már tőle aludni, a saját otthonunk kényelmét nem tudjuk kihasználni a folyamatos zajok és zaklatások miatt.
A barátnőm retteg,mikor nem vagyok otthon már a villanyt alig meri felkapcsolni, nehogy a szomszéd észrevegye, hogy otthon van.
Többször is kihívtuk rá a rendőrséget,de sosem történik semmi. " Amíg nem történik fizikai erőszak addig nem vihetik el."
Mi a teendő ilyenkor?

Evelin89 # 2020.08.09. 14:20

Kedves Tagok, szíves segítségeteket kérném a szakdolgozatomhoz a kérdőívem kitöltésével https://docs.google.com/…P5YKJKg/edit

Tina35 # 2019.02.07. 14:57

Sziasztok!Segitség vagy tanácsra lenne szükségem.Kb.4 éve lakom saját tulajdonu lakásban.Amióta itt lakom,azóta néha néha felzörög a szomszéd,hogy magassarkuba mászkálok.Meg hangosan megyek a lakásban.De viszont van egy 1 éves babám aki már jár és a játékaival zörög,esetenként leejti a kezéből.Úgyis hallja hogy szőnyeg van a szobában.De úgyebár ezt egy picinek nem lehet még elmagyarázni,de este 8 után nem is engedjül hogy (hangos) legyen.Tegnap este párom lement hozzá,és a szomszédasszony volt ügyvédnél is.Azt hozzá kell tennem,hogy csak engem és a fiam hallja hogy zörgünk,a párom s a kutyát abszolút nem hallja.

Szomorú örökös # 2018.12.09. 12:38

drbjozsef

De elég csekély az esélye, hogy ettől bármi is változna a szomszédban.

Én mindig azon mosolygok, amikor valaki „távoltartási végzést” kér valakivel szemben. Márpedig az sohasem fogja meggátolni, hogy az illető onnan kezdve távol is tartsa magát.

drbjozsef # 2018.12.09. 11:42

Érdemes-e?
Ki tudja. Meg lehet próbálni. De elég csekély az esélye, hogy ettől bármi is változna a szomszédban.

Joga van kihívni a rendőrt.

Geza1987 # 2018.12.09. 09:01

Tisztelt Fórumozók!

A következő szituációban szeretnék segítséget, tanácsot kérni:

Húgom sajnos nagyon rossz viszonyt ápol a társasházi szomszédjával. A szomszéd hölgy tegnap hívta ki húgomra 9 vagy 10. alkalommal a rendőrséget csendháborítás miatt, de teljesen indokolatlanul. Sőt egyszer történt hogy a húgom nevében is kihívta a rendőrséget, ő meg csak meglepődve tapasztalta hogy miért jöttek ki. A testvérem valóban nem hangoskodik, nincs hi-fije, nem tart bulit. Egyszer én is nála voltam mikor történt egy ilyen eset, hogy megérkeztek a rendőrök, tényleg csak normális hangerővel beszélgettünk, szólt a tv, de egyáltalán nem hangosan. Úgy gondoltuk, hogy bepereljük a szomszéd hölgyet zaklatásért, mert ez már tűrhetetlen. Emiatt húgom úgy döntött hogy szeretné elkérni a kiérkező rendőr jelvényszámát hogy vissza lehessen keresni hogy már sokadik alkalommal nem tapasztaltak semmit. Ezt sajnos a rendőr nem vette jó néven, és megbüntette a testvéremet. Nem tudom mi tévők legyünk. A hölgy egyébként a társasház több tagjával is hasonlóan rossz viszonyban áll, bár ott rendőri intézkedés nem történt, de konfliktusok voltak, hogy nem a saját parkolóját használja és hasonló szituációk. Szeretnék érdeklődni, hogy érdemes lehet-e beperelni a hölgyet zaklatásért, vagy hogy lehetne védekezni ellene? Vagy hogy lehetne megoldani a problémát? Sajnos az értelmes megbeszélésen túl vagyunk. Ő és a 8 éves gyermeke furcsa módon képtelen elviselni azt hogy a szomszédban nem néma csend van, a testvéremhez pedig időnként nyilván átmegyünk beszélgetni.
Köszönöm a segítséget!

drbjozsef # 2018.11.05. 17:07

Megteheti hogy bizonyíték nélkül tönkretesz minket?

Megpróbálhatja. Aztán majd valamelyik hatóság eldönti mi legyen.

Általában azért szokott kellene valami bizonyíték is.

Lacus85 # 2018.11.05. 17:05

Szép napot kívánok mindenkinek. Kötekedő szomszéd ellen mit lehet tenni? Minden évben van valami problémája velünk de most túl messzire ment. A kerítés alatt átmászott a kutyánk és összeragadt a fajtiszta vizslájukkal és az orvosi költséget velünk fizettetnék meg, holott az ő kerítés részük alatt tudott átlógni. Ezzel egyidejűleg koholt vádakat vágott a fejünkhöz mellyel a 4 gyermekünket vetetné el tőlünk. Megteheti hogy bizonyíték nélkül tönkretesz minket?

Szomorú örökös # 2018.10.13. 21:02

MMariann

Csak fenyegetőzött mindenfélével, hogy markolóval megy a házunknak és hasonlók.

Csak a szája nagy, ne féljetek az ilyen szövegeléstől.
Ő is tudja, hogy ez törvénytelen lenne és azonnal rendőrök vinnék el.
Szóval nyugi, annyira forrón azért nem eszik azt a kását.

lajcsó # 2018.10.13. 19:04

"Mikor a kőművesek dolgoztak engedely nélkül bejött udvarunkra és képeket csinált."
Ez már magánlaksértés! Ha ilyeneket csinál, akkor föl kell jelenteni.

wers # 2018.10.13. 12:26

MMariann várjátok meg, mi lesz a birtokvédelmi eljárás vége. Ha véletlen számotokra kedvezőtlen, biztos lesz lehetőség fellebbezésre. Jó sokáig el lehet húzni. Addig újítsátok a saját házatokat.

drbjozsef # 2018.10.13. 09:46

Amíg nem csinál semmi törvénybe ütközőt, addig nem.
Egyebekben meg pereskedhet ha akar, ő költsége, nem lehet azt sem megakadályozni.

A fenyegetés már határeset, feljelenthetitek. De attól normális lesz? Nem.

MMariann # 2018.10.13. 09:24

Dehogy akarok belebonyolodni, de most az a megoldás hogy csináltassuk meg a házát mint két jó balek, éljünk mi rossz körülmények között mert a felújításra félretett pénzünket jó szándékból inkább az ő régi házára költjük? Próbáltunk vele szépen beszélni, semmit sem ért. Csak fenyegetőzött mindenfélével, hogy markolóval megy a házunknak és hasonlók. Békülésre esely nincs részéről míg olyan a fala amilyen. Ha meg is csinálnánk akkor is kitalálna valamit ami miatt feljelenthett,fenyegetőzhet. Az ilyen emberrel tényleg semmit se lehet csinálni?

wers # 2018.10.13. 08:33

Bbele akartok bonyolódni egy végeláthatatlan Fülemile pörbe?

Vagy békéljetek meg egymással, pl. kezd úgy, hogy ha sütit sütsz, viszel neki belőle. Vagy már most hívjátok meg a beköltözős házavatóra.