Ha nincs "úgymond kár", akkor szerintem nemigen érdemes a bíróságtól kérni a semmit.
Egyébként, kérdésedre válaszolva : természetesen, "tehetsz ellenük" kártérítési pert. Sőt, a nyilvános kivégzésüket is kérheted.
Ha nincs "úgymond kár", akkor szerintem nemigen érdemes a bíróságtól kérni a semmit.
Egyébként, kérdésedre válaszolva : természetesen, "tehetsz ellenük" kártérítési pert. Sőt, a nyilvános kivégzésüket is kérheted.
nincs úgymond károm, csak majd nem 4 évig pereskedett, építkezéseket befolyásolt a per, és nem egyszer az életemre tört, a faluban lejárató kampányt csinált, holott semmiben nem volt igaza.
A perköltségen kívül mi kára lenne? Azt meg az adott perben kell kérni.
A rovatot is eléggé eltévesztetted.
Jutka70!
Menj el egy ügyvédhez, írjon felszólító levelet,fizessem meg a keletkezett károdat, ha van egyáltalán.
Ha nem fizet akkor pereskedhetsz.
Üdv, a felperes elveszítettek egy polgári pert, a bíró megállapította a rosszhiszeműség. Ebben az esetben tehetek ellenünk kártérítés pert?
Jaj.
Üdv, polgári perben, történ egy olyan eset hogy a földmérő és az ügyvéd azt írták a járásbíróságnak, hogy egy adott tényt elrendeztek, és készen vannak a munkálatokkal. holott ez meg sem történt, van földhivatali papírom is róla. jelentettem a nyomozó ügyészségen, az átadta a megyei bűnügyi osztálynak, és ők szerintük nem történt bűncselekmény. természetesen a polgári per már véget ért. hová lehet fordulni ez ügyben, ki az illetékes?
Rendben, köszönöm.
Több illetékes bíróság esetén a felperes választ, tehát nincs esély.
A tartásra jogosult lakóhelye szerinti bíróság is illetékes.
Akkor lehet félre érthető voltam, szülőtartási perről van szó, de ez esetben én, az alperes lennék a gyerek.:D
Szóval nem gyerektartási per.
Ilyen esetben mi a helyzet?
A gyerek lakóhelye szerinti bíróság is illetékes.
Üdv mindenkinek!
Érdeklődnék, hogy peráthelyezési kérelemre van-e valamilyen formanyomtatvány? Tartási pert indítottak ellenem és mivel a lakóhelyemről a szülőnek nem volt tudomása - nem véletlenül - a lakóhelye szerinti járásbíróságnál indította el a keresetét. Mivel én vagyok az alperes, tudtommal az én lakóhelyem szerinti bíróság az illetékes. A keresetben az "egyéb" résznél jeleztem is a kérésemet, de az idézést ugyanúgy a vidéki járásbíróságra kaptam. Áthelyezik ebben az esetben is, ha kérem, vagy ne erőlködjek mert felesleges?
A térképet azt lehet záradékoltatni, de a konkrét telekalakításhoz, ahogy írtam, minden érintett hozzájárulása szükséges. A térkép kiigazítása pedig nem alkalmas az ilyen viták rendezésére.
köszönöm a gyors választ. Most, a jelen perben, telekalakítást indítottak, azelőtt, per nélkül, térkép javítást. Maga szerint, meg kapják az engedélyt?
Most akkor telekalakítást indítottak vagy a térkép kiigazítását? Mert a kettő nem ugyanaz. A telekalakításhoz pedig minden érintett hozzájárulása szükséges.
azt szeretném kérdezni.
Tulajdon jog megállapítás a per tárgya. Jelenleg a felperesek Telekalakítási eljárást indítottak a földhivatalban. A jelen per, a kerítés miatt van. De a kerítés, ott van, ahol az ő földmérőjük kimérte, de előzőleg, kérték a a térkép javítást, mikor rájöttek, a régi kerítés, nem ott van ahol annak lennie kell. Magyarul, ránk, volt téve, 2,6 métert, az ő engedélyükkel, földhivatali végzéssel, és földmérő által kitűzött helyre került a kerítés. Most, a felperesek, rájöttek, mégis szeretnék, azt a területet. Így indítottak, egy polgári pert. A telekalakítási eljárást, ebben az esetben, megkapják a földhivataltól, az engedélyt?
Azért, mert te vagy az érdekelt abban, hogy töröljék. Esetleg magában a perben perköltségként, vagy ha erre a bíróság valamiért nem hajlandó, külön fizetési meghagyással megpróbálhatod rajta behajtani.
még annyit lenne a kérdésem, a vita a kerítés miatt van, amennyiben, fel szedném a kerítést, és nem lenne ott semmi, megszűnne a polgári per?
Tisztelt Cím.
Kérdésem, az lenne, a földhivatal, miért velem fizetteti ki, az a felperes által kért, perindítás tényének a bejegyzését, és a törlését? Elsőnek, kérték, a bejegyzését, most meg a törlését. Meg, azt szeretné, kérdezni, hányszor játszatják el az én kontómra ezt a be és ki jegyzést? :(
eddig azért nem tartottuk 100% fontosnak, mivel hivatalosan az a terület, a miénk, földhivatalba be van jegyeztetve, hivatalosan földmérő által, sajnos olyan idős szomszéd aki, a rendőrséget és a földmérőt is feljelentette már, mert nem neki volt igaza, ő olyan ember, hogy kényszert érez mindenre, eddig fél év után jött rá, hogy neki mégis kellene az a terület, amit egyébként sosem használt, nem lakik, nem gondoz, ezért mindig ha fel jelent nem akarunk egy kisebb vagyont kifizetni, hogy bebizonyítsuk az igazunkat, ami szemmel és kézzel fogható, nincs igaza, de most már ott tartunk ideje lenne nekünk is kézbe venni az ügyet. De hozzá szeretném tenni nincs szükségem a 160 m2, már volt rá példa a felét felajánlottam neki, csak hagyjon béké, de neki nem kellett, nekem a telkem 6180 m2, nem hiányzott volna a 80 m2, de már építettünk egy garázst is ami sarka az új mezsgyétől van 1,6 méterre, így ha végén oda kerül a sor hogy az övé, akkor krb. 90 cm majdnem az ő telkét érintené, az új építésű garázs. De feltehetőleg, épp az a célja hogy lebontassa, azért tart rá igényt. Sajnos ilyen emberek vannak, a kertben hozzá teszem 1 méteres a gaz, ház tető össze fog borulni idén mert a hó tuti benyomja, alapja süllyed, nem költ rá, csak van. Felmentéseket, meg a bíróságot meg feltehetően, élvezi és szereti. Ezért, nem fogadtunk eddig ügyvédet, csak tanácsot kértünk. Köszönöm megértését. További szép hétvégét. Üdv.
Kéne. Teccik tudni, ez is egy szakma. Vakbelet is kivesztek otthon a konyhaasztalon? Esetleg némi internetes segítséggel?
Köszönöm szépen a segítségét, nagyon kedves és segítőkész, nincs ügyvédünk sajnos még nem tudtunk fogadni.
Nem hivatkozhat elbirtoklásra a jóhiszemű, visszterhes szerzővel szemben az, aki az elbirtoklással szerzett jogát a nyilvántartásba nem jegyeztette be.
Nincs ügyvéded?
„ De ő élt az elbirtoklással,”
Nem élt vele, ha élt volna vele most nem volna vita.
"csak" birtokolta. 15 évi birtoklás alap az elbirtoklásra.
Az elbirtoklást bíróság mondja ki és ennek alapján jegyzi be a földhivatal a tulajdonjogot. Ez nem történt meg és a folyamat megszakadt a tulajdonos változásával,
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02
Mi és cookie-kat és egyéb nyomkövetési technológiákat használunk, hogy javítsuk az Ön élményét weboldalunkon. Személyre szabott hirdetések és tartalom, reklámozás és tartalommérés, közönségkutatás és szolgáltatásfejlesztés céljából tárolhatunk és/vagy hozzáférhetünk információkhoz egy eszközön, és feldolgozhatunk személyes adatokat, például az Ön IP-címét és böngészési adatait. Ezenkívül felhasználhatjuk a pontos földrajzi helymeghatározási adatokat és az eszközök beolvasásával történő azonosítást.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
COOKIE_SUPPORT | 1 year | Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket. |
JSESSIONID | JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak. | |
PHPSESSID | Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik. | |
SERVERID | Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is. | |
viewed_cookie_policy | 1 year | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
Gdyn | 1 year 1 month | Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják. |
GUEST_LANGUAGE_ID | 1 year | Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_ga | 2 years | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához. |
_gat_UA-112481-1 | 1 minute | Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken. |
_gid | 1 day | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában. |
UID | 2 years | No description available. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3session | 2 days | Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják. |
fr | 3 months | A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek. |
Gtest | 1 year 1 month | Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában. |
i | 1 year | Nincs információ. |
IDE | 1 year 24 days | A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg. |
mc | 1 year 1 month | Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal. |
test_cookie | 15 minutes | Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat. |
VISITOR_INFO1_LIVE | 5 months 27 days | Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál. |
YSC | session | Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3test | 2 years | No description available. |
_ia_uid | 5 months 27 days | No description |
_ia_version | 5 months 27 days | No description |
CONSENT | 16 years 6 months | No description |
INX_CHECKER2 | 16 years 6 months | No description available. |
legacy-psid | No description available. | |
nxdigitolvasosession | No description | |
psid | session | Nincs elérhető információ. |
yt-remote-connected-devices | never | No description available. |
yt-remote-device-id | never | No description available. |