A következő problémám lenne, amire szeretnék választ kapni:
Az utóbbi időben rendszeresen kapok kéretlenül különböző reklámokat tartalmaó faxokat. Ezeket a küldőik többnyire éjszaka, illetve hétvégén sumák módon küldik, így egyrészt baromira megrémít, amikor hajnali egy órakor memegszólal a telefon, másrészt pedig idegesít, amikor nem veszem észre, hogy miről van szó.
A fő probléma azonban az, hogy a faxok fogadása a hívott félnek is pénzébe kerül, hiszen a faxpapírt nem ingyen osztogatják, hanem drága pénzért kell megvenni.
Néhányuknak vissza tudok telefonálni, hogy ne küldjenek többet, de egyrészt akkorra már elpazaroltak jónéhány lap papírt, másrészt sokszor teljesen felesleges, mert ennek ellenére újra kapok. Sokak azonban a hívó számon elérhetetlenek.
Ezzel lényegében anyagi kárt okoznak a hívottank, még ha kis összegben is, de sok kicsi sokra megy.
Mit lehet tenni, hogy elvegyük a kedvüket az ilyen szélhámosoknak?
(kikapcsolni nem akarom éjszakára a faxot, mert az ügyfeleim faxaira viszont szükségem van.) Van-e valamilyen törvény erre vonatkozólag, mert bár kisértékű rongálás is lehetne, de lehet, hogy van jobb is. Illetve miként lehetne törvényesen fellépni ellenük?
Csak néhány példa az utóbbi időben kapott szemetek közül: 213-57-22, 348-0744, stb.