Az 5 évvel ezelőtt elhunyt valakivel szembeni, korábbi tartozások elévültek, ha a hitelező nem tett semmit annak érdekében, hogy a tartozást beszedje. Ha bizonyítható, hogy tudott a halálról, akkor neki kellett volna kezdeményeznie a hagyatéki eljárás lefolytatását, hiszen a halottnak már hiába küld fizetési felszólítást, az örökösökről pedig nem tudhatja, hogy kik azok, amíg az nincs megállapítva hivatalosan.
A halál utáni kiadásai a hölgynek nem képezik a hagyaték terhét, hiszen akkor már az örökösök tulajdona volt az ingatlan! Tehát neki kell perelnie, és bizonyítania, hogy jogos az igénye, és ezt nem fogja tudni a hagyatéki eljárásban érvényesíteni (ez neki nem jó hír).
Nem lényegtelen, hogy jóhiszemű vagy rosszhiszemű volt az illető. Ha bizonyítható a rosszhiszeműség, akkor kártérítési kötelezettsége van (pl. bevételtől elesés), és csak a jogalap nélküli gazdagodást kérheti viszont (tehát azokat a kiadásokat, amelyek mindenképpen felmerültek volna). Mivel lakás bérbeadásakor a bérlő szokta fizetni a fenntartás költségeit (a bérleti díjon felül), így nagy eséllyel számára negatív lesz ez az elszámolás.
A hagyatéki eljárás lefolytatásakor valóban szokás, hogy azt veszik leltárba, amit az örökösök bemondanak, azonban jogilag lehetősége van a közjegyzőnek a földhivataloktól az adott személy összes tulajdonát lekérni. Arra is van lehetősége, hogy az asztalán levő számítógépen keresztül ezt pár perc alatt elvégezze (a személyi azonosító, leánykori nevén személyi szám alapján ez elég pontosan megy). A bankszámláknál nem tudom, mi a gyakorlat, de joga biztosan van hozzá, hogy ilyet kérdezzen egy adott banktól (ami kicsit macerás lehet, mivel sok bank van Magyarországon).