zaklatás, félelemben tartás, becsület sértés


nyivi # 2018.02.13. 10:31

Segítségüket szeretnem kérni az alábbi ügyben.
1.5 éve valaki azzal foglalkozik, hogy megkeserítse az életemet. Nem tudom ki az, így sejtésem sincs mi volt a kiváltó ok, viszont az ügy odáig fajult, hogy az ismeretlen elkövető piktogramokból összeállított, a hetemet bemutató rajzos folyamatábrákat kezdett küldözgetni kollégáim és ismerőseim otthoni, illetve munkahelyi címére. A folyamatábrák leírása alapján a munkanapjaim egy része abból áll, hogy egy kollégával flörtölök, akivel innen közösen távozunk, majd miután az illusztrációk tanulsága alapján jól éreztük magunkat együtt ő haza megy a családjához. A többi napom sem túl aktív, leginkább hátra dőlve ülök a gépem előtt, ha éppen nem csacsogok valakivel egy kávé mellett. Természetesen ez egy nagyon leegyszerűsített, egyben finomított leírása a teljes képes beszámolónak.
Az eset előzmények: korábban ismeretlen számokról érkezett SMS mind az érintett férfi kolléga feleségének, illetve nekem. Valamint a szüleim is kaptak levelet, amiben felhívják figyelmüket a gyermekük illetlen viselkedésére. Csak az utóbbi esemény kapcsán történt feljelentés, de az ügy lezárásra került azzal, hogy a zaklatás nem valósul meg.
Kérdésem az lenne, hogy mit lehet ilyen esetben tenni. Hogy lehet ezt megállítani? Érdemes-e újabb feljelentéssel élni, vagy inkább magánnyomozó segítségét érdemes igénybe venni az elkövető személyének felderítésében, bizonyítékok összegyűjtésében. Egyáltalán milyen lehetőségeink vannak a további zaklatás megfékezésére?
Előre is köszönöm a válaszukat.

ObudaFan # 2018.02.13. 10:50

Egyrészt megpanaszolnám ezt az elutasítást a helyedben, másrészt esetleg rágalmazás miatt a bíróságon tehetsz még egy feljelentést.

nyivi # 2018.02.13. 16:24

Köszönöm, így fogok tenni.

Igazmondó Juhász # 2020.07.28. 13:20

Magyarországon megjelent a GANG STALKING, az úgynevezett Szervezett Társas Zaklatás, amelyet szezvezett bűnözők hajtanak végre bűnszövetségben. A SZISZTÉMA ismert, külföldről átvett „"sötét frencsájz' ”" Nincs megfejtésem arra nézve, hogy a magyar jog, az új BTK. felvette-e a "repertoárjába". A GANG STALKING láthatatlan, hallhatatlan, megközelíthetetlen a célszemély számára, csak érezni, érzékelni, és amennyire tud, védekeznie lehet. Ha erre nem képes, szedje a lábát...Egy rövid bejátszás az ismertetőjéból.
" 1. A szervezett zaklatásról
A szervezett zaklatás (ango lul: gang stalking, organized stalking, cause stalking) a zaklatás olyan formája, amit több személy vagy csoport követ el szervezetten egy vagy több sértett kárára.
Sajátság, hogy a zaklatók magasan szervezett formában és csoportosan (mindig nagy számban) lépnek fel. A zaklatás egész napos, az év 365 napján keresztül tart és a sértett egész napi tevékenységére kiterjed, beleértve az otthon tartózkodást is.
A zaklatók magasan fejlett technikai eszközöket használnak fel. A zaklatással együtt jár a kommunikációs eszközök forgalmának lehallgatása, a szobalehallgatás és a sértett egész napos megfigyelése (beleértve a hálószobában és a WC-n tartózkodást is).
Mindez kiterjedhet a sértett családjára, gyermekeire és egyéb hozzátartozóira is.
Jellemző a hivatalokban és különböző cégeknél, szolgálatoknál dolgozó elkövetők szervezett részvétele a zaklatásban.

A szervezett zaklatás célja elsősorban a sértett rejtett módszerekkel való „elhalgattatása” házi őrizethez hasonló állapot előidézésével („virtuális börtön”). Ezen kívül igyekeznek a sértettet kriminalizálni, ami bebörtönöztetéséhez vagy kényszergyógykezeltetéséhez vezethet. Cél lehet sokszor a sértett hajléktalan-létbe vagy öngyilkosságba kergetése, végzetes szívroham vagy agyvérzés (stroke) előidézése.
Ezzel együtt jár a sértett erkölcsi és anyagi tönkretétele, társadalmi izolálása, idejének állandó lefoglalása, direkt vagy indirekt fenyegetése, megfélemlítése, állandó stresszben tartása.
A zaklatás felfüggesztése sokszor még akkor sem garantált, ha a sértett hajlandó együttműködni a zaklatókkal.
A szervezett zaklatás alá vont személyek száma nem ismert, azonban különböző felmérések szerint (USA) nagyságrendileg a lakosság százalékban mérhető része érzékel élete során erre utaló jeleket. Nem lebecsülendő ezen belül azok aránya, akik esetleges halálát zaklatási cselekmények idézik elő (akár az ő tudtuk nélkül!).
”"


Az iránt érdekl?döm, a hatályos magyar jogban értelmezést nyert-e már a " gang stalking " azaz, az úgynevezett Szervezett Társas Zaklatás, mely a BTK

Igazmondó Juhász # 2020.07.29. 10:09

Most beszéltem a Fehér Gyűrű Alapítvánnyal. Állítólag jogszabály nincs a Gang Stalking dolgával kapcsolatban.
Viszont adatot lehet gyűjteni, és méltányosság alapján fényképfelvételt, valamint videofelvételt is lehet készíteni. Minden adatra, a legkisebb szösszenetre is szükség van. Az összes mobol és vezetékes telefont blokkolják. Minden családba tartozó autóra nyomkövetőt szerelnek.
A Szervezett Társas Zaklatás szisztémája olyan, hogy csak az utcaszínház napszámos sétáló emberei láthatók százszámra, de már a "diszpécser" nem közelíthető meg. A megfizetett megfigyelő, követő, körülvevő, lökdösődő emberektől csak önbíráskodással lehetne valamit megtudni, de pont ez a cél. Ha hagyod magad hergelni és "kitámadsz", azonnal legkevesebb testi sértő, garázda, és közriadalmat keltő tettes vagy!
És a sok megfizetett sétálgató potenciális TANÚ, hogy te vagy az agresszív, kötekedő alak. Ki van ez találva.
Ha tudsz valami lehetőséget, hogyan érdemes értékes adatokat összeszedni, köszönettel veszem.


Az iránt érdekl?döm, a hatályos magyar jogban értelmezést nyert-e már a " gang stalking " azaz, az úgynevezett Szervezett Társas Zaklatás, mely a BTK

gen232 # 2020.09.03. 16:05

Kedves Igazmondó Juhász
Én is ezzel az aljassággal küszködök már évek óta. Fel tudjuk valahogyan venni a kapcsolatot esetleg? Együtt talán erősebbek vagyunk.

gen232 # 2020.09.03. 16:08

Van még más is aki a szervezett zaklatással küszködik? Jó lenne legalább néhány embert összehozni, akikkel a tapasztalatainkat meg lehetne beszélni. Esetleg működő védekező stratégiákat keresni együtt.

Allora Gondola # 2020.09.30. 18:04
Nagyon benne tartanak a közepében.A dolog fárasztó. Hosszú időre van belőve a "Frencsájnz"...A Kifárasztás a lényeg. A fáradt ember hibát követ el. Az ÜSS vagy FUSS, ugyanis akkor működne egészségesen, ha vissza tudnál ütni (jogos önvédelem, van rá jogosítvány !!!) és utána egérutat is tudnál keresni, és azután futni, futni, ahogy a lábad bírja. Ha két ember nincs közel azonos információs szinten, nem tud megbeszélni világosan, reálisan KONKRÉT dolgokat. Kötelező olvasmány: https://szervezettzaklatas.wordpress.com/ Én az ebben foglalt stratégiát alkalmazom. És élek. Még. A hatályos magyar jog a CYBER bűnözésnél tart. Az, a GANG STALKINGHOZ képest bölcsödei változat... Kérdésedre válaszolva, csak a BTK.222.§. foglalkozik ZAKLATÁSSAL, de ez elsősorban a családi prpatvarok, tányérok egymáshoz dobálása, a macska kivágása az ablakon... Egyszóval két egészen más súlycsoport, de facto, de jure. Tedd fel Fenyvesi Tanár úr 7, azaz hét KRIMINOLÓGIAI alapkérdését, ami a világon szinte minden bűnüldöző szervnél azonos. Tehát. Mi?-
  • Hol?---Mikor?---Hogyan?---Ki?---Kivel?---Miért?
történt, történik éppen, vagy történni fog holnap. Ha csak az első négyre tudjuk a választ, prédák vagyunk. Három éve küszködöm a fantommal...És semmit sem tudok róla. Benn van 4 feljelentésem. De csak gyenge, közvetett bizonyítékaim vannak. Tanúm nincs. A szisztéma a magányos prédát támadja. Fénykép, nem jó. Videó? Hát az lenne jó.

Két huncut ember van a világon. Egyik, aki a másét elveszi, a másik, aki a magáét hagyja.(székely mondás)

Allora Gondola # 2020.09.30. 18:53

Ha valakire rászálltak, arra nagyon rászállnak, és nagyon hosszú időre.
Egyedül ben megy. Rámegy az irhád. Mindenképpen kell, kellenek profi "felderítők" meg "elhárítók", meg "bizonyítékgyűjtők", ..., meg egérút egyengetők. Három dolgot helyére kell tenni. A Családod néz hülyéenek elsősorban. Utána mindenki más, aki közel áll hozzád.
Miért?
1.) Senkinek nem nehéz az, amit nem saját magának kell megcsinálnia.
2.) Mindenki bírja a fájdalmat, kivéve azt, aki érzi.
3.) Aki sántít, csak az tudja, hol szorít a cipő.

Természetesen nagyon sokan járhatnak abban a cipőben amiben én is. De akik "elfáradnak" és saját magukkal szemben is elgyengülnek, azok feladják és áldozattá válnak. Ez nem küzdősport. Annyira nagy az erőfölényük. Itt ólomsúlyúak térdelnek rá a légsúlyú sértettekre. Elfogy a levegő...


Két huncut ember van a világon. Egyik, aki a másét elveszi, a másik, aki a magáét hagyja.(székely mondás)

Igazmondó Juhászné # 2020.10.01. 11:48

Közreadom, hátha érdekel.
A GANG STALKING környezetével foglalkozó tudós Hölgy néhány könyve már könyvesboltokban (is) kapható.
A szerző: Dr. Parti Katalin PhD
Az Országos Kriminológiai Intézet Tudományos Főmunkatársa
https://doktori.hu/index.php?…
Itt megtalálod a legfontosabb tudnivalókat.

A Szervezett Társas Zaklatásra, vagy Szervezett Bandazaklatásra, vagy GANG STALKINGRA konkrét feltárás nincs, jogszabályi háttere nincs.
Remélem tudtam valamit segíteni. Tanulni kell. A PANASZ ima a Sátánhoz, nem neked való.

Okos Kata # 2020.10.02. 15:17

Félni tudni kell! Megijedni szabad, azt nem lehet kivédeni. De félni megtanulni, ha valamennyire is, de lehet. Maradok továbbra is a Gang Stalking témakör felderítésében, hiszen amint mondtam, attól félünk igazán, amit nem ismerünk. Ha már tudjuk mitől félünk, megtanulunk ellene védekezni, amennyire képességeinkből, eszközeinkből, és pénzünkből futja.
A témakör közelében dolgozik, kutat, publikál és szerkeszt,
MEZEI KITTI az MTA Bűnügyi.....tudományos munkatársa, akinek egy szerkesztett könyvére leltem, és ajánlom figyelmedbe.
Íme. https://jog.tk.mta.hu/…ormatika.pdf
Ez még mindig a KYBER témakört veszi körbe, de a dolog valamennyire áthallásos.
Lehet valamit kicsípni belőle.
Muszáj tanulni. Biztos vagyok benne, hogy ennek a szervezett bűnözési technológiának nálunk is vannak szakavatott értői, de ismerős okoknál fogva nem léphetnek színre. Ne add fel. Soha ne add fel. /// - Winston Churchill, a kedvenc angol bulldogom...

Okos Kata # 2020.10.05. 12:48

Az Új BTK. nagy segítséget biztosít a BÁTRAKNAK és erőseknek a védekezésben.
Jogos védelem Btk. 22. §.
Btk. 22. § (1) Nem büntetendő az a cselekmény, amely a saját, illetve más vagy mások személye, javai vagy a közérdek ellen intézett, illetve ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges.

Fontos leszögezni, hogy jogos védelemmel fellépni kizárólag jogtalan támadás, illetve közvetlenül fenyegető jogtalan támadás esetén, a jogtalan támadóval szemben lehet. A védekezést minden esetben jogtalan támadás, vagy jogtalan támadással fenyegetés, (közvetlen fenyegetés) előzi meg.

A jogos védelem nem egyenlő az önvédelemmel, hiszen a jogos védelem keretében nem csak a saját, hanem más vagy mások személyét vagy javait is megvédhetjük, illetve a közérdek védelme érdekében is felléphetünk.

A támadás olyan aktív tevékenység, amely valamely bűncselekmény, szabálysértés törvényi tényállását valósítja meg. Rendszerint erőszakos magatartás, amely személy ellen (élet, testi épség, nemi szabadság, mozgásszabadság), vagyon ellen (lopás, rablás, stb.) vagy a közérdek ellen (pl. közveszélyokozás) irányul.

Én itt tartok. Dehogy tanácsolom! A túlélés lehet a TÉT.
ÜSS! vagy FUSS!

Okos Kata # 2020.10.09. 16:15

Aki érintett, és tudni akarja mi van, az beszéljen velük. Azokkal a nyomozókkal, vagy felderítőkkel, vagy technikusokkal..., akik a rendőrség részéről fogadják a kérdésedet, aptoblémátokat (anonim módon is elmondhatod), és tanácsot adnak információhoz juttatnak...

Most beszéltem 20 percen át az egyik ügyeletessel, AKI VOLT RENDŐR, ÉS VOLT BŰNÜGYI TECHNIKUS. Nagyon sokat segített (!!!) mert megértette a "történetet"..., és felvette a fonalat. Nagyon elégedett vagyok a beszélgetéssel. 20 perc alatt megértette a lényeget! Ez manapság lebilincselő! El vagyok allva...Mondom az elérhetőséget, hívd fel, ha bajod van:

Telefontanú Program

” hogy a bűn ne maradjon büntetlenül!”

Neve bemondása nélkül hívhatja a Telefontanú ingyenes telefonszámát!

06-80-555-111

A Telefontanú Program Magyarországon 2001. január 15-én kezdte meg működését az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési és Esélyegyenlőségi Osztály szervezetén belül.

A program alapötlete az Egyesült Királyságból származik, ahol 20 éve Crimestoppers néven működik ez a rendszer a bűnüldözés, bűnfelderítés és nem utolsó sorban a bűnmegelőzés hatékonyságának növelése érdekében. (A Programot hasonló elvek alapján jelenleg Európa négy országában -Spanyolországban, Nagy-Britanniában, Hollandiában és Magyarországon - eredményesen alkalmazzák)

A program azoknak az állampolgároknak nyújt lehetőséget, akik információval rendelkeznek már megtörtént vagy tervezett bűncselekményekről, bűnelkövetőkről, körözött személyek tartózkodási helyéről, de valamely méltányolható okból nem kívánnak a rendőrséghez fordulni, személyazonosságukat a hatóság előtt felfedni.

A 06-80-555-111-es ingyenes zöldszámon a nap 24 órájában fogadják a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai a bejelentéseket.

Omega Red # 2021.10.29. 07:34

Még annyit hozzátennék az előzőekhez, hogy erről a "dologról" mindenki tud, mégis inkább lesütik a szemüket az emberek.
Zaklatók ellen zaklató módszerekkel.
Aki zaklató, azt nem tartom embernek.
Számomra csak egy tárgy.
Így is kezelem "ezeket a senikiket.
Akárhova fordulhatsz segítségért, mindenütt zárt kapuk
Olyan esetről is tudok, ahol a rendőrök magánjellegű vélt vagy valós sérelmeiket így "bosszulják" meg.
Felhívtam Okos Kata által megadott telefonszámot, kb 3szor irányítottak át oda, amit kerestem, a Jogvédelem pedig nem veszi fel egyik telefon számát sem.
Ez is kamu, mint sok más dolog.