Nem.
Online jogi tanácsadás
Kedves Forumozok!
Férjem ellen büntető eljárás folyik valoszinű pénz birság illetve kár térités lesz az itélet .Szűleim vettek a nevemre 6 éve egy telket amit most eladok és állampapirba raknám .Férjemmel közös számlákhoz csatolnám az állam papir számlát ami csak az én nevemen lenne .Kérdésen hogy a megszületet ittélet alapján zárolhatják e az én nevemen lévő pénzt vagy elvehetik e ? Férjem rokkant nyugdijas 55000ft kap havonta ennyi a bevétele .Köszönöm válaszukat
Ugyan.
Segítséget kérek: 20 éve ellopták a táskámat, benne az összes iratommal, így mindent újra kellett készíttetnem. Sajnos a kiállító hatóság elrontotta a születési dátumomat (négy nappal!). Pont akkor lett végre egy új, nagyon jó munkahelyem, iszonyúan kellemetlen volt, hogy az okmányok beszerzése miatt állandóan el kellett magam kérni, így hagytam az egészet. A mai napig is minden okmányomon ez szerepel . Most lejárt a személyim, gondoltam, hogy jó lenne helyre tenni a dolgokat, de félek, hogy következménye lesz. Törvénytisztelő állampolgár vagyok, semmilyen hasznom nem származott ebből az egészből, csak annyi, hogy nem kellett hetekig hivatalokba mászkálnom. Sajnos, akárhányszor lejárt valamilyen okmányom, már nem mertem a valós dátumot beírni. Mit tegyek? Nagy bajban vagyok?
Nem sikerült mellékelni a levelet :)
De ha a szerződésben benne van, hogy az ingatlant megtekintett állapotban vették meg, és felhívtátok a figyelmet a szigetelésre, plusz az energetikai tanúsítvány is benne van, akkor sok keresnivalójuk nem lesz. Persze függ attól is, hogy mit mutat az ET. Mert ha aszerint egy passzív házat adtatok el, és közben dől ki belőle a meleg, akkor pl gondban lesztek.
Ingatlan adásvételi, szavatossági ügyben fordulok Önökhöz.
2021. július 15.-én kötöttünk adásvételi szerződést a vevőinkkel. Hosszú folyamat volt, mert a CSOK miatt új földmérést kellett készíteni, egy végrehajtási ügy miatt engednünk kellett az árból, de végül 2022. január 19.-én az ingatlant átadtuk.
A héten kaptunk egy levelet, amit mellékelek.
A tisztázás céljából a csörögi ingatlant nem mi építettük, mi körülbelül a negyedik tulajdonosai voltunk, a házon felújítást csak kívül végeztünk, és a szigeteléshez az ott létünk alatt, hat év alatt nem nyúltunk.
Az ingatlan átadásakor energiatanúsítvány készült, ez az adásvételin is fel van tüntetve. Mi tisztában voltunk vele, hogy a szigetelés nem jó, erről a vevőinket is tájékoztattuk.
A vevők által követelt összeget nem tudjuk biztosítani és jogosnak se véljük.
Ingatlan adásvételi, szavatossági ügyben fordulok Önökhöz.
2021. július 15.-én kötöttünk adásvételi szerződést a vevőinkkel. Hosszú folyamat volt, mert a CSOK miatt új földmérést kellett készíteni, egy végrehajtási ügy miatt engednünk kellett az árból, de végül 2022. január 19.-én az ingatlant átadtuk.
A héten kaptunk egy levelet, amit mellékelek.
A tisztázás céljából a csörögi ingatlant nem mi építettük, mi körülbelül a negyedik tulajdonosai voltunk, a házon felújítást csak kívül végeztünk, és a szigeteléshez az ott létünk alatt, hat év alatt nem nyúltunk.
Az ingatlan átadásakor energiatanúsítvány készült, ez az adásvételin is fel van tüntetve. Mi tisztában voltunk vele, hogy a szigetelés nem jó, erről a vevőinket is tájékoztattuk.
A vevők által követelt összeget nem tudjuk biztosítani és jogosnak se véljük.
Érdeklődni szeretnék, hogy jogi tanácsadásban, mikor tudnának fogadni minket?
Válaszukat előre is köszönjük
„akkor ott már meg is jelölte az elkövetőt. ”
Szinte biztos, hogy nem. Észlelték, hogy nem az ő hatáskörük, áttették. Majd ha a bíróság utasítja őket a felderítésre, akkor nyomoznak.
feljelento2022
„Mire számíthatok a továbbiakban? Kihallgatás, szembesítés, tárgyalás? Mennyi idő alatt zajlik le egy ilyen ügy?”
Lesz egy meghallgatás, ahol az elkövető - már amennyiben megvan - bocsánatot kérhet és te azt elfogadhatod.
Ebben az esetben általában nem is megy tovább. Ha ez nem történik meg, akkor jön az első fok, majd ha nem történik jogerős döntés, akkor másodfokra kerül az ügy. Bár kétlem, hogy ez másodfokig egyáltalán eljut.
„A feljelentést esetleg visszavonhatnám még vagy már nem?”
Elég, ha erre az első meghallgatásra el se mégy, akkor automatikusan megszüntetik a magánvádas eljárást.
Magánvádas ügy esetén te képviseled a vádat, nem az ügyészség.
„Koronavírus idején a köpködés lehet súlyosbító tényező?”
Őszinte leszek, ez a mondatod azért nem kicsit megmosolyogtatott!
KBS
„Becsületsértésnek vették, azért tették át a bíróságra.”
A becsületsértés valóban magánvádas, de abban az esetben a bíróság ismeretlen tettes ellen nem fog eljárást lefolytatni. Csakis akkor fog vele tovább foglalkozni szerintem a bíróság, ha megvan a tettes. Ez utóbbi meg már a rendőrség dolga, amit lehet el is végzett, hiszen ha a rendőrség a bíróságra továbbította, akkor ott már meg is jelölte az elkövetőt. Vagy tévedek?
Becsületsértésnek vették, azért tették át a bíróságra. Magánvádas, bármikor ejtheted.
Ha szerinted súlyosabban, közvádasként minősül, akkor panaszt kell tenned.
Tisztelt Fórumozók!
Segítséget szeretnék kérni.
E hónap 22-én ok nélkül leköptek az utcán, másnap, 23-án feljelentést tettem a helyi rendőrkapitányságon ismeretlen tettes ellen. Ketten voltak, én egyedül. Verekedésbe nem akartam keveredni, de szó nélkül se akartam hagyni az ügyet. Ne köpködjük már egymást az utcán mindenféle következmény nélkül... A feljelentést én fogalmaztam meg.
Ma, 28-án kaptam egy e-mail üzenetet a rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vizsgálati alosztályától.
Tárgy: Feljelentés továbbítása.
A szöveg: „Tájékoztatom, hogy ismeretlen tettes ellen 2022.02.23-án tett feljelentését a mai napon továbbítottuk az eljárás lefolytatására illetékes XYZ Járásbíróság részére.”
Mire számíthatok a továbbiakban? Kihallgatás, szembesítés, tárgyalás? Mennyi idő alatt zajlik le egy ilyen ügy?
A feljelentést esetleg visszavonhatnám még vagy már nem?
Nem tudom, hogy ez egy tettlegesen elkövetett becsületsértés nagy nyilvánosság előtt, már ha az utca nagy nyilvánosságnak számít vagy garázdaság vagy más egyéb. Koronavírus idején a köpködés lehet súlyosbító tényező?
Előre is köszönöm a segítséget.
Ha nem gyanúsítottak meg, akkor nem téged jelentettek fel.
Konkrétan azért nálam volt házkutatás,mert engem jelentettek fel.Akkor valahol csak érintett vagyok? Vagy nem?
Bocs nem tanú voltam,hanem kényszerintézkedéssel érintett.
Nálam volt a házkutatás.Tanú voltam.?!
Nem vagyok érintett? Ez most komoly?
Akkor te abban az eljárásban nem voltál érintett. Aki nem érintett, az érthető módon az iratokat sem ismerheti meg. (Hogy jönne szóba hamis vád, ha nem is téged jelentettek fel, hanem ismeretlen tettest? A hatóság félrevezetését meg majd a hatóság eldönti.)
Nem,csak feljelentést tettek.,de így is sok bosszúságba és költségembe került.(házkutatás,stb).
Egyáltalán meggyanúsítottak?
Üdvözlet.
Szeretném megtudni,hogy ha feljelentettek,bűncselekmény gyanújával,de megszüntették az ügyet,megkaphatom -e az összes iratanyagot.A rendőrség nem akarja kiadni,Így nem is tudom,hogy milyen minősítéssel zárták le az ügyet.-így nem tudok pl,hamis vád stb,-stb viszont keresetet feljelentést indítani.Tisztelettel
"piti szabálysértés miatt"
Azért kötve hiszem, hogy a Kékfény egy szabálysértési tárgyalásról tudósított volna.
Jesten
„indíthatok-e kártérítési pert a személyi jogaim megsértéséért és azért mert lejárattak egy piti szabálysértés miatt vagy teljesen szabályosan jártak el?”
Én úgy olvastam, hogy így történt az adás leadása:
„csak a fejem volt kitakarva és a hangom eltorzítva”
Tehát ki is az, aki felismerhetett ez alapján? Szerintem a szerkesztőség betartotta az adatvédelmi szabályokat.
Kedves Fórumozók!
Pár napja történt velem, hogy egy bírósági tárgyaláson megjelentek kamerával a Kékfény szerkesztői. A tárgyalás előtt a bírónő megkérdezte, hogy engedélyezem-e képfelvétel készítését rólam. A válaszom természetesen nem volt. Ezután megkérdezte, hogy a lábamról készülhet-e képfelvétel. Erre is nemmel feleltem. Ez mind jegyzőkönyvbe is került. Ezután pár napra láttam magam a Kékfényben, csak a fejem volt kitakarva és a hangom eltorzítva.
A kérdésem az lenne, hogy indíthatok-e kártérítési pert a személyi jogaim megsértéséért és azért mert lejárattak egy piti szabálysértés miatt vagy teljesen szabályosan jártak el?
Köszönöm a segítségüket!
Ugyanarra a járműre? Nem.
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02