büntetőjog


kkgabor # 2019.02.10. 10:34

Üdv!
A napokban vidékről Budapestre kellett mennem a sógorommal. Az én autómmal mentünk, de a sógorom vezetett. A kevés helyismeret miatt egy lámpás kereszteződés előtt véletlenül az egyenesen haladó sáv helyett egy elkanyarodó sávba soroltunk be, amit későn vettünk észre. Hogy ne tévedjünk nagyon el, sajnos egy záróvonalat, egy buszsávot, majd ismét egy záróvonalat átlépve jutottunk át a jó sávba. Sógorom egyébként 30 éve balesetmentesen, biztonságosan vezet, de tudom, ez nem mentség. Rendőr nem volt, de megnéztem, az esetnél lévő rendőrlámpa oszlopán sajnos pont volt egy kamera, pont a buszsávra irányítva - nem VÉDA kapu, csak olyan sima forgalomfigyelőnek tűnő. Kérdésem, hogy mint a gépkocsi üzembentartója várhatok-e büntetést, és ha igen, akkor az közigazgatási (objektív felelősség) típusú lesz-e? Ha esetleg "sima" szabálysértési feljelentés alapján szabnának ki bírságot, akkor élhetek-e azzal a joggal, hogy közeli hozzátartozómra nem vagyok köteles terhelő vallomást tenni?
Előre is köszönöm a választ!

lajcsó # 2019.02.10. 10:54

"A jövőtől való félelem a legerősebb méreg a lelketekben, és a legmagasabb fal, ami az utatokat állja. Miközben olyan valamitől féltek, ami még nincs is, és lehet, hogy soha nem is lesz."
John Cure

drbjozsef # 2019.02.10. 11:20

Vagy ahogy KBS szokta volt mondani : "A hídon akkor kell átkelni, amikor odaértünk hozzá".

immiess # 2019.02.11. 09:13

Üdv! a segítségüket szeretném kérni! március 5 ére szól a behívóm 2 év börtön. Kb 7 hónapot kell ülnöm hacsak a reintegráciot meg nem adják. A kérdésem az lenne hogy az itélettel kaptam egy 300 ezer forintos pénzbírságot is ezt tízszer 30 ezer forinttal kell részletekben fizetni.De mivel be kell vonulnom és a családom nem tudja fizetni a részleteket igy nem tudom hogy ezt automatikusan átváltoztatják???? szemétségnek tartom mert aki bevonul az hogy fizeti a részleteket amig benn van???nincs erre valami jogszabály????köszönöm segítségüket fontos lenne

immiess # 2019.02.11. 11:53

Üdv! a segítségüket szeretném kérni! március 5 ére szól a behívóm 2 év börtön. Kb 7 hónapot kell ülnöm hacsak a reintegráciot meg nem adják. A kérdésem az lenne hogy az itélettel kaptam egy 300 ezer forintos pénzbírságot is ezt tízszer 30 ezer forinttal kell részletekben fizetni.De mivel be kell vonulnom és a családom nem tudja fizetni a részleteket igy nem tudom hogy ezt automatikusan átváltoztatják???? szemétségnek tartom mert aki bevonul az hogy fizeti a részleteket amig benn van???nincs erre valami jogszabály????köszönöm segítségüket fontos lenne

Árpi871202 # 2019.02.16. 00:47

Tisztelt fórumozók!

Tegnapi napig gyanúsított voltam felfegyverkezve elkövetett garázdasággal! Tegnap vettem át a határozatot ami bűncselekmény hiányában megszüntette az eljárást!

Egy teljes évig ment az ügy és az idegeim és majdnem a munkám is ráment a dologra.

A kérdésem az lenne , hogy hamis vád vagy rágalmazás miatt tehetek-e feljelentést? Rám nézve ez mivel jár , hogy ha a fent említett módon "a rendelkezésre álló adatok alapján nem állapítható meg bűncselekmény" miatt szűnt meg ellenem az eljárás? Van-e értelme egyáltalán megtenni ezt a lépést?

Köszönöm a válaszokat !

rigoz # 2019.02.16. 06:35

Tisztelt Árpi871202!

Tenni tehet, de ha ismeretlen tettes elleni feljelentés volt, akkor jó eséllyel nem lesz sikeres.

immiess # 2019.02.17. 09:59

Üdv! a segítségüket szeretném kérni! március 5 ére szól a behívóm 2 év börtön. Kb 7 hónapot kell ülnöm hacsak a reintegráciot meg nem adják. A kérdésem az lenne hogy az itélettel kaptam egy 300 ezer forintos pénzbírságot is ezt tízszer 30 ezer forinttal kell részletekben fizetni.De mivel be kell vonulnom és a családom nem tudja fizetni a részleteket igy nem tudom hogy ezt automatikusan átváltoztatják???? szemétségnek tartom mert aki bevonul az hogy fizeti a részleteket amig benn van???nincs erre valami jogszabály????köszönöm segítségüket fontos lenne

maattila # 2019.02.17. 19:29

Kedves Fórumozók!

Egyik rokonom pszichiátriai kezelés alatt áll kisgyerek kora óta. Vélt ellenségeit gyakran zaklatja fenyegető e-mailekkel, telefonhívásokkal, a nevükben rendel kölönböző termékeket, indokolatlanul betörést jelent be náluk stb.
Többször is feljelentették emaitt. Az elmeorvosi vizsgálatokon többször nem beszámíthatónak ítélték, egy esetben viszont 2 éves felfüggesztett börtönbüntetést kapott.
Az ügyvédünk azt javasolta, hogy mindenképpen vegyük gondnokság alá. Jelenleg is folyik ellenne egy eljárás, a héten volt az elmeorvosi vizsgálat.
Kérdéseim:

  • A jelenlegi eljárás menetén válatozat-e valamit az, ha gondokság alá kerül?
  • Kihallgathatják-e a gondnokoltat a gondnok jelenléte nélkül?
  • Ha gondnokság alá kerül, akkor a gondnok felelős-e a gondnokolt tetteiért?

Köszönöm a válaszokat!

rigoz # 2019.02.17. 19:52

Tisztelt maattila!

Mindhárom kérdésére nemleges a válasz.

A gondnokság alá helyezés intézménye nem erre való, az lényegében jogfosztással, egy kvázi szülőséggel jár, ami azonban a büntetőeljárási jog- és cselekvőképességre nem hat ki és nem is törvény erejénél fogva rendelt mérlegelési körülmény.

Semmiképpen sem önmagában büntethetőséget kizáró ok.

A gondnoknak a gondnokolt tetteiért semmilyen felelőssége nincs, a gondnok a gondnokolt irányában felel azért, hogy az érdekével összeegyeztethetően járjon el.

Az Ön által írtak alapján a telekommunikációs eszközökkel rendelkezés és a postai és más levélküldemények feladása, távollévők közti fogyasztói szerződések megkötése és azokkal összefüggő jognyilatkozatok megtétele, és ezen ügykörök tekintetében való képviselet ügycsoportok tekintetében lehet célszerű a cselekvőképességet érintő, részlegesen korlátozó gondnokság alá helyezés kezdeményezése és ezzel egyidejűleg ezen ügykörök tekintetében ideiglenes gondnokság alá helyerés kérelmezése, ezáltal a zaklató magatartásnak elejét véve.

A második kérdéséhez fűződően megjegyezném, hogy ilyen vádlott elleni eljárásban a jogi képviselet kötelező, azaz a gondnok helyett - mivel a terheltnek mindig teljes eljárási jog- és cselekvőképessége van - ügyvédnek kell jelen lennie, de a gondnokot - érdekellentét fen nem állása esetén - értesíteni kell és ott lehet.

Árpi871202 # 2019.02.18. 06:46

Tisztelt rigoz!

Ellenem tették meg a feljelentést. Teljes kamu volt az egész amit a "sértett" előadott. Befűzte a barátnőjét is, hogy tanúskodjon stb. de végül sikerült pozitívan kijönnöm a dologból.

Katka83 # 2019.02.18. 14:35

Szép napot!
Lenne egy olyan kérdésem,hogy jogositvàny nèlkül vezettem!Ezért kaptam 135ezer ft büntetést és 1 év eltiltást,amit megfellebbeztem ugyan is megcsináltam az utánképzést,már csak a kressz vizsga van hátra!Fellebbezès alatt ùjbòl elkaptak,feljelentettek!Az intézkedő rendőr azt mondta a rendszerben nem vagyok eltìltás alatt ugyan is fellebeztem,és nem jogerős gondolom.Tehát nem büncselekmény mivel nincs jogerős határozat.Sajnos nem tudom ebben az esetben mire számithatok.Nem tudom jogosìtvány nélkül megoldani sajnos a munkàmat,ezt elmondtam a meghallgatò rendőrnek is ugyan is családsegìtő szakmában dolgozok.Gyermekemet egyedül nevelem,támogatásom nincsen.Nem tudom ez mennyire fogja befolyásolni a továbbiakban az ügy kimenetelét.

Hoodlum # 2019.02.18. 15:22

Szép napot!
Ma egy üzletben elemeltem bizonyos termékeket, kb 37ezer forint értékben. Küldenek majd egy levelet a rendőrségről, pontosan nem tudom mi fog történni, ha jól gondolom, be kell majd mennem.
18 éves vagyok, ez még plusz infó
Tud nekem valaki segíteni, esetleg elmondani, hogy mire várhatok?
Előre is köszönöm

rigoz # 2019.02.18. 17:02

Tisztelt Hoodlum!

Ez attól függ nagyban, volt-e már korábban akár szabálysértés, akár bűncselekmény miatt büntetve.

Malacka85 # 2019.02.24. 10:23

Szêp napot!!kérem segítségét,hozzászólásokat!!Egy ismerosom(férfi)szeretőt tartott 17even keresztül.majd a "kapcsolatnak"úgy lett vége,nagy nehezen,ugyanis a nő zaklatta a nap 24orajaban mindig.akar munka helyen volt a férfi akár otthon.zsarolta penzzel,aranyat vetetett,lelkileg tropara tette.buntetlen előéletű a férfi,soha nem volt semmilyen ugye a hatósággal .de sajnos a nö ,kihozta belole azt hogy megütötte,igyál nő feljelentette,látleletet csináltatott,így rendőrségi ügy lett belőle !tavaly nyáron történt ez az incidens,azóta szebesites történt,a férfi belátta,elismerte a tettét,hiszen elozetessel fenyegették a rendőrök.na most azóta még nem történt semmi,nincs vad emelés,nincs kitűzött időpont a tárgyalásra.(hogyan lehetséges ez?)és persze a nő nem von vissza semmit!!hogyan tudnék segíteni a férfinek,hogy ne legyen ebből gondja,se felfüggesztett,se börtön??kérem vki írjon vmi okosat

drbjozsef # 2019.02.24. 18:23

hogyan tudnék segíteni a férfinek,hogy ne legyen ebből gondja,se felfüggesztett,se börtön??kérem vki írjon vmi okosat

Okosat? Keress neki egy ügyvédet, annál jobb segítség nincs.

Malacka85 # 2019.02.25. 12:19

"vadsuhanc"-8napon túli felgyógyulás,és súlyos testi sertes

Malacka85 # 2019.02.25. 12:20

Drbjozsef-koszonom a tanácsát .

Márk1234 # 2019.02.26. 17:51

Kedves Fórumozók!

Segítségüket szeretném kérni büntetőeljárással kapcsolatban.

1 hónapja kaptam egy bírói végzést tárgyalás nélküli büntetőeljárás ügyben. A bírói végzésben az állt, hogy X hónap jármű kategóriától való eltiltás és Y pénzbírság. Eddig rendben van, de kaptam ma a következő levelet, hogy beidéznek előkészítő tárgyalásra, mert az ügyész tárgyalást kérelmezett.

  • Mire számítsak?
  • Gyakori eset, hogy az ügyész tárgyalást kér?

Eddig nem volt ügyvédem, mert nem láttam szükségességét, ezek után viszont nem tudom mit várhatok.

Előre is köszönöm!

Malacka85 # 2019.02.26. 18:04

Márk 1234!!!védő ügyvéd,fellebbezés,=nagyon jól megfogalmazott írásos levélben,és ezután lesz a másodfokú tárgyalás,talán enyhített "végzést"kapsz,vagy a legjobbak estben felmentest!!!

rigoz # 2019.02.26. 18:08

Tisztelt Márk1234!

Valószínűleg az ügyészség nem elégedett a büntetéssel, intézkedéssel, amit kiszabtak, súlysosbítást szeretnének elérni, ezért kérelmezték tárgyalás tartását, mert a tárgyaláson kívül hozott, ún. büntetővégzés ellen nem lehet fellebbezni, a tárgyalás alapján hozott ellen viszont igen.

Az előkészítő ülésen meg fogják Önt hallgatni, rögzítik a vallomását és az esetleges bizonyítási indítványok előterjesztésére fog sor kerülni.

Ezt követően az eljárásnak két típusú kimenetele lehet:

  • a bíróság nyomban ítéletet hoz
  • a bíróság megkezdi az ügy tárgyalását, meghatározza a bizonyítás módját és terjedelmét, illetve kitűzi a halasztás folytán az új/első tárgyalási határnapot

A második kérdésre nem tudok mit mondani, de az ügyében nem is releváns.

Megfonotolandó lehet egyébként, hogy fogadjon védőt.

Márk1234 # 2019.02.27. 09:35

Tisztelt Rigoz!

Nagyon szépen köszönöm válaszait!
Lenne viszont még egy-két további kérdésem.

Az idézői végzésben az szerepel, hogy a bíróság kezelőirodájában kérhetek további felvilágosítást és a dokumentumokat itt tekinthetem meg.

  • Mely dokumentumokat tekinthetem meg itt? A vádiratot is megnézhetem?
  • Készíthetek-e másolatot ezekről a dokumentumokról?
  • Ha én nem tudok elmenni, akkor meghatalmazással más is megtekintheti a dokumentumokat és lemásolhatja ezeket?
  • Mitől függ, hogy az eljárásnak milyen kimenetele lesz? (azonnali döntés vagy több tárgyalás)
  • A sértett is ott lesz a tárgyaláson? Neki van szerepe még az ügy további kimenetelében?

Köszönöm szépen!

rigoz # 2019.02.27. 13:47

Tisztelt Márk1234!

A kérdéseire válaszolva a következőkről tájékoztatom.

Bíróság előtti eljárásban a vádlott a zártan kezelt adatok kivételével valamennyi irat megismerésére jogosult, ezen iratokat a kezelőirodán félfogadási időben tanulmányozhatja, illetve kérheti, hogy a bíróság az elektronikus formában rendelekzésre álló iratokat az általa megjelölt e-mail címre vagy az Ügyfélkapujára küldje meg nem hiteles másolati formában, ami ingyenes.

Ezen túlmenően 100 Ft/oldal igazgatási szolgáltatási díj ellenében a betekinthető iratokról nem hiteles másolat kiadás kérhető, illetve ezen iratok közül a bíróság által készítettekről további 500Ft/aláírás igazgatási szolgáltatási díj ellenében hitelesített másolatot kaphat.

A fél a betekinthető iratokról - fényképezés útján - maga is készíthet másolatot félfogadási időben, a kezelőirodán való tanulmányozáskor.

Az iratbetekintési, megismerési jog - a másolatkérést, átvételt is ideértve - meghatalmazott útján is gyakorolható, az erre vonatkozó meghatalmazást teljes bizonyító erejű magánokiratban (1. teljes terjedelmében saját kezűleg írt és aláírt, illetve ekként az iraton elismert. 2. két okirati tanú által aláírt (a két tanú azért vállal felelősséget, hogy az iratot Ön, mint meghatalmazó előttük írta alá vagy előttük Öntől származóként ismerte el), 3. elektornikus formában fokozott biztonságú vagy minősített tanúsítványon alapulú, az aláíró utólagos azonosíthatóságát, illetve a dokumentumnak az aláírás óta való tartalmi változatlansága megállapíthatóságát lehetővé tevő, avagy AVDH-bélyegzővel ellátott elektronikus irat, mely elektronikus úton kerül előterjesztésre is, 5. közjegyző/bíró/ügyvéd által ellenjegyzett okirat) vagy közokiratba foglaltan tehető meg.

A meghatalmazottnak a meghatalmazás egy példányát be kell mutatnia személyes ügyintézés során, nem személyes ügyintézés során a meghatalmazás másolatát a kérelemhez csatolnia kell.

Az, hogy az eljárás kimenetele mikként alakul, így különösen az, hogy hány tárgyalás lesz vagy az előkészítő ülésen dönt a bíróság az ügy érdemében, elsődlegesen azon múlik, hogy beismeri-e a bűnösségét, illetve amennyiben igen, akkor lemond-e a bizonyításhoz való jogáról is.

Fontos tudnia, hogy erre részben is sor kerülhet, ez esetben a beismeréssel nem érintett részben a bíróság az eljárást érdemben nem folytatja, csak a nem beismert részben és az eljárás végén dönt a vádról egészében, a beismert részben jogilag ez esetben a vádiratnak megfelelően.

Azt is tudnia kell, hogy a bíróság, amennyiben nyomós kétsége van, nem köteles a beismerést elfogadni, ez esetben az általános szabályok szerint, tárgyalás tartásával jár el.

A sértett valamennyi eljárási cselekményen jelen lehet, de nem kötelező a jelenléte, kivéve, ha tanúkénti meghallgatás céljából idézték.

Erről kérhet tájékoztatást, illetve az iratok tanulmányozása útján is tudakozódhat.

Nincs joga azonban kérnie a sértett kizárását a tárgyalásokról, ellenben Ő kérheti, hogy amennyiben meg kívánják hallgatni tanúként, akkor arra a távollétében kerüljék sor.

Remélem, hogy a további felvetéseire is megnyugtató választ adhattam.

Márk1234 # 2019.02.27. 18:53

Tisztelt Rigoz!

Igen, köszönöm szépen, hálás vagyok a segítségéért.

Márk1234 # 2019.03.06. 15:14

Kedves Fórumozók!

Felmerült egy további kérdésem, amire szeretnék választ kapni.
A vádiratban szerepelnie kell, hogy az ügyészség milyen büntetést kér kiszabásra a bíróságtól a vádlottra?
Ugyanilyen kérdésem az vádiratra történő kérelemben fel kell tüntetni pontosan, hogy milyen mértékű súlyosbítást kér a már egyszer kiszabott büntetésre?

Azért kérdezem, mert a Be. 565. § (2) c), miszerint "Ebben az esetben a bíróság nem szabhat ki hátrányosabb büntetést vagy intézkedést, mint amit az ügyész a vádiratban indítványozott.",
de ha a vádiratban nincsen indítványozva konkrét büntetés, akkor ez hogyan dönthető el?

Előre is köszönöm!