Rokkant helyen parkolás


soma0604 # 2021.08.30. 21:21

Természetesen őket hívtam először és két nővel beszéltem, annyit mondtak ez szar ügy fizesd be. Erre egy kicsit felhúztam magam mert jogszabályi hivatkozás nem történt. Ezért írtam nekik e-mailt. Ebben már volt, és természetesen ha nincs mit csinálni befizetem, de attól még körbejárom. És feltételeztem egy jogász tudja hova nyúljon mert én így is elcsesztem rá egy napot.
Egyébként 30/2010. (VI. 4.) Főv. Kgy. rendelet 48. § (3) b)-re hivatkoznak ami: b) a várakozás megkezdésekor a mozgásában korlátozott személy eredeti és érvényes parkolási igazolványát a gépjármű első szélvédője mögött elhelyezte, de előlapja az érvényesség és a jogosultság ellenőrzése céljából nem teljes egészében látható, vagy azt hátlappal felfelé helyezte el,
és az a) vagy a b) pontban előírt feltételek teljesülése a parkolásüzemeltető ügyfélszolgálati irodájában az eredeti parkolójegy, a mobiltelefonos parkolási díjfizetés megtörténtét igazolható sikeres ügyfélrendelkezés visszaigazolás, vagy az ellenőrzéskor regisztrált mozgásában korlátozott személy eredeti parkolási igazolványának a bemutatásával igazolta.

De ez nekem még mindíg nem azt jelenti, hogy ha elfelejted fizesd be, mert csak a részben látható, vagy rosszul elhelyezett igazolványról szól.

gerbera317 # 2021.08.26. 07:07

Arra még nem gondoltál, hogy esetleg a parkolótársaságnál kellene tisztázni a dolgot, nem pedig valami netes fórumon?

soma0604 # 2021.08.25. 21:35

Szerbusztok!
Súlyos testi fogyatékos vagyok és egyszerűen Pesten elfelejtettem kitenni a kártyám. Mondhatjuk hogy hülye vagyok és megérdemlem ebben is van valami, de a rokkant parkolóba mindig kiteszem a kártyám, és olyan parkolóba még nem álltam ahol büntetnek is (Nem volt dolgom Pesttel nálunk meg ingyenes a parkolás). 23 percet töltöttem a boltban kocsitól kocsiig és ebben megkaptam a mikulás csomagot.
Lehet ezzel valamit kezdeni? Kocsi az én nevemen (átalakított) és minden papírom megvan.

Vadsuhanc # 2019.04.01. 14:19

A kérdésed az volt:

"Szóval mit gondoltok?........

Én leírtam mit gondolok. Mellesleg azt sem írtad le, hogy történt-e a helyszínen a személyedet érintő intézkedés. Gondolom nem, de azért ezt nem ártana tudni.

CSak azon gőzöltem el kicsit, hogy utána meg tudtad nézni hogy hová parkolsz előtte meg nem.

Bocs csak ilyenkor elgondolom, ha Téged érintene egy ilyen szabálysértés ( beteg rokkant édesanyádat kellene szállítanod valahováakkor is mindenáron segítenéd-e az elkövetőt.

quality68 # 2019.04.01. 13:43

@gerbera317 és wers, köszönöm a tanácsokat.

wers # 2019.04.01. 13:24

A parkolás, várakozás nem tartozik az objektív felelősség alá, ha ez segít. Tudomásom szerint ha nem fizetsz, és átkerül a rendőrségre, nem vagy köteles magadra vagy közeli hozzátartozódra terhelő vallomást tenni. Ha....
Ha nem, és közig eljárást folytatnak, akkor kötelezhetnek válszadásra, és az igazat kell nyilatkoznod. Az, hogy feledékeny vagy és nem emlékszel ki vezette a kocsit, talán belefér.

Azza számolnod kell, ha nem jön be, akkor sokkal többe fog fájni, és visszacsinálni nem lehet.

Jobb lenne mérséklést kérni, és időnen fizetni. Szerintem.

gerbera317 # 2019.04.01. 13:19

@quality
Ha határozatot kaptál, akkor a végén található oktatás szerint kereshetsz jogorvoslatot. A mendemondák nem számítanak.

quality68 # 2019.04.01. 13:06

Köszi Vadsuhanc az érdemi segítséget, kb. 15 percig álltam ott, és nem tudtam, hogy rokkant parkoló (parkolójegyet is vettem). Nagy ász vagy ám!

Vadsuhanc # 2019.04.01. 12:09

A lelkiismereted mit mond? Elkövettél egy szándékos szabálysértést, amely miatt esetleg egy valóban rokkant személy nem tudott ott parkolni. Gondold át, ha Te vagy a hozzátartozód lenne a rokkant........

quality68 # 2019.04.01. 11:26

Üdv Mindenkinek!

Segítséget szeretnék kérni, az alábbi témában.

Néhány napja a XI. kerületben rokkant parkolásra fenntartott utcai parkolóban parkoltam. Nem volt felfestve a rokkant jel (állítólag már nem is kötelező), de - mint utólag láttam - tábla volt.
Már meg is jött a büntetés, ami 50000 Ft.
Van valami lehetőség, hogy ezt megússzam?
Egyik ismerősöm szerint írjak levelet, hogy közeli hozzátartozóm vezette az autót, akit nem szeretnék megnevezni, egy másik szerint pedig írjak válaszlevelet, hogy az utóbbi két évben nem volt szabálysértési ügyem (ami igaz is), és akkor van esély arra, hogy törlik a bünetetést.

Szóval mit gondoltok? Előre is köszönöm a válaszokat.

gerbera317 # 2018.12.27. 14:24

Hát akkor kérj magadnak újból egy várakozóhelyet. Indoklásként add elő az ittenieket.

jogasz-jogasz # 2018.12.27. 14:21

Ezt kértem azt mondták ez már megszűnt, hogy a parkolót rendszámozással jelöljék ki.Kértem a jogorvoslást, küldtek a rendőrségre, azok vissza az önkormányzathoz és így tovább. Van e érvényes törvény rendelet arra, hogy rendszám alapján legyen a mozgáskorlátozotti parkoló ki jelölve? Ha igen ezt a § kérem betenni ide. Köszönettel.

gerbera317 # 2018.12.27. 14:07

Kérd a hivatalt, hogy a várakozóhelyet a rendszám feltüntetésével jelöljék ki.

jogasz-jogasz # 2018.12.27. 14:04

Súlyos mozgáskorlátozottként kérésemre az Önkormányzatnál egy mozgáskorlátozotti parkolót jelölt ki a lakásom előtti parkolóba. Három hete ide költözött egy mozgáskorlátozott személy aki elfoglalta a kérésemre kijelölt mozgáskorlátozotti parkolót. Kértem, hogy menjen be az önkormányzathoz és igényeljen egy mozgáskorlátozotti parkolót a részére. Felháborodottan mondta neki megfelel ez a parkoló amit elfoglalt, senki nem érdekli parkolás ügyben. Kérdezem? Mit hol tehetek az ügyben?

wers # 2018.11.07. 08:28

nyilván jogosult is leszel rá

Tapasztalat szerint sokszor még azoknak sem adják meg, akik tényleg jogosultak.

Egy exrtém példa, ügyfél mesélte: Meghosszabbításra adta be kérelmét, behívták személyes orvosi vizsgálatra, bement, hellyel kínálták, beszélgettek, hogy érzi magát stb., majd közölték, hogy nem fogják javasolni a parkoló kártyát. Miért? Mondták, teljesen frissen üdén mozog, jár, leül, feláll... ügyfél döbben néz, közben az egyik doki a leletekbe is belekukkantott, szegény ügyfél művégtaggal tud csak járni (büszke rá, hogy ezt nem nagyon lehet észre venni, sok munkája, tornája van benne).

Mégis csak megadták az orvosi engedélyt.

Szomorú örökös # 2018.11.06. 22:17

F.Laca

Az többnyire a baj, hogy erősen túl van fújva ez az egész "rockeres" dolog.

Köszönjük Emese!” Még akár egyszer te is lehetsz olyan helyzetben, hogy lesz igazolványod - nyilván jogosult is leszel rá - és nem lesz hol megállnod. Akkor majd emlékeztetlek erre a fenti patkány stílusú mondatodra. :-O

gerbera317 # 2018.11.06. 10:28

A mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványáról szóló 218/2003. Kr. 2. §-a definiálja. Ennek a)-d) pontjai különböző kormányrendeletekre hivatkoznak, mindegyik esetben valamilyen értelmező részre. Ezekből megtudhatod, hogy a lábtöréseddel nem fogsz tudni rokkerkártyát igényelni, ideiglenesen sem.
A hivatkozott kormányrendelet elérhető péládul itt:
https://net.jogtar.hu/jogszabaly?…
A 2. § a)-d) pontjaiban hivatkozott rendeleteket nem linkelem be neked; ha ráérsz, magad is előkeresheted őket. Abban igazad van, hogy egy kérdést valóan megért a dolog.

wers # 2018.11.06. 10:23

valami ideiglenes engedélyre van -e lehetőség?

Én sem hallottam még ideiglenes igazolványról. Az okmányirodában csak az orvosi szakértői bizottság szakvéleménye alapján állítanak ki igazolványt (3 évre). A jogosultak körét jogszabály határozza meg, nem terjed ki a lábtörésre.

(megjegyzem, egy ilyen igazolvány kiállításának ideje nagyban a szakértői bizottság fürgeségén múlik, nem ritka, hogy két lábtörés is összeforrna ez idő alatt :) )

Erika_jogiforum # 2018.11.06. 10:02

wers: igen, ezt tudom, csak valami ideiglenes engedélyre van -e lehetőség? Úgy látom eddig, hogy a jogszabályalkotók nem gondoltak az átmenetileg mozgáskorlátozottakra, de egy kérdést megért, hátha van valami amiről nem hallottam.

wers # 2018.11.06. 08:47

A mozgáskorlátozottak számára kijelölt helyen csak az erre jogosító igazolvánnyal szabad parkolni.

Erika_jogiforum # 2018.11.06. 08:26

Sziasztok!
Van arra valamilyen jogszabály, hogy ha valakinek el van törve a lába, fekvőgipsz, tehát nem tud járni segítség nélkül, akkor igénybe tudja venni a mozgássérült helyeket vagy esetleg ingyenesen parkoljon néhány hétig?
Illetve ha ilyenkor megáll a mozgássérülteknek kijelölt parkolóhelyen akkor ne kelljen büntetést fizetni?

Szomorú örökös # 2018.06.05. 14:39

Mitya1

Az, hogy szerinted nem a méreteknek megfelelő egy mozgássérült parkolóhely, még nem jogosít fel arra, hogy megtámadj egy feljelentést, mivel a pontos méretezés nem a te dolgod, hanem a cégé, aki azt a parkolót ott kialakította. Az sem elfogadható érv, hogy a másik irányból érkeztél és nem láthattad a táblát, mert akkor meg ki kellett volna szállnod és megnézni, hogy szabad-e ott várakozni. Ezt nem csak a KRESZ, hanem még a józan ész is így diktálja.

Egyébként meg bőven elég a tábla is, nem kötelező az útburkolati jel. Pető Attila is így gondolja, olvasgasd ezt a fórumot:

http://kreszforum.hu/…t-parkolo-2/

Mivel tudtommal nem közigazgatási bírság kategória, még bepróbálkozhatsz, hogy nem te vezetted a kocsit, de ha volt bármilyen térfigyelő kamera - akár magánhasználatú is, aminek a képeit kikérik - és megbuksz vele, mert beazonosítanak, akkor még durvább lesz a helyzet. 50 ezer helyszíni bírság várható tudtommal érte, mostanában nagyon szigorúan veszik az ilyen helyen jogosulatlan parkolást. Lehet jobban jársz, ha kifizeted, akkor egyszerűbb a történet.

Mitya1 # 2018.06.05. 13:54

Azért kellett megfordulnia, mert az szemből egy irányú utca és ha csak simán beparkolt akkor forgalommal szembe tette volna. És egy behajtani tilos tábla is van ez lemaradt. Olvasd el amit írtam.

Ez működhet ebbe az esetben ha rendőrségre kerül az ügy?

Az említett időpontban, és helyen tartózkodó gépkocsimat hozzátartozó vezette, akire nem vagyok köteles terhelő vallomást tenni, jelen nyilatkozatommal eleget tettem az adatszolgáltatási kötelezettségemnek.

gerbera317 # 2018.06.04. 06:49

A sarkon látott egy üres helyet megfordult tolatva beparkolt

Khmmm. Ha elmegyünk egy szabad hely mellett, akkor ahhoz, hogy oda visszatolassunk, nem kell megfordulni...

Mitya1 # 2018.06.04. 06:43

Tisztelt fórumozók!

Akkor nem én vezettem az autót, de az autó az én nevemen van. Abból az irányból, ahonnan jött az egy kétirányú út ahová érkezett az már szemből egy irányú utca. A sarkon látott egy üres helyet megfordult tolatva beparkolt, párhuzamosan a járda mellé csak a kocsi mögött volt a tábla egy táblatartó oszlopra felszerelve mozgáskorlátozottaknak kijelölt hely egy kocsi számára, de mivel nagyon kicsi hely volt éppen, hogy befért az autó vonaltól vonalig. Így nem is gondolt arra, hogy az ilyen parkoló lehet és útburkolati felfestéssel sem volt jelölve a mozgáskorlátozottaknak kijelölt hely én úgy tudom a hossza 6,50 m a szélessége pedig 3,60 m minimum ehhez képest megmértem 4 méter a hossza és 2,1 méter a szélessége ez becsapós helyzet itt egyik sincs meg. Maximum 15 percet, ha volt ott. Megkapta a feljelentő papírt az ablaktörlő alá behajtva.

Kérdésem az lenne, hogy ha nem fogadom el a közterületi bírságot, akkor tovább adják, az ügyet a rendőrségre ott van olyan lehetőség, hogy nem én vezettem az autót és nem vagyok köteles terhelő vallomást tenni, hogy kiparkolt vele oda?
A rendőrség ejtheti az ügyet mivel nem ismert kiparkolta oda az autót, mert a közterületnél nincs semmilyen lehetőség sem?

Működik ez a lehetőség?

Az említett időpontban, és helyen tartózkodó gépkocsimat hozzátartozó vezette, akire nem vagyok köteles terhelő vallomást tenni, jelen nyilatkozatommal eleget tettem az adatszolgáltatási kötelezettségemnek.

Köszönöm a válaszokat!
Mitya1