azt világosan kimondja a törvény, hogy a reintegracios őrizet csak az elsőként végrehajtandó szabadsagvesztesre ítélt esetében, és csak nem személy elleni erőszakos bűncselekmény esetén alkalmazható. Goldenblownal más a probléma, a beszamitas, amiről nem szól külön a törvény.
a nagybetűs írás szvsz a neten kiabálás, de mindegy, spongyát rá.
A reintegrációs őrizet egy friss jogintézmény, igazából még nincs bírói gyakorlata, a jogszabály meg szokás szerint hagy nyitva kérdéseket. Be kell adni a kérelmet, ha elfogadják, oké, ha meg nem, és azt az álláspontot írják le, amit én is írtam, akkor érvvelni kell ellene.
Folyami géb! Már elnézésedet kérem, de miből gondold, hogy én kiabáltam? Csak egy kérdést tettem fel neked, hogyha az ismerősöm, most decemberben kapta meg, akkor szerinted nekem mennyi az esélyem. Ebben mi volt kiabálás? A segítséget pedig szivesen várom. Köszönöm.
Testi sértésért(focimeccs utáni tömegbalhé volt,ebből van 3 ítélet),nem első ítéletes,3 év letöltendőt kapott,amiből több,mint kettőt letöltött.Durván 10 hónap van még vissza.
velem ne kiabálj, kicsit nagyobb áttekintésem van a helyzetről mint neked. Az semmit nem jelent, hogy a haveroddal mi történt, egy időben - még a régi bv.tvr. alapján - egészen más gyakorlat alakult ki Fejér megyében, mint az ország többi részében. Mivel a bv. ügy elbírálása a törvényszéki szinten véget ér, ilyen előfordulhat. O.F. kollégának igaza van, meg kell próbálni, veszíteno valód nincs. Én kívánom, hogy kapd meg, csak felhívtam a figyelmed, hogy ez lehet másképp is. Mondjuk azt is tudom, hogy ilyen esetben mit írnék a fellebbezésbe, de akkor nem fárasztalak.
Üdv! Ez a téma érdekel engem is,érdekeltek vagyunk benne.Párom büntetését tölti,szabadulása ez év november 12,kedvezménnyel.Van rá esélyünk,hogy a hátralévő időből valamennyit házi őrizetben töltsön,az adott feltételek mellett?? Válaszokat köszönöm
jo napot a pàrom egyszer kapott 10 honap bortont 2évre felfüggesztve kisebb értékre elkovetett lopàsért aztàn felfuggesztés alatt szabàlysértési értékre elkovetett lopàsért 6 honap foghàzat bv intézetben uli ezt az itéletet most van eloszor bvben elitéltként ezek alapjàn lehet neki intézni reintegràciot és ha igen akkor mikor kezdjuk oktoberben szabadulna kedvezménnyel mivel idopontra jelentkezett a bvbe.
a reintegrációs őrizet a letöltendőként kiszabott büntetésre jöhet szóba (ha azt nem személy elleni erőszakos bűncselekmény miatt szabták ki, és ez az első letöltendő szabadságvesztés-büntetése), de abból minimum három hónapot le kell tölteni. 4 hónap után pedig mehet feltételesen szabadlábra, úgyhogy a reintegrációs őrizet legfeljebb a közbeeső egy hónapra jöhet szóba.
legalábbis erősen véleményes. A Bv.tv. logikája, hgy ahol bármilyen kedvezménybe beszámít az előzetes, ott külön le is írja. Lásd evsz-nél a Bv.tv. 104. § (2) bekezdés a) és b) pontjában szerepel, c) ponjában nem. A fokozatváltásánál a 115. §(2) bekezdés a) és b) pontjában megint csak be van írva, a c)-be nem.
jo estét pàrom felfuggesztes alatt elkovetett egy lopàst vissza kapta a 10 honap bortont es kapott 6 honap.foghaz buntetést melyet 2016.01.27. napjan kellett bevonulnia reintegràcios orizetet kaphat? illetve mikor érdemes elkezdeni. intézni a kérelmet? Vàlaszt elore is koszonom.
A befogadónyilatkozat már el lett küldve,de még nem jöttek ki,nem fizetős villanyóra van és tehermentes a lakás is,csak a műholdas jelet ha nem tudják fogni akkor lehet e másik lakás? Köszönöm a választ.
Jo napot! A mai napon megkaptam a masodfokomat. ha a kedvezmenyt leveszem 6 honapom marad hátra. Kérhetem-e a reintegracios őrizetet még szabadlábon vagy be kell vonulnom és csak ott adhatom be a beadványt a reintegrációs őrizet igénybe vételéhez. Köszönöm!
Mi és cookie-kat és egyéb nyomkövetési technológiákat használunk, hogy javítsuk az Ön élményét weboldalunkon. Személyre szabott hirdetések és tartalom, reklámozás és tartalommérés, közönségkutatás és szolgáltatásfejlesztés céljából tárolhatunk és/vagy hozzáférhetünk információkhoz egy eszközön, és feldolgozhatunk személyes adatokat, például az Ön IP-címét és böngészési adatait. Ezenkívül felhasználhatjuk a pontos földrajzi helymeghatározási adatokat és az eszközök beolvasásával történő azonosítást.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Customize your consent preferences for Cookie Categories and advertising tracking preferences for Purposes & Features and Vendors below. You can give granular consent for each and . Most vendors require explicit consent for personal data processing, while some rely on legitimate interest. However, you have the right to object to their use of legitimate interest.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit, névtelenül.
Süti
Időtartam
Leírás
COOKIE_SUPPORT
1 year
Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket.
JSESSIONID
JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak.
PHPSESSID
Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik.
SERVERID
Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is.
viewed_cookie_policy
1 year
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
A teljesítménysütiket a weboldal kulcsfontosságú teljesítménymutatóinak megértésére és elemzésére használják, ami segít a látogatók számára jobb felhasználói élményt nyújtani.
Süti
Időtartam
Leírás
Gdyn
1 year 1 month
Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják.
GUEST_LANGUAGE_ID
1 year
Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál.
Az analitikai sütiket arra használják, hogy megértsék, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a sütik segítenek anonim, statisztikai információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb.
Süti
Időtartam
Leírás
_ga
2 years
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához.
_gat_UA-112481-1
1 minute
Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken.
_gid
1 day
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában.
A hirdetési sütiket arra használják, hogy a látogatókat releváns hirdetésekkel és marketingkampányokkal találkozhassanak. Ezek a cookie-k nyomon követik a látogatókat a webhelyeken keresztül és információkat gyűjtenek, hogy személyre szabott hirdetéseket jeleníthessenek meg.
Süti
Időtartam
Leírás
_goa3session
2 days
Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják.
fr
3 months
A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek.
Gtest
1 year 1 month
Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában.
i
1 year
Nincs információ.
IDE
1 year 24 days
A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg.
mc
1 year 1 month
Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal.
test_cookie
15 minutes
Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat.
VISITOR_INFO1_LIVE
5 months 27 days
Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál.
YSC
session
Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál.