Ez a tüntetés -ügy engem is érdekelne, meg majd kérdéseire a válasz is.
Questor áldozat
- 1
- 2
Naaa, haladozunk szépen.
Most akkor annyi kérdés biztosan maradt még: honnan tudom, h az én árva kis pénzuügyi eszközöm melyik osztályba tartozó kötvény?
Jut eszembe: azt még majd meg kell nézni, hogy ez hogy megy. Biztos nem automatikus, tehát be kell jelenteni az igényt. Nem hiszem, h a gugli a hülyéknek is kidobja egyből, de biztos megtalálom, ha nagyon akarom. De hátha esetleg kapásból tudja vki?
Köszi.
Én is csak kérdezem, h a Q egyben bróker is (volt)?
A BEVA honlapján persze nem találok formanyomtatványt, csak azt, h az kell a kártalanítási igény benyújtásához. De emberükre találtak: holnap fölhívom őket, hogy nu? Akkor most hogyan tovább? Ha érdelne vkit esetleg a válasz, holnap jelentek (hiszen ezért vagyunk itt, nem? Hogy akinek vmi ötlete, infója van, azt megossza a többi érdekelttel. Legalább is én így fogom föl ennek a fórumnak a lényegét.)
Majd; én megköszönném!
Hát, Lepsta, sajna nincs mit köszönnöd. És Business Law: nem jól tudod.
Tehát: a BEVA nem fogad be ilyen bejelentéseket. Fogjam föl úgy, hogy a BEVA a sor végén áll, "ilyesmi ügyekben a felszámolót helyettesíti".
Majd, ha lezárult a vizsgálat (hogy kinek a' és milyen, arra nem érkezett válasz, hanem ismétlés jött: majd ha...), és megszületett a döntés (ki dönt és miről? lásd fönt), akkor majd jól csinálnak egy nyomtatványt, ami rám lesz szabva, pontosabban a Q-ügyre lesz szabva. Addig ezt a maszlagot szívesen megismétli nekem még vagy hússzor.
Amúgy nagyon kedvesen. De szerintem robot, géphang, mert mintha nem is kérdeztem vola, ugyanazt újra.
:(
Ötlet a továbblépésre?
Hol érdeklödtél?
Ez már tényleg teljes képtelenség! Tény, hogy a felszámolási biztosnál a kárt be kell jelenteni, mert anélkül nem tud róla, és ha akar, se tud segíteni.
Ha pedig a csödeljárás megindítása hamis hír, akkor magának a Questornak kötelessége fizetni. Semmi jogcíme nincs rá, hogy megtagadja.
Business Law, te hol székelsz?
Na, most nekem szállt el az egész, amit írtam.
Úgyhogy csak eszencia:
köszi az MNB-s és indexes ötletet, meg fogom próbálni, nincs vele mit veszteni.
Nemtom, h ez értékpapír-e, pedig illene és kéne. Az adásvételin az van, h pénzügyi eszköz. Hogy az mi a szösz?
A vizsgálatot el kéne kezdeni ahhoz, h vmikor lezáruljon, és nem úgy tűnik, h a fiúk ezzel foglalkoznának. Szal nem mindegy, hogy mikor kezdenek egyáltalán vizsgálni, aztán lezárni, aztán - esetleg - kártalanítani egyeseket, mert ugye mindet bizti nem. Mert ez nagyon sok idő, azért nem mindegy.
Szal köszi BL. Te nem is vagy érintett? Mert m2. és 3. személyben írsz.
Jogos, persze.
És akkor emberbaráti érzületből vagy itt jelent? (Ami nagyon rendes tőled.)
Mindenki embertársai iránt érzett segítőkészség miatt van itt a fórumon.
A kötvény, részvény vásárlása miatti vásárlói felelősség már cca. 23 éves történet. Elképesztő, hogy eddig is több száz milliárd forintot "toltak be" emberek ilyen szélhámosokhoz, mint a Buda-cash, Questor, Lánchíd stb.
Kiírják, hogy "6,5 % kamat" és már viszik is a befektetők a pénzt. Ott vannak ezek a un. vásárlói csoportok. A mai napig is hordják hozzájuk a pénzt emberek, pedig már több, mint 5 éve szajkózza a média, hogy az egész szélhámosság.
Van még egy bróker cég, amelyik hamarosan "bedől". Ő annyiban volt rafkósabb, hogy eleve 10-20 éves befektetést ajánlott "kiszállási lehetőség" nélkül.
Attika, mi ez, bennfentes infó? :))
És mért nenm árulod el, h ez melyik bróker? Hogy akkor most már ne menjen egyik embertársad se hozzájuk pénzt betolni addig is, amíg beválik a jóslat.
Info az info akár bennfentes akár nem. Embertársainkat nem tudjuk megóvni attól, hogy magas kamat ígérete esetén betolják a pénzüket a szélhámosokhoz.
Példa: egy ifjú hölgy keresett meg vagy két éve, hogy valamelyik fogyasztói csoporthoz befizetett 50 ezer forintot és otthon jött rá, hogy átverés. Bementünk együtt a Bajcsy-n lévő irodába. Közöltem, hogy vagy most visszafizetik a pénzt vagy megyek a Bp. V. kerületi rendőrségre feljelentést tenni. 10 perc múlva visszafizették. Kifelé jövet az előtérben várakoznak többen. Mondtam nekik, hogy ne fizessenek be egy forintot sem, mert kölcsönt nem kapnak az biztos. Egyik manus teljesen felháborodott, hogy itt van a hirdetési újságban, hogy adnak kölcsönt még bárlistásoknak is és ne mondjam, hogy ezek szélhámosok, mert akkor nem lenne ilyen szép belvárosi irodájuk. Minap látom a tv-ben, hogy még mindíg aratnak az ilyen kölcsönt igérő cégek és a sok "bírka" hordja hozzájuk a pénzt.
Maximálisan egyetértek. Nem is tudom, hol és hogyankéne még "oktatást" folytatni, hogy hatékony legyen.
Szal melyik brókerről beszélsz?
Arról, amelyik - többek között - az ingatlanbefektetéseiről ismert. Csak hát, az sem jött be...
Igaz, Attika?
;)
De kis óvatosak vagytok!
A Quaestor is ingatlanozott (is) - csak hát kiderült, h nem ez volt a fő üzletáguk a srácoknak.
Ja.
Pláne, hogy itt üzletágról nem is nagyon beszélhetünk.
Off
A kis házaló ügynök-öltönyös bagázst most, ahogy van, el kellene zavarni, míg nem késő. Bár, most Mexikóban van a kisfiú...
On
@Business Law
Nem nagyon értem, hogy ez az összefoglaló a konkrét ügyhöz miként kapcsolódik
@alle van valami aktuális információ arról, hogy károsultként konkrétan mégis mit kell tenni? Eddig axiómaként értelmeztem legalábbis azt, hogy a kárt be kell jelenteni. De úgy tünik, még csak ebben sincs teljes egytértés, mert nem tudni, hogy kinek és hogyan.
hello
szerintem is türelmesnek kell lenni, hiszen mondja a tv, és újságok, hogy mindenkit kártalanítanak 30millió forintig.Azt a Quaestorost is, aki fedezet nélküli kötvényt vett. Honnan is tudhatnák a laikus emberek, hogy melyik engedélyezett kötvény, melyik nem?
Szerintem, mindenkit kártalanítani fognak a Buda-cash, est is meg a Quaestorosokat is. Akinek meg 30milliónál is több volt a kvesztornál? Hát az annyira szegény nem lehet. Kap 30milliót, aztán lehet, hogy még pár milliója odavész.Ilyenek nem sokan lehettek, lehetnek. Türelem, csak nyugisan ki kell várni
hello
türelmesnek + figyelmesnek. Hogy elkapjuk az infót, amikor ezt az alapot létrhozták, megtaláljuk, hol van, amit ki kell tölteni, hova kell beadni... ilyenek.
És mondjuk, ha vki rátalál, a többit értesítse. Már persze szerintem. Vmi ilyesmi miatt járunk ide, nem? (Tudom, naiv vagyok.)
- 1
- 2
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02