Kutyaugatás


Robert5 # 2021.01.20. 07:05

Szomorú örökös, itt az első nyitó hsz-ből is nem tűnik úgy, mintha rendben működne a jogállam.
Amit aztán lényegében egy ügyvéd is megerősített.
Az általam idézett jogszabályi helyben a lakóközösség kialakult élet- és szokásrendje zavarásának tilalmába beletartozik az ugatás is, és sok minden más is.

Nemcsak az ugatás az egyetlen közlésformájuk az emberek irányába!
Az emberek is a kommunikációjuk nagy részét nem szavak útján teszik.

Beszéltem a tulajokkal szépen is, határozottabban is, de hiába.
Tapasztalatom szerint aki gyakran és sokat ugató kutyát tesz ki az udvarára, nem érdekli a környezetének nyugalma.

Szomorú örökös # 2021.01.20. 06:45

Robert5

Ha szabályosan működne a jogállam, ez a témát itt nem is nyitották volna.

Ezt csakis te látod így! Ez nem jogi kérdés. Egyébként is te írtad korábban ezt is:

önkormányzati rendelet nem tilthatja a kutyatartást, a módját viszont szabályozhatja

A „módjába” viszont az nem tartozik bele, hogy a kutyáknak némasági fogadalommal szabad csak egy-egy adott ingatlanon élni. Nekik ösztönükből és természetükből adódóan ez a preferált és egyetlen közlésformájuk az emberek irányába, próbáld elfogadni. Gondolj csak bele, milyen pocsék életed lenne, ha a nap 24 órájában egyetlen egy alkalommal se szólalhatnál meg. Ugye, hogy milyen sz...r lenne?

Abba a bizonyos „módjába” max. az tartozik bele, hogy elégséges mozgásterületet kell biztosítani számukra, nem lehet őket kikötve tartani, nem lehet csak úgy kidobni az utcára őket csavarogni, stb. Az ugatás szabályozása nincs közöttük.

Egyébként meg van ennek kevésbé jogi, de sokkal célravezetőbb formája: odamégy a szomszédhoz és beszélsz vele. Lehetőleg ne egyből C-dúrban kezdjed és akkor talán még célt is érsz vele. Félek, hogy korábban így álltál hozzá, ezért kaptál merev elutasítást.

Robert5 # 2021.01.20. 06:16

Szomorú örökös,
csak reagáltam az itteni hozzászólásokra, egyúttal érdeklődöm.
Szerintem azért tartozik ide, mivel a hatósági út sokszor kudarcot vall a hatóságok módszeres kötelezettségszegései miatt. És vannak, akiknek nincs arra kapacitásuk, hogy "szabadságharcot" vívjanak velük, miközben őket is megilleti a jogaik érvényre jutása, akár alternatív, de szabályos útvonalakon is.
Ha szabályosan működne a jogállam, ez a témát itt nem is nyitották volna.

Nem vagyok kutyaidomár, viszont vannak erre képzett szakemberek, akiket aligha vesznek igénybe a kifogásolt kutyatartók, hacsak nincsenek rákényszerítve.

Szomorú örökös # 2021.01.20. 04:15

Robert5

A kutyát be kell idomítani, hogy emberi közösségben kihelyezhető legyen.
Pl. hogy lehetőleg a kommunikáció más formáit válassza az ugatás helyett.
Pl. az üdvözlést, mint tiszteletadást néma leüléssel jelezze, ne pedig heves üvöltözéssel.

Ha ezt ilyen tökéletesen tudod, akkor miért nem nyitsz egy kutyaiskolát és győzöd meg a szomszédaidat, hogy taníttassák a kutyáikat? Magadnak csinálnád és még fizetnének is érte.

De komolyra fordítva a szót ez egészen konkrétan nem jogi kérdés, rossz helyen tetted fel!

Robert5 # 2021.01.19. 23:13

zümi2021, jól írod, valójában a kifogásolt állattartók az állatkínzók.

Egyébként pedig önkormányzati rendelet nem tilthatja a kutyatartást, a módját viszont szabályozhatja. De még ha nem is szabályozza, akkor is ott vannak az országos szintű jogszabályok, mint pl.:
A kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról szóló 41/2010. (II. 26.) Korm. rendelet 14.§ (2) bekezdés: „A kedvtelésből tartott állatot úgy kell tartani, hogy (...)a környező lakóközösség kialakult élet- és szokásrendjét tartósan és szükségtelenül ne zavarja.”
E jogszabályi helyet a települési jegyzőnek is be kell tartatnia.

Aztán: Alaptörvény VI. cikk (2) bek.:"Az állam jogi védelemben részesíti az otthon nyugalmát."

Ahol én lakom, ott a jegyzőtől kértem birtokvédelmet, de hiába. Mert a jegyző nem hajlandó a munkáját ellátni, és más ügyekben sem. Nem elutasított, hanem visszautasított hazudván, hogy a kutyaugatás nem lehet birtokvédelmi probléma.

Valóban a készüléknél be lehet állítani az érzékenységet.

A kutyát be kell idomítani, hogy emberi közösségben kihelyezhető legyen.
Pl. hogy lehetőleg a kommunikáció más formáit válassza az ugatás helyett.
Pl. az üdvözlést, mint tiszteletadást néma leüléssel jelezze, ne pedig heves üvöltözéssel.
Éveken át tartott az alsó szomszédom kutyát, sosem hallottam a hangját.
És a civilizáció nem tart olyan régóta, hogy a kutyák ösztöneit felülírta volna, mely ösztönök a vadonbéli, embernélküli létformához adaptálódtak. És az idomítatlan kutya annak megfelelően viselkedik.

Léteznek tüzérfülűek, akiknek a társas érzékenységük a nullával egyenlő, ők nem tudják értelmezni ezt a problémát. Azt hiszik állatszeretők, valójában nem szeretnek sem embert, sem állatot.

alfateam # 2021.01.19. 12:43

Köszönjük zümi! Lemaradtál az evolúcióban a kutyák már-vagy 20 000 éve az emberhez szocializálódtak de mintha te ebből kimaradtál volna!

Ja, egyébként lehet kérni birtokvédelmet, azt muszáj kivizsgálniuk.

Látszik, hogy nagyon jártas vagy a témába. Ahol önkormányzati rendelet nem tiltja az állattartást ott a kutyák vidáman ugatnak a te legnagyobb bosszúságodra.
Ja és a kakasok meg kukorékolnak...:)))

zümi2021 # 2021.01.19. 12:27

Nem tudom honnan szeditek ezeket a dolgokat, hogy kínozva lennének a kutyák. Nem úgy működik, hogy a legkisebb vakkantásra is sokkalja az állatot, szerintem előtte nézzétek meg mit írnak a gyártók. Egyébként sokkal jobban kínozzák a gazdák az állataikat, ha nem megfelelően tartják őket, kikötve 2-3 méteres láncon, kutyaól nélkül, vagy egy 6 nm-es ketrecben kutyaól nélkül, mint a mi szomszédunkban is. Sajnálatos, hogy nem sokat tud tenni egy átlag lakos, hogy a gazdák megfelelően tartsák az állatokat, foglalkozzanak velük, és akkor nem lenne annyi felesleges kutyaugatás sem. Kívánom, hogy mindenki megpróbálja milyen, amikor állandóan kutyaugatást hall, még télen is , nemhogy nyáron, amikor nyitva vannak az ablakok. Majd akkor mondja mindenki, hogy a kutya dolga az ugatás, pedig nem. Igaz, hogy ez nem jogi oldalra való téma már, de valóban megoldást kellene erre találni. Ja, egyébként lehet kérni birtokvédelmet, azt muszáj kivizsgálniuk.

wers # 2021.01.19. 11:54

Az olyan mint a tömegoszlatásnál a hang-generátor, attól a tömeg nyüszítve menekül, ettől meg a kutya

Pontosan, azzal, hogy ezt a szerencsétlen kutyus mindig hallja, ha csak megszólal, mivel neki az ugatás a megszólalás. A nyakörvvel meg szabályosan sokkolják a kutyát.

A legnormálisabb kutya is simán depressziós lesz tőle, de egyéb zavarokat is okozhat.

alfateam # 2021.01.19. 11:38

. D„e valami emberségesebb megoldást szeretnék.

És azt gondolod ez a kütyü emberséges(?)
Az olyan mint a tömegoszlatásnál a hang-generátor, attól a tömeg nyüszítve menekül, ettől meg a kutya

Robert5 # 2021.01.19. 11:32

Bermuda háromszög, a gazdáikkal sajnos nem lehet tárgyalni. Ha lehetne, valószínűleg probléma sem lenne. Amúgy lehet, tényleg működne a leöntés.
Az egyik telekszomszédom éppen akkor jutalomfalatkázta a kutyát, amikor éppen ugatott...

Hallottam, valaki rendszeresen megdobta kővel a szomszédja kutyáját, azóta a kutya nagyon visszafogja magát. De valami emberségesebb megoldást szeretnék.

drbjozsef # 2021.01.19. 11:32

Én azért tartom a kutyáimat, hogy jelezzenek, ha történik valami.

Van, ahol ezek szerint mindig történik valami... izgalmas hely lehet.
Ja, nem.

wers # 2021.01.19. 11:25

Vödör víz - és hamar megtanulja

:) hacsak úgy nem

wers # 2021.01.19. 10:17

ITT korábban jogászok javasolták

Nem tudom, hogy jogászok mit javasoltak itt. Nem olvastam mindent. De továbbra is fenntartom, ez nem jogi kérdés.

Szerintem a lent írtak is arról szólnak, hogy nemigazán létezik megoldás. Ha a gazda nem bír a kutyáival, sokat tenni nem lehet.

Robert5 # 2021.01.19. 10:00

ITT korábban jogászok javasolták az ultrahangos kutyariasztót, mint gyors és hatékony megoldási módot, de nem említettek konkrét készüléket.

De ajánlj helyette valami gyors és hatékony megoldást!

Ha egy kutya csupán okkal jelez, nem hinném, hogy különösebben zavarna bárkit is.

wers # 2021.01.19. 09:30

Ez most be kell vallanom, megnevetett! :-D

Sírjak vagy nevessek kategória. Az is, hogy itt kellene megmondani, hogy milyen készülék az ajánlott. Nane....
Szerintem egyik sem ajánlott.

Kíváncsi lennék, ha a szomszédom felszerelne egy ilyen készüléket - ha esetleg még hatásos is lenne - mit reagálna a jegyző, ha én ezt nehezményezném. Én azért tartom a kutyáimat, hogy jelezzenek, ha történik valami. Ezen kívül pedig ne bántsa senki őket.

Szomorú örökös # 2021.01.19. 09:22

egy kutyának nem dolga a felesleges ugatás.....A gazdának foglalkoznia kellene a kutyával, megtanítani, hogy mikor ugasson

Ez most be kell vallanom, megnevetett! :-D

Robert5 # 2021.01.19. 08:16

alfateam, összesen 5 konkrét készüléket linkeltél be.
Azok közül melyiket ajánlanád leginkább?
Ezek közül valamelyiket kipróbáltad Magad is? Ha igen melyiket és mik a konkrét tapasztalataid?
Az általad linkeltek közül szerintem ez tűnik a legkomolyabbnak:
GoodLife DogSilencer MAX ugatásgátló készülék
https://www.elektro-nyakorvek.hu/…tlo-keszulek
Ára: 60 430 Ft.

Igazából már korábban is nézegettem ezt itt.
Ez pedig azt hiszem a gyártó amerikai terméklapja, ahonnan szintén meg lehet vásárolni:
https://ultimatebarkcontrol.com/…silencer-max
Csak nem tudom, mennyibe kerülne a szállítási költség, vám.
Inkább csak akkor venném meg, ha másoknak is jó a tapasztalata, és a gyártótól/forgalmazótól független fórumokon.

A "kutya dolga az,hogy ugasson!" hozzáállás eléggé érdekes, főleg látatlanban. Ennyi erővel a közlekedési balesetek topikjában lehetne írni, hogy az autó azért van, hogy menjen.

--------
  • zümi2021, jól írod, valóban nem a fölösleges ugatás a cél, az csupán az alkalmatlan kutyatartók kudarcának eredménye.

Írod: "Az ultrahangos ugatásgátló a szomszéd kutyáihoz szinte semmit nem ér, mert elég egy fa, egy kerítés, stb. ami megakadályozza az ultrahang terjedését, és már nem ér el a kutyához, ez csak egy pénzkidobás."
Ezt nem értem. Jómagam emeleten lakom, a kutyákat általában kb. másfél méter magas vékony kerítés takarja. Ha az ugatás roppant zavaróan behallatszik a lakásomba, hogyan lehetne, hogy az ultrahang terjedését akadályozza a kerítés?
Netán az ultrahangnak más a terjedési természete?
Volt már konkrét készülékkel tapasztalatod? Ha igen melyekkel és milyen?

Írtam, hogy a hivatalos helyek errefelé nem hajlandóak érdemben foglalkozni az ugatásos ügyekkel. Bírósági utat még nem próbáltam, de szeretném elkerülni ha lehetséges.

-------------
  • wers, a hirdetés szerint az előbb linkelt készülék olyan.
És még ilyen hangerősítő tölcsért is lehet hozzá rendelni: https://ultimatebarkcontrol.com/…lifying-cone

Én ezeket nem reklámozom. Csak tájékozódni szeretnék, gyakorlatban hogyan is működnek ezek.
És nem nyakörvet keresek.
Írod:"nem mellesleg ez itt mintha egy JOGI fórum lenne"
Ha tudsz megfelelő jogi utat, ami nem éveken át tart, hanem jóval rövidebb ideig, kérlek írd le részletesen.
A jegyző hivatala nem hajlandó fogalakozni kutyaugatásos esetekkel, a törvényességi felettes szervével korábban más ügyben nagyon rossz tapasztalatot szereztem.
Én is a jogi utat kerestem, de itt korábban ugye jogászok is javasolták az ultrahangos ugatásgátót.
Ezért is érdeklődöm.

Köszönettel várom a válaszokat.

wers # 2021.01.19. 08:07

Igaz, csak a link címét olvastam.

Ami igazán hatásos az a nyakörv. A többi egyrészt vagy hatásos, vagy nem, másrészt mindenképpen kérdés, hogy a szomszédnak van-e joga más kutyáját meghülyíteni.

alfateam # 2021.01.19. 07:40

Szerintem ilyen nem létezik. Olyan van amit alfateam is belinkelt, de az nyakörv.
Felületes vagy mint mindig!

zümi2021 # 2021.01.19. 07:40

Bocsánat, de egy kutyának nem dolga a felesleges ugatás, aki ezt mondja nem ért a kutyákhoz. A gazdának foglalkoznia kellene a kutyával, megtanítani, hogy mikor ugasson, és hogy feleslegesen ne fárassza magát. Egy kutyának az ugatása jelleméből tudja a gazdája, hogy mit szeretne. Sok helyen azonban méltatlan körülmények között tartják az állatokat, ami miatt aztán egész nap ugat. Aki nem élt még ilyen környezetben nem tudhatja, hogy ez mennyire idegesítő és kellemetlen lehet, az éjszakai alvást is gátolhatja. Az ultrahangos ugatásgátló a szomszéd kutyáihoz szinte semmit nem ér, mert elég egy fa, egy kerítés, stb. ami megakadályozza az ultrahang terjedését, és már nem ér el a kutyához, ez csak egy pénzkidobás. A nyakörvöt pedig a gazdája teheti a saját kutyájára, ami azért úgy van kitalálva, hogy nagy fájdalmat ne okozzon a kutyának, több fokozatot lehet beállítani rajta. Megoldás nem nagyon van. Ha annyira kellemetlen az ugatás, jelezni kell hivatalos helyen, és ha igazolást nyer, akkor a kutyát és gazdáját kutyaiskolába irányíthatják.

wers # 2021.01.19. 07:26

És minél távolabbra hallatszódjék, lehetőleg 100 méterig mindenképp.

Ablakpárkányra szeretném kitenni, és lehetőleg adapter által hálózati áramról működtetni, vagy akkumulátorról.

Szerintem ilyen nem létezik. Olyan van amit alfateam is belinkelt, de az nyakörv. A kutya gazdája teheti fel a kutyára.
Egyetértek alfateammel, hogy az állatkínzást súrolja ez a nyakörv. Fájdalommal bünteti a kutyát, ha végzi a dolgát.

nem mellesleg ez itt mintha egy JOGI fórum lenne

alfateam # 2021.01.19. 07:19

Itt van kettő is, választhatsz. Én nem ajánlom egyiket sem mert a kutya dolga az,hogy ugasson!
https://www.elektro-nyakorvek.hu/…lo-egysegek/?f[p][109][0]=232

Robert5 # 2021.01.19. 06:39

Tisztelt Fórumozók!

Szeretnék ultrahangos ugatásgátló készüléket vásárolni, itt előttem többen is ajánlottátok általánosságban.
Valami megbízhatót szeretnék venni, aminek jó erős a hangja, hogy szinte biztosan jól működjön. És minél távolabbra hallatszódjék, lehetőleg 100 méterig mindenképp.
Szeretném, ha ajánlatátok konkrét típusokat és konkrét helyeket, ahonnan érdemes megvenni. Külföldi weboldalról is tudok vásárolni.
Ablakpárkányra szeretném kitenni, és lehetőleg adapter által hálózati áramról működtetni, vagy akkumulátorról.

Sajnos magam is azok közé tartozom, akiknek megkeseríti mindennapjait a környező telkekről mindennap rendszeresen, hosszasan áradó kutyaugatás: szomszédos és amelletti telkeken 7-8 kutya ugat rendszeresen. Megyeszékhelyen lakom emeletes társasházban, ráadásul nem a külvárosban, hanem több emeletes társasházi-kertes házi övezetben.

Gazdáik nem hajlandóak a helyzetet orvosolni, az illetékes hatóságok csak az ürügyeket kreálják a semmittevésükhöz. Ha mód van rá, nem szeretnék éveken át peresedni a nyugalmamért, ezért vennék valami megbízható ugatásgátlót.

Volt, akiknek jól bevált az ugatásgátló?

Köszönettel várom válaszotok.

galore33 # 2020.10.24. 17:16

Azért az nagyon szomorú, h egy allatkinzo szomszéd így el tudja lehetetleniteni szomszédjai életét. Igen, allatkinzas egy kertes házban úgy tartani kutyát, h azt min napi 2x nem viszik el sétálni. Ha elvinnek, nem lenne börtönben, nem lenne idegbeteg. Hogy jön ahhoz bárki, h allataval, flexevel, zenehallgatasi szokasaval, stb zavarni merjen más lakót? Külföldön, pl Ausztria, Németország, Svájc, már nem lenne hangszala a kutyának, mert koteleznek a műtétre a drága tulajt. Vagy vigye be a házba, ott tutulhat, feltéve hogy nem hallatszik ki! Birtokvedelmi eljárás, persze a jegyző gondolom nem fogja osszetorni magát, h a jog érvényre tudjon jutni, úgy marad a per.

Szomorú örökös # 2020.10.16. 04:56

fabris

egyedül az ugatás ellen tiltakozhatsz

Erre koncentrálj, az összes többihez semmi közöd, mert minden szabályos azok alapján, amiket leírtál. Te a jogi részét vizsgálod, de csakis az állandó ugatás miatt tudsz belekötni, panaszt tenni és szerintem - ez már laikus vélemény - csakis a jegyzőnél. Ha az elhajt, akkor félek, hogy hiába mennél a bíróságra, nem foglalkoznának vele. Kb. ez egyébként is olyan „per” lenne, mint a mesebeli sztoriban, ahol azon pereskednek, hogy kit illet Péter és Pál diófáján a fülemüle füttye. Ne haragudj, de amiket itt tegnap este felsoroltál, azok nagy része badarság. Sem a kutyatartásba nem tudsz belekötni, mert a jogszabályoknak megfelel, sem pedig abba, hogy mennyit foglalkoznak a kutyával, mert jogilag az sem támadható. Te jogi tanácsot kértél, tessék, itt van.