Szokatlan, egyedi


kinga_ # 2009.06.26. 13:54

Először is köszönöm a válaszokat. Az itt feltett kérdésemmel egyidejűleg néztem jobban utána az egésznek, és találtam rá magam is arra, amit KBS és Grád András is említettek.
Azért talátam említésre méltónak az egészet, mert csak angol levelezőtársat kerestem, és rá pár hétre jött az 1. mail, amiről ez az egész szól. Számomra hihetőnek tűnt az egész, hiszen először -lévén, hogy csupán levelezőtársat szerettem volna- jöttek a sablon kérdések, ami 2 ember ismerkedésekor megszokott, majd rátért sanyarú sorsára. Aztán kezdett kivilágosodni, hogy mit is akar. És amikor kb 6 millió dollárt akart átutalni... Folyton kitért a kérdéseim elől, hogy honnan tudja, hogy nem verem át, és lépek le a pénzével.
Olvastam, hogy Mo.-n volt, aki 2 millióval bukott be... Ez se rossz...
Szép napot Mindenkinek!

_Wasp_ # 2009.06.19. 15:04

aki nem tudná személyes adatokat, netre, fórumokra feltenni, ismeretleneknek megadni szigorúan tilos. Ha pl iwiw-en bejelölt ismerősre hivatkoznak meg minket, és úgy kérdeznek valami személyes/titkos információt, az eleve gyanús.

_______________________
Kovács Zoltán budapesti (kerekes út 11.) lakos. Aki fizetni akarna a tippért tegye meg a 11184687-88000313-00000000 bankszámlaszámra.
kovacszoltan@devnullmail.org


_Wasp_

póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása

Grád András # 2009.06.19. 14:43

Kedves Kinga!

Ha saját magától még nem jött volna rá, ez KBS-sel egyetértve egy igen primitív csalás. Ha megadja a számlaszámát, (tökmindegy milyen ürüggyel, naponta kapok újabb hasonló emileket a legváltozatosabb ürügyekkel, írt már nekem Jasszer Arafat özvegye is) :-), másnapra leürítik, és 12 rendőr reggel 8-tól este 6-ig fogja bottal ütni az illetők nyomát. A trükk mindig igen hasonló, hirtelen nagy szükség lenne hatalmas összeg, általában súlyos dollár-százmilliók átutalására, és széles e földgolyón erre amúgy teljesen ismeretlenül erre pont Önt találták a legalkalmasabbanak és legmegbízhatóbbnak. Aki ennek bedől, kicsit megérdemli, hogy minden pénzét elveszítse! Üdv:


dr. Grád Andrásügyvéd - egyetemi tanár1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.06-30-280-1846www.kapcsolattartas.hu

Kovács_Béla_Sándor # 2009.06.19. 14:06

Az úgynevezett "ugandai emil" egy közismert és elég régi internetes csalási forma. Tulajdonképpen nagyon primitív is, meglepő módon mégis sokan felültek már neki. Magyarországon is.

monalisa1 # 2009.06.19. 13:47

Jön a menekültstátuszával és x hónapra "beteszik" egy menekülttábodba míg a sorsa felöl a bürokrácia dönt. És mindezek okán nem biztos hogy "szeretni" fog neki itt maradni...

Közben ha pechje van, az itteni ismerőse lenyúlja a pénzét a számláról...

Szóval bármi megesehet azzal a szerencsétlen - és bizonyára jobb sorsra érdemes menekülttel.

pazs # 2009.06.18. 15:42

Kinga_: ki van menekültstátuszban? Az utaló? És hol van helyileg most? Miért pont Mo-ra utal? És miért akar ide települni? Melyik ország állapította meg a menekültstátuszát?
Ezek nélkül nehéz válaszolni. Alapvetően nem tilos Mo-ra utalni, akié a számla, az majd felveszi a pénzt és átadja. Persze lehet, hogy a bank pénzmosással kapcsolatos bejelentésekért felelős munkatársa felfigyel a tranzakcióra.

monalisa1 # 2009.06.18. 15:17

Mi a garancia arra hogy a magyar állam befogadja őt?! Egyébként pedig ha a pénzéhez nem fér hozzá (...) akkor az utalást hogyan/miként eszközölheti mégis?...

Az esetleges érdekházasság engedélyezését nagyon meg szokták vizsgálni - bár nem írtad, hogy ez lenne a szándékotok...

Mert ha már "betette a lábát" Mo.-ra, ugródeszka az EU többi állama felé - akár.

Hasonló témát előzőekben elég kiveséztek már itt a fórumon., balra találod "a" keresőt.

Én csak ezt és ennyit.

"Lisa"
laikus hozzászóló

kinga_ # 2009.06.17. 17:32

Olyan felvetésem lenne, hogy van e annak vonzata, ha egy afrikai állampolgár szeretne Magyarországra települni, miután egy összeget átutalt egy másik fél magyar folyószámlájára, és felhasználni majd csak itt szeretné. Azt állítja, hogy a kinti politikai helyzet nem teszi lehetővé ott az összeg felvételét. Az összeget örökölte, de a pénzhez hozzájutni nem tud. Menekült státuszban van.
Köszönöm, akinek van ötlete!

Kovács_Béla_Sándor # 2009.06.02. 11:32

Ha bepereled, és mondjuk, meg is nyered a pert, akkor szerinted a kínaiak végre fogják hajtani a magyar bíróság ítéletét?
Inkább írd le a kárt, és vondd le a tanulságot.

padlos # 2009.06.02. 11:19

Nem tudom, hogy eleve jó helyre írok-e, de azért megpróbálom!
Volna egy olyan problémám, hogy Hong-Kong -ból rendeltem egy mobiltelefont, ami hibásan érkezett.
Értéke: £81.96 GBP (Angol font). Akkori árfolyamon közel 30.000,-HUF volt.
A telefont visszaküldtem a kitöltött RMA(Return Merchandise Authorization or Return Material Authorization) dokumentummal, regisztrált/tértivevényes küldeményként, garanciális ügyintézésre.(hivatalosan így kérte a külföldi eladó) Ez 2009.03.09.-én volt!
A Hong-Kong -i fél azt állította 4. hó 9.-én, hogy nem kapta meg, ezért tudakozványt indítottam a Magyar Postánál. Válaszként megkaptam a külföldi átvételi bizonylatok hivatalos másolatát kisérő okírattal, hogy már március 23.-án átvette! Tehát eleve hazudott nekem! Azóta hiába keresem, a levelekre nem válaszol.
Megkerestem már a honlapján a kapcsolat menün keresztűl, küldtem e-mailt és az eBay-en keresztűl is megpróbáltam, de nem reagál már majdnem 2 hónapja!
Simán jelentsem fel a rendőrségen? Fognak velem egyáltalán ott foglalkozni, vagy elhajtanak, hogy pereljem be?
Remélem valaki tud segíteni, hogy mit tehetek ez ügyben!
Köszönöm!

leylus # 2007.03.28. 21:06

Igen, mivel német állampolgár, és teljesen német. Csak én beszélek valamilyen szinten németül vele. Ami társalgáshoz lehet, hogy elegendő, de egy német jogi fórumhoz aligha. És mivel mondhatni ő az "apukám" és úgy is viselkedik velem, szeretnék neki segíteni, ha tudok. De nekem magyarul könnyebb lenne megértenem az ottani jogokat. Gondoltam az itteni emberek közül talán valaki tudja a német vagy eu-s szabályokat, s segít....

Kovács_Béla_Sándor # 2007.03.28. 16:58

Azt nem mondtad, hol dolgozott ez az ember. Mert ha Németországban, akkor a kérdést a Gesethforume oldalon lenne célszerű kérdezned.

leylus # 2007.03.28. 12:13

Sziasztok!

Lenne egy kérdésem, hátha tudtok rá válaszolni. Anyukám férje (anya sajnos már nem él) német állampolgár, s kb 1,5 évvel ezelőtt volt neki egy munkahelyi balesete, ami rajta kívülálló okból következett be. Konkrétan: a darun valami elszakadt, s egy 2-300kg-os tárgy a lábfejére esett. Szerencsére amputálni nem kellett, de a mai napig táppénzen van (azaz csak lenne) vele. Természetesen akkor minden jegyzőkönyvet felvettek, a cég is elismerte, hogy mi történt. Munkavédelmi előírások be voltak tartva, alkoholszonda:negatív.
Nos számomra már az is érdekes, hogy csak az első 3 hónapban kapott 100%-os táppénzt utána visszavették(átsorolták) a "rendes" betegek közé. Õ természetesen ezt elhiszi, azt mondja ez így törvény. Ennyire más lenne 2 ország törvénye?
A következő: tavaly(2006) decemberében kapott egy levelet a munkahelyétől, hogy felmondtak neki. Nem kell többé visszamennie dolgozni. Ellenben még mindig táppénzen van(lenne), mert a lába még mindig szinte használhatatlan. Egy évre rá, hogy történt a baleset, elhívták valamelyik nagy városba főorvosi felülvizsgálatra is, hogy tényleg beteg-e. Természetesen megállapították, hogy igen. (A legnagyobb csontszilánk ami a lábfejében egybe maradt kb 5mm-es volt, vagyis esélye sincs, hogy rendesen összeforrjon)
Jelenleg se munkahelye, se táppénze nincs, s munkanélküli segélyt sem biztos, hogy kap. Vagy, ha kap is nem tudja mennyit. Egy vagy talán másfél éve van vissza nyugdíjig.
Kérdésem az lenne, hogy tehet ilyent a munkahely/az állam jogilag, hogy egy táppénzen lévő, eredetileg munkahelyi balesetet szenvedett embert kirugnak? Csak azért, mert nem épül fel a lába?
S ezek után semmi pénzt nem kap, s esélye sincsen dolgozni/munkahelyet találni, mert szinte járni sem tud?(a koráról már nem is beszélek)
Segítségeteket előre is nagyon köszönöm, ha tudtok:

Üdv
leylus

Vadalma # 2007.03.28. 08:40

Taylor

visszatérve az eredeti kérdésedre:

Magyarországon úgy látom, úgy érzed, hogy pernyertes leszel. tehát ennek alapján itthoni ítéletet ellened végrehajtani nem fognak, mert nem lesz. ezt akkor ugorjuk.

a külföldi ítéletet itthon semmiképpen nem hajtják végre, mert ha jól értem, úgy tudod, hogy nincs kétoldalú megállapodás a végrehajtásról.

tehát a kérdés az továbbra is az gondolom, hogy ha hazamented a vagyonod, akkor arra kintről végrehajthatnak-e.

az az igazság, hogy én erre gyakorló jogászként az ország meg a kinti jog ismerete nélkül nem tudok Neked válaszolni (lehet, hogy pont VHi egyezmény nincs, de más egyezményben leszabályozták Magyarországgal).

azt javasolnám, hogy keresd föl a külügy konzuli szolgálatát itthon, vagy a kinti magyar nagykövetség konzulját, és nekik vezesd elő az ügyed. anélkül, hogy bármit tudnánk a konkrétumokról, nem fogunk tudni segíteni.

Taylor (törölt felhasználó) # 2007.03.28. 07:31

A hozzászólás a felhasználó kérésére törölve.

Taylor (törölt felhasználó) # 2007.03.27. 23:10

A hozzászólás a felhasználó kérésére törölve.

monalisa1 # 2007.03.25. 09:13

Ja, és nyitsz egy külön számlát valamelyik megbízható állam megbízható bankjában, a fő számládról előbb rendszerességgel ide utaltatsz, és majd arról az exnek.

Így a fő pénzed után hiába is kutakodnának...

monalisa1 # 2007.03.25. 09:09

Van egy kötelezettséged havonkénti x összegű valamilyen valuta fizetésére az ex feleséged fele, benne a gy.tartásdíj is.

Csekk helyett bankátulással nem megy? (A havi egyenlegben mindig szerepel hogy milyen pénz honna és hová.)

Kovács_Béla_Sándor # 2007.03.24. 21:54

Melyik állam fogja azt mondani, hogy ez a csekk nem az a csekk?

Nyilván az, amelyik szerint ennél többet kellene fizetned.

Taylor (törölt felhasználó) # 2007.03.24. 21:34

A hozzászólás a felhasználó kérésére törölve.

Kovács_Béla_Sándor # 2007.03.23. 12:57

Ez a kétszeri végrehajtás ez érdekes. Ez hogy is van? Miért lenne ilyen?

Egyszerű. Ha egy állam bírósága hoz egy ítéletet, akkor az az állam - ha módjában áll - azt végrehajtja. Nem feltétlenül fogja érdekelni, hogy ugyanabban az ügyben egy másik állam bírósága már hozott egy ítéletet, és azt végre is hajtották. Hiszen az az ítélet a számára - erre vonatkozó nemzetközi szerződés hiányában - nem is létezik.

Taylor (törölt felhasználó) # 2007.03.21. 22:14

A hozzászólás a felhasználó kérésére törölve.

Kovács_Béla_Sándor # 2007.03.21. 18:10

Kár. Így nem lehet megmondani, végrehajtják-e nálunk az ottani ítéletet. És vica versa.
Tegyük fel, hogy igazad van, és nem hajtjuk végre. Ettől az az állam, és minden másik, amellyel van erről egyezménye, még végrehajtja az ott szerzett jövedelmedre, ott található vagyontárgyaidra, számládra.

A kölcsönös elismerés hiánya miatt még az is előfordulhat, hogy a kinti ítéletet is végrehajtják meg az itthonit is.

Taylor (törölt felhasználó) # 2007.03.21. 13:57

A hozzászólás a felhasználó kérésére törölve.

Kovács_Béla_Sándor # 2007.03.21. 13:53

Kezdjük akkor az elején. Melyik az a külföldi ország?

Aztán - ha jól értem - van egy ott meghozott ítélet, amelyben köteleztek téged gyermek- és házastársi tartás megfizetésére.
És milyen ügyben indítottál te pert Magyarországon?