Jó estèt!
A t-mobilnál vásárolt telefonomat nem fizettem , kaptam egy 120 ezer forintos kötbèr számlát( 70 ezer ft-os telefon) amit rèszletre kèrtem ès megadták, havi 20 ezer forintal kell fizetnem már 3 havit be is fizettem. Minden hónap 10.-ig kell fizetnem , ha pár napot csúszok vele nem nagy baj? Köszönöm Előre is!
telefonszámla behajtás
Üdv!
Tanácsot szeretnék kérni.
2007 őszén, amikor még fiatal voltam, felelőtlen és bohó, na meg szinte ingyen dobálták az ember után az előfizetéses telefonokat, vettem egy T-Mobile-os készüléket, 2 éves hűségre, ahogy kell. Elég nagy számláim voltak, egy ideig fizettem is őket rendesen, majd sajnos fordult egyet az anyagi helyzetem, és nem tudtam tovább fizetni, fel is bontották a szerződésemet.
Évekig nem érkezett semmiféle megkeresés a szolgáltató részéről, tértivevényes levelet legalábbis nem kaptam, nem a bejelentett lakcímemen lakom, és édesanyám értesíteni szokott, ha kapok valami fontosnak látszó küldeményt.
Ez év elején viszont kaptam egy (nem tértis) levelet az Intrum Justitia követeléskezelőtől, hogy átkerült hozzájuk az ügyem, és fizessek be nekik cca 250 000 forintot.
Természetesen nem áll rendelkezésemre ekkora összeg, és mivel per pillanat munkanélküli vagyok, belátható időn belül még a részletfizetéssel is problémáim lennének. Nem vettem fel velük a kapcsolatot, mire bedobtak még egy levélkét, hogy 5 napon belül kijönnének hozzánk.
Érdekesség, hogy a tartozásom ellenére januárban ki tudtam hozni egy szintén előfizetéses telefont ugyanettől a szolgáltatótól. (De ezt már rendesen fizetem:))
Kérdésem: mire számíthatok? Beállíthatnak a végrehajtók a szüleimhez? Jobban járok, ha felveszem az Intrummal a kapcsolatot?
A válaszokat előre is köszönöm!
Üdv!
Segítségre lenne szükségem!
2011. márciusában naivan bevontam az előfizetésembe az akkori páromat a Telenornál. A szerződés az én nevemen volt, viszont a rá eső havi számlákat az ő címére postáztattuk. Egy ideig fizette szorgalmasan a számlákat. Azóta külön mentünk és 2011. decemberében kaptam egy levelet a szolgáltatótól, hogy a novemberi számla nincs befizetve, 2012 februárjában végképp megszüntették az előfizetésemet. A számlákat közben természetesen nem fizette továbbra sem. Ma kaptam a sokadik felszólítást a szolgáltató ügyvédjétől, miszerint a tartozásom cirka 280 e Ft. Nem áll módomban és szándékomban sem ekkora összeget más helyett kifizetni! A volt páromat azóta sem érem el. Nem hajlandó velem semmilyen formában felvenni a kapcsolatot. Már írtam az ügyvédnek is egy e-mailt - hasonló tartalommal - , de a reakciója még egy felszólítás volt!
A kérdésem az lenne, hogy mi a következménye, ha nem fizetem ki a tartozást, illetve: hogyan lehetne rávenni az ügyvédet, hogy ne tőlem követeljen, hanem attól, aki azt felhalmozta?
Előre is köszönöm mindenkinek a segítséget!
Kedves Katyus.
Sajnos én tapasztalatból írom .A fiamnak vettem én ugyan így telefont .Ugyan azt leírhatnám amit te leírtál.
Ha nem fizetsz végrehajtásra kerül az összeg mivel a te neveden van a telefon A kutyát nem érdekli hogy te azt kinek vetted .Te vagy a számlán lévő tulajdonosa ha jól értettem.Kérd meg részletekbe .A lényeg csinálj valamit mielőtt végrehajtásra kerül .Mert onnan nincs kiút,
/Hozzá nem értő./csak tapasztalat.
katyus0707
"A kérdésem az lenne, hogy mi a következménye, ha nem fizetem ki a tartozást, illetve: hogyan lehetne rávenni az ügyvédet, hogy ne tőlem követeljen, hanem attól, aki azt felhalmozta?"
Rávenni? He-he...
Következmény?
1.)Fizetési felszólítások, majd fmh, majd végrehajtás.
2.) Fizetési felszólítások, megegyezel a Telenorral, s fizetsz.
3.) Fizetési felszólítások, fmh, ellentmondasz, per, majd végrehajtás.
Van negyedik (ötödik, hatodik is), amikor a per során egyezel meg a Telenorral, mert addigra talán belátod, hogy így is, úgy is fizetni fogsz.
Ja, a volt kedvest meglepném húsvétra egy felszólítással, majd fmh-val.
Sziasztok érdeklődni szeretnék hogy 11 éve vettem fel a westel900-nál és a pannonál előfizetést amit nem fizettem azt még behajthatják rajtam?
Segítséget, véleményeket szeretnék kérni az esetemről:
Nagymamám 2006-ban elhalálozott, a házát két fia (egyikük az édesapám), örökölte meg. Édesapám időnként a házban szállt meg, a telefonvonalat használta (nevére nem íratta át, így az továbbra is az elhunyt nagymamám nevén van), számlákat tudomásunk szerint fizette. 2011-ben ő is elhunyt. Én, mint édesapám egyik örököse a ház 1/4-ének tulajdonosa lettem. A telefonvonalat úgy mondtam le, hogy az Invitelnek írtam egy levelet, amiben leírtam, hogy nagymamámé volt a vonal, de meghalt, utána édesapámé, ő is meghalt, mellékeltem a halotti bizonyítványokat, és kértem őket, hogy az én címemre küldjék válaszukat (mert a ház lakatlanná vált, és én 200 km-re lakom tőle). Ezek után az üres házba érkezett egy levél, amiben nagymamám "hozzátartozói" a megszólított, és kérik, hogy gondolja meg a telefonvonal lemondását, de ha nem, majd küldenek elszámoló számlát. Mintha a levelemet el sem olvasták volna. Mindegy, vártam az elszámolószámlát. Nem jött. Se a házba, nagyi nevére, se az én nevemre, megadott címemre. Tavaly februárban jött egy levél egy behajtó cégtől, felhívtam őket, elmondtam a történetet, kértek mailben halotti anyakönyvi kivonatot, megkapták, megköszönték, több levél nem jött. Most viszont - szintén a lakatlan házba - újabb behajtó cég fenyegetései érkeznek, fizessen a nagyi, mert különben bíróság. Ezt a behajtó céget már nem érdekli, hogy meghalt, hiába hívtam őket, tovább leveleznek a lakatlan házzal. Az Invitelnek újra megírtam a teljes történetet, méltányosságot is kértem az összeg törlésére, "kivizsgálás alatt" az ügy.
Mit lehet még tenni? Mi lehet a következménye, ha nem fizetek? Miért is fizetnék? Számlát a nevemre szólóan sosem láttam, sőt nem is leveleznek velem. Mi fog történni, ha a 2006-ban meghalt nagyi ellen elindul az eljárás?
Szép napot mindenkinek!
Meg kereset egy ügyintéző és kedvező tarifa csomagokat ajánlott!
Meg is rendeltem 3 db előfizetést és 3db nagy értékü telefont is kaptam részletre!
A cégemre vettem fel !A rendelés után be is csődöltem egy hónap alatt!
A baj csak ott van hogy fizetés képtelen vagyok !Tehát ez esetben mire számíthatok
és milyen büntetés várható!
Erre kérnék válaszokat! Előre is köszönöm!
Üdv jumu!
Még azt szeretném kérdezni hogy büncselekménynek minősül e ez az eset!
Attol függetlenül hogy nem tehettem róla hogy csődbe mentem, engem sem fizettek ki!
Üdvözlöm!
A segítségüket szeretném kérni. Mivel a személyiségi jogaimat nem nézte sem a szolgáltató, de még a behajtó cég sem ezért mindkettő nevét ide fogom írni név szerint.
A problémám a következő: 2009. július hónapban kötöttem egy előfizetői szerződést a Vodafonnál hűségnyilatkozat nélkül.
Sajnos a munkahelyem ami közalkalmazotti volt megszünt és nem tudtam a telefonszámlámat befizetni és ezért adós maradtam 68 000 Ft-tal.
2012. január hónapban felhívott ismeretlen számon az Intrum Justitia Zrt.-től szám nélkül egy nő aki azt kérdezte, hogy velem beszél-e telefonon és közölte, hogy hivatalos célból hív. Elkérte az édesanyám és a születési időpontomat. Legnagyobb meglepetésemre a feltöltő kártyás telefonomon hívott fel ami szintén Vodafonos és én az előfizetés megkötésekor még 2010-ben kértem a telefonos ügyfélszolgálatot , hogy titkósitsák a hívószámomat. Nem tudom megérteni, hogy az Intrum Justitia ezt milyen jogon használja fel kapcsolattartásra.
Csak megjegyjem, hogy 2012 január és február hónapban kb. 150 SMS-T küldtek ki és úgy tele volt a telefonmemóriája, hogy nem győztem az Intrum Justitiától kapott fenyegető SMSK-et kitörölni. A tegnapi napon 2013-08-09-én 13 óra 45 perckor szintén hívott egy nő a telefon tartozás ügyében és nem volt hajlandó arra választ adni, hogy hogyan és mi módon jutott hozzá a 70-es telefonszámomhoz.
A legnagyobb szemétség az, hogy nem hivatkoznak arra, hogy a személyes adataimat milyen jogszabály szerint kezelik és meddig. Amikor felhívnak szám nélkül akkor be sem mutatkoznak név szerint csak arra törekednek, hogy a pénz minél gyorsabban befollyon hozzájuk.
Álláspontom szerint ezzel "adatlopást és személyiségi jogot" sértenek.
A hölgytől én is elkértem a nevét és közöltem vele, hogy feljelentem a Vodafont is és a céget is amit képvisel mivel a legjobb tudomásom szerint szolgáltató csak és kizárólag magántelefonszámot az én személyes beleegyezésem és hozzájárulásom nélkül 2012. július 01-től továbbithat behajtó cég felé.
A tartozást mindenféleképpen kifogom fizetni, de egy biztos, hogy mindenféle jogi útat hajlandó vagyok végig vinni velük, hogy a telefonbeszélgetés kapcsán kapott megaláztató hangnemű beszélgetést triplán visszakapják!
Kérni szeretném jogban jártas személyek véleményét, hogy mit tegyek és hogyan járjak el a szolgáltatóval és a behajtó céggel szemben is.
A válaszokat a tibor.szatmari@freemail.hu e-mail címen várom
Köszönöm a segítségüket.
A személyiségi jogaidnak az árt leginkább, amikor az önérzeteskedéseddel kinevetteted magad.
Tibortius
A kért titkosítást bizonyára végrehajtották de mivel nem rendezed a tartozást, a behajtó cég előtt miért titkosítanának?!
Ezen kívül a 68e Ft-os tartozás már a többszörösére rúghat...
Az a személyiségi jog stb. hablaty a helyzetedben egyszerűen nevetséges.
"A tartozást mindenféleképpen kifogom fizetni"
Ugyan minek?
Jó eséllyel elévült a francba.
2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről 143. § (2) Az előfizetői szerződésekből eredő polgári jogi igények egy év alatt évülnek el,
Ugye nem tudjuk hogy a 2009 július hónapban köttetett szerződés és a 2012. január havi Justitia Zrt. megkeresésnek milyen előzménye volt, erről a posztoló nem írt semmit...
Majd elvitatkozgatnak egymás közt, minden esetre a behajtócégnek kell a követelés jogosságát- a nem elévültséget dokumentumokkal igazolni. A kérdezőnek meg azt, hogy ama 3 év alatt egyetlen tárgyi levelet sem kapott.
Szatmári Tibi, nem tudom, de nekem ez az állandó magántelefonszám meg a névtelen hívások, nem bemutatkozás nagyon gyanús... Azt sem tudod kivel beszéltél, nincs mire, kire hivatkozni, már pedig pont az ellenkezőjének kellene történnie... neveket kellene kapni, elérhetőségeket, de ez a sunyizás.... szerintem is hagyd a frászba, már tuti elévült a dolog, figyelj, Tibi, mondd ezt nekik, hogy: "Legjobb tudomásom szerint letelt az elévülési idő, van még valami?" És kész... majd megunják... akkor vedd komolyabban,ha jönnek a tértivevényes levelek. Az sms-ek, névtelen nők meg a magánszámok meg kit érdekelnek.... ennyi erővel akár én is hívogatnálak téged. Egyébként a szolgáltató miért adhatná ki egy cégnek, függetlenül attól, hogy behajtó? Engem egy ismerősöm zaklatott rejtett számról, végig tudtam, hogy ki az.. bementem a szolgáltatóba, hogy mit kell tennem, hogy megtudhassam hivatalosan, hogy ki is az.. erre azt mondta a szolgáltató, hogy azt csak akkor adhatják ki, ha feljelentést teszek és a rendőrség kéri a kiadást... szóval? történt feljelentés? Tibi, feljelentett téged valaki?
Sziasztok!
Tanácsot szeretnék kérni tőletek. 23 éves fiú vagyok és tavaj év vége felé volt még egy előfizetésem az invitelnél. Akkoriban elég sok magánjellegű problémám volt, elég zűrös volt az életem és nem foglalkoztam a telefonszámlával.
Ha jól emlékszem kb 30e ft körüli tartozást gyűjtöttem össze, illetve még volt egy év hűségidőm.
A mai napon kaptam egy telefonhívást a Crediforte Kft-től, legalábbis ezt mondta a nő a telefonba. Igazából nem nagyon tudtunk vele beszélni megkérdeztem miért keres. Azt mondta, hogy 151e ft elmaradás ügyében az invitel miatt ezt fizessem be, vagy ma bírósági eljárást indít.
Eléggé erőszakos volt, mert megkérdeztem, hogy mégis miért ő hív, miért nem tudom ezt az invitellel rendezni, erre megint mondta, hogy ha nem vagyok hajlandó fizetni már indítja is az eljárást.
Közben sms-ben küldött nekem egy számlaszámot, illetve egy "hívatkozási" számot, hogy erre kell utaljak pénzt. Kérdeztem, hogy valami hivatalos értesítés volt-e, vagy mi alapján, azt mondta, hogy persze küldtek levelet. Természetesen nem ajánlott levelet. Én azokat sem kaptam meg igazából, mert albérletben voltam ott és hát.. már nem vagyok ott...
Most azonban megadtam a bejelentett lakcímemet, hogy arra küldjenenek, ajánlott levelet... Illetve azt mondta, hogy 11-éig fizessek, mert bírósági ügy lesz belőle...
Magát a tartozást az invitel felé, még ha nem is egyösszegben, de megpróbálnám rendezni. Viszont 30e ft miatt nem szeretnék 150-et fizetni, és nem is tudnék rövid időn belül.
Írtam ma három levelet, még nem küldtem el.
Kettő az invitel-nek szól:
Az egyik tartalma, hogy nem járulok hozzá személyes adataim harmadik fél részére való átadásához, illetve, ha ezt megtették vonják vissza az adott féltől.
Másik levelem nekik, hogy a fennálló tartozásom szeretném részletekben teljesíteni, de kérek róla részletes tájékoztatást, hogy pontosan merre, meddig és micsoda.
A harmadik levél pedig ehhez a céghez, aki állítólag megkeresett telefonon, hogy nem járulok hozzá személyes adataim felhasználásához, hiszen nem szerződtem velük és kérem azok megsemmisítését rendszerükben, illetve feljegyzéseikben.
Ezeket még nem küldtem el, úgy terveztem, hogy tértivevényesen küldöm őket. Szerintetek? (Ha minden igaz év végén letelne az 1 év, szerintem ezért is lehetett ilyen erőszakos a telefonáló)
Használ, vagy ront a helyzetemen, ha elküldöm ezeket a leveleket?
Sziasztok!segitseget szeretnek kèrni.A hèten voltam a t-mobilnal es kiderult,hogy vègrehajtas alatt van egy tartozasom a csaszti es szunics irodanal.Ez a tarozas kb 5ève volt.Beszèltem veluk telefonon es mondtak hivjam a t-mobilt.Mit tudok most tenni az ügyben,hogy ez a dolog mãr elèvült.Birôsãg felè,hogy tudok fordulni.Mi lenne az első lèpès?segitsèget kõszõnöm
1. lépés:
A végrehajtónál bejelented, hogy álláspontod szerint a követelés elévült, és kéred a Vht. 41. § szerinti eljárás lefolytatását. Mivel az elévülés ténye a végrehajtási iratból is megállapítható, kéred az okirati bizonyítás mellőzését.
Ha a Vht. 41-re a végrehajtást kérő elismeri az elévülést, akkor a végrehajtás véget ér, és nincs további lépés.
2. lépés:
Ha a végrehajtást kérő nem ismeri el az elévülést, akkor végrehajtás megszüntetése iránti pert kell indítanod ellene.
3. lépés:
Megszüntetés iránti keresetet adsz be az elrendelő bíróságnál, aztán vagy megnyered a pert, vagy nem.
Az 1. lépés esetleg ott elakadhat, hogy a végrehajtási iratból nem állapítható meg az elévülés, mert az folyton megszakadt. Ebben az esetben a végrehajtás tovább folyik.
Apucikum!
De miből gondolod, hogy elévült?? Tudomásom szerint 1 éven belül ki kell küldeniük 1 fizetési felszólítást, amiben tájékoztatnak a követelésükről. Onnantól kezdve 5 évig bármikor követelhetik. Annak pedig nincs jelentősége, hogy te nem veszed át a levelet, ha igazolható módon, tértivel kiküldik. Még az sem nagyon számít , ha esetleg a régi címedre küldik (ha te azt adtad meg anno levelezési címnek), mert adatváltozás bejelentési kötelezettséged van, ha ezt nem teszed meg a szolgáltató felé, akkor még a kézbesítési vélelmet sem fogod tudni megdönteni.
A hírközlési törvény csak azt tartalmazza, hogy 1 éven belül követelnie kell, de azt teljesítik a kiküldött fizetési felszólítással, ahol tájékoztatnak a várható következményekről. Utána 5 éven belül bármikor elindíthatják a fizetési meghagyásos eljárást. Nagyon sok külföldön dolgozó magyar fog meglepődni, amikor egy sor jogerős végrehajtási eljárás lesz velük szemben.
A biztosítási szerződések kapcsán is rengeteg kellemetlen meglepetés lesz. Sajnos a Fidesz kormány által hozott paragrafusok a biztosítóknak kedveznek.
„Onnantól kezdve 5 évig bármikor követelhetik.”
1 évig. Ha valaminek az elévülési ideje egy év, akkor az mindig egy év marad. (Bár olvastam ezzel ellentétes állítást végrehajtótól is. Persze, ő is tévedett.)
2010ôta van naluk az ügyem vègrehajtãs alatt!Jõvõhêt csütõrtõkõn tudok bemenni hozzajuk!Kèrhetem tőlűk a vègrrhajtãs kivizsgãlãsãt?Ez nekem milyen kõltsègekkel jãr.Semmi papirom nincs tőlűk.vãlaszt kõszõnõm
Tisztelt KBS!
Szóval, ha mondjuk van valakinek egy 2012.05.05. fizetési határidős telefonszámlája és azóta nem indították el a jogi eljárást (pl. FMH), akkor az már elévült? Függetlenül attól, hogy kapott fizetési felszólítást az illető???
Mondjuk ezt találtam:
Az elektronikus hírközlésről szóló törvény szerint a telefonszámla vagy internet szolgáltatásból eredő tartozás a teljesítési határidőtől számított - regisztrált postai értesítés vagy fizetési meghagyás hiánya esetén továbbá a fizetési meghagyás és a végrehajtási lap kiállítása közt - egy év alatt évül el.
Magyarán kivételnek veszik a regisztrált postai értesítést, tehát ha kiküldik a levelet tértisen a megadott levelezési címedre, akkor ez az elévülési lehetőség nem lép életbe szerintem.
Ugyanúgy működik, ahogyan általában az elévülés, csak az elévülési idő rövidebb: 1 év. A felszólító levél megszakítja az elvülést, tehát újrakezdődik az egy év.
Ha azonban a tartozásról végrehajtható döntés van, akkor már csak végrehajtási cselekmény szakítja meg az elévülést.
Ok, szóval a lényeg, hogy ha évente kiküldtek neki igazolható módon egy felszólítást a megadott levelezési címére, utána FMH majd végrehajtás, akkor ez a követelés nem évült el sajna és fizethet mint a katonatiszt.
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02