„Van-e jogi lehetőség, a visszaadására”
Az nincs. De egy próbát megérhet, hogy az eladó megfelelően rugalmasan tudja-e kezelni a problémát. Hangsúlyozom, hogy nem köteles rá.
„Van-e jogi lehetőség, a visszaadására”
Az nincs. De egy próbát megérhet, hogy az eladó megfelelően rugalmasan tudja-e kezelni a problémát. Hangsúlyozom, hogy nem köteles rá.
„Mi van akkor, ha nem fizetem a résztelet, de felajánlom”
Ezt hívják szerződésszegésnek.
„Megyünk bíróságra. Mit fog mondani a bíróság?”
Azt, hogy szerződést szegtél, és elvesztetted a pert.
Kedves Felhasználók!
Az esetemben részben már találtam hasonló választ, részben nem, így inkább új kérdésként feltenném. 2009 végén kötöttem egy mobilnet szolgáltatást a pannonnal/telenorral. Állandó műszaki hiba miatt nem tudtam használni a szolgáltatást, a készüléket állandóan szervizbe hordtam, a végén bedühödtem, s nem fizettem be két számlát. Kijött a levél, hogy felmondták a szolgáltatást, kötbért kell fizetni, s kiadták az ügyet egy behajtó cégnek. Közben egy másik címre költöztem, amiről a behajtó cég is értesült. Leveleztünk egy darabig, elküldtem az összes szervizes papír másolatát, vitattam a kötbért, de a tartozást nem! A végén 2011. 02.16-án kértem egy helyszíni mérést is a telenortól -elküldtem a levél másolatát a behajtó cégnek-, mivel a szerződésben szerepelt garantált 512 KByte letöltési sebesség, amit nem ért el nálunk a szolgáltatás. Ez a mai napig nem történt meg.
Most jön az a rész, mihez segítséget kérek. 2011. szeptemberben visszaköltöztem a címre, ahol a szolgáltatást használtam. Elvileg a behajtó cég is tudta a változást, mivel 2012-ben küldött egy sima, egyszerű -nem ajánlott vagy tértivevényes- levelet, miszerint visszaadta az ügyet a telenornak. Ma keresett meg egy másik behajtó cég, miszerint nem hagyják elévülni az ügyemet, ha nem vagyok hajlandó fizetni, akkor bíróságra viszik az egészet. Említettem a telefonban, hogy a Hírközlési törvény alapján 2 év az elévülési idő, s az már régen letelt. Erre azt a választ adták, hogy 2013-ban küldtek egy tértivevényes levelet arra a címre, ahonnan elköltöztem, s azt átvették. Mivel 3 éve nem lakok ott, így fogalmam sincs, ki vette át a tértivevényes levelet. Azt mondták, hogy őket ez nem érdekli. Mondtam, hogy küldjék el a tértivevény másolatát, mivel ha az én nevem szerepel rajta, akkor okirat hamisítás miatt azonnal rendőri feljelentést teszek. Legalábbis remélem, hogy ez az a kategória -más írja alá a nevemet-. Azzal búcsúzott a behajtó cég munkatársa, hogy küldik a levelet, s mennek a bíróságra. A kérdésem a következő: Szerintem az ügy elévült. Amennyiben valaki tényleg átvette a nevemben a levelet, s a behajtó cég a bíróságra megy, akkor mivel védekezhetek? Tegyek rendőrségi feljelentést? Megakasztja ez az egész az elévülést, vagy sem? Ha viszont az átvevő a saját nevét használta, akkor megszakadt az elévülés, vagy sem?
Előre is köszönöm a segítséget!
Annyiban kell javitanom magam, hogy 128 kbit a garantált sebesség, rosszul emlékeztem. De a lényegen ez nem változtat. Ez a rossz helyre küldött levél, ha létezik, megakasztja az elévülést, vagy sem? Várjak bírósági értesítésre? Menjek be személyesen elkérni a tertivevény másolatát? Ilyen helyzetben még nem voltam...
Előre is köszönöm a válaszokat!
Egy év az elévülési idő.
Köszönöm a választ!
Pontos dátumokat írtam. Elképzelhető, hogy csak meg akart téveszteni,hogy fizessek? Mert ahogy kicsit olvasgattam, azt találtam, hogy a befizetett tartozást-hiába évült el a követelés-, nem kell visszafizetni. Mást így nem tudok gondolni, miért fenyegetőzött bírósággal és behajtóval.
Üdvözletem !
Tanácsot szeretnék kérni az esetemmel kapcsolatban. Mobil internet előfizetést nem fizettem végig 2009-ben.A telenor rám terhelte a teljes összegét a szerződés idő elötti megszüntetése miatt.Ez 56e ft volt,amihez még 2012 januári felszólító levél szerint hozzájött kb 20e ft. Ezt jan 25-én befizettem.(2012-ben !) 2012 dec. 12-vel jött a levél a bírósági végrehajtótól,hogy fizessem be a 76e ft-ot. Felhívtam őket,és utasításúkra e-mail-ben elküldtem a befizetési bizonylatot a részükre.Egy hónap múlva érdeklődtem a végrehajtónál,azt mondták,továbbították a telenornak a bizonylat másolatát.A következő levél szintén a bírósági behajtótól jött 2014 szeptemberében újra felszólítottak a fizetésre. Személyesen bementem hozzájuk. Kiderűlt,hogy elnézték a befizetés dátumát 2013januárnak nézték.Felhívták a telenort,akik elismerték a befizetés tényét.de szerintük a hiányzó azonosító miatt (a nevemet tudták ,hiszen a saját bankszámlámról utaltam),a pénz a "levegőben lógott" náluk. (2012 jan.25-től minimum dec 12-ig,kb 11 hónapon keresztűl !! ) Most követelik rajtam a végrehajtás költségeit,egy olyan összegről ami időben be lett fizetve.Kérdésem lenne,hogy mennyire jogszerű ez,ill. milyen htósághoz fordulhatok,(pl. fogyasztóvédelem? ) ? Köszönöm a segítséget .
Ha úgy fizetted meg a tartozásodat, hogy a szolgáltató elégtelen közlemény miatt nem tudta azonosítani a befizetést, akkor az a te mulasztásod. És szintén mulasztottál, amikor a fizetési meghagyásnak nem mondtál ellent.
Most ugyan sikerült azonosítani és elismerni az akkori befizetést, de először indokolatlan fmh-költséget okoztál nekik a hanyagságoddal, másodszor indokolatlan végrehajtási költséget okoztál nekik a azzal, hogy hagytad a fizetési meghagyást jogerőre futni. Úgyhogy jogosan követelik rajtad azt a költséget, amit ezekkel okoztál nekik. Ezzel nem fordulhatsz sehová, legfeljebb végrehajtás megszüntetése iránti pert indíthatsz a Telenor ellen, de valószínűleg ott is azt ítélnék, hogy az fmh- és a vh-költség a te sarad, és fizesd meg. A fogyasztóvédelemnek aligha van beleszólása már ítélt dolgokba.
Tisztelt Szakértők!
Érdeklődni szeretnék, hogy a telefonszámla tartozás mennyivel lesz több, ha behajtó céghez kerül? Konkrétan 11 ezer Ft-os tartozásra 4000 Ft-nál többet vagy kevesebbet számolnak-e rá?
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02
Mi és cookie-kat és egyéb nyomkövetési technológiákat használunk, hogy javítsuk az Ön élményét weboldalunkon. Személyre szabott hirdetések és tartalom, reklámozás és tartalommérés, közönségkutatás és szolgáltatásfejlesztés céljából tárolhatunk és/vagy hozzáférhetünk információkhoz egy eszközön, és feldolgozhatunk személyes adatokat, például az Ön IP-címét és böngészési adatait. Ezenkívül felhasználhatjuk a pontos földrajzi helymeghatározási adatokat és az eszközök beolvasásával történő azonosítást.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
COOKIE_SUPPORT | 1 year | Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket. |
JSESSIONID | JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak. | |
PHPSESSID | Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik. | |
SERVERID | Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is. | |
viewed_cookie_policy | 1 year | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
Gdyn | 1 year 1 month | Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják. |
GUEST_LANGUAGE_ID | 1 year | Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_ga | 2 years | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához. |
_gat_UA-112481-1 | 1 minute | Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken. |
_gid | 1 day | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában. |
UID | 2 years | No description available. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3session | 2 days | Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják. |
fr | 3 months | A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek. |
Gtest | 1 year 1 month | Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában. |
i | 1 year | Nincs információ. |
IDE | 1 year 24 days | A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg. |
mc | 1 year 1 month | Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal. |
test_cookie | 15 minutes | Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat. |
VISITOR_INFO1_LIVE | 5 months 27 days | Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál. |
YSC | session | Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3test | 2 years | No description available. |
_ia_uid | 5 months 27 days | No description |
_ia_version | 5 months 27 days | No description |
CONSENT | 16 years 6 months | No description |
INX_CHECKER2 | 16 years 6 months | No description available. |
legacy-psid | No description available. | |
nxdigitolvasosession | No description | |
psid | session | Nincs elérhető információ. |
yt-remote-connected-devices | never | No description available. |
yt-remote-device-id | never | No description available. |