Mit tehetek?


solikukac # 2021.10.23. 15:21

Tisztelt Mindenki!

Egy kis segítségre lenne szükségem, mert nem tudom, hogy ilyen esetben mit tehetek.
Augusztus első napjaiban klíma berendezést szereltettem fel egy vállalkozóval a nagy hőség miatt. A munka rendben elvégzésre került, bár voltak kivetni valók azzal kapcsolatba is, de úgy hagyták el aznap a lakásomat a keletkezett hulladékkal együtt, hogy tudtuk használni a berendezést. Sajnos a kültéri egység hibásnak bizonyult, ugyanis kopogó hangot ad ki, amikor magas teljesítményen használjuk. Ezt azonnal észrevette a vállalkozó is, de orvosolni nem tudták a problémát a helyszínen. A munka teljes egészében kifizetésre került, a vállalkozó pedig írásos formában vállalta, 2 tanú hitelesítése mellett, hogy legkésőbb augusztus 31-ig kicseréli a kültéri egységet. Ez azóta sem történt meg. Többszöri megkeresésemre annyit reagált, hogy hiány van a termékből, ezért várja a szolgáltató válaszát. A klímaberendezés gyártójával felvettem már többször a kapcsolatot, akik igazolták a hiányt, de olyan tájékoztatást adtak, hogy volt ilyen megkeresés egy partner részéről, akinek azonnal küldtek egy egységet a garanciális csere miatt.
A vállalkozó megkeresett telefonon és arra volt csak kíváncsi, hogy továbbra is adja e a kopogó hangot. Kicsit megijedtem, mert már nincs olyan gyakori használatban, hogy mi van ha már nem produkálja a problémát, nem fogják kicserélni?
Szerencsére ez nem így volt, továbbra is kopogott. A telefonban megemlítettem neki, hogy akkor is igényt tartanék a cserére, ha nem produkálná a hangot, mert akkor elismerték ők is, hogy problémás az egység.
A munkadíj 80 ezer forint volt, ami után nekünk kellett feltakarítani, mert egy nem működő porszívó miatt nem volt lehetőségük ezeket megcsinálni.
Lassan 2 hónapja, hogy letelt a határidő, de az utolsó megkeresés a vállalkozótól október 6-án volt a következő képpen: \"Szia, várom, hogy a midea küldje a csere kültérit, amint itt van viszem és cseréljük. köszi a türelmet\".
A klímagyártótól okt. 12-én kaptam választ, hogy az ilyen jellegű partneri jelzésre már küldtek csere egységet.
Lehetséges ilyen esetben valamilyen fellépés? Érdemes ilyet tenni? Megvan az általa aláírt elismervény, amivel vállalta augusztus 31-ig a csere legkésőbbi elvégzését. Nem az a problémám, hogy nem határidőre csinálta meg, hanem hogy már 2 hónapja tart ez és semmilyen megkeresés nem érkezik az ő részéről, ha én nem keresem.

Köszönöm előre is a válaszokat.

Santa Laszlone # 2021.11.13. 19:32

Segítséget kérek..Nem régen vettem egy magánházat.A szomszéd telek elhagyatott gondotatlan..sok gondot okoz mivel talán még patkány is van mert tele van minden szeméttel amiket mások zsákszámra bedobáltak .Sajnos a házam fala alá nőtt 3 fa ami a tetőt megnyomta..ki fogja megjavítani ki a felelős..állítólag sok tartozást hátra hagyva lett öngyilkos a régi tulaj aki elmondások szerint Román volt..Ki tud nekem segíteni mert az Önkormányzat nem tud..köszönöm ha segíteni tudna valaki

drbjozsef # 2021.11.13. 21:00

Santa Laszlone,

Elsőre azt javasolnám, kérjen ki egy tulajdoni lapot a szomszéd ingatlanról (ügyfélkapuval ingyenesen is letölthető online).

Santa Laszlone # 2021.11.14. 13:37

Szép napot..Sánta Lászlóné vagyok..Megnéztem a tulajdoni lapot amit tetszett tanácsolni..de bincs rajta bejegyezve senki..most így nagy kérdés hogy mi a teendőm ezek után vajon..köszönöm ha lenne valami tipp..

Kovács_Béla_Sándor # 2021.11.14. 14:03

Ne tessék már viccelődni! Olyan nincs, hogy a nyilvántartás szerint egy ingatlannak nincs tulajdonosa.

drbjozsef # 2021.11.14. 16:18

Santa Laszlone,

Ha ez így sikerült, akkor inkább azt tanácsolnám, hogy inkább élőben keressen a környéken valahol egy ügyvédet. Nem lesz olcsó, de lehet, hogy ő érteni fogja, mi a probléma.

Santa Laszlone # 2021.11.14. 17:02

Ez pedig komoly..Ismét megnéztem de sajnos azt írja hogy ezen a címen ingatlan nem található..most mit tudok tenni..

Santa Laszlone # 2021.11.14. 17:08

Nagyon szépen köszönöm a segítségét..további szép estét kívánok..

Kovács_Béla_Sándor # 2021.11.14. 19:18

ezen a címen ingatlan nem található.
Az nem azt jelenti, hogy nincs tulajdonosa, hanem azt, hogy meg sem tetszett találni az ingatlant. (A telekkönyv szerint nincs utca, házszámozva; megváltozott az utcanév, de a telekkönyvben még a régi van; nem tetszett eltalálni az utca írásmódját - betűhíven kell, ha pl. a telekkönyben Petőfi Sándor van, akkor hiába ír Petőfit és vica versa - stb.)

A saját telkének a helyrajzi számát csak tudja? Azt írja be ide, és mondja meg, hogy a keresett szomszéd házszáma kettővel kisebb vagy kettővel nagyobb az önénél.

Szomorú örökös # 2021.11.14. 19:20

KBS

A digitális térkép letöltése már nem lenne ingyenes, de minimális pénz és ott már minden környékbeli helyrajzi szám jól látható.

Kovács_Béla_Sándor # 2021.11.14. 19:35

Nekem mondod? :)