BH, EBH magyarázat

Dödölle1, Kovács_Béla_Sándor: Köszönöm szépen az eddigi segítséget, de még mindig nem értem, hogy találhatok rá arra, hogy az egyes BH-kat milyen számon hozta a bíróság (ha pld. van ez a BH 2005. 252., akkor hogy tudhatom meg, hogy milyen bíróság, milyen szám alatt hozta?).

Ha jól értem, a Complex jogtárt csak fizetett regisztráció után használhatom? Próbáltam a Complex "Webjogtárt", de ott csak törvények és OGY határozatok találhatók. Amikor Magyarországon voltam, a PPKE könyvtárában tudtam használni a Complex jogtárt jogszabályok keresésére, az valami "DVD" jogtár volt, ha jól emlékszem.

Próbáltam a http://www.birosag.hu/engine.aspx?… -on keresni, nem sikerült.

Ha a google keresésbe beírom ezt: "Pfv. II. 20.140/2003", nem talál semmit, és a lb.hu oldalon sem nem tudtam kikeresni. Nem tudom, mit csinálok rosszul.

Elnézést kérek, ha banális kérdéseim vannak, igazán nem értek hozzá.

http://www.birosag.hu/engine.aspx?…

Az interneten az LB honlapján lehet keresni a közzétett határozatok között: http://www.lb.hu/

Megtalálható: Complex Jogtár, Complex határozatok, törvénykezés; Döntések tára, BH2005. 252 szám alatt

Magát a döntést a Legf. Bír. a Pfv. II. 20.140/2003. számon hozta.

Íme a kért eseti döntés:

BH2005. 252

A házastárs törvényes öröklésből való kiesése együttes feltételeinek - annak, hogy a házastársak között az életközösség nem állott fenn, és az eset körülményeiből nyilvánvaló, hogy az életközösség visszaállítására nem volt kilátás - az öröklés megnyílásakor, objektíve kell fennállniuk. Mindkét feltételt annak kell bizonyítania, aki a házastárs kiesése folytán maga örököl, illetőleg tehertől mentesül (1959. évi IV. törvény 601. §).

A felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy az alperes az örökhagyó után kiesett az öröklésből, mert az öröklés megnyílásakor a házastársak között az életközösség nem állott fenn, s annak visszaállítására sem volt remény.
Az alperes érdemi ellenkérelme a kereset elutasítására irányult.
Az elsőfokú bíróság az ítéletével - a felperes keresetének helyt adván - megállapította, hogy a 2000. november 26. napján elhunyt L. A. utáni öröklésből az örökhagyó házastársa, az alperes kiesett.
Az elsőfokú ítélet ellen az alperes fellebbezéssel élt.
A másodfokú bíróság az ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta azzal a kiegészítéssel, hogy az elsőfokú bíróság útján megkereste az illetékes földhivatalt a b.-i ingatlanra nézve az alperes javára bejegyzett özvegyi haszonélvezeti jog törlése végett.
A jogerős ítélet tényként állapította meg, hogy a 2000. november 26. napján elhunyt L. A. örökhagyónak a felperes a volt első házasságából született leánya, az alperes pedig a házastársa.
Az örökhagyó hagyatékát: a b.-i lakásingatlant - amelyet az örökhagyó 1999 nyarán vásárolt meg az L. J. nevű testvérének a holtig tartó haszonélvezeti jogával terhelten - a közjegyző hagyatékátadó végzésével törvényes lemenőági öröklés jogcímén a felperesnek adta át, az alperes, mint túlélő házastárs özvegyi haszonélvezeti jogával terhelten.
Az alperes és az örökhagyó 1988. évben élettársi kapcsolatot létesítettek, majd 1992. január 17-én egymással házasságot kötöttek. Az élettársi kapcsolat kezdetekor az alperes önálló vállalati lakásingatlannal rendelkezett, amelyet utóbb - a saját holtig tartó haszonélvezeti jogával terhelten - fia részére megvásárolt. A volt élettársak az együttélésüket - ennek ellenére - az örökhagyó szüleinek a lakásában kezdték meg, ahová az alperes be is jelentkezett, 1989 karácsonya előtt azonban a gyermekével együtt a haszonélvezetében lévő lakásba költözött vissza. A férjével való kapcsolatát azonban nem szakította meg, vele ritkán ugyan de rendszeresen találkozott és az sem zárható ki, hogy alkalomszerűen az ő lakásában is aludt. A hagyaték tárgyát képező ingatlan 1999. évben történt örökhagyó általi megvételét megelőzően a volt házastársak életközössége végleg megszakadt és az alperes az örökhagyó szüleinek az ingatlanából el is költözött, ezért az örökhagyó kiköltözésében már nem az alperes, hanem az örökhagyó testvére és annak házastársa segédkezett, az alperes pedig a hagyaték tárgyát képező lakásba már be sem költözött, és oda be sem jelentkezett.
Az örökhagyó egy időben az alperessel közös munkahelyen dolgozott, majd munkanélkülivé vált, de munkanélküli ellátásban részesült. A hagyaték tárgyát képező lakásban az örökhagyó egyedül élt, italozó életmódot folytatott, ezért gyakran megfordult a helyi vendéglőben. A lakás rezsi költségét - noha voltak elmaradásai is - maga viselte, mosott és időnként főzött is magára, előfordult, hogy hideget evett, és az is, hogy alkalmi munka fejében ebédet kapott.
A volt házasfelek közötti kapcsolat ennek ellenére sem szakadt meg véglegesen, mert az alperes időnként meglátogatta az örökhagyót, hétvégeken pedig alkalomszerűen főtt ételt vitt neki, hét közben viszont saját magára sem főzött. Az alperes, a saját előadása szerint szinte mindig dolgozott, sőt a munkája mellett alkalmi munkákat is vállalt, pihenni pedig az örökhagyó lakásában nem, hanem csak a sajátjában tudott, mert az örökhagyó rendszeresen tévézett és ivott.
Az örökhagyó a halálát megelőzően úgy került kórházba, hogy 2-3 napig nem adott életjelet magáról, amelyre a szomszédai felfigyeltek, ezért a nyitott lakásába bementek, intézkedtek a kórházba szállításáról, majd mindezekről nem az alperest, hanem az örökhagyó testvérét értesítették.
Az így megállapított tényállás alapján a perben eljárt bíróságok arra az álláspontra jutottak, hogy az örökhagyó elhalálozásának időpontjában a volt házasfelek között bensőséges, - a nemi életre is kiterjedő - érzelmi viszony, gazdasági közösség és együttlakás nem állott fenn, és annak visszaállítására objektíve nem is volt remény.
Az alperes ugyanis már 1989-ben új életre rendezkedett be akkor, amikor visszaköltözött a saját lakásába, rendszeresen ott pihente ki magát és közben ellátta az egyetemi tanulmányokat folytató fiát, az életközösséget pedig az örökhagyó italozó magatartása miatt nem is kívánta helyreállítani.
A volt házasfelek életközössége végleg megszakadt akkor, amikor az örökhagyó szüleinek a lakásából kiköltöztek, hiszen ezt követően olyan közös lakással, ahol folyamatosan együtt éltek, együtt gazdálkodtak és közös háztartást vezettek volna, nem rendelkeztek, hanem mindketten különálló életvitelre rendezkedtek be. Kapcsolatukból tehát a házassági életközösség fennállását igazoló lényeges és fontos elemek hiányoztak.
Nem tulajdonított jelentőséget a jogerős ítélet annak, hogy a per adatai szerint a volt házasfelek 1998 decemberében egyetemleges adóstársakként 50 000 forint OTP-kölcsönt vettek igénybe, az alperes anyagilag többször is kisegítette az örökhagyót, a halála után pedig kifizette az örökhagyó tartozásait, részt vett az örökhagyó eltemettetésében és hozzájárult a temetési költségek viseléséhez is, és annak sem, hogy a saját újság-előfizetését az örökhagyó lakáscímére rendelte meg. A volt házastársaknak ugyanis külön folyószámlájuk volt, az örökhagyó tartozásainak kifizetése hagyatéki hitelezői igényt alapoz meg, az örökhagyó eltemettetésében való részvétele a hozzátartozók közös megállapodásán alapult, az újság előfizetésére vonatkozó okirati bizonyítékok pedig 1998. évre és 1999. év elejére vonatkoznak, amikor a volt házastársak még az örökhagyó szüleinek a lakásában laktak.
Az OTP-vel kötött kölcsönszerződés ugyanakkor mindössze azt igazolja, hogy az alperes és különélő házastársa kölcsönt vettek fel, nem állapítható meg viszont az okirat tartalmából az, hogy a hitel felvételére milyen céllal és milyen felhasználási szándékkal került sor. Abból azonban, hogy a törlesztőrészleteket az alperes egyedül fizette vissza, arra lehet következtetni, hogy a hitel felvételére nem közös, hanem az alperes egyéni céljainak megvalósítása érdekében, az alperes általi felhasználás szándékával került sor.
A jogerős ítélet ellen az alperes felülvizsgálati kérelemmel élt annak hatályon kívül helyezése és a felperes keresetének elutasítása, valamint a földhivatalnak a perbeli ingatlanra vonatkozó özvegyi haszonélvezeti joga visszajegyzésének az érdekében történő megkeresése iránt. A felülvizsgálati kérelmének részletesen kifejtett indokai szerint a jogerős ítélet az ügy érdemére kihatóan jogszabálysértő, és a házassági életközösség megszakadása, valamint az életközösség visszaállításának kilátástalansága tekintetében olyan elvi jelentőségű jogkérdéseket dönt el, amelyekben a Legfelsőbb Bíróság a határozatainak hivatalos gyűjteményében közzétett módon még nem határozott.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálatot az 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 270. §-a (2) bekezdésének ba) pontja alapján elrendelte, mert az ügyben - a joggyakorlat egysége, illetve továbbfejlesztése céljából egyaránt fontos - elvi jelentőségű jogkérdésként merült fel annak a mikénti elbírálása, hogy a túlélő házastárs öröklésből való kiesése együttes törvényi feltételeinek a fennállását miként kell megítélni, és az említett jogkérdésben a Legfelsőbb Bíróság a határozatainak hivatalos gyűjteményében közzétett módon még nem határozott.
A felülvizsgálati kérelem alaptalan.
A felülvizsgálati kérelem érdemi elbírálása során a Legfelsőbb Bíróság abból indult ki, hogy az 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 601. §-ának (1) bekezdése szerint törvény alapján nem örökölhet az örökhagyó házastársa, ha az öröklés megnyílásakor a házastársak között életközösség nem állott fenn, és az eset körülményeiből nyilvánvaló, hogy az életközösség visszaállítására nem volt kilátás.
Az idézett törvényhely nyelvtani értelmezéséből következik egyrészt az, hogy a házastárs törvényes öröklésből való kiesése megállapításának két együttes (konjunktív) feltétele van:

• az életközösség megszakadása és
• az a helyzet, ami az életközösség visszaállításának kilátástalanságát bizonyítja, azzal, hogy mindkét feltételnek az öröklés megnyílása, tehát az örökhagyó halála időpontjában kell fennállnia, továbbá, hogy mindkét feltétel fennállását annak kell bizonyítania, aki a házastárs kisesésére hivatkozik.

A Legfelsőbb Bíróság több eseti döntésében is rámutatott már arra, hogy a házasságról, a családról és a gyámságról szóló - többször módosított - 1952. évi IV. törvény (a továbbiakban: Csjt.) Első részének a házasságra vonatkozó rendelkezéseiből az következik, hogy a házasság valódi tartalmát a házastársak együttélése, a köztük lévő érzelmi és gazdasági közösség adja, ezért a Csjt. 27. §-ának (1) bekezdése szerint a házastársak között vagyonközösség csak a házassági életközösség idejére keletkezik, a házasság felbontására pedig - a Csjt. 18. §-ának (1) és (2) bekezdéseiben foglaltakból következően - csak akkor kerülhet sor, ha az a valós tartalmi elemeket nélkülöző, csupán formális jogi kötelékké vált.
Mindezek polgári jogi következményeit vonják le a Polgári Törvénykönyv öröklési szabályai azáltal, hogy a házastársak közötti öröklést is a ténylegesen - nem csak a jogi formaként - fennálló házassághoz, tehát a házassági életközösséghez, az érzelmi és gazdasági közösség meglétéhez vagy ennek reális lehetőségéhez fűzi (LB Pf. II. 20.307/1986., BH1987. 18., PJD XI. 231.).

1. Az életközösség hiánya, a házastárs kiesésének első feltétele objektív jellegű: közömbös az, hogy az életközösség megszakadásának mi volt az oka, az melyik házastárs magatartására visszavezethető okból következett be, ki volt a „vétkes”, hiszen az örökhagyó után a „vétlen” házastárs sem örökölhet. Nem szükséges vizsgálni viszont tehát azt, hogy az életközösség megszakadása melyik fél felróható magatartására vezethető vissza, hanem elegendő az említett objektív tény fennállásának a bizonyítása.
Az életközösség megszakadása tényének az öröklés megnyíltakori fennállása esetén ugyanakkor elvileg közömbös a különélés időtartama is, más kérdés viszont az, hogy a különélés hosszabb vagy rövidebb időtartama erősíti vagy gyengíti az életközösség visszaállításának kilátástalanságát, ezért azt - a 2. pontban kifejtendők szerint - a kiesés második feltétele körében figyelembe kell venni.
A házassági életközösség fogalmát a Csjt. nem határozza meg, maga a kifejezés pedig csupán arra utal, hogy a házastársak közösségben élnek együtt. A jogirodalom és az ítélkezési gyakorlat álláspontja megegyezik abban, hogy a házassági életközösség lélektani, erkölcsi és vagyoni összetevőkből áll, annak rendszerinti tartalmi elemei: a közös háztartás (együttlakás), a közös gazdálkodás és a bensőséges személyes viszony (érzelmi, lelki közösség, szellemi, kulturális kapcsolat, rendszeres nemi élet) a házastársak között. (LB Pf. II. 20.847/1981.). A közös lakás a felek tényleges együttlakását, életvitelszerű közös életét (együttes étkezés, pihenés, háztartásvezetés stb.) jelenti. A közös gazdálkodás a házastársak által együttesen kitűzött célok érdekében való közös vagyoni együttműködés. A belső személyes viszony elemei külső tényekből nehezebben ítélhetők meg, azokra rendszerint csak következtetni lehet. Ezeknek a tényezőknek az együttes értékelése alapján lehet általában az életközösség fennállását megállapítani. (LB. P. törv. II. 20.399/1986., BH1988. 358., PJD XI. 276.).
A házassági életközösség tartalmának tehát külső és belső megnyilvánulási elemei egyaránt vannak, a bírói gyakorlat azonban az életközösség létrejöttének és fennállásának megállapításához az említett elemek együttes fennállását nem követeli meg, elismeri azt, hogy azok közül egyik vagy másik hiányozhat, illetőleg az általánostól eltérően jelentkezhet. Jelentőséget tulajdonít viszont az ítélkezési gyakorlat a házassági életközösség létesítése, fenntartása és megszakítása szempontjából az olyan tudati és akarati mozzanatoknak, mint a házastársi összetartozás, „együvé tartozás érzése, szolidaritás és a házastársi kapcsolat fenntartására vagy annak megszakítására, felszámolására irányuló szándék. ”
Az adott esetben a volt házastársak közötti házassági életközösség öröklés megnyíltakori fennállásának hiánya tekintetében a jogerős ítélet a peres felek egymással ellentétes előadásának, a kihallgatott tanúk vallomásának, valamint a becsatolt okirati bizonyítékok adatainak az egymással való egybevetése, azok okszerű, logikai ellentmondásoktól mentes, és a Pp. 206. §-ának (1) bekezdésében foglalt elveknek is megfelelően történt értékelése alapján, megalapozottan állapította meg a tényállást.
Iratellenesen hivatkozik ugyanis az alperes a felülvizsgálati kérelmében arra, hogy a jogerős ítélet ténymegállapítása szerint a volt házastársak házassági életközössége már az 1972. január 17-én történt házasságkötésüket megelőzően, 1989 karácsonya előtt végleg megszakadt volna, hiszen a másodfokú ítélet - az elsőfokú ítéletnek az ezzel összefüggő téves megfogalmazásait és nyilvánvaló elírásait korrigálva - azt tartalmazza, hogy az alperesnek az örökhagyóval fennálló házassági életközössége végleges jelleggel az alperes szüleinek a házából való kiköltözésük időpontjában, tehát 1999 nyarán szakadt meg és az öröklés megnyíltának 2000. november 26-ai időpontjáig többé már nem is állott helyre.
Tény ugyan, hogy a volt házasfelek külön - külön lakásba való költözése nem párosult a kapcsolatuk teljes felszámolásával, a kapcsolatukból azonban - a fentebb részletezetett, és a jogerős ítélet által helyesen kiemelt körülmények hiánya miatt - az említett időszakban a házassági életközösség valamennyi fogalmi eleme egyaránt hiányzott. Önmagában az örökhagyónak az alperes általi alkalomszerű meglátogatása, természetbeni és anyagi támogatása, majd a kórházba kerülését követő rendszeres látogatása és az örökhagyó halálakori jelenléte ugyanis sem együttélésnek, sem pedig érzelmi és gazdasági közösségnek nem tekinthető még akkor sem, ha az életközösség tartalmi elemeinek a hiánya az örökhagyó alkoholizáló életvitelére vezethető vissza.
Alaptalanul érvel az alperes ezzel szemben azzal, hogy a „modern szociológia ma már külön társadalmi csoportként definiálja az önálló lakásukat megtartó, de stabil kapcsolatban élő párokat (ún. lat-csoport, „living apart together”). A házassági életközösség ugyanis nem szociológiai, hanem családjogi, a túlélő házastárs törvényes öröklése pedig polgári jogi (öröklési jogi) kategória, a Ptk. törvényes öröklés rendjére vonatkozó szabályai viszont nemhogy az alperes által hivatkozott „külön társadalmi csoportnak minősülő párok”, hanem az egymással „házasságkötés nélkül közös háztartásban, érzelmi és gazdasági közösségben együtt élő” élettársak (Ptk. 685/A. §) egymás utáni törvényes öröklési jogát sem biztosítják.
Hasonlóképpen nincs jogi jelentősége a házassági életközösség öröklés megnyíltakori fennállásának hiánya szempontjából annak sem, hogy az örökhagyóval való együttlakás, közös háztartás, a nemi életre is kiterjedő érzelmi és gazdasági közösség fenntartása az örökhagyó alkoholizáló életvitele miatt vált lehetetlenné. A túlélő házastárs törvényen alapuló öröklési jogát ugyanis a Ptk. - a fentebb kifejtettek szerint - a házasság megromlásában vétlen házastárs számára is csak akkor biztosítja, ha a vétkes házastársával való érzelmi és gazdasági közösséget - annak minden nehézsége ellenére is - a házastársa haláláig folyamatosan, felvállalja vagy - a 2. pontban kifejtendők szerint - az említett érzelmi és gazdasági közösség visszaállításának a reális lehetősége az öröklés megnyíltakor még nem vált kilátástalanná.
A Pp. 270. §-ának (1) bekezdésében foglaltakból viszont az következik, hogy a tényállás megállapítására vonatkozó és az ügy érdemi elbírálására is lényeges kihatással lévő eljárásjogi szabálysértés hiányában a jogerős ítélettel megállapított tényállás felülvizsgálati eljárásban való felülmérlegelésének, a bizonyítékok újbóli értékelésének nincs helye.
2. Az életközösség visszaállításának kilátástalansága, mint a házastárs kiesésének másik feltétele szubjektív jellegű elemek vizsgálatán alapul ugyan, e feltételnek azonban ugyancsak objektíve kell fennállnia, ezért e feltétel megléte szempontjából azt kell vizsgálni, hogy a házastársak életviszonyainak, egymáshoz való kapcsolatának és egyéb körülményeinek a figyelembevételével volt-e reális kilátás az életközösség visszaállítására. Ebből a szempontból jelentősége lehet a különélés időtartamának: a hosszabb különélés általában új kapcsolatok, életkörülmények kialakítására vagy valamelyik házastársnak a jövőbeni egyedüli életvitelére vonatkozó komoly elhatározására vezet, megerősítheti a házastársakat abban, hogy az életközösség megszakadását véglegesnek tekintsék.
A házastársnak a Ptk. szerinti kiesése tehát tartalmaz objektív elemet (az életközösség hiánya), de szükséges annak a főként szubjektív elemnek a vizsgálata is, hogy a házastársak próbáltak-e közeledni egymáshoz az életközösség visszaállítása érdekében. Ennek a szubjektív elemnek az elbírálása azonban szintén lényegében objektív elbírálást kíván. Nem az a döntő, hogy valamelyik fél kívánta-e az életközösség visszaállítását, hanem az, hogy mindkettőjük szándéka erre irányult-e, és erre magatartásukból, nyilatkozatukból, az eset összes körülményeiből következtetni lehessen.
Téves az alperesnek az a felülvizsgálati érvelése, hogy amennyiben az életközösség megszakadása vagy lazábbá válása az örökhagyó magatartására (pl. italozó életmódjára) vezethető vissza, úgy az életközösség visszaállításának lehetőségét csak akkor lehet kizártnak tekinteni, ha a magatartás megváltoztatása lehetetlen volt (objektív elem) vagy az életközösség visszaállításáról a túlélő házastárs letetett (szubjektív elem).
A fennálló házassági életközösség változatlan fenntartásának vagy a megszakadt házassági életközösség visszaállításának a reális lehetőségére ugyanis nem a házastársak valamelyikének az egyéb feltételekhez is kötött kívánsága, hanem csak mindkét házastársnak az erre irányuló kölcsönös szándéka alapján lehet következtetni.
A perbeli esetben az alperes maga nyilatkozott úgy, hogy a volt házastársak életközössége „azért vált lazábbá”, mert az örökhagyó nem tudott az alkoholról lemondani, és többször kinyilvánította azt is, hogy a férjéhez való állandó jellegű visszaköltözésre csak akkor lenne hajlandó, ha a férje az italozást abbahagyná. Ebből viszont az következik, hogy a továbbra is változatlanul alkoholizáló örökhagyóval az alperes maga sem kívánta az életközösséget helyreállítani, olyan adat pedig a perben egyáltalán nem merült fel, amely arra utalna, hogy az életközösség helyreállítása érdekében az örökhagyó az alperes által kifogásolt életvitelén - a több mint egyéves különélés tartama alatt - legalábbis megkísérelt volna változtatni. Tény ugyan, hogy az alkoholizmus szenvedélybetegségnek minősül, ezért elvileg objektíve lehetséges az abból való kigyógyulás is. Önmagában az alperesnek az örökhagyó gyógyulásával kapcsolatos egyoldalú reményei viszont nem adnak alapot olyan következtetés levonására, hogy a perbeli esetben az örökhagyó gyógyulásának reális lehetősége fennállott volna, hiszen ehhez elsősorban az örökhagyónak az erre irányuló kifejezett és komoly elhatározása lett volna szükséges, amelynek meglétét a per adatai egyértelműen cáfolják.
Ilyen körülmények mellett viszont kétséget kizáróan bizonyított az, hogy az öröklés megnyílásakor a volt házasfelek életközösségének visszaállítására már nem volt kilátás.
Helyesen jutott tehát a jogerős ítélet arra a jogi következtetésre, hogy az öröklés megnyíltakor az alperes, mint túlélő házastárs törvényes öröklésből való kiesésének Ptk. 601. §-ának (1) bekezdésében foglalt együttes (konjunktív) törvényi feltételei egyaránt fennállottak, és jogszabálysértés nélkül döntött akkor, amikor a felperes keresetének helyt adott.
A kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. II. 20.140/2003. sz.)

Jonapot, segitseguket kerem, kulfoldi joghallgato vagyok es a diplomamunkamat irom. Magyarorszagon talaltam nehany temamhoz valo konyvet es nem ertek / nem tudok kikeresni par dolgot:

1. ha jol ertettem meg, a "BH" az "Birosagi hatarozat"?
2. ha peldaul egy konyvben ilyen text van: "... hazastarsi eletkozosseget erintett a BH 2005. 252. ügy ...", akkor a "BH 2005. 252." az maga a birosagi hatarozat? Ha igen, hol talalom meg interneten? Probaltam hasznalni a birosag.hu-t, de nem tudtam ott sem es a google-n kerestul sem megtalalni ilyen "BH"-kat.

legfelsőbb bíróság honlapja

complex jogtár

Szervusztok!

Szeretném a segítségeteket kérni!
Hol találok a neten EBH és BH teljes szövegeket?
Tudom hogy a BH -k a Biroság.hu portálon elvileg elérhetők, de nagyon hiányosak..
EBH -t viszont sehol nem találtam teljes szövegben, mindig csak utalásokat!

Köszönöm!

Tisztelt Egyjogász!

Profi sagítség volt, pont ezt kerestem.
Én köszönöm a fáradozásod!

BH2000. 371
Folyamatosan fennálló kötelezettségszegésre alapított rendkívüli felmondás esetében a kötelezettségek teljesítésére határidőt is megjelölő írásbeli felhívást követően a törvényes határidőben közölt rendkívüli felmondást nem lehet elkésettnek tekintetni (Mt. 96. § (4) bek.).
A felperes 1996. október 1-jén létesített, 1998. szeptember 30-ig terjedő határozott időtartamra kenőanyag-üzletágvezető munkakörben munkaviszonyt az alperessel.
A felperes a munkaviszonyát 1997. február 3-án rendkívüli felmondással felmondta azzal az indokolással, hogy az alperes nem teljesítette a munkaszerződésben és az annak mellékletét képező, a felek között még 1996. július 9-én létrejött megállapodásban vállalt kötelezettségeit: nem biztosította további négy munkavállaló munkába állását, a felperes által vezetett üzletág önálló üzletágként való működését, továbbá a megállapodásban vállalt technikai és tárgyi feltételek meglétét. A rendkívüli felmondás szerint az alperes a felperes többszöri felhívása és egyeztetési kérelme ellenére sem teljesítette a vállalt kötelezettségeket.
A felperesnek a rendkívüli felmondás jogszerűségének megállapítása és a határozott időből hátralévő időre járó 2 000 000 forint munkabér megfizetésére irányuló keresetét a munkaügyi bíróság ítéletével elutasította.
A munkaügyi bíróság megállapította, hogy a felperes 1997. január hónapban keresőképtelen állományban volt, január 4-én vagy 5-én járt bent utoljára az alperes irodájában. Január 23-án a táppénzes állománya alatt írásban felhívta az alperest a vele kötött megállapodásnak 8 napon belül történő maradéktalan teljesítésére. Ezt követően február 3-án élt a rendkívüli felmondás jogával. E tényállás alapján a munkaügyi bíróság a rendkívüli felmondási joggyakorlás elkésettségére következtetett, mivel a felperes a felmondási okról való tudomásszerzéstől számított három munkanapon belül élhetett volna a felmondási jogával. Az 1997. február 3-i rendkívüli felmondás mindenképpen elkésett, mivel a felperes utoljára 1997. január 4-én vagy 5-én járt bent az alperesnél, ezt követően végig táppénzen volt. A rendkívüli felmondásban közölt okról még a munkavégzése során, tehát január elején tudomást kellett szereznie. Elkésettnek minősítette a rendkívüli felmondást az 1997. január 23-i írásbeli felhívástól számítottan is. Utalt arra, hogy a perben bizonyítást folytatott le a rendkívüli felmondás indokaira is, mivel csak utóbb észlelte a szubjektív határidő elmulasztását. Az e körben lefolytatott bizonyítás adatait értékelve megállapította, hogy a felperes által a rendkívüli felmondásban felhozottak túlnyomórészt nem valósak, a valósnak bizonyult állítások pedig jelentéktelen súlyuknál fogva nem okszerűek. Az elkésettség miatt e körben mellőzte a részletes indokolást.
A felperes fellebbezése alapján eljárt megyei bíróság ítéletével helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét. A másodfokú bíróság a fellebbezés kapcsán kiemelte, hogy a felperes már 1996 decemberében tudomással bírt a rendkívüli felmondási okról, ezért legkésőbb 1997. január 5-i táppénzes állománya előtt élhetett volna a munkaviszony azonnali megszüntetése jogával. Utalt arra is, hogy a perbeli körülmények egyébként 1996. október 1-jétől folyamatosan fennálltak. Egyetértett az elsőfokú bíróságnak azzal az álláspontjával, hogy az elkésettség miatt a rendkívüli felmondás indoka nem vizsgálható.
A megyei bíróság a pertárgy értékére figyelemmel nem találta eltúlzottnak a munkaügyi bíróság által 70 000 forintban megállapított perköltséget.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében az ítéletek megváltoztatását és az alperesnek a kereset szerint történő marasztalását kérte. Az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének a) és b) pontjában, valamint a 96. § (4) bekezdésében foglaltak megsértését sérelmezte. Álláspontja szerint a tudomásszerzés időpontját az 1997. január 23-i felszólításában írt nyolcnapos határidő elteltétől kell számítani, és ehhez képest a rendkívüli felmondás nem késett el. Az írásbeli felszólításra az alperes igazgatójának korábbi kitérő válaszai miatt került sor. A rendkívüli felmondásban felhozottakat az igazgatónak többször szóban jelezte, gyakorlatilag egyedül futtatta fel a forgalmat, s miután az alperes a szükséges feltételeket és embert nem biztosította, idegkimerültséggel táppénzes állományba került. Ezért kényszerült az írásbeli felszólításra, majd a rendkívüli felmondásra. Ez okból az indokok is valósak, mivel az alperes a megállapodást nem teljesítette.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
Az Mt.-nek a perbeli rendkívüli felmondáskor hatályos 96. §-ának (4) bekezdése értelmében a rendkívüli felmondás jogát az ennek alapjául szolgáló okról való tudomásszerzéstől számított három munkanapon belül lehet gyakorolni.
A jogerős ítéletben megállapítottak szerint a felperes által kifogásolt körülmények a munkaviszony kezdetétől folyamatosan fennálltak. A felperes a perben mindvégig arra hivatkozott, hogy a megállapodás teljesítését szóban folyamatosan követelte. Az elsőfokú eljárásban kihallgatott vezérigazgató tanúvallomásában elismerte, hogy: ....többször volt olyan, hogy szóban megkeresett a problémáival a felperes. Ezek a problémák az ígért létszám hiánya, szállítóeszköz, megfelelő iroda, az önálló működés hiánya voltak. Az alperes nem vitatta a felperes fellebbezésében tett azt a nyilatkozatát, hogy a problémákat folyamatosan jelezte a munkáltatójának. Az alperes a fellebbezési ellenkérelmében a felperesnek ezt a hivatkozását az elkésettség bizonyítékának tekintette. Mindezekből megállapítható, hogy a felperes 1996. október 1-jétől folyamatosan követelte az alperestől a munkaszerződése részeként elfogadott 1996. július 9-i megállapodás teljesítését, emiatt a vezérigazgatót többször megkereste. Az alperes a perben a felperes által felhozott és a rendkívüli felmondás indokát képező körülményeket nem vitatta, álláspontja szerint azonban ezek nem jelentik a megállapodás megsértését. A felperes tehát a munkaviszonya létesítésétől kezdve mindvégig követelte azoknak a feltételeknek a biztosítását, amelyeket szerinte az alperes vállalt, de nem teljesített, és ezek a körülmények a rendkívüli felmondásig végig fennálltak, függetlenül attól, hogy e körben az alperes minősített kötelezettségszegésére a felperes alappal hivatkozott-e.
Ennélfogva az adott körülmények között a felperes rendkívüli felmondása nem minősíthető elkésettnek. Folyamatosan fennálló kötelezettségszegésre alapított rendkívüli felmondás esetében a kötelezettségek teljesítésére határidőt is megjelölő írásbeli felhívást követően a határidő lejárta után három munkanapon belül között rendkívüli felmondást nem lehet elkésettnek tekinteni.
A munkaügyi bíróság az elkésettség tekintetében elfoglalt téves álláspontja miatt a rendkívüli felmondás érdemére vonatkozóan a tényállást nem állapította meg, ennélfogva megalapozatlanul tett e körben megállapításokat. A felülvizsgálati kérelem ennélfogva alappal támadta a jogsértő elsőfokú ítéletet helybenhagyó jogerős ítéletet. A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (3) bekezdése alapján a jogerős ítéletet az elsőfokú ítéletre is kiterjedően hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. Ennek során a munkaügyi bíróságnak részletesen meg kell állapítania a rendkívüli felmondás indokolásával összefüggő tényállást, és vizsgálnia kell az indok valóságát és az egyéb törvényi feltételek fennállását. Ezt követően vonható le jogi következtetés a perbeli rendkívüli felmondás jogszerűsége vonatkozásában.
A hatályon kívül helyezés folytán a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárás költségét és illetékét csupán megállapította, ezek viseléséről az új határozatot hozó bíróság dönt [Pp. 275/A. § (3) bekezdés]. (Legf. Bír. Mfv. I. 10.658/1998. sz.)

BH2000. 76.
Rendkívüli felmondás esetén a szubjektív határidő akkor kezdődik, amikor a munkáltatói jogkör gyakorlója mindazoknak az ismereteknek teljeskörűen a birtokába jut, amelyek alapján a rendkívüli felmondási jog gyakorolhatóságáról, vagyis a kötelezettségszegés tényéről, a vétkesség súlyára és a kötelezettségszegés mértékére vonatkozó törvényi feltételek meglétéről állást lehet foglalni [Mt. 96. § (1) bek. a) pont, (4) bek.].
A felperesek töltőállomás-vezetői, illetve kútcsoport-vezetői munkakörben álltak az alperes alkalmazásában.
Az alperes 1996. június 12-én rendkívüli felmondással megszüntette a felperesek munkaviszonyát. Intézkedését azzal indokolta, hogy a Fogyasztásvédelmi Felügyelőség és az Országos Mérésügyi Hivatal - az 1996. május 10-16. között végzett ellenőrzések során - a felperesek által vezetett töltőállomásokon az ólomzárak manipulálását állapította meg, amely a fogyasztók megkárosítását eredményezte. Ezzel kapcsolatban a folyamatos ellenőrzési kötelezettség elmulasztását rótta a felperesek terhére.
A felperesek a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítása iránt munkaügyi jogvitát kezdeményeztek.
Kereseti kérelmük a munkaviszonyuk helyreállításának mellőzésével az Mt. 100. §-ában foglalt jogkövetkezmények alkalmazására irányult.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperesek keresetét - a szabadságmegváltás kivételével - elutasította.
A munkaügyi bíróság a bizonyítási eljárás adatait részletesen értékelve arra következtetett, hogy a munkáltatói jogkörgyakorló H. T. a lefolytatott vizsgálat eredményéről legkorábban 1996. június 10-én értesült. Így a rendkívüli felmondási jog gyakorlására a törvényben előírt határidőn belül került sor. A bíróság a felperesek terhére rótt kötelezettségszegéseket bizonyítottnak és a rendkívüli felmondásokat az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerint megalapozottnak találta.
A felperesek az ítélet ellen a keresetüket elutasító része tekintetében fellebbeztek, az alperes pedig csatlakozó fellebbezésében a megállapított fizetési kötelezettsége alóli mentesítését kérte.
A megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, megállapította a felperesek munkaviszonyát megszüntető rendkívüli felmondások jogellenességét, és ennek alapján marasztalta az alperest a rendelkező részben felperesenként meghatározott összeg és kamatai, valamint perköltség és részvény kiadása tekintetében.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállásból eltérő jogi következtetésre jutott. Álláspontja szerint a munkáltatói jogkör gyakorlója a rendkívüli felmondás jogát elkésetten gyakorolta, mert az ellenőrzés során tapasztalt rendellenességekről néhány napon belül hiteles tudomást szerzett, és olyan intézkedést, amely a felmerült gyanú megalapozottságát bizonyítaná, nem tett. A megyei bíróság megítélése szerint a munkáltatói jogkör gyakorlójának 1996. június 11-én sem állt több adat a rendelkezésére a felperesek mulasztását illetően, mint 1996 májusában, amikor az ellenőrzési jegyzőkönyveket kézhez kapta.
Az elkésettségre vonatkozó jogi álláspontjánál fogva a másodfokú bíróság a továbbiakban érdemben nem vizsgálta a munkáltatói intézkedés megalapozottságát.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős másodfokú ítélet megváltoztatását és az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Arra hivatkozott, hogy a munkáltatói jogkör gyakorlója 1996. június 11-én szerzett kétséget kizáróan tudomást a felperesek terhére rótt kötelezettségszegésről, ezért a munkáltatói intézkedés elkésettségét tévesen állapította meg a megyei bíróság. Kifejtette, hogy az elrendelt vizsgálat esetleges eredménytelensége nem jelenti annak szükségtelenségét. Az adott esetben a vizsgálat újabb lényeges információkat szolgáltatott.
A felülvizsgálati kérelem a következők szerint alapos.
Az Mt. 96. §-ának (4) bekezdésében előírt szubjektív határidő akkor kezdődik, amikor a munkáltatói jogkör gyakorlója mindazoknak az ismereteknek teljeskörűen a birtokába jut, amelyek alapján állást lehet foglalni a rendkívüli felmondási jog gyakorolhatóságáról; azaz a kötelezettségszegés tényéről és ezen túlmenően a vétkesség súlyára és a kötelezettségszegés mértékére vonatkozó törvényi feltételek [Mt. 96 § (1) bekezdés a) pont] fennállásáról is.
A másodfokú bíróság által is elfogadott és a felülvizsgálati eljárásban is irányadó [Pp. 275. § (1) bekezdés] tényállás szerint a munkáltatói jogkört gyakorló H. T. töltőállomás-menedzser, amint a külső szervek ellenőrzéséről a felperesektől tájékoztatást kapott, elrendelte az ellenőrzési jegyzőkönyvek megküldését, és a felpereseket igazoló jelentésre hívta fel. E jegyzőkönyvek és a felperesek különböző időpontban elkészült (pl. a II. rendű felperesé 1996. május 20-án) igazoló jelentései alapján a munkáltatói jogkör gyakorlója csupán az ellenőrök által jelzett sorozatos szabálytalanságról, a plombák manipulálásáról szerzett tudomást, ezeket azonban a felperesek igazoló jelentéseikben ténybelileg is vitatták, kétségbe vonták a plombák ellenőrzésének szabályszerűségét, illetve kifogásolták a vizsgálat elvégzésének módját. Mindezekből tehát még a jelzett szabálytalanság tényére sem lehetett megalapozottan következtetni az ügy további kivizsgálása nélkül, az ellenőrzést végző szervektől beszerzendő további információkra, valamennyi érintett töltőállomásra is kiterjedően. H. T. - az alperes szervezeti rendjének megfelelően - a vizsgálat lefolytatására illetékes hálózatellenőrzési osztály tekintetében rendelkezésre jogosult igazgatót haladéktalanul tájékoztatta, aki az említett osztály vezetőjét a vizsgálatra utasította (1996. május 29-én), az 1996. június 4-én kelt jelentést az igazgató rendelkezése alapján B.-ről 1996. június 7-én (pénteken) postázták a munkáltatói jogkörgyakorló részére Sz.-re, ahol a küldeményt a következő munkanapon, 1996. június 10-én vették át. Ennek alapján intézkedett a munkáltatói jogkör gyakorlója a felperesek munkaviszonya megszüntetéséről.
A másodfokú bíróság az előbbiekkel ellentétesen, tehát okszerűtlen következtetéssel állapította meg, hogy a munkáltatói jogkör gyakorlója a kötelezettségszegés gyanújának kivizsgálása érdekében nem intézkedett, illetőleg az 1996. június 11-én kézhez vett vizsgálati jelentés az ellenőri jegyzőkönyvekhez képest többletinformációt nem tartalmazott. Az utóbbinak ugyanis ellentmondanak egyebek mellett a vizsgálati jelentés mellékletei (OMH mértékhitelesítő kirendeltségének feljegyzése, OMH hitelesítő főosztály határozata, a szabálytalan plombák hitelesítését végző P. Kft. alkalmazottja, N. Gy. meghallgatásáról készült jegyzőkönyv), amelyek az ellenőri jegyzőkönyvek utáni időpontban keltek, és a felperesek által vitatott szabálytalanság tényét támasztják alá. Ily módon a jelentés a plombákkal kapcsolatos szabálytalanság feltárásához, bizonyításához hozzájárult, tehát nem volt szükségtelen intézkedés. Ezért a jelentés kézhezvételétől mint a tudomásszerzés időpontjától számított szubjektív határidőt az alperes betartotta. Az ezt helytállóan megállapító elsőfokú ítéletet e tekintetben a jogerős ítélet az Mt. 96. §-a (4) bekezdésébe ütköző törvénysértéssel változtatta meg.
A másodfokú bíróság a joggyakorlási határidőre vonatkozó előbbi téves álláspontjából következően a felperesek fellebbezését a rendkívüli felmondás érdemét, az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerinti megalapozottságát illetően nem bírálta el. Így erre tekintettel a másodfokú eljárás lefolytatása szükséges.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, és a megyei bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
A felülvizsgálati eljárás illetékét, valamint a peres felek felülvizsgálati eljárási költségét a Legfelsőbb Bíróság csupán megállapította, azok viseléséről az új határozatot hozó bíróság dönt [Pp. 275/A. § (3) bekezdés]. (Legf. Bír. Mfv. I. 10.693/1998. sz.)

mosza!

Legjobb barátunk, a Google segítségével kerestem a neten, de sikertelenül.
Nem tudom, mi az a "jogtár", de nekem nyilván nincs jogosultságom hozzáférni.

Üdv mosza!
:)
Azért van különbség, sajnos én egyáltalán nem értek hozzá. Persze ezért érdeklődöm itt a tudoroktól.

Esetleg valakinek ötlet az eredeti kérdéseimre?

Tisztelt Sz.Márton!

Próbálkoztam már ezzel az oldallal, rá is ment egy csomó időm, de csak nem találtam meg. Próbáltam az összefoglaló szövegrészletére keresni, próbáltam az évszám és a sorszám alapján keresni...
Biztos én voltam béna, de hiába. :(

Neked sikerült megtalálni?

Tisztelt mosza!

Jó nyomon jársz! Igen, ezt keresem, eddig pont ennyit ismertem belőle, amit idéztél, azonban szeretném elolvasni a jogeset leírását, magyarázatát is.
Laikus vagyok, kérlek nézd el, ha nem fogalmazok elég szabatosan.
Az eddigit is köszönöm!

NORbert!

Klikk az alábbi aktív hivatkozásra és abban keresd ki:

http://www.birosag.hu/engine.aspx?…

Üdv mindenkinek!
A (BH 2000. 371.) már nem olyan fontos, de a (BH 2000. 76.) szövegét még keresem, remélem kisegít valaki.
Köszönöm!

KBS!

Ha esetleg félreérthető lettem volna, a jogeset leírására lennék kíváncsi. Azért köszönöm a hozzászólást!

Az egyiket (EBH 2000. 247.) már itt megtaláltam: http://www.lb.hu/elvhat.html
A másik két említetthez még továbbra is segítséget kérek.
Lehetőség szerint olyan valaki válaszát kérem, aki segíteni is tud. Köszönöm!

A BH az már maga a magyarázat.

Üdv mindenkinek!
Segítséget kérek az alábbi határozatok részletes magyarázatainak a megtalálásához: (BH 2000. 76.), (BH 2000. 371.) és az (EBH 2000. 247.).
Sajnos a Google sem segített.
Köszönöm a fáradozást!