Önálló bírósági végrehajtó elleni panasz!!!


albatrossz # 2021.02.19. 08:03

Kedves gerbera317

A kérdést feltettem, azért egy ilyen fórumon jó lenne ha figyelnél is!
Nem az intézkedés vagy az intézkedés végrehajtásával van probléma, köszönöm az illetékről is tudok azért hülyének nézni nem kell. De ez csak a kifogásra vonatkozik. Én maga a végrehajtó ellen akarok panaszt tenni törvényben foglalt kötelezettségei elmulasztása miatt, miszerint minden hónapban köteles tájékoztatni az adóst a még fennálló és a már levont összegről egyaránt. Egyébként nem írkát küldtem ahogy te fogalmaztad meg szépen. Az első levelemre válaszolt, ezután közöltem, hogy ez enyhén szólva nem fedi a valóságot és igencsak hiányos az elszámolás, hiszen évek maradtak ki, ezek után már azt írta, hogy csak hivatalosan kereshetem meg. Akkor az eső levélre miért válaszolt és küldött át minden dokumentumot? A kérdés amúgy az elején volt: Hol tudok panaszt tenni önálló bírósági végrehajtó ellen, mert nem hajlandó elküldeni 7 éve az egyenleg közlőt

villingen # 2021.02.19. 00:50

Üdv!KBS-(kettő külön ügyről van szó)
Grave7
Az autó nálam van.Bejelentettem írásban annál a végrehajtónál aki a- rendbírságot kezdeményezte ellenem a bíróságon-,hogy a gépjármű menetképtelen,és nincs pénzem és módom rá,hogy odavitessem(tréler,stb).Illetve azt is jeleztem neki,hogy másik "kollégái" is igényt tartanak rá,és ha elszállítom akkor bajom lesz.Ennek ellenére rendbírságot szabtak ki reám,mivel nem szállítottam oda az autót!Ahogy mondtam kettővel nem lehet komunikálni.Amúgy mindenki a saját virágát locsolgassa!
A kocsmák pedig zárva vannak.

drbjozsef # 2021.02.18. 16:32

Már így is túlspiláztad, ezek nem voltak kérdések. Csak a "hol".

gerbera317 # 2021.02.18. 15:35

Ez totál nem szabályos
Ezt te állítod, vagy a végrehajtó állítja, hogy aláírás nélkül hatálytalan a bejelentésed vagy kérelmed?
Az eredeti kérelmedre válaszolva: Ha úgy gondolod, hogy a végrehajtó az intézkedésével vagy az intézkedés elmulasztásával megsértette a végrehajtási eljárás szabályait, végrehajtási kifogással élhetsz, amit a végrehajtónak megküldve kell előterjeszteni. Nem hátrány, ha az irkádat aláírod, mert anélkül valóban hatálytalan, valamint, ha nem kézzel írod az egész irkát, akkor két tanúnak is alá kell írnia. Ja, és 15 ezer Ft illetékbélyeget is fel kell rá ragasztani, vagy igazolnod kell, hogy azt más módon megfizetted.
Igazi kérdésed nincsen?

albatrossz # 2021.02.18. 15:30

Üdv mindenkinek.
Szeretnék érdeklődni, hogy hol tehetek panaszt önálló bírósági végrehajtó ellen, mert nem hajlandó elküldeni 7 éve az egyenleg közlőt, hogy mennyivel tartozom még. Sőt amikor e-mailben kértem először küldött egy PDF fájl-t hogy még semmit nem vontak le 7 év alatt (de igen) mikor ezt megreklamáltam közölte, nincs hivatalos aláírás a levélben amiben kértem, nincs felvilágosítás. Ez totál nem szabályos

Grave7 # 2021.02.10. 08:47

@villingen: Az autó még nálad van?
Vagy végül bejelentetted legalább az egyik végrehajtónak, hogy "X címen van a kocsi, Y a telefonszámom, egyeztessünk időpontot, hogy mikor viszik el" és el is vitte az autót?

Kovács_Béla_Sándor # 2021.02.10. 06:51

(Az előző kérdésnél még végrehajtást kérő voltál. Most meg adós.)

Kovács_Béla_Sándor # 2021.02.10. 06:50

Nem a végrehajtó bírságolt meg.

villingen # 2021.02.09. 23:42

Üdv.Sajnos ez nem mese.Úgy,az sem életszerű,hogy az összes végrehajtó(k),mindíg jogszerűen törvényt és és adós érdekeit nem sértve,mindíg szabályosan,sosem hibázva,jogszabályt,és szigorúan törvényt követően járnak el mindíg,és mindenben,illetve nem követnek el bűncselekményt!Ha pedig mégis csak így van akkor nem értem hogy miért mondták a MBVK-nál"nemcsak magának van problémája,így is sok már a panasz a végrehajtókra"

gerbera317 # 2021.02.09. 20:34

Nem életszerű, amit állítasz. Ha több végrehajtó is eljár, és az egyik zár alá veszi (gy.k.: elszállíttatja) az autót, a másikak nem fogják törni magukat, hogy inkább ők akarják zár alá venni. Nem fogom elmagyarázni, miért van így, a lényeg, hogy életszerűtlen, amit állítasz.
Az sem életszerű, hogy az így "hoppon maradt" végrehajtók zártörést kiáltanak. Ezt viszont elmagyarázom, miért: mert ennyire senki sem hülye. A végrehajtók (még a 8 elemivel rendelkezők is!) értenek annyira a végrehajtáshoz, hogy felfogják, hogy ha az egyikük zár alá veszi az autót, és az ezért nincs az adósnál, az nem zártörés. Továbbmegyek: ha mégiscsak zártörést kiáltanak (nem ér hangosan röhögni!), az a kiáltás a rendbírságot kiszabandó bíróságnál mingenképp' süket fülekre fog találni, mivel a titkárok is konyítanak valamelyest a végrehajtáshoz.
Na, szóval nem! A vesztes fél verziója lehet, hogy a kocsmában megértő fülekre talál, de itt, a fórumon aligha. Ide valamivel értelmesebb mesével illene készülni.

villingen # 2021.02.09. 20:19

A valós tényállás harmincezer I.fokon-illetve feljelentés zártörés miatt

villingen # 2021.02.09. 20:17

Üdv!Az ezt megelőző problémához:az ingatlant lefoglalta a végrehajtó,(amit utólag tudtam meg) viszont hiába kértem az árverezést,ennek eleget nem tett,viszont éveken át "csak"a munkahelyét kereste,eredménytelenül.Letiltó végzések kibocsátott sorozata nem vezetett eredményre.Ennek függvényében az elárverezést meg sem próbálta.

gerbera317 # 2021.02.09. 20:16

Valós tényállás nincs?

villingen # 2021.02.09. 20:04

Üdvözlet.
Kérdésem a következő,tisztelt fórumozók!
Ha a lefoglalt gépjárművet három külön végrehajtó el akarja szállítani árverezés céljából,-de csak az egyik tudja,viszont a másik kettő is igényt tart rá-sőt rendbírságot kezdeményeztek meg is büntettek)mit tudok tenni,mert három felé az autót nem tudom szállítani.A végrehajtók pedig egymással vagy nem kommunikálnak,vagy én nem tudok róla!Viszont leveleimre nem válaszol háromból kettő végrehajtó?!Tehát vagy zártörés vagy rendbírság???

wers # 2021.02.01. 07:56

Az ingatlant valószínűleg lefoglalta a végrehajtó

Lehet. Az én esetemben azt foglalta le amire kértem vh.jog bejegyzést (itt 8 ingatlan volt, sok olyan, amivel nem volt érdemes foglalkozni pl. 279/3590 tulajdoni hányad erdő)

Magától nem foglalt semmit.

gerbera317 # 2021.02.01. 07:26

konkrétan kérni a végrehajtási jog bejegyzését
Az ingatlant valószínűleg lefoglalta a végrehajtó, de legalábbis megkísérelte. Az árverés az, amit konkrétan kérni kell. Ha a foglalás meghiúsult (mert a jogosult nem fizette meg a 6600 forintot a földhivatalnak), akkor azt is kérni kell.

wers # 2021.02.01. 05:13

villingen, kicsit macerásabb. Én is azt hittem elsőre, hogy egyszerűbb lesz.

Nem megjelölni kell az ingatlant, hanem konkrétan kérni a végrehajtási jog bejegyzését. Ha megakarsz spórolni plusz időt akkor itt egyben kérjed a bejegyzés után a végrehajtás kitűzését is. Különben ismét csak vársz, és nem érted, miért nem tűzik ki az árverést.

Ez így leírva egyszerűnek és gyorsnak tűnik, de nem lesz az.

Én is inkább itt kaptam használható segítséget, válaszokat a kérdéseimre.

Kovács_Béla_Sándor # 2021.01.31. 22:00

Pont a gyerektartásról a törvény mondja, hogy első sorban bérből letiltással kell végrehajtani. (Pláne, ha esetleg még régi módon, a bér százalékában van meghatározva.)

gerbera317 # 2021.01.31. 21:17

Megjelöltem az ingatlant
Ezzel nem kérted.

villingen # 2021.01.31. 21:03

Persze!Sőt az ingóságokra ugyanúgy kértem,amúgy gyermektartás-díj hátralékokról volt szó.Megjelöltem az ingatlant,kitöltöttem a kérelmet...stb.Mindig csak azzal magyarázta,hogy "keresi" a az újabb munkahelyet.Mire pedig foganatosítaná a letiltást-addigra megszűnik a cég.Majd kezdték előröl.Egyszer-kétszer el lehet ezt játszani,de mindig?

Közben az apuka élt mintha semmi nem történt volna,dolgozott.autót vett,megnősült,stb.

wers # 2021.01.31. 08:22

ingatlan árverés

Kérted?

villingen # 2021.01.31. 00:04

Tisztelt Fórumozók!
Érdeklődni szeretnék ha a végrehajtó csak a munkabérre való letiltást "erölteti"-és a kb 47. fiktív cégtől sem tud,akar letiltani, több éve,de a vht többi törvényét követve sem akar foganatosítani,akkor mit lehet-ne tenni?Ingóság lefoglalás ingatlan árverés-egyiket sem alkalmazza,pedig lenne rá lehetősége?

rigoz # 2020.12.14. 08:55

Így már értelek Gerbera, köszönöm...

Szerintem is ott vagy szünetelés vagy felfüggesztés volt korábban.. Persze ennek az oka rejtély egyelőre...

És akkor a Vht. 52. § korábban idézett rendelkezései a szünetelést követő folytatásra vonatkoztak? Jól sejtem?

Igyekszem ügyelni rá, de attól még nem fogok neked hízelegni azzal, hogy a Te szád íze szerint fogalmazzak! ;) :)

Én a kérdezőknek igyekszek válaszolni! :)

gerbera317 # 2020.12.14. 08:01

Kérem jegyzőkönyvezni
Nem szükséges, most kivételesen nem neked szóltam be ezzel. Törekedj rá, hogy máskor se.
A vh-kérő főszabály szerint a Vht. 40. § alapján köteles a térüléseit bejelenteni. Az Intrum nem egy notórius mulasztó, ezért ha ezt mégis elmuulasztja, elég neki egy emlékeztetőt küldeni, és máris pótolja. Ez még nem 41. §!
Ha az adós tartozása 510e, és ez letiltásból térült, végül pedig a végrehajtó befejezte a végrehajtást, ahhoz mindenképpen az Intrum elismerő bejelentése kellett. Viszont, évekkel később nem vonhatja vissza ezt a bejelentését, illetve a végrehajtó nem folytathatja a végrehajtást! Itt valami más történt, és az kétféle lehet:
1) Vagy nem 510e-t kellett behajtani (amit azért nehéz elképzelni, mert az Intrum ügyei automatán érkeznek, tehát emberi mulasztás legfeljebb a kamatfelszámításba csúszhat be, az viszont nem eredményez ekkora különbséget),
2) vagy pedig az nem befejezés volt, hanem szünetelés, például azért, mert megszűnt a munkaviszonya. És itt válik relevánssá, hogy mióta nyugdíjas a kérdező, mert ha már akkor is nyugdíjas volt, akkor harmadik okot kell keresni, amire most nincs ötletem.
Igazán méltóztathatna végre megszólalni a kérdező is, persze, felézés nélkül.

rigoz # 2020.12.12. 19:36

Kérem jegyzőkönyvezni: Nem Én mondtam, hogy "felé" :D :P Csak idéztem a mondatot! :) Köszönöm!

Érdemben: Ebből nekem az tűnik ki, hogy volt egy - részben eredméyntelen - vh. kérői nyikatkoztatás az adós szempontjából, mivel a vh. kérő a térülést részben vitatja.

A 41-es szempontjából a térülés módja - tudtommal, de javíts ki, ha tévedek - közömbös, ha egyszer az összegszerűség a vita tárgya. Nyilván jó lenne többet tudni és többet tudnánk segíteni.

Azt meg Te is tudod, Én is tudom, hogy az általad hivatkozott törvényhelyek (bekezdések) lényegi tartalma érdekel(t).

És végül az Én bónuszkérdésem: Az mennyiben releváns, hogy nyugdíjas volt-e a kérdező?

*

A kérdező írt privátban is, ahol szintén az az egyértelmű következtetés volt tehető az általa leírtakból, hogy a vita tárgya az, hogy a kérdező szerint az Intrum, mint vh. kérő tovább szeretne nyújtózkodni, amíg a takaró él.

Véli a kérdező. Az más kérdés, hogy így is van-e...