társasházi közös képviselő


zsolesz78 # 2010.06.27. 21:16

Persze. Meg van szavazva vagy le lett szavazva. Attól függ melyik pontot nézzük. Csak a jegyzőkönyv nincs hitelesítve, mert a kk és én nem jutottunk dűlőre. Akkor melyik eredmény van érvényben? Ezen megy/ment a vita. Mert most már leállt a kk és nem is akar semmivel foglalkozni, csak az időt húzni. Írásban nem reagál. Hívni meg nem fogom, mert annak nincs nyoma és volt már, hogy később totál mást mondott. Még a kéményseprő járdával kapcsolatos határozatot sem akarja elküldeni. Sem az SZMSZ-t átadni, pedig kifizetném a másolási díjat is. Akkor ilyen esetben mit csináljak? Csak engem kötelez minden esetbe na törvény, a kk-t meg nem? Vagy ő tojhat rá? Mert nem pereskedni akarok, hanem a ház ügyeit előrébb vinni.

ragyasdezso # 2010.06.27. 20:45

zsolesz78

Nagyon nem jó! A már megszavazott közgyűlési határozatokat bíróságon 60 napon belül meg lehet támadni, de még egyszer szavazni róla nem lehet!

zsolesz78 # 2010.06.27. 17:46

Szia MD!

Ez így jó lenne? Vagy még valami kell bele? Csak mert nem szeretném, ha valami miatt visszadobná a kk, mivel emiatt még mindig minden felett ő rendelkezik és már a héten megmondta, hogy ő nem fog reagálni semmit a levelemre. S ez a bosszantó, hogy míg engem köt a törvény meg az adott szavam (a papír megírása után 15 napig nem lehet semmit tennem) a kk addig meg vígan rendelkezhet a pénzünk felett és próbál tojni a fejemre.

"Alulírottak, a ...sz. társasház tulajdonostársai a társasházi törvény 35. § (2) bekezdése alapján közös képviselő bizalmi szavazás (bizalomvesztés, nem megfelelő társasházi működtetés), Számvizsgáló bizottsági tagok választása (a tagszám nem felel meg a törvénynek), a 2010. május 20-án tartott közgyűlési pontok megismételt szavazása (a jegyzőkönyv nem az ott elhangzottakat tartalmazza) miatt kérjük, hogy rendkívüli közgyűlést hívjon össze legkésőbb 2010. július 21-re az alábbi napirendi pontokkal:

  1. Közös képviselő bizalmi szavazás
  2. Számvizsgáló bizottsági tagok választása
  3. A 2010. május 20-án tartott közgyűlési pontok megismételt szavazása:

    a. 2009. évi társasházi elszámolás elfogadása, felmentvény megadása,

    b. 2010. évi tervezet megvitatása, elfogadása
    i. közös költség emelés megszavazása

    c. Kintlévőségek megvitatása, határozathozatal

    d. A társasház kéményseprő járda felújítása, kijárók létesítése, kibúvók cseréje tárgyában beszerzett árajánlat ismertetése – megvitatása, döntéshozatal. A korábban kért határozat bemutatása a közgyűlésnek.

    e. Felvetések

Ha a kérést a jelen levél átvételét követő tizenöt napon belül nem teljesíti, alulírottak,...."

Innentől már az van, hogy kit bízunk meg az összehívással.

Köszi.

MajorDomus # 2010.06.27. 17:25

Ami az okból következik !

Szb bövitése, uj k,k megválasztására javaslat stb.

zsolesz78 # 2010.06.27. 17:15

Sziasztok!

Megírtam a közgyűlést kérő levelet, melyet majd a tulajdonosokkal aláírattatok a megszabott formának megfelelően. Szerepel benne ok (SZB nem megfelelő száma, kk leváltás, k.ktg tervezet elfogadás, stb.) és napirendi pontok. De milyen "közgyűlési határozatra tett javaslat"-nak kell még benne szerepelnie? Ez mit takar pontosan?

Köszönöm a választ.

MajorDomus # 2010.06.25. 20:08

Anna

A közgyülések ( akárcsak az önkormányzati kgy. A Zárt ülés kivételével) nyilvánosak, azokon bárki részt vehet, csak nem szólalhat fel,.s nem szavazhat !

ragyasdezso # 2010.06.25. 12:07

MINDIANA

Ilyen kitét nincs a törvényben. Bérlő, haszonélvező is részt vehet a közgyűlésen,anélkül hogy meg kellene szavazni. Csak nem szólalhatnak fel és nem szavazhatnak.
Még akár levezető elnök, vagy jkv. vezetőnek is megválaszhatják a nem tulajdonos résztvevőt!

Fischer_Tamas

A k.k. saját jogi képviselője is részt vehet a közgyűlésen, és a k.k.-nak adhat tanácsokat. Bejelentési kötelezettsége van csak. A többit MD leírta!

osmi # 2010.06.25. 06:32

panellakos48!
Ha nem írtátok neki, hogy 15 napon belülre hívja össze a kgy.-t, akkor tegyétek meg most.Szerintem már most Ti összehívhatjátok.Ha ezt a tv.-i passzust betű szerint vesszük, akkor 20 év múlva a déli sarkkörre is összehívhatja, tuti, hogy senki el nem megy.
Ne felejtsük; Ti vagytok a megbízók,a Ti akaratotoknak megfelelően köteles eljárni a megbízott.
Azért még van ahol nem a farok csóválja a kutyát.

MINDIANA # 2010.06.25. 05:32

Fischer_Tamas!

Az előttem szólóhoz csatlakozom, annyi megjegyzéssel, hogy a közgyűlésen, amennyiben nem tulajdonos a résztvevő, a tulajdonosoknak szavazni kell, hogy a részvételét elfogadja-e a közgyűlés. Idegen részvétele a közgyűlésen csak a tulajdonosok beleegyezésével lehetséges.

MajorDomus # 2010.06.24. 22:22

Nem
( ,,a tulajdonostársakat a közgyüléseken szavazati és felszólalási jog illeti meg,,) értelemszerüen mást nem.
A közös képviselőt beosztása miatt illeti meg ez a jog.

A jogász felszólalhat ha a napirenden olyan előterjesztés szerepel ami jogi szakképzettséget igényel,például Alapitó Okirat módositása, Szmsz elkészitése,megszövegezése.
A meghivóban ekkor fel kell tüntetni,hogy meghivott szakértő dr. X.Y

MajorDomus # 2010.06.24. 22:22

Nem
( ,,a tulajdonostársakat a közgyüléseken szavazati és felszólalási jog illeti meg,,) értelemszerüen mást nem.
A közös képviselőt beosztása miatt illeti meg ez a jog.

A jogász felszólalhat ha a napirenden olyan előterjesztés szerepel ami jogi szakképzettséget igényel,például Alapitó Okirat módositása, Szmsz elkészitése,megszövegezése.
A meghivóban ekkor fel kell tüntetni,hogy meghivott szakértő dr. X.Y

Fischer_Tamas # 2010.06.24. 20:21

Kedves fórumozók!

Érdeklődni szeretnék, hogy a társasházi közgyűlésen részt vehet-e a közös képviselő saját jogi képviselője illetve hozzászólhat-e a közgyűléshez a képviselő saját jogi képviselője? A jogi képviselőt nem a ház fizeti, nem a ház képviselője, hanem a kk saját jogi képviselője.
Lehetőség szerint jogi hivatkozással kérnék válaszokat, hogy a közgyűlésen tudjak mire hivatkozni.

Köszönöm előre is, Tamás

ragyasdezso # 2010.06.24. 19:13

panellakos48

A törvényességnek igen, de a jogalkotó szándékának biztosan nem. De a jogalkotónak kellett volna értelmezhetőbb törvényt hoznia.

MajorDomus # 2010.06.24. 19:11

Ja, és a 33 $ nem határozza meg a mozgásteret,meg a közgyülés időpontját sem, a törvény meg nem meglátásokon alapul.
Más kérdés hogy mi a véleményem erről a k.k-ról.

MajorDomus # 2010.06.24. 19:07

15 napon belül köteles összehivni a közgyülést ! Megtette !

A meghivót minimum 8 nappal korábban ki kell adnia ! Kiadta !
A 67 nap több mint 8 nap ! Pont.

Várjatok türelemmel !

panellakos48 # 2010.06.24. 17:01

Tisztelt FÓRUM!
Jogértelmezési kérdésem aktuálisan a következő:
Társasházi Közgyűlés Összehívása!
A társasház tulajdonosai (36%-kal) kértük a közgyűlés összehívását. - Napirendek és ok meghatározásával: A Közösképviselő leváltása, új közösképviselő választása; Nem vagyunk elégedettek a Közösképviselő munkájával, nem tartjuk alkalmasnak a házunk további kezelésére, és a közösképviseletünk ellátására.- A Közösképviselő a 15 napon belül, kiírta a közgyűlést DE, a közgyűlés időpontját 67 - azaz hatvanhét nappal!! - későbbre. Azt szeretném kérdezni ez megfelel-e a törvényességnek? A jogalkotó szándékának?!
A törvény 33§ azon része: "...írásbeli meghívót legkésőbb a közgyűlés időpontja előtt nyolc nappal meg kell küldeni." meghatározni látszik a közgyűlés időpontját is. Meglátásom szerint a mozgástere a 1-15 napon 35§(2) belüli, nem pedig korlátlan a közgyűlés megtartásának időpontja tekintetében...
Van esetleg ez irányú Bírósági állásfoglalás is?
Válaszukat, segítségüket előre is megköszönöm.

MajorDomus # 2010.06.23. 19:08

A társasházban vagy IB van, vagy k.k.
A törvény nem tesz kűlönbséget az IB elnök és a k.k között,tehát 30 nap és 90 nap.

MajorDomus # 2010.06.23. 19:04

Az Szb lehet akár 9 tagu is, nekem van ilyen egy 515 lakásos házban.

A lényeg, hogy a döntéseit szavazattöbséggel hozza,tehát a páratlan számu testület javallt.
A ház adottságait figyelembe véve kell az Szmsz-ben rendelkezni, legjobb a 3 tagu felállás.

valdavia # 2010.06.23. 13:42

"Számvizsgáló Bizottságnak lehet 4 tagja, vagy csak páratlan számú?"

Bocs, az előbbi hozzászólásom nem erre vonatkozott

valdavia # 2010.06.23. 13:41

Az SZMSZ szerint pontosan 5 intéző bizottsági tag lehet, az 5 tagból egy az elnök. És pont az elnök került ki a tulajdonosi körből.

nandy # 2010.06.23. 13:09

Számvizsgáló Bizottságnak lehet 4 tagja, vagy csak páratlan számú?

ragyasdezso # 2010.06.23. 08:31

valdavia

Rá is vonatkozik a 90 napos ügyvezetés.

valdavia # 2010.06.23. 08:04

"Az IB elnöke csak tulajdonos lehet, tehát a tulajdonnal megszünik a tisztség is. Más kérdés hogy a közgyülésnek uj IB elnököt kell választania,az átadás-átvétel után szünik meg a felelőssége"

Köszönöm a választ. Ha tehát valakinek megszűnik a tisztsége (nevezhetjük úgyis, hogy a törvény erejénél fogva?), akkor vonatkozik-e rá a 90 napos ügyvezetői státus? Esetünkben ez a tulajdonosi státuszának megszűnése utáni 90 nap.

Van-e erre valami jogszabály, mert a Társasházi törvényben ilyet nem találtunk. Ebben az esetben a Polgári Törvénykönyvben kellene keresgélni?

Tehát olyan jogszabályi leírásra van szükségünk, ahol világosan le van írva, hogy a korábban leírt tények alapján az illető személy már nem IB elnök, jelenleg semmiképpen nem járhat el elnökként illetve a közgyűlésen sem vehet részt.

Köszönöm

zsolesz78 # 2010.06.23. 07:44

Tudom, hogy azt nem tehetem meg, hogy csak bizonyos pontokat hitelesítek, a többit meg nem. De nem gondolom, hogy csak az a megoldás, hogy bármilyen döntést is hoz a közgyűlés, a kk ettől függetlenül homlokegyenes ellenkezőt ír a jegyzőkönyvbe (igen, ő volt a levezetőelnök és a jegyzőkönyv vezető is, csak ezt nem lehetett a helyszínen hitelesíteni, mert ott csak "jegyzetelt"). S nem gondolom, hogy nekem mint hitelesítőnek kutya kötelességem aláírni, csak hogy a többi határozatot ne késleltessem. Bármennyire is nem szeretem a kk-t, ha valós dolgot ír bele, akkor aláírom, mert ez nem lehet személyes ügy.
Remélem beleveszi ezeket a pontokat a meghívóba (ha lesz hozzá mersze). Bár még nem reagált a levelemre. Hétfőig adtam neki időt.

Legközelebb biztos, hogy nem ő fogja vezetni a jegyzőkönyvet.

osmi # 2010.06.23. 07:24

zsolesz78!
Nem, ezt nem teheted. A jgyk. hitelesítés azt jelenti, hogy valóban a tényszerű, megtörtént dolgokat tartalmazza a jgyk.
Vegyétek fel ezt is a napirendi pontok közé; mármint a k. ks. emelést.
Az összehívás oka pedig egyértelmű; a -gondolom a k.k. által készített - jgyk.nem a valóban történteket tartalmazza.