Zsolesz
Egyszerü. Legközelebb vezesse más a jegyzőkönyvet. A mostani határozatokat meg hajtsátok végre.
Zsolesz
Egyszerü. Legközelebb vezesse más a jegyzőkönyvet. A mostani határozatokat meg hajtsátok végre.
Az IB elnöke csak tulajdonos lehet, tehát a tulajdonnal megszünik a tisztség is. Más kérdés hogy a közgyülésnek uj IB elnököt kell választania,az átadás-átvétel után szünik meg a felelőssége,
Üdvözlök mindenkit!
Az lenne a kérdésem, ha az társasház Intéző Bizottságának elnöke eladja a társasházbeli tulajdonát és elköltözik, az jelentheti-e azt, hogy a megbízása a törvény erejénél fogva megszűnik?
Vagy maradhat elnök ameddig a közgyűlés le nem váltja?
Ilyen esetben megtehető-e a leváltás a közgyűlésen vagy miután nem tulajdonos, már nem is elnök, tehát nincs kit leváltani.
Az Intéző bizottság száma 5 fő (egy elnök és 4 tag).
Az elköltözés illetve a tulajdon eladása már több, mint két hónapja megtörtént, de csak 3 hete jelentette be hivatalosan egy közgyűlésen az tulajdoneladás tényét.
Mert gondolom azt nem tehetem meg, hogy bizonyos határozatokat hitelesítek, a problémásakat meg nem.
Nem a meghívóval mentem volna. A papírt már megírtam, amivel majd megyek. De az még csak a közgyűlés összehívására vonatkozik.
Úgy is végrehajthatóak a határozatok, ha ezen különbözik a véleményünk a kk-val? Momentán a közös költség emelés? Mert a legtöbb ott lévő is azt mondja, hogy nem szavaztuk meg, de a kk meg beleírta, hogy megszavaztuk. Erre fel is hívtam a figyelmét a kk-nak. Ekkor mi a helyzet? Mit lehet tenni? Még a másik hitelesítő (aki az 1 fős SZB) is felhívta rá (állítólag) a figyelmét, de mégis aláírta.
Zsolesz
Ami tanácsot eddikg kaptál az nagyjából stimmel.
Két pontositás. Ne közgyűlési medghivóval járj aláirást gyüjteni,mert azt te ( most még) nem teheted meg.
A közgyülés kezdeményezését kérő , a kért napirendi pont és határozati javaslatokat tartalmazó - levelet irasd alá a 10 6-al.
2./ ne tévedj ! A közgyülés határozatai, attól hogy te nem irtad alá a jegyzőkönyvet, még érvényesek és végrehajthatóak ( Birósági Határozatok Döntvénytára).
Valahogy éreztem.
Akkor hamar kell lépnem ez ügyben, hogy ne húzódjon el ez az egész. Köszi az infókat. :)
csak a meghirdetett /azaz a meghívóban feltüntetett/ napirendi pontokban lehet határozatot hozni.
Értem. Bár úgy gondolom itt egy kicsit máshogy értelmeztük a dolgot.
Arra lennék kíváncsi, ha most ő kiküld egy új közgyűlési meghívót, amiben vagy szerepel a lemondása, vagy nem. De tegyük fel, hogy nem, csak a jegyzőkönyvet akarja újból megcsináltatni, esetleg a közös költséget megemelni (mert ezt leszavaztuk, de a jegyzőkönyvbe azt írta, hogy megszavaztuk, s én ezért nem írtam alá). Ha kézhez kapom az új meghívót, akkor az azon szereplő napirendi pontok közé tudok még felvetetni valahogy újabb pontokat vagy azokat már majd csak egy másik közgyűlési időre tudom megtenni? Gondolok itt az SZB új tagokkal való bővítését, esetleg a régi leváltását vagy bármi más, amit a ház szeretne, de a kk nem ír bele.
A legalább 1/10 ír a k.k.-nek, hogy indítványozzák rendkívüli kgy.összehívását /azért, mert .../az alábbi napirendi pontokkal:1......
2......
stb.
Ezeket köteles beírni a meghívókba, ha kihagy valamit ezekből,akkor is szavazhattok róla.
Persze. Jogtisztán akarom lemondatni. Remélem meg is teszi. A jegyzőkönyvben is az nem tetszik, hogy nem írtam alá azt, ami neki jó lett volna. S most a további késlekedést rám próbálja verni.
Az 1/10 ok. Annyit simán össze tudok kaparni.
De mikor lehet beleírni még napirendi pontot? A meghívó kézbevételekor kell jelezni? Vagy a közgyűlés megkezdése előtt bármikor? Vagy a napirendi pontok megszavazása előtt? Vagy hogy? Már ha lesz mersze újból összehívni az egészet. Van is pár jelöltem még SZB tagságra. Remélem sikerül megvalósítanom. :)
De a közgyűlés tudta nélkül nem jogszerűtlen más kk jelöltekkel pár lakónak beszélgetnie? Mert ha nem, akkor ezt is megtehetem. Bár ajánlatokat még mindig várok. :) Tényleg normális, dolgozni vágyót keresünk, aki nem csak a pénzt markolja fel, hanem tesz is a házért valamit.
Köszi az infót. Így már megtaláltam. :)
Hát még bármilyen napirendet beírhattok, akár a számvizsgáló, akár a k.k. felmentését vagy mindkettőt.Viszont akkor célszerű már néhány jelöltet bemutatni a kgy.-nek, hogy azonnal választani is tudjatok.
27.§(3) és 51.§
Szerintem, ha a k.k. felajánlja a lemondását azonnal el kell fogadni ( a kgy. megszavazza) és a jgyk.-ben rögzíteni. Ezzel a jgyk.-vel kell ugyanis leállítani a pénzügyi renelkezési jogát.
A levezető elnök és a jgyk.vezető,ha lehet a két hitelsítő is célszerű ha az "ellentábor"-ból van.
Természetesen jelölteket már megnevezhettek (lehetőleg többet)Szerintem ha a k.k. tényleg megy, akkor a jelenlegi számv. is.
Azért a kgy. bonyolításának szabályait nézzétek át.Az 1/10 pedig tuti, hogy tulajdonos legyen / nem bérlő, haszonélevező stb. férj-feleség 1/2 azányú tul., stb./
Nem is akarom megtámadni bíróság előtt, mert az csak időhúzás lenne. Viszont az orra alá akarom dörgölni, mert túl sokat képzel magáról. :)
A házat sem akarom beperelni, mert én is ott lakom. Így én sem járnék jól azzal. :) De ha bármit felvetek a kk-nak, akkor egyből felajánlja a lemondását, stb. Tegnap elfogadtam ezt. :) Bár tudom, hogy önként nem fog lépni semmit, mert ahhjoz jó kis fejős tehenek vagyunk. Viszont olvastam, hgoy lemondása után az SZB dolga meginterjúvoltatni az új kk-kat. De mivel az egy fő (aki a jobbkeze) lenne az SZB, így biztos, hogy nem csinálna semit. Vagy olyat választ, aki szintén csurrantana neki valamit. Az meg nem lenen a jó.
De így tudom, hogy este elindulhatok aláírásgyűjtő körútra. A közgyűlés összehívón kell szerepelnie konkrétan az SZB tagok neve, vagy elég csak ez a pont, hogy a nem megfelelő SZB létszám miatt kell?
Valamint melyik paragrafus hivatkozik a 3 főre? Mert bárhogy olvastam a tv-t, ezt nem láttam. :(
Viszont az elég szomorú, ha egy közgyűlésen kiderül valami nem jogszerű dolog az SZB és a kk részéről, akkor nem lehet azonnal leváltani őket, hanem újból össze kell hívni egy másikat közgyűlést (későbbi időpontban), ami ki tudja mikor lesz megtartva. Most félre ne értsetek, nem ezzel akarom zsarolni a kk-t vagy az SZB-t (mint ahogyan ő teszi a lemondással), de ha a mostani jegyzőkönyv miatt összehívja megint a közgyűlést, akkor nem kezdeményezhetem a leváltását, mert nem szerepel a napirendi pontokban. Holott a jegyzőkönyvbe nem valós adatokat írt, amit nem hitelesítettem ezáltal. Valamint ha lemond, akkor ott leszünk az 1 fős SZB-vel, ami szintén nem túl biztató a ház egészére nézve. :S Kivéve ha ő is lemond. :)
Igazad van, nem volt tv,szerű, de ezt bíróságon inkább ne támadd meg, mert semmit nem fogsz érni vele évek múlva ha véletlenül megnyernéd a pert. Egyebekben nem a k.k.-t, hanem a tházat kéne perelned.
Könyörgöm; megkaptad a választ. Ha 40 lakásos a ház, akkor a tházi tv.szerint kötelező a 3, azaz három főből álló sz.b. Ha véletlenül az SZMSZ nem így szabályozza, akkor az is ellentétes a törvénnyel. 2003.évi CXXXIII.tv. a társasházakról , ennek 27.§ (2)bekezdése.
Ismét; legyen meg az 1/10 tul. hányadot képviselő tulajdonos. Írjatok egy tértis levelet / vagy vetssétek át vele/, hogy rendkívüli kgy. összehívását indítványozzátok, mert nincs 3 fős számvizsgáló bizottség /tv.-i passzusra hiv./, Napirend: 3 fő számvizsgáló választás , meg amit még akartok. Mindenki aláírja és feltünteti a tul. hányadát. Ha nem tesz eleget ennek a k.k. 15 napon belül, Ti hívjátok össze és lebonyolítjátok. Ennyi. A Ti tulajdonotok, Nektek kell tenni érte.
Mert ha kicsit időrendi sorrendbe teszed a dolgokat és elolvasod a későbbi hozzászólásaimat, akkor MD válasza után már nem azt kérdeztem, hogy mennyi az ideális létszám, hanem azt mondtam, hogy jelenleg 1 főből áll az SZB! Így egyáltalán mennyire volt jogszerű a ház működése, a költségvetés elfogadása, a kk elszámoltatása az SZB részéről, stb.? Erre nem kaptam már választ, csak hogy 3 fő lehet. De nem tudom mi akkor a teendő, ha kevesebb, mit 3 fő? Mert ha a kk nem veszi fel napirendi pontra (s miért venné, ha az ő embere az az 1 fő), a közgyűlésen ha szóba hozom akkor talán(!) 1 év múlva szóba kerülhet, ha el nem felejti a kk. Kivéve, ha nem gyűjtögetek aláírást és nem nyújtom be az igényt erre.
Most már érthető voltam vagy még van pár félreérthető dolog?
Köszönöm a válaszokat.
Ha már tudod, akkor miért kérdezel?
Nandy leírta, hogy legalább 1/10 tul.hányad írásban kérje a k.k.-t kgy. összehívására. Napirend és ok megjelölésével. Ha nem teljesíti 15 napon belül, akkor a magatok közül választott tegye meg.
Ezt már MD hozzászólásából tudom. De mi van akkor, ha nincs meg a 3 fő? Konkrét esetben 40 lakás, 1 SZB tag...
25 lakásosnál nagyobb házban kötelező a számvizsgáló bizottság / 3 tag, maguk közül elnököt válsztanak, hogy lehessen többség/.Kissebbnél is lehet, vagy a kgy. megbíz vkit a tulajdonosok közül a számvizsgálói feladatkör ellátására.
Értem. Nem hülye vagyok, csak a törvényben ez nincs egyértelműen leírva. Csak az, hogy ki lehet SZB tag. Ezért kérdeztem, hogy akkor úgy kell kezdeményeznem? De akkor a válasz: igen. :)
S mennyire jogszerű 1 fővel az SZB?
Ha láttam volna már azt az SZMSZ-t. De már fél éve ígérik. Meg a legutóbbi közgyűlésen is csak ígérte. Azóta sem kaptam meg.
Értsd meg: érvényes határozatot csak olyan kérdésekben lehet hozni, ami a napirendben szerepelt (kivéve, ha a tulajdonosok 100%-a személyesen jelen van a közgyűlésen...)
Ha SZB-tag szeretnél lenni, de ebben a kk. nem partner, a tulajdonosok (tulj. hányad szerinti) 10%-ának aláírásával kérni kell a közgyűlés összehívását (SZB választás napirendjével), vagy esetleg írásbeli szavazás is szóba jöhet közgyűlés helyett - ha az SZMSZ nem zárja ki.
Illetve még pár kérdés. Hogyan lehet a közgyűlés elé terjeszteni, hogy SZB tag legyek? Ide is kell aláírásokat gyűjteni, mint a rendkívüli közgyűlés kezdeményezésnél vagy a kk-nál kell kezdeményezni? Ez utóbbi esetben akkor soha nem leszek, mert a jegyzőkönyv alá nem írása miatt fasírtban vagyunk (nem azt írta bele, ami a közgyűlésen volt, így nem hitelesítettem). Sokadik alkalommal is felajánlotta a lemondását, aminek most már nem gördítettem akadályát, azaz várom a lemondását szeretettel. Viszont az 1 fő SZB-vel új kk választása nehéz lesz, pláne hogy a mostani kk embere. Erre milyen megoldást lehet kitalálni?
Valamint valaki tudna ajánlani jó, akár nem túl drága (de a mostani kk után mindenki csak olcsóbb lehet :)) kk-t? Akiben meg lehet bízni, jó referenciái vannak és nem lát ellenséget a tulajdonosban, ha kérdeznek tőle valamint, vagy jeleznek felé valami problémát, akkor megoldást keres rá, nem pedig csak a lemondását, a közös képviselet átruházását tudja felajánlani? Elhiszem, hogy eddig neki ez nyugdíjas meló volt és felmarkolta a pénzt. De azért a tulajdonosok hadd ellenőrizzék már, hogy a befizetett pénzük merre megy el... Vagy nem?
Előre is köszönöm a válaszokat. :) Az utóbbira akár privátban is lehet. :)
Egyáltalán érvényes így bármilyen határozat, amit a közgyűlés hoz? Amit a kk csinál? Vagy a felügyelet az SZB részéről?
Hmmm. Értem.
S ha csak közben kerül szóba (az SZB tagság valamint a kk kiebrudalása), akkor nem? A kk-t ismerve soha nem akarna engem SZB tagnak. Bár most elvileg lemond. De a mostani SZB tag szerint az egy fő az jó. S törvényileg is nem lehet kifogás. De szerintem meg igenis kifogásolható. Vagy ilyenkor mi van? Ha 1 fő az SZB, akkor is kell aláírást gyűjtenem, hogy legyen újabb közgyűlés, amin beválasztanak az SZB-be? De még kell akkor keresnem még egy tagot, hogy hárman legyünk?
1/ igen - kell
2./nem - 3 fő
3./ csak akkor lehetsz Szb tag, ha szerepel a napirenden, s a közgyülés megválaszt.
4,/ lásd 3. pont ellenkező előjellel - ha szerepel a napirenden
( a közgyülés csak a napirenden szereplő témában hozhat határozatot)
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02