De ez birtokháborító magatartás, és a jegyző kötelezi a bérbeadót a visszakapcsolásra, ha a bérlő kérelmezi. Nem mondom, hogy napok alatt megvan a határozat, de három héten belül igen.
A lakáshasználót hogyan lehet kitenni / kilakoltatni?
Nem ismerem az ügy minden részletét, szerződéseket, egyebeket, de az egyik ügyfelem sem tudta kitenni a bentlakót (kissé tökölősre vette a figurát a bíróság)
Én nem javasoltam az erőszakos kipakolást, mert volt már múltja és ilyenkor nem éri meg, de mivel a közüzemi szolgáltatóval a tulajdonos állt szerződésben felmondott mindent illetve csak a villanyt meg a gázt.
Kijöttek órát leszedték. bentlakó bírta még pár napig, majd elköltözött.
Nyilván vannak költségek a visszakötésnél, de neki ez belefért a gyorsaság miatt.
Dr. Bokros Gábor
ügyvéd
Dr. Bokros Ügyvédi Iroda
8961 Lenti Pf: 51
www.drbokros.hu
Tel/fax: (36 92) 551 270, 551-271
Mobil: (36 30) 3398 000
Nem ismerem az ügy minden részletét, szerződéseket, egyebeket, de az egyik ügyfelem sem tudta kitenni a bentlakót (kissé tökölősre vette a figurát a bíróság)
Én nem javasoltam az erőszakos kipakolást, mert volt már múltja és ilyenkor nem éri meg, de mivel a közüzemi szolgáltatóval a tulajdonos állt szerződésben felmondott mindent illetve csak a villanyt meg a gázt.
Kijöttek órát leszedték. bentlakó bírta még pár napig, majd elköltözött.
Nyilván vannak költségek a visszakötésnél, de neki ez belefért a gyorsaság miatt.
Dr. Bokros Gábor
ügyvéd
Dr. Bokros Ügyvédi Iroda
8961 Lenti Pf: 51
www.drbokros.hu
Tel/fax: (36 92) 551 270, 551-271
Mobil: (36 30) 3398 000
Mit kéne még írnom ez kb. olyan szint mikor a ovonéni azt mondja a Pisikének,ha Lajoska kéri ugorj a kutba akkor Pistike beleugrik?
Szegény Seres Zoltán már nem tudja elmondani itt a Fórumon, ő hogyan oldotta meg a problémáit. Pedig az is működött.
Másrészt az E/2 felszólító módot nehéz nem tanácsként, javaslatként értelmezni.
Ha rám gondolsz Isten látja lelkemet nem akarok senkit bajba keverni és a tanácsomat is úgy kezeljètek,mintt egy húsz éve az épitőiparban épitésvezetőként dolgozó ember hozzászólását. Azért ilyen régota a sürüben van némi tapasztalatom.A hozzászolásomban azt írtam én hogyan oldottam meg a problémát,sikerrel. Egyébként senkinek nem tanácsolom mert mindenkinek más az adotsága és a lehetősége.
A baj ott van, hogy a JOGI Fórum ide jutott, és úgy tűnik már a T. Szerkesztőség sem szerez érvényt a Fórumszabályzatnak. Az ugyanis azt mondja:
"Az alábbi hozzászólások a Fórumról – a felhasználó külön értesítése nélkül – törlésre kerülnek:
Jogsértő hozzászólások.
Jogsértő minden olyan hozzászólás, amely a közzétételének időpontjában hatályos magyar jogszabályba ütközik, illetve bűncselekményre vagy egyéb jogsértésre történő felhívást tartalmaz."
Kbs
Nekem is ez a véleményem.
A baj ott van Hogy
a törvény és a realitás nem esik egybe.
Neked jogi szempontból igazad van,
A másik oldalon pedig egy jogcím nélküli lakás használó van a tulajdonos engedélye nélkül.
Az hiba hogy így megvette.
A baj ott van, hogy a diagnózist megállapítod, de nem írsz fel gyógyszert.
Én azt tenném, ha 1 éven belül vagyunk még, hogy az ügyvédemmel iratok egy levelet az eladónak, ha 2 hónapon belül nem adja birtokba az ingatlant, akkor visszaélépek a vételtől, s kérem vissza a pénzemet.
Az eladó ugy rakja ki a bérlőit, ahogy tanulta.
Kbs
Nekem is ez a véleményem.
A baj ott van Hőgyész a törvény és a realitás nem esik egybe.
Neked jogi szempontból igazad van,
A másik oldalon pedig egy jogcím nélküli lakás használó van a tulajdonos engedélye nélkül.
Az hiba hogy így megvette.
A baj ott van, hogy a diagnózist megállapíto, de nem írsz fel gyógyszert.
Én azt tenném, ha 1 éven belül vagyunk még, hogy az ügyvédemmel iratok egy levelet az eladónak, ha 2 hónapon belül nem adja birtokba az ingatlant, akkor visszaélépek a vételtől, s kérem vissza a pénzemet.
Az eladó ugy rakja ki a bérlőit, ahogy tanulta.
Látom, ez nálad már fixálódott, mondhat bárki, bármit, nem jut el a tudatodig.
Egyetértek, pereljen a nyavaja (hónapokig-évekig). Kidobni őket, pereljen ő, ha akar, ha olyan gazdag és türelmes és ha legfőképpen van kedve ezzel szórakozni amellett, hogy így is éppen házon kívül van, meg úgy is, ha beletörődik és inkább azzal foglalkozik, hogy hova menjen ezután.
Bizonyítsa, hogy ő ott lakott/lakik nevezze meg milyen jogcímen, aztán már legalább papírja is lesz a hülyeségéről.
Bemelegítésképpen közműveket lekapcsoltatni, mint tulaj.
Ilyen mocskos ügyem már volt nekem is. Beszéltem egy ügyvéddel azt mondta,ha kipakolom önbiráskodás és beperelhet. Egy ovatlan pillanatban kipakoltam báreltem egy raktárat és oda vitettem mindenit leltár szerin.Volt nagy ribillió, de a lényeg,hogy újból birtokon belülre kerülj az a tiéd ne félj foglald vissza ikább legyél önbiráskodó mint luzer.
Fel kell mondani kekik, és felszólítani őket, hogy távozzanak, szükség esetén lelépési pénzt kell nekik adni. Ha nem mennek, akkor pedig per útján kell őket köteleztetni az ingatlan elhagyására.
Azt, hogy jogcím nélkül, önkényees lakásfoglalóként laknak ott, nem fogod tudni rájuk sütni, de ha neked nem fizetnek bérleti díjat, az már ok a felszólításra. Ha megfelelően olcsón vetted a lakást, érdemes belemenni egy kis pofozkodásba, ha árán vetted, akkor inkább állj el.
Viktorius1 !
„ Mennyi idő múltán kérhet a bérbeadó kilakoltatást, ha nem egyezünk meg a tovább bérlésben?”
Azonnal ! De kitől kérné ?
Legfeljebb nem akceptálják a kérését.
Viszont ti most akkor mit akartok ?
Valami oka csak van hogy nem kíván veletek bérleti jogviszonyban lenni.
Ezen kéne elgondolkodni.
„ Számlákat rendszeresen fizetjük, tartozásunk nincs.”
ez még nem ok a tovább maradásra. ezer + egy oka van annak, hogy nem kíván szerződést kötni.
Pl. kell nekeie.
nagyaladar
Annyi eladó lakás van mint csillag az égen és Ti egy lakottat vettetek !!
Ráadásul meg se győződtetek arról, hogy bérlő még ott vagyon.
Nyilván nagyon nagyon nyomott áron.
Sziasztok!
Egy cégtől vásároltunk egy családi házat, amiben albérlők voltak (hivatalos bérleti szerződés nélkül). Sajnos a szerződés aláírása előtt nem tudtunk személyesen meggyőződni róla, hogy már elköltöztek-e, de a tulaj azt állította, hogy igen. De az "albérlők" sajnos ott maradtak, és továbbra sem akarnak elmenni. Mivel nincs semmilyen jogcímük az ott tartózkodásra, ezért mindenképp önkényes lakásfoglalónak számítanak. Bár a ház már a nevünkön van, de az albérlők miatt a hivatalos átadás-átvétel még nem történt meg.
Öten vannak, 2 felnőtt és 3 gyerek, de ha jól tudom, akkor rájuk a kilakoltatási moratórium nem vonatkozik. Azt szeretném kérdezni, hogy mi a hivatalos útja a kilakoltatásuknak, és hogy körülbelül mennyi ideig tart? Köszönöm a válaszokat!
07.31. el lejár a határozott idejű bérleti szerződésem.
Mennyi idő múltán kérhet a bérbeadó kilakoltatást, ha nem egyezünk meg a tovább bérlésben?
Állandó lakhely bejelentésünk van a bérleménybe.
Ezt megszüntetheti!felbonthatja a tulajdonos?
Számlákat rendszeresen fizetjük, tartozásunk nincs.
07.10-ig úgy nézett ki -a levelezésünkből, hogy megegyezünk a továbbérlésben, ám 10-én szóban majd 17. én írásban is közölte a bérbeadó, hogy nem kívánja meghosszabbítani a szerződést.
ObudaFan
Mely törvény tartalmazza ezt?
Ki tervezi?
Ez nagyon nem mindegy.!
Ami tény :a lakás addig jár, amíg a munkaviszony fennáll.
Ha megszünik, 4 gyerekkel is kitehetnek az utcára. Állítsd magad mellé a lakókat. Társasház?
Üdvözlöm!
Az lenne a kérdésem hogy szolgàlati lakàsból (hàzfelügyelő)ki tehetnek e egy 3 éves gyerekkel? A kisfiamnsk ez az àllandó lakcime.5éve lakunk itt.nekem és felesége mnek csak tartozkodàsi a cimünk a szolgàlati lakàsban.szerződés kötéskor kelett leadnunk befogadó nyilatkozatot.a kisfiam azon nem szerepelt mivel még ő nem volt nekünk.a szerződés ben az àll hogy akkor mondjàk föl a szerződés t ha nem végezzük el a takaritàsi munkàkat.a munkânkkal minden lakó elégedett.de most azt tervezik hogy ki adjàk a lakàst bérbe és egy céggel takaritattnak majd.mi alakàsra egx vagyont költöttünk 5évvel eezelőtt amikor ide jöttünk, nem szetetnénk el költözni ha jogi úton megoldgató lenne hogy maradhassunk.szeretném kérni az ön véleményét !!!! Köszönettel:Zoltan4747
Ja, leesett!
Késő van már.
OFF
Análszexre célzott. Szerinte azzal szűz marad az ember. Neki legyen mondva.
ON
?
„Pereskedni nem akarok”
Dugni, de szűznek is maradni... Nehéz ügy.
Ha nem költözöl ki, akkor csak bírósági per útján tud kilakoltatni, az meg nem lesz meg szeptember előtt.
Jobb a békesség egyezzetek meg.
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02