Valóban a lakás önkorányzati,így csak a bérleti szerződésen szerepel a gyerek neve.
A szülő dolgozik (kb.55 éves),meg kellene élnie egyedül is.
A lakáshasználót hogyan lehet kitenni / kilakoltatni?
Jó napot kívánok tisztelt ügyvéd úr!
Egy olyan problémával fordulnék önhöz, hogy kiadtam a lakásomat két hónapja albérletbe, és semmit se fizettek eddig az albérlőim. Se rezsit, se bérleti díjat. A 120 ezer forintos kaukciójukat felélték, és már vagy 70 ezer forinttal túl lépték, és folyamatosan csak halogatják a kifizetésemet. Utoljára a 12. 07.-ét beszéltük meg fizetési határidőnek, de az esetleges kárpótlásom után sem akarják elhagyni az ingatlant arra hivatkozva, hogy nem találtak még másikat ami ideális lenne számukra. A kérdésem az lenne, hogy kötelezhetem-e őket arra, hogy haladéktalanul hagyják el az ingatlanomat a szerződés súlyos megszegése miatt, akár rendőri beavatkozással, vagy mi a menete egy ilyen kilakoltatásnak?
Jó napot kívánok tisztelt ügyvéd úr!
Egy olyan problémával fordulnék önhöz, hogy kiadtam a lakásomat két hónapja albérletbe, és semmit se fizet
06. 17.
Lakáskiürítési pert indítani. Akkor már érdemes a költségeket is behajtani rajta.
Írj neki, hogy miután jogosulatlanul lakik a házban, használati díjat kérsz arra az időre, ameddig ki nem költözik és határozz meg egy durván magas havi használati díjat.
huh, hol vagyok?
Claymore
Én kikapcsoltatnám a közműveket. Aztán akkor majd ez sem lesz ideális nekik.
A napokban valaki azt írta itt, hogy a szolgáltató azért nem hajlandó kikapcsolni a közművet mert az harmadik fél érdekét sérti... (A konkrét cég nevét nem közölte.)
Így aztán a bérbeadó tulajdonos jól megjárta...
Birtokvédelmet kér, és megkapja. Te meg fizetheted a kikapcsolás és a visszakapcsolás díját is. De ezt már egyszer megbeszéltük. (Csak efi erősen ragaszkodik minden mániájához. Mondjuk, azért mánia.)
Tisztelt Hozzáértők!
Kérdésem a következő lenne:
Ha a lakónak nincs szerződése, de be van jelentve a lakásba, kiköttethetem-e a közműveket?
A közművek az én nevemen vannak.
kbs
meg az olyan módszerekhez ragaszkodik, ami hosszú hónapokig tart. Valamivel drágább lesz, mint egy ki- meg visszakapcsolási díj.
Még mindig nem tart olyan sokáig, mint a ki- és visszakapcsolással együtt, és még mindig olcsóbb, mint a ki- és visszakapcsolással együtt. Mert a vége annak is az.
De látom, bezártad az agyadat ezen egyszerű tény előtt.
Linkas63
Ha a lakónak nincs szerződése akkor bemész az okmányirodába és kitöltve az űrlapot kiíratod őt onnan. (A földhivatali tulajdoni lapot be kell mutatnod mely igazolja hogy a lakás a te tulajdonod.)
Ha esetleg bérlője vagy egy önkormányzati lakásnak, az ők engedélye nélkül "bérlőt" nem is fogadhattál be...
Ha ez megvan akkor tudasd az illetővel: 15 napon belül költözzön el. (Ha netán nem cuccol bírtokvédelmet kérhetsz az önkormányzat jegyzőjétől: szabálysértési eljárás keretében bírságolhatják, és ha kell ismét és ismét...)
Végső soron bírósághoz lehet fordulni, bár egy lakáskiürítési per eltart egy-másfél évet is, miközben esetleges bosszúból nagyon leamortizálhatja a lakást - kezdheted az egy újabb pert.
A közművek esetleges kikapcsolásával kapcsolatban lásd KBS írását.
----- laikus hozászóló
Hülyeségeket írsz, méghozzá halmazatban.
Ha a lakónak nincs szerződése - ahogy a kérdező írta - akkor jogcímnélküli.
No, ez igaz. De ami szerinted ebből következik, az már nem.
monalisa1: nem. A szívességi lakáshasználat is jogcím, és arról tipikusan nincs szerződés.
Linka63: ki és milyen jogcímen lakik a lakásban? Te kije vagy a lakásnak? Miért akarod kiköttetni? Mit akarsz elérni?
A szívességi lakáshasználat is szerződésen alapszik - legfeljebb nem írásbelin.
Mindkettőtöknek köszönöm...
Bizonyos esetekben a szerződés azért nem lényeges mert van "szívességi lakáshasználat" is, mely során szintén megengedem, hogy az én lakásomban - ahol én éppen nem lakom - a lakáshasználó beköltözzön, odahordja a holmiait, tehát életszerűen ott élhet. Jogcímes lakáshasználó lesz.
Ha én azt akarom, hogy távozzon onnan, mert már nem akarom, hogy ott lakjon, akkor lehet belőle jogcímnélküli lakáshasználó, de ez esetben csak bíróság üríthetteti ki a lakásomat per által.
Azonban amíg nincs érvényes jogerős bírósági határozat, akár magánlaksértést is elkövethetek a sérelmére.
Tehát az is hibás, hogy idejekorán kiíratható a lakásból.
Elnézést...
Pár évvel ezelőtt anyám megsajnálta a nőt, két gyereke van, és kiadta neki a lakást. Persze szerződés nélkül. A hölgy egy darabig fizette a rezsit és a lakbért, aztán már csak a rezsit és egy pár hónapja már a rezsit sem. A lakás az öcsémé és az enyém, édesapánktól örököltük. A haszonélvezeti jogot meghagytuk anyánknak, hogy legyen egy kis nyugdíj kiegészítése az ott levő 4 db egyszobás lakásból. De most kiderült, hogy átcsaptak szegény feje fölött a hullámok, a lakók egy ideje nem fizetnek lakbért és most ezek már a rezsit sem. Állítólag valami pasas is odaköltözött és amikor anyám ment, hogy kérje legalább a rezsi árát, beszólt neki, hogy fizessenek maguk, úgy is van pénzük és ha még egyszer odamegy kidobja.Én egyenlőre a szabályos keretek között akarom elrendezni mert ha odamegyek akkor abból csak baj lesz. Viszont azért annyira én sem vagyok jól eleresztve, hogy 10-12 ingyenélőt eltartsak a 3 gyerekem mellett.
Esetleg a későbbiek folyamán, mivel én is be vagyok oda jelentve, kérhetem hogy engedjenek be mert ott akarok lakni?
A közművek az én nevemen vannak.
Ja, és azt akarom elérni, hogy elmenjen.
Akkor talán a többi is észbe kap.
Anyukád mint az ingatlan haszonélvezője szólítsa fel a lakót, hogy 15 napon belül távozzanak a házból. Tértis levélben szólítsa fel őt. (Ha nem cucculnak kiürítési pert lehet indítani a bíróságon, de ez eltart egy ideig...) Az elmaradt bért, rezsit stb. végső soron perben lehet követelni tőle., azt hogy miből fizeti meg megmondani nem lehet...
A nő pasijával fog kelleni "lemeccselni" hogy képes legyél beköltözni legalább az egyik szobába.
Kérjétek ügyvéd segítségét.
KBS: hát jó...
Linkas63: akkor mehetsz oda lakni, ha édesanyád megengedi, ez nem attól függ, hogy mi van a lakcímkártyádon. De azt el kéne dönteni, hogy van-e legalább szóbeli bérleti szerződés ("kiadta a lakást") vagy tényleg "csak" szívességi lakáshasználók. A jogszabályi út, hogy (felmondjátok a szerződést), felszólítjátok a lakás kiürítésére és elhagyására és ha ezt nem teszi meg, pert indítatok ezügyben.
pazs: és ő addig havi 100 ezer forintos közműtartozást csinál, amit nekem kell kifizetnem.
Az elmaradt lakbért ne fizesse meg,egye fene, de legalább költséget ne generáljon nekem.
Próbálj beszélni vele...
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02