Albérlet - tulajdonos követelése kiköltözés után


Nailbomb # 2011.12.14. 23:07

Sziasztok,

A következő problémával kapcsolatban szeretnék tanácsot kérni:
Béreltem egy lakást, kicsit több mint 1 évig, írtunk albérleti szerződést is. Kiköltözésem után a tulajdonos előállt azzal, hogy több mint 300 ezer forintot követel, ami véleményem szerint nem jogos. Ennek a részleteibe nem mennék bele, lényeg, hogy nem ismerem el a követelést. Kaptam az állandó lakcímemre egy közjegyzői fizetési meghagyást. Nem én vettem át a levelet, hanem "kedves" édesanyám, aki - mivel nem voltunk túl jó viszonyban akkor, és én nem laktam ott - elfelejtett nekem szólni erről. Szépen letelt a határideje, aztán nemrég kaptam egy levelet egy behajtótól, hogy ez van, fizetni kell. Ezt is csak azért tudtam meg, mert az öcsém vette át, aki szólt nekem. A behajtó irodában azt mondták, hogy ezzel már nincs mit tenni, fizetni kell, a közjegyzős levélre kellett volna reagálnom, amiről ugye nem is tudtam. A kérdésem pedig az lenne, hogy tényleg nem lehet már mit csinálni, ha nem ismerem el a követelést?
Köszönöm előre is a válaszokat!

matthiasi # 2011.12.15. 17:53

Nailbomb !

Azért gondolod , hogy valaki csak úgy elmegy egy közjegyzőhöz, ha alaptalan a követelése ?
És miért nem lehet megmondani, hogy mi az az alaptalan ?

Nincs kiegyenlítve a bérleti díj ?

Nincsenek rendezve e közüzemi számlák ?

Valami károkozás történt ?
Mármint ezeket állítja a tulaj , de szerinted rendben van.
Ja és pluszban számold hozzá a közjegyzői és behajtó díjat is !!

Kovács_Béla_Sándor # 2011.12.15. 19:46

Megpróbálkozhatsz a kézbesítési vélelem megdöntésével, és ha sikerül, az ellentmondással.

mmvj # 2017.04.28. 19:42

Kedves Fórumozók,
adott egy albérlő, akivel semmilyen szerződést nem írt a tulajdonos, a 2 havi kauciót (40ezer Ft/hó) egy fecnin vette át a tulaj élettársa. a bérlő a rezsit és az albérleti díjat rendben fizette. a tulajdonos pár hónap múlva elhunyt, az örökösök azonnali hatállyal követelték a bérlő kiköltözését, többször erőszakosan fellépve jelentek meg a lakásban. a bérlőnek bő 1 hónap után sikerült másik lakást találnia, ezen idő alatt is rendesen fizette a rezsit, ami egyébként havonta átlag 25ezer Ft volt, és lelakott 1 havi kauciót (az örökösök és a bérlő szóban megállapodtak, h a kaució lelakható). kiköltözéskor a hátramaradt 1 havi kaucióval kapcsolatban abban egyeztek meg, hogy a fennmaradó rezsit rendezik ebből, ami visszajár, azt a bérlő megkapja. eltelt 1 hónap, az örökösök 55ezer forint követeléssel álltak elő, szerintük ennyi a kb 10 napra fennmaradó rezsi, a kauciót pedig csak fél hónapnak számolják be. az örökösök zaklatják a bérlőt a munkahelyén, személyesen megjelennek és veszekednek vele. mit lehet ilyenkor tenni? köszönöm a válaszokat

Kovács_Béla_Sándor # 2017.04.28. 19:54

Nem általános ez a kérdés egy kissé?

mmvj # 2017.04.28. 19:59

jaj kedves Kovács Béla Sándor, úgy örülök, h olvasta! nos akkor: mit tehet ilyenkor a (volt) albérlő? meddig tűrje a zaklatást? egyáltalán ez az? van értelme rendőrségre menni? követelőzhet így egy tulajdonos?

MajorDomus # 2017.04.30. 20:32

Ha a bérlőnek annyi esze nincs hogy szerződés nélkül fizet kk 80 ezer ft-ot?

Tegyen feljelentést zaklatásért!

mmvj # 2017.04.30. 21:24

MajorDomus, köszönöm a választ!

MajorDomus # 2017.05.02. 20:42

Ettől függetlenül el kell számolni.

Odettka1 # 2019.03.19. 19:07

Kedves Fórumozók!

8 hónapja hagytuk el a társasházi bérleményt. Megtörtént az átadás-átvétel, órák ellenőrzése, számlák kiegyenlítése, kaució elszámolása, mindezt írásban is rögzítettük, illetve, hogy sem a bérlőnek, sem a bérbeadónak további követelése nincs.
8 hónap után kaptunk egy emailt a tulajdonostól, hogy 5 éven keresztül az egyik közmű órát hibásan olvastuk le,és így kevesebbet fizettünk. Az óraállásokat ők diktálták be a közművek felé, így ők minden hónapban láthatták az óraállásokat,és amit kiszámláztak feléjük, azt kifizettük.
Nem értem, hogy egy vízórát hogy lehet rosszul leolvasni, még a törtrész m3-t is mindig feltüntettük. Ennek ellenére fenyegetőzik, zaklat bennünket. Mi a megoldás? nem szeretnénk ezzel sokat foglalkozni, rövidre zárnám az ügyet. Mi lehet a megoldás? Köszönöm a válaszokat.

drbjozsef # 2019.03.20. 06:48

Én elsőnek elkérném tőle a részleteket, mi volt pontosan az a "hiba" amit elkövettetek.

wers # 2019.03.20. 07:43

hogy 5 éven keresztül

naaa

olyan lehetséges, hogy az egyes lakások almérőit olvassák le-diktálják be, a vízmű évente egyszer az egész ház főmérőjét, és különbözetet szétosztják az egyes lakások között, de ez max. egy évre visszamenően.

MajorDomus # 2019.03.20. 19:03

Nevetséges.
ne foglalkozzatok vele!
aláirta,hogy nincs követelése veletek szemben!
akkor nincs miről beszélni!
.
Megtörtént az átadás-átvétel, órák ellenőrzése, számlák kiegyenlítése, kaució elszámolása,

Ha megtörtént az órák ellenőrzése,
akkor mi a vita trágya?

Odettka1 # 2019.03.22. 14:41

Köszönöm mindenkinek a válaszokat!
Szerintük az volt a baj, hogy pl.amikor 3,0 m3 fogyasztást diktáltam, az szerintük 30 m3 volt ténylegesen, mert az utolsó szám nem tört, hanem egész. Ezt 5 évre visszamenőleg..
De semmi hivatalos papírt nem mutattak be róla, hogy mit követelne esetleg a Vízmű. Gyanítom nincs is ilyen. De én már nem foglalkozom ezzel. Még annyira sem, hogy nekiállok az igazamat bizonygatni.

wers # 2019.03.22. 15:00

Elég ügyetlen próbálkozás a tulaj részéről. Még a kissebbik unokámat is túlteljesíti.

drbjozsef # 2019.03.22. 16:00

Odettka,

Ne is foglalkozz vele.
Ha zaklat, kérjél papírokat, igazolást, fényképet, satöbbi.
Csak hogy teljen az idő.
De nyilván hülyeség amit akar, a vízórán elég nehéz elnézni a tizedeseket, mert vagy 3 piros szám az egészek utáni tört fogyasztás, nagy vesszővel előtte, vagy nincs is tizedes és nem lehet félreolvasni, mert forgó kis mutatók mutatják a "tizedest meg a többieket" :)

Küldjön egy fényképet a vízóráról, és vesd össze a jegyzőkönyveddel.

Szomorú örökös # 2019.03.22. 17:43

Odettka

Ez nagyon egyszerű, le kell fényképezni átadáskor az összes mérőóra állását dátum és időmegjelenítéssel, mint ahogy éves leolvasásnál is teszik ugyebár. Akkor vita nem lehet, mert te a képpel tudod bizonyítani, hogy igazad van.

Egyébként vízóránál ha fekete a szám, akkor egész, ha pedig piros, akkor az a tört mérőállás. Ez persze csak akkor igaz, ha nincsenek külön órák a törtfogyasztások jelzésére. Egyébként nagyon sok mérő külön kis órákon mutatja a törtfogyasztást, tehát ami az órán mutatott számokon látszik, az mind egész köbméter.

MajorDomus # 2019.03.22. 19:44

Gombot varrunk a szappanbuborékra!.

.
elszámoltak az óraállásokkal, azt irta.
.
akkor miről beszélünk?

Jóindulatom és butaságom # 2019.03.23. 02:16

Tisztelt Fórumozók! A segítségeteket szeretném kérni az alábbi ügyben. A berendezett lakásomat kiadtam egy ismerősöm nővérének, de sajnos nem kötöttünk hivatalos írásbeli szerződést. Csupán egy kézzel írott átvételi elismervény bizonyítja, hogy jan.4-én átvettem tőle a januári hónapra szóló 30 ezer forint bérleti díjat (1 hónapra nagyon baráti ár, miközben az adott városban átlag 60-75 ezerért találni albérletet)és 30 ezer forintnyi kauciót. Szóbeli megállapodás tárgya volt, hogy a bérleti díj fix és marad, a kaució összegéből pedig rendezhetők a felmerülő költségek. Az illető nem tudta pontosan, hogy mennyi ideig szeretne maradni. Január 17-én írt egy üzenetet, hogy kiköltözött a lakásból, küldi a kulcsokat(mivel családi ügyei rendeződtek). Ezt követően a fűtésszámlát lefénymásoltam, a vizet és az áramot leírás, óraállás alapján kiszámoltam + a közös költség és a tv, internet előfizetési díjat megfeleztem és ezután küldtem el neki az elszámolást illetve a visszajáró pénzt 8 ezer forintra felkerekítve(ezen költségek a 30 ezer kaucióból kerültek elszámolásra, de ebben megegyeztünk) és felajánlottam, hogy szükség esetén az úgymond le nem lakott 2 hetet bármikor felhasználhatja. A volt bérlőm válaszként írt egy üzenetet, hogy nem kíván élni e lehetőséggel, viszont a bérleti díj felét, 15 ezer forintot adjam vissza. Értem a követelését az ő helyzetébe "bújva". De utólag már nagyon bánom, hogy nem kötöttünk írásbeli szerződést. Nekem nem lenne képem visszakérni egy fillért sem az ő helyében, amikor ő is tisztában van a helyi albérleti viszonyokkal és árakkal. Ennyi pénzért egy üres szobát sem kapott volna máshol. Ti mit tennétek a helyemben? A következtetést már levontam, hogy fölösleges jószívűnek lenni, a papír "beszél". Tanácsaitokat köszönöm.

Sombokor # 2019.03.23. 05:42

Jóindulatom és butaságom

Ha számít neked, hogy az ismerősöd megharagszik e, és megharagudna, ha nem fizetsz a nővérének, akkor fizess. Ha fenn áll a veszélye, hogy zaklatni fog miatta, és ezt nem bírnád idegekkel, akkor szintén fizess.
Különben jogilag nem kell fizetned. Ez egy szóban megkötött határozatlan idejű bérleti szerződés volt, a felmondási ideje Március vége, ha Január 17-én mondta fel. A felmondási idő alatti bérleti díj nem jár vissza, akkor sem, ha előbb kiköltözik. (Az más kérdés, hogy a bérbeadó megegyezhet így a bérlővel, de nem _jár_ vissza.)

Megjegyzés: nem vagyok jogász.

Jóindulatom és butaságom # 2019.03.23. 10:26

Tisztelt Sombokor! Köszönöm a válaszodat, látom a hozzáértésedet, még így is, hogy nem vagy jogász. Úgy döntöttem, hogy vissza fogom adni a pénzt, mert a volt bérlő egy erőszakos nőszemély, aki csak a saját vélt igazát hangoztatja és nem akarok további cirkuszt az ügyből kifolyólag, se a nyakamrajárást, se pereskedést, annyi idegeskedést nem ér. Harag szempontjából ugyan mindegy, mert az ismerősöm természetesen a nővére követelését jogosnak tartja, ha visszadom a bérleti díj felét, akkor is haragudni fog. Jó tanulópénz volt számomra mindez. :(

Zoltanuss # 2019.03.23. 14:07

Jóindulatom és butaságom !
már ne haragudj, de ilyen jelentéktelen összegért kizárt , hogy bírósághoz fordulna a volt kurta idejű bérlőd.
se a nyakamrajárást, se pereskedést, annyi idegeskedést nem ér.
Viszont tanulságnak azért jó. Leközelebb nagyobb bérleti díjat kérj ! Hogy mennyi a körülmények ismerete nélkül nehéz megmondani, de ahogy írod :
az adott városban átlag 60-75 ezerért találni ”, akkor kérj 60 eft /hó bérletidíjat és kaucióból legyen mondjuk 180 eft…. így a leendő bérlő addig nem lépi át a küszöböt amig neked le nem szurkol 240 eft -ot.
Szerződést mindenképpen kell kötni. Ennek sok variációja van.

Jóindulatom és butaságom # 2019.03.23. 16:57

Tisztelt Zoltanuss! Köszönöm a tanácsodat, megfogadom. Tanulva ebből az esetből, legközelebb biztos, hogy nem adom ki szerződés megkötése nélkül és ár alatt a lakást még ismerősnek sem.

MajorDomus # 2019.03.23. 22:36

Van bőr a képén a csajnak!

Jóindulatom és butaságom # 2019.03.25. 01:32

MajorDomus! A "csaj" kb. 60 éves és akkora a szája, mint a bécsi kapu. Én meg nem bírom az erőszakos embereket. Így most bérleti szerződés mintákat olvasok, legközelebbre.