Társasház tulajdonosi jogok


dió55 # 2017.06.16. 11:03

21 lakásos társasházban akartam villamos teljesítménybővítést.
El kell menni egy regisztrált villanyszerelőhöz aki igazolja az igénylőlapon, hogy a vezetékek alkalmasak-e a bővítésre. Két szerelő is azt mondta, hogy jók a vezetékek, elbírják 16A-ról 32A-ra a bővítést, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a szolgáltató a mérőórán kicseréli a 16A kismegszakítót 32A-ra, aminek ára 660 forint. A teljesítménybővítés egyébként 32A-ig ingyenes.
Az igénylőlapon még az alábbi nyilatkozatot kell valakinek aláírni, de hogy kinek, és milyen esetben, az számomra ebből nem derül ki. Az EON szerint a közös képviselőnek: „Hozzájárulunk az igénybejelentésen feltüntetett villamosteljesítmény-igény méretlen fogyasztói vezeték-hálózatunkon keresztül történő kielégítéséhez.”
A közös képviselő nem írta alá azért, mert hogy én tartozok a háznak. Igen, három éve folyik a per, valójában a társasház tartozik nekem.
A szolgáltató üzletszabályzata ezt írja a teljesítménybővítés több lakásos háznál esetről:
„Ha a rendszerhasználó teljesítmény-igénye a méretlen fővezeték, vagy csatlakozóvezeték cseréjét, bővítését vonja maga után, akkor az új épületek csatlakozására vonatkozó előírások az irányadók.
A teljesítménybővítéshez az ingatlan tulajdonos (kezelő) írásbeli hozzájárulása szükséges.”
Itt nem tudni, hogy melyik ingatlan tulajdonosára gondol a szolgáltató, mert az igénylőlapnak van egy olyan pontja, hogy „tulajdonosi nyilatkozat”, amit a lányom írt alá, mert az ő nevén van az ingatlan, és azt írta alá, hogy hozzájárul ahhoz, hogy az EON az ingatlanon a villamos-energia ellátásához szükséges munkálatokat elvégezze.
Az új épületek csatlakozásáról ezt írj az üzletszabályzata:
„Ha a hálózatra történő csatlakozás idegen ingatlant érint, akkor

  1. közcélú hálózati elemek elhelyezése tekintetében a hálózati engedélyes,
  2. a felhasználói berendezés tekintetében az igénybejelentő

köteles a jogszabályokban előírt tulajdonosi hozzájárulásokat beszerezni.
Mivel az EON megtagadta a bővitést a közös képviselő nyilatkozatának hiánya miatt, ezért keresetet indítottam az EON-nal szemben, hogy a bíróság kötelezze a teljesítménybővítés megadására, ami a garantált szolgáltatásai közé tartozik, és nekem jogom van a 32A-ra.
Keresetemhez csatoltam a társasház alapító okiratát, amiben benne van, hogy közös tulajdon az elektromos fővezeték árammérő órámig.
Csatoltam még a lakás adásvételi szerződésem, amiben benne van, hogy a közös tulajdonból a tulajdoni hányadom alapján jogosult vagyok a birtoklásra és használatra.
A társasházi törvény ezt írja a közös tulajdonról:
23. § (1) Minden tulajdonostárs jogosult a közös tulajdon tárgyainak birtoklására és használatára, ez azonban nem sértheti a többi tulajdonostárs ezzel kapcsolatos jogát és jogos érdekét.
Mivel nálam nem kell a méretlen fővezetéket, vagy csatlakozóvezetéket sem cserélni, sem bővíteni, a társasháznak nincs költsége a bővítéssel és a fogyasztott áramot sem a társasháznak kell kifizetni, tehát a bővítéssel nem sértem a többi tulajdonos jogát és érdekét.
A bíróság többek között azért utasította el a keresetem, mert szerinte az én teljesítménybővítésem idegen ingatlan érint, ezért kell a társasház hozzájárulása.
Kérdésem az lenne, hogy

  1. Nekem a társasház aminek résztulajdonosa vagyok és az elektromos vezetékeknek is, idegen ingatlannak számít-e,
  2. Ha a társasházi törvény és a PTK közös tulajdonra vonatkozó rész szerint is jogosult vagyok a közös tulajdon birtoklására és használatára, felülírhatja e ezt a jogom egy szolgáltató üzletszabályzata, amely azt mondja, hogy ahhoz, hogy használjam a közös tulajdont, a többiek hozzájárulása kell, mert nekem a társasház idegen.

Köszönettel veszem a véleményeket.

nonolet # 2017.06.16. 11:37

"A közös képviselő nem írta alá azért, mert hogy én tartozok a háznak. Igen, három éve folyik a per"

Inkább ebbe kéne belekötni, mert ez így jogszerűtlen.

dió55 # 2017.06.16. 18:36

Az EON üzletszabályzata szerint a társasház képviseletében a közös képviselő hozzájárulása a teljesítménybővítéshez csak akkor kell, ha a méretlen fővezetéket vagy a csatlakozóvezetéket kell cserélni, vagy bővíteni – de nem kell. A társasházi törvény szerint is a közgyűlés a közösséget terhelő kötelezettségek vállalásáról, a rendes gazdálkodás körét meghaladó kiadások vállalásáról határoz. Mivel esetemben erről nincs szó, ezért nem kell a közgyűlés és a közös képviselő aláírása, ezért nem ebbe az irányba megyek, hogy kikényszerítsem az aláírását. Úgy gondolom, akkor kellene a közgyűlés hozzájárulása a bővítésemhez, ha én mint vállalkozó pl. nyitok egy fagyizót a ház mellett, és a társasházból akarok áramot vételezni. De ha én tulajdonosként a lakásom áramellátásához kérem az áramot, ahhoz nem kell a társasház hozzájárulása, ezért nem a képviselőt okolom. hogy 2 éve pereskedek egy 660 forintos kismegszakító cseréje miatt. Az EON-nál nem tudják a saját üzletszabályzatukat értelmezni, meg a többi, az esettel kapcsolatos jogszabályt, pl a társasházi törvényt.

dió55 # 2017.06.16. 21:16

Az már nem az én problémám, hanem a következő bővítést igénylőé és az EON-é, de feltételezem, hogy amikor itt kb 15 éve újra vezetékezték a házat, úgy lett méretezve a vezetékek kapacitása, hogy elbírja, ha mind a 21 lakás 32A-t szeretne. Egyébként átlagos fogyasztó vagyok, szerintem vannak itt a házban akik nálam sokkal többet fogyasztanak. Azért kértem a bővítést, mert vettem egy 2000 W-os és egy 500 W-os fűtőpanelt, amiből most télen is csak a 2000-est használtam, de meg akartam előzni, ha elviekben együtt menne mondjuk a fűtőpanel a 2700 W-os 1,7 literes vízmelegítővel, meg hozzá jönne még hűtő, TV, meg egykét apróság, ne csapja le a biztosítékot. Szerintem a klímások, meg akik villanytűzhelyet használnak, többet fogyasztanak.
Más szolgáltatók azt sem tudják, hogy milyen kedvezményekkel bírják több fogyasztásra a felhasználót, az EON meg az ellenkezőjét teszi, mintha nem a szolgáltatásból élne. Nem azt kérem, hogy ingyen adja az áramot.

MajorDomus # 2017.06.21. 20:18

A közös képviselő nem diszkriminál,hanem próbálja behajtani a társasház pénzét az adós tulajdonostól.

Ez is egy eszköz.

A kérdező fizesse be a tartozást,és megkapja az engedélyt. Ennyi.

Hapciusz # 2017.06.22. 04:18

MajorDomus, mutass egy jogszabályt, hogy ez jogszerű mód, mert nem hiszem! Attól, hogy el vagyok maradva a villanyszámlával, még a főgáz nem zárhatja el előlem a gázt.

A közös ktg-nek megvannak a behajtási módszerei, törvényes keretek közt.

Szomorú örökös # 2017.06.22. 05:21

dió55

A közös képviselő nem írta alá azért, mert hogy én tartozok a háznak.

Szerintem ne arról írj litániákat, hogy mire köteles az EON meg mire nem, hanem erről a fenti történetről írj egy kicsit részletesebben, mert ezen nagyon gyorsan átsiklottál és lehet tartalmaz olyan részleteket, amelyek alapján itt mindenki számára kiderülhet, ki a hunyó a történetben. Nyilván jó lenne a másik fél véleményét is meghallgatni, de az nagy valószínűséggel nem fog megtörténni...

nonolet # 2017.06.22. 12:46

Hapciusz

Mutass agy jogszabályt, hogy
a fizetéssel elmaradni törvényes!!!

Mivel te szegtél előbb törvényt....
Ne számíts már a másik féltől sem a jóindulatra-szabályosságra.

Tudod:
Amilyen az adjisten, olyan a fogadj isten.

Fizess becsületesen és nem lesz gondod.

nonolet # 2017.06.22. 12:50

bermuda háromszög

Megteheti, mert

  • nem építési engedély köteles átalakítás

    így a felelősség csak az övé lesz...

  • a saját magántulajdona, így alapban semmi közöd hozzá

Persze, ha kiderül, hogy valami

  • veszélyes

vagy

  • szabálytalan

dolog készül(t), akkor az építési hatóság eljárása kérhető.

Zoltanuss # 2017.06.22. 18:11

T. bermuda háromszög !
Egy négy lakásos majdani társasházban miért kellene közös képviselő ?
Majd közfelkiáltással az egyik tulaj elvállalja. Aztán a panaszra :

(az enyém alattiban) átalakítás folyik. A régi konyha, fürdőszoba helyet cserél.
Még ha feletted lenne érthető lenne az aggodalmad, de így ? Általában ez a fajta átalakítás problémás a vizes rész esetleges meghibásodása miatt, de itt nem kell félned.
mert szerintük nem főfal és nem lesz gond?
Miért szerinted más fal ? ha nem hiszel neki akkor vizsgáltasd meg te egy statikussal a saját költségedre. viszont ha baj lesz akkor tényleg az alattad lévő szomszéd/társtulaj lesz a hunyó. de addig , ha aggódsz bizonyítsad megfelelő szakvéleménnyel.

Hapciusz # 2017.06.22. 18:37

nonolet, nem tudok arról hogy a közösképviselő törvényesen megtagadhatja a hozzájárulását.
Az egy külön dolog, hogy a tulajdonos adós, arra megvan az eljárási mód és a közösképviselő mint eljáró jogosultsága.

drbjozsef # 2017.06.22. 20:26

Hapciusz,

nyilván igazad van, jogszerűen nem tagadhatná meg az aláírást. De akkor lássuk ugyanezt megfordítva :

"Hapciusz, nem tudok arról hogy a Te törvényesen megtagadhatnád a tartozásod kifizetését.
Az egy külön dolog, hogy a közös képviselőnek alá kellene írnia a papírodat, arra megvan az eljárási mód és a kérelmező mint eljáró jogosultsága."

MajorDomus # 2017.06.22. 21:03

Hapciusz

A lényeget nem érted!

Hozzájárulásról van szó!

Vagy hozzájárul vagy nem!

Még mindig ködösitesz,és lapitasz,hogy mi a gondja veled.

Biztos nem szórakozásból csinálja veled,mert nem érdeke. Ha ilyen tulaj van,én sdm adom meg a hozzájárulást.

Miért?
Mert a társasházat képviselem,akinek az a tulaj betart,mert nem fizet.
Én meg nem irok alá.

MajorDomus # 2017.06.22. 21:31

Egyetértünk.

Általéban az a gond,hogy a nagyteljesitményű
berendezések fygyasztó,villanykályha ,annyira leterheli a rendszert,hogy kisebb áramkimaradások vannak csúcsidőben!

Egy olyan házban ahol van 10 nyugdijas a 15-ből,ez nem gond,de ahogy kicserélődik a nép,a fiatalok a modern gépekkel hamar taccsra teszik az ötvenes években épült villamos rendszert.

Hapciusz # 2017.06.23. 05:15

a 16 amperes hány vattot bír el?

Szomorú örökös # 2017.06.23. 06:41

Hapciusz

a 16 amperes hány vattot bír el?

Szerintem te is tanultad az iskolában a P=UxI képletet. Nyilván célszerű nagyjából 220 V-tal számolni, mert én még szinte sosem tudtam itthon 230 V-ot mérni.

tamás12345

tudtommal 32 A az 230 V-os hálózat esetén kb. és majdnem 9000 W fogyasztást simán elbír

Azért ez igazán érdekes lenne, mert kb. 7000 W-ra jön ki a képlet alapján a teljesítmény számítása.
És különben is létezik látszólagos, illetve valós teljesítmény. Egyiknek VA, másiknak W a mértékegysége. ;-)

nonolet # 2017.06.23. 11:46

tamás12345

Jjjjajjj ez fájT :-(

Azért a szorzás nagyon-nagyon alapművelet ám...

230x32=7360 Watt névlegesen, ami messze van még a 9000-től.

MajorDomus # 2017.06.23. 21:49

Meg sajnos a valóságtól is!

Zoltanuss # 2017.06.24. 05:23

Ok. tehát 7,3 kW tartozik a 32 Amperes biztosítékhoz.

régen nagyon régen a 16 amp. volt az általános, de már 25 éve is a 25 Amp.-es és még ingyen elérhető a 32 Ampres.
de úgy általában a modern háztartásokban is elegendő a 25 Amp biztosíték.... hacsak ne fűtenek villannyal.
Amúgy társasházakban néha a 32 Amp - nem engedik mivel a ház terhelése nem engedi meg.

Szomorú örökös # 2017.06.24. 06:26

tamás12345

Bocsika, de még mindig nem erősséged a matek.
Egyrészt jeleztem, hogy én még a büdös életben nem tudtam itthon a hálózaton 230 V-ot mérni, tehát jobb, ha inkább azzal a bizonyos 220 V-tal számolunk, ami nagyjából a valós értéknek felel meg. De ha még 7,3 kW az, amit a 32 amperes automata elbír - a valós feszültségértékek alapján ugyebár csak kb. 7 kW - akkor sem 9 kW a 20 %-kal több, amit te írtál. :-D

Szomorú örökös # 2017.06.24. 10:38

tamás12345

Nekem itt egy magánházi villany-kiépítés van 16 amperrel. Ha megy az asztali elektromos grill, a mikro, az olajsütő, mellette a számítógép, hűtőgép, esetleg automata mosógép és a szokásos dolgok, akkor bizony előfordult gyakran, hogy levágta az automatát, úgyhogy ilyenkor döntenem kell, mit kapcsolok le. Szóval ennyit a te hivatalos szakvéleményedről...

Kroly001 # 2017.06.24. 17:12

Tisztelt Forumozòk!(Jogi Képviselők)
Társashaz Jogi segítséget kérnek hozza értők esetleg tapasztalatból ismert történethez.

A következő lenne a történet 2015.10-ban vásároltam egy társasházi lakást amelynek a belső homlokzatának a javítását illetve felújítását is elvégeztettem. A nyilas záró csere következtében kiderült,hogy a fal olyan rossz minőségű hihetetlen,de 10cm vastag plusz a vakolat volt rajta.
Ezáltal a az ajtó cseret követően esztétikai és a lakás megóvása érdekében is rendbe hozattam.(számlával igazolva a javítást,felújítást 80ezer Ft)

Későbbiekben felkerestem a közös képviselőt majd jeleztem neki a javítást és kertem,hogy mivel külső homlokzat és közös rész a javítási költséget szíveskedjen megtéríten illetve jóvá írni közös költség gyanánt.
(Ezt személyesen majd e-mail-bán is megtettem)

A közös képviselő ezt jóvá hagyta majd jóvá is írta számomra a következő 6honap közös költség díjat.

Viszont most közös képviselő váltás történt és a napokban volt a 2016-ős év költségvetésének ismertetése és az ujj Közös képviselő ismertette ,hogy az előző Közös képviselő a lakók beleegyezése nélkül hagyta jóvá.
Amiről Én nem tudtam és most természetesen minden lakó felhaborodva.
(Mint kiderült az előző Képviselő rengeteg pénzel nem tud elszámolni)
Jelenleg ott tartunk mivel nem volt szavazás a homlokzat felújítást illetően így követelnek vissza az összeget!
Viszont Én ennek nem szívesen tennék eleget mivel ha pl Én elköltözok az a homlokzat meg mindig ott fog állni mivel közös tulajdon.

A 2015 ős év November,December már egy elfogadott költség vetés volt.
Gondolom ez már nem kovetelhető.
Jelenleg nem tudom,hogy ebben az ügyben engem mi véd?
Mivel nem az Én hibám én nem voltam tisztában ,hogy ennek mi a menete bár szerintem nem az Én feladatom lenne a hozza jarulas kervenyezese.

Nekem erről ,hogy jóvá hagytak a homlokzat felújítást e-mail -om van.
Valamint szóbeli megegyezéssel történt.
A számlát benyújtottam.
A rám eső feladat részét elvégeztem.

Kérem akinek tapasztalata van esetleg konkrét véleménye az jelezze itt.
Köszönöm

nonolet # 2017.06.24. 17:53

Tehát...

  • a magántulajdonod felújítása során
  • a közösség ELŐZETES engedélye NÉLKÜL
  • elbontottál egy MÉG ÉP közös tulajdonrész
  • majd az újjá építetted

...aztán a költségét

  • kifizettetted
  • a közösség ELŐZETES engedélye NÉLKÜL
  • a hatáskörét túllépő

közös képviselővel.

Miközben az egész bontás+építés
LÉNYEGÉBEN csak a te érdeked volt.

-

Nos, én sem járulnék hozzá a megtérítéshez.

Mert az csak mese, hogy mindez
a közösség érdekében és előnyére történt.

nonolet # 2017.06.24. 17:54

Avagy
nem piszkáljuk a közöst
a közösség
tudta+engedélye nélkül!!!

Kroly001 # 2017.06.24. 23:45

Tisztelt nonolet!
Köszönöm a hozza szólásod nagyon hasznos volt számomra.

Ha értelmezed nem azt kérdeztem,hogy mit milyen sorrendben kellett.... volna hanem,hogy ebben az ügyben Engem mi véd.

Én Onkoltsegen csináltam meg!
(Nem egy hibátlan falat kezdtem felújítani a fal állapota vakolat hiányos volt kb 1nm2 hiányzott belőle nem az ajtó berakast követően tettem tönkre!!)
Megkerdeztem a lakókat adott esetben ha bármelyik lakónak lenne módja $ felújítani és a későbbiekben élne a jóváírás lehetőségével megcsinaltatna-e a homlokzatát ? A válasz nyilván az igen volt.
Ez egyéni szociális probléma kinek mire telik.
Én zokszó nélkül támogatnám az ötletet bármelyik lakó részére.
A ház közös érdeke ,hogy épüljön szepuljon.
Ha kell egymás elősegítésevel is.
(Bár tipikus Magyar mentalitás ha nekem nincs,neked se legyen)

Természetesen a homlokzatot így is úgy is megcsinaltattam volna.
A lehetőség adott volt éltem vele.
Az elő terjesztés ,jóvá hagyas a Közös képviselő feladata ezért fizetik!

A kérdés továbbra is fennáll !!
Az adott esetben előző képviselő álltál elfogadott jóváhagyott kifizetést utólagosan kovetelhetik-e a lakók Tőlem?

Kérem ha erre bármelyfel védelmére jogszabály létezik.
Azt szíveskedjenek ismertetni csak jogi paragrafus ismeretében írjanak.

Lelkisegelyre nincs szükség !!!
A költség már elfogadott a vissza fizetés kérdése a téma.