Lakásszövetkezet


senkiobuda (törölt felhasználó) # 2013.07.18. 17:20

Tisztelt Mindenki!

A 2004. évi CXV. Törvény a lakásszövetkezetekről, az alábbiakban rendelkezik Felügyelő Bizottságról:

26. §;

  1. összehívja a közgyűlést, ha az igazgatóság nem tesz eleget erre vonatkozó kötelességének;
  2. az éves beszámoló [23. § (3) bek.] alapján véleményt nyilvánít a közgyűlés részére a lakásszövetkezet gazdálkodásáról; e nélkül az éves beszámoló tárgyában érvényes határozat nem hozható;

A Felügyelő Bizottság véleménye bizonyíthatóan nem volt a közgyűlés napirendjén, ez a jegyzőkönyben is rögzítve van.

Ez alapot ad- e a közgyűlés határozatának érvénytelenítésére?

(Mundérvédők csípőből tüzelése kéretik mellőzni)

MajorDomus # 2013.07.19. 20:35

Igen

( de ne csatlakozz a fórum hűlyéihez-,,mundérvédők,,)

mozilla # 2013.10.25. 18:50

Lakásszövetkezetünk 78 lakásból áll. Aziránt érdeklődök, hogy a törvény szerint lehet-e egyszemélyes ügyvezető igazgató ( nyugdíjas ), ha már nem lakik itt. Nagyon elégedettek vagyunk vele, jól gazdálkodik, szinte naponta látjuk. Az Alapszabályunk megengedi.
Könyvvizsgáló is van. Ha ajánlatok vagy nagyobb beruházás előtt állunk, 3-5 tag közreműködésével dönt.
Most sajnos lejár a mandátuma, de szivesen vinné tovább.
Viszont egy önjelölt lakó betámadta, hogy felügyelőbizottság kell.

Mi a valóság?

MajorDomus # 2013.10.26. 10:09

Egyszerű.
Alakuljatok át társasházzá,akkor lehet külsősként is társasházkezelö.

senkiobuda (törölt felhasználó) # 2013.11.05. 14:45

Lakásszövetkezettel felmondta a FŐTÁV a hődíj utólagos elszámolására kötött szerződést, erről az elnök 8 hónappal később tájékoztatta a tulajdonosokat. Ebben az esetben felmerül- e a foglalkozáskörben elkövetett, anyagi hátrányt okozó kötelességszegés? Ugyanis az adott időszakra nem készült elszámolás, az előző időszak fogyasztási adatai alapján számláztak.
Kérdésem továbbá, hogy a közös költség befizetést átvezetheti- e a könyvelés egy vitatott számla teljesítéseként. Kiállított a szövetkezet egy számlát, melyre írásban ellentmondással éltem, vitatva a teljesítés tényét. (Ugyanis nincs mögötte teljesítés). Az ellentmondásra nem válaszoltak, hanem egy tájékoztatót küldtek, hogy a befizetett közös költségből átvezették a számla rendezéseként. A befizetések teljesítéséről kiadott igazolásban befizetett összegként nem a csekken megjelölt összeg szerepel.

Nocsak107 # 2013.11.19. 18:29

Kedves Fórumozók!

Édesanyánk februári halála után öcsémmel többek között örököltünk egy ingatlant is, melyet a szüleink válása után a szüleink közt született megegyezés alapján apánk vette használatba a lakást. Ez a megegyezés nem csak szóban, hanem hivatalosan, írásos formában (bérleti szerződés) is megtörtént. A bérleti szerződés lakásszövetkezet felé történő leadása 2009-ben a szerződés keltekor megtörtént. (Minden csekk innentől apánk, azaz a bérlő nevére érkezett, jelesül a közös költség is.)

Ezen szerződés 11. pontja szerint: "A Bérbeadó (jelen esetben elhunyt édesanyánk) egészségében bekövetkezett változások esetén a Bérbeadó megbízott meghatalmazottja, míg esetleges halála esetén a minden kori örökös(ök) rendelkez(ik)nek a bérleti szerződés hogyanléte felől. Az utóbbi esetekben a Bérbeadó meghatalmazottja(i) vagy örököse(i) rendelkeznek a bérleti szerződés megszűnéséről, meghosszabbításáról, megváltoztatásáról szóban vagy írásban.".

E pontnak megfelelően lehetőséget adtunk apánk számára (viszonyunk nem a legjobb), hogy amíg nem talál más kiadó ingatlant, maradjon a lakásban, ami a novemberi hónapban meg is történt. Ennek megfelelően 2013. 11. 06-án személyesen intézkedtem a közös költség nevemre történő átírásáról a lakásszövetkezet irodájában.

Ez után a lakásszövetkezet elnökétől érkezett öcsémnek és nekem egy levél, mi szerint 2012. 01. 01. és 2013. 01. 31. között a közös költségből 123.551 Ft hátralék keletkezett. Idézem: "A tulajdonos halála esetén az Örökösöknek kell a tartozást kiegyenlíteni az öröklés arányában. Ez az összeg a lakás használóját terheli, amennyiben ő nem a tulajdonos és a tartozás behajthatatlan, akkor a tulajdonosnak kell helyt állni."

A bérleti szerződés 5. pontjában írtak szerint minden a lakással kapcsolatos költség (közüzemi díjak, közös költségek, lakásbiztosítási díj a Bérlőt terhelik. Ezen kívül a 13. pontban ez van: "A bérlő tudomásul veszi, hogy az 5. pontban rögzített költségekből eredő esetleges tartozásokért a bérlő felelős, bérbeadót ezzel kapcsolatban nem terheli kötelezettség."

A fent leírt dolgokról egy válaszlevélben az elnök urat is tájékoztattam, bár nem értem miért kellett, amikor a bérleti szerződés másolata le lett adva anno a szövetkezetben. (akkor még más néven futott a szövetkezet és az elnök sem az volt, aki most, de úgy gondolom ilyen dokumentumok nem vesznek csak el úgy...)

Újabb levélben tájékoztatott arról, hogy "a lakásszövetkezet és a lakást bérlő személy között nincs jogviszony." Kérdem én: akkor miért apánk nevére érkeztek a csekkek???
Továbbá: "Jelen esetben a lakásszövetkezet nem jogosult a bérlőtől semmit sem követelni, csak a lakás tulajdonosától."
Illetve az utolsó mondat: "Általában a lakások bérbeadásáról a szövetkezetnek nincs is tudomása, hisz ezt a lakók csak elvétve jelentik be. Amennyiben ...... Úr (apánk) elérhetőségét megadja, tehetünk egy próbát, de az ő esetében a követelés kezelés folyamata nem vihető végig."

Őszintén megmondom kicsit összezavarodtam, úgy érzem, hogy az elnök úr megpróbál megvezetni, illetve az egyszerűbb utat választja a követelésének behajtására.
Laikusként úgy gondolom, hogy a tartozásért az felel akinek a nevére érkeznek a csekkek, aki használta a lakást a tartozás keletkezésekor, főleg ha erről bérleti szerződés is született... Ezen kívül igaz, hogy édesanyánk volt a tulajdonos, de a bérlő (apánk) még él, akkor miért minket zaklatnak ezzel?

Nem állunk olyan jól öcsémmel, mert sajnos az ingatlant devizahitellel terhelten örököltük meg, így ennek a tartozásnak a megfizetése most nem lehetséges számunkra.

Segítő válaszaitokat előre is köszönöm!

Üdvözlettel: Geo

Nocsak107 # 2013.11.19. 18:32

Annyi lemaradt, hogy édesanyánk 1/1 tulajdonos volt, apánknak nem volt tulajdona, csak bérlő volt.

Lehet, hogy kicsit zavarosan és össze-vissza írtam, ha valami nem világos kérdezzetek nyugodtan, a lényeg, hogy választ kapjak, amitől tisztán láthatok.

Még egyszer köszönöm előre is!

Geo

MajorDomus # 2013.11.19. 21:52

a lakásszövetkezetnek igaza van.

teljesen mindegy,milyen megállapodás volt a tulaj és a bérlő közöttba közös költség kizárólag a tulajdonost terhel!

az örökös,a halál pillanatában azonnal tulajdonos lesz!

én azért megkérdezném tőlük,mit tettek egy évig a tartozás behajtása érdekében,mig édesanyátok élt?

Nocsak107 # 2013.11.20. 06:20

Kedves MajorDomus!

Nem tettek semmit abban az egy évben.

Mi szabályozza azt, hogy nekünk kell felelni a bérlő által felhalmozott tartozásért?
Távhő-tartozás: ott is volt tartozás, rendben történt az átírás, azt mondták 0-ás egyenleggel és tartozás nélkül indulunk, a volt bérlővel számolnak el, neki küldenek elszámoló számlát. Így is történt!
Mi a különbség?
Köszönöm!

Kovács_Béla_Sándor # 2013.11.20. 06:50

Mi szabályozza azt, hogy nekünk kell felelni a bérlő által felhalmozott tartozásért?
Rossz a kérdés. Ez ugyanis a tulajdonos "felhalmozott tartozása". Az, hogy neki meg a bérlő az adósa, egy másik dolog.

Nocsak107 # 2013.11.20. 20:57

Azt kéne mondanom, hogy értem. De nincs így...

Mi a különbség a TÁVHŐ és a Lakásszövetkezet eljárási protokollja között?

Laikusként úgy gondolom, hogy ha az egyik tudja a bérlőn követelni a tartozást, akkor ez a másikra is vonatkozik.

További válaszaitokat előre is köszönöm!

Kovács_Béla_Sándor # 2013.11.20. 20:58

Gondolhatod úgy - de nem úgy van.

MajorDomus # 2013.11.20. 22:42

az a különbség,hogy a távhő szerződéses jogviszony Alapján számláz,ha a bérlővel kötik a szerződést,akkor tőle követeli.

csak jelzem,hogy a távhők is ujabban a tulajdonos gartörés is van.vállaló nyilatkozatához kötik a bérlőkkel kötendő közüzemi szerződést.

például ha a társasház kiadja a tárolót ahol fütés is van.

na most,a Te eseted,azért más,mert nem szerződés,hanem s társasházról szóló CXXXIII/2003 törvény Alapján kérik tőled a pénzt, nem fárasztalak a részletekkel,az a lényeg,hogy közös költséget csak tulajdonos köteles fizetni,pontosabban csak tőle lehet követelni,függetlenül attól hogy tiz éve a lakása bérbe van adva!
ha a bérlője fizeti a költségét,jó,ha nem máris zaklatom a tulajt,hogy indul ellene az fmh !

ja,bocs lakszöv!

minden ugyanúgy igaz,azzal a különbséggel,hogy a lakásszövetkezetekről szóló törvény a hatályos.

MajorDomus # 2013.11.20. 22:44

helyesen, ,,garanciavállaló nyilatkozatához,, kötik

bviktória # 2013.12.19. 21:11

Tisztelt Hozzáértő Jogászok!
Kicsit megrémít a helyzet, hogy a Lakásszövetkezetek hatalma jogilag milyen nagy. Csak a napokban szembesültem azzal, hogy az Újpalotai tízemeletes lakásunk, amit édesapánk 2007. évi halála után 1/3 tulajdonnal örököltünk a testvéreimmel, és az özvegy haszonélvező lakik benne, nos az is ilyen szövetekezeti lakás. Mi nem tartjuk a kapcsolatot ilyen mélyen, hogy azt is tudjuk, ki kezeli a házat. Holtig tartó haszonélvezettel él benne, és állítása szerint fizet is mindent. Most azt mondom, hogy el is hiszem, ő még olyan ember.
De mi az, hogy Tagnyilvántartás? A napokban hívott, hogy nekünk (3 tulaj) is ki kell ezt töltenünk. Abban a személyes adatokon túl olvasható egy olyan rész is, hogy "Kijelentem, hogy az Újpalota .... sz. Lakásfenntartó Szöv. alapszabályában, házirendjében foglalt rendelkezéseket megismertem, az abban foglaltakat magamra nézve kötelezőnek ismerem el."
Ez nem tetszett, hiszen ezeket a dokumentumokat nem ismerem. Hívtam az özvegyet, hát az alapszabály neki sincsen meg, és ő már ki is töltötte, le is adta az ő papírját, mert a haszonélvezőknek is kell ilyet leadni. Hívtam a lakásszövetkezet irodáját, ahol egy hölgy azt a tájékoztatást adta, hogy a házirend ki van függesztve a házban, az alapszabályból meg talán tud küldeni nekem postán vagy elektronikusan. KÖzben felvetettem azt is, hogy semmi elszámolást nem kapok, kaphatok-e? Erre ő, hogy csak egyet nyomtatnak, és azt mindig a lakásokba dobják be.Nos ennyi, konkrét gondom még nincsen. De mi van, ha nem leszünk tagok a lakásszövetkezetben a testvéreimmel?
A tagnyilvántartó lap alján ott van, hogy "Záradék A tagfelvételt kimondó Igazgatósági Határozat szám: (üres ...pontok) "
És hogyan kaphatunk elszámolásokat, hogy tudjuk, hogy tényleg folyamatosan fizetve lesz minden a jövőben is?
Várom jogi véleményüket, tapasztalatikat.
Miért lett ez hirtelen ilyen sürgős, hogy minden lakásban aláírattatják a lakásszövetkezetben? Eddig nem is törődtek vele, hogy mi is létezünk, mi sem foglalkoztunk azzal a lakással, olyan, mintha nem is lenne, még kulcsunk sincs a lépcsőházhoz sem!
Lesz valami törvényi változás jövő évtől?
Tisztelettel.

Kovács_Béla_Sándor # 2013.12.20. 10:24

Paranoia rulez!

bviktória # 2013.12.20. 12:57

Köszönöm a hozzászólást, így legalább látom, hogy valaki olvasta a bejegyzést.

Nos megpróbálom konkrétabban, és kevésbé paranoiásan:

  1. Mi a különbség aközött, ha valaki tag a lakásfenntartó szövetkezetben és ott lakástulaj is egyben, mintha nem lesz tag, de lakástulaj az adott helyen? Előnyök, hátrányok, vagy totál semleges?
  2. Hogyan tudok jogszerűen elszámolásokat kérni? pl. Írásban kérhetem, hogy negyedévente/félévente küldjenek nekem is kimutatást a közös ktg elszámolásáról, hogy az esetlegesen felhalmozódó tartozást időben kezelhessem?

Tisztelettel

senkiobuda (törölt felhasználó) # 2013.12.20. 13:13

Kedves Viktória! Aki paranoiáról írt, vajon Neked szánta? Ha igen, mire alapozta? Nálunk a lakásszövetkezet Alapszabályában van szabályozva a tagok és nem tag tulajdonosok jogai (gyakorlatilag nincsenek), kötelezettségei (nos, az már van). Véleményem szerint érdemes lenne Alapszabályt kérni tőlük. A

pazs # 2013.12.20. 14:14
  1. nincs olyan, hogy lakástulajdonos, de nem tag.
  2. bármikor kérhetsz betekintést és tájékoztatást.
Kovács_Béla_Sándor # 2013.12.20. 14:45

1. Van. [10. §]

bviktória # 2013.12.21. 09:39

Köszönöm a hozzászólásokat!

  1. Alapszabály átolvasása a tagok dolgiról
  2. Gyakori "betekintés" a közösktg fizetésébe

:)

liquidx # 2014.02.04. 20:43

Tisztelt Jogászok!

Nemrég költöztünk be egy társasházba, ahol lakásszövetkezet látja el a teendőket, már ha lehet ennek nevezni. Mivel minden bemondásra megy és még szinte semmilyen papírt nem láttunk mi miért kerül mennyibe, azt szeretném kérdezni hogy milyen papírokat kérhetünk ki tőlük, hogy utánajárjunk a költségeknek, vagy például hány alkalmazott van fizetve és mennyit keresnek, illetve a közös költség miből épül fel? Illetve hogyan hivatkozzunk ezekre a dolgokra, hogy valami célt is elérjünk vele?

A jogszabály szerint:
"41. § A tag alapvető joga, hogy: e) a lakásszövetkezetre vonatkozó bármely kérdésben a tisztségviselőktől tájékoztatást kérjen, és az alapszabályba, valamint a közgyűlési jegyzőkönyvbe, illetőleg a jogaival, kötelezettségeivel kapcsolatban keletkezett iratokba betekintsen, továbbá ezekről - a másolási költség megfizetése mellett - másolatot kérjen."

Sajnos elég kötekedő a mi "Igazgatóságunk" és vonakodva illetve bizonyos papírokat amit írásban kértünk nem hajlandók kiszolgáltatni, például az éves beszámoló részletese lebontása. Alapszabályt még mindig nem látunk, igaz mi működési szabályzatot kértünk, persze erre azt a választ kaptuk, hogy mi közünk hozzá.

Illetve még ezen felül semmilyen házirend sincs kifüggesztve.

senkiobuda (törölt felhasználó) # 2014.02.05. 13:05

Tisztelt liquidx!

Nálunk a lsztv. egyetlen §-át sem tartja be az elnök, és semmit nem tudunk ellene tenni. Semmivel nem számol el.

Kovács_Béla_Sándor # 2014.02.05. 13:31

Liquidx, tisztázni kellene, hogy akkor társasház vagy lakásszövetkezet. Nem mindegy.

liquidx # 2014.02.05. 18:00

Tisztelt Kovács Béla Sándor!

Lakásszövetkezet.