Ingatlan Adás - vétel


polgar # 2021.06.18. 06:05

@Szomorú örökös

Természetesen már minden a nevükön van. Nem tudom mi a hivatalos eljárás halálesetnél ilyen szerződések esetén de mivel 1/2 részem van a másik 1/2 részen meg akar többen is osztozhattnak akár mindenkinek alá kell írni mindet. Mivel egészen eddig nem volt a másik 1/2 résznek ismert a tulajdonosa(i) mit tudtad volna tenni?

drbjozsef # 2021.06.18. 06:01

polgar,

Bocsánat, én nem voltam elég figyelmes.

Ez egy cseppet más helyzet, de nem lényegesen. Köttetett egy szerződés. Abban benne volt a fizetési határidő, és, gondolom, benne volt, hova kellett volna utalni a vételárat. Az elhunyt eladó bankszámláját zárolták, de BEUTALNI továbbra is lehet rá, semmilyen indoka nem lehetett a vevőnek - pláne, ha már bent is lakik! -, hogy ne teljesítsen szerződésszerűen.

Lépjünk visszább akkor.

A szerződés érvényes? Felbontani az eladó halála miatt nem is igen lehet. De akkor miért, és hogyan "törlődött" a földhivatali széljegy? (még ha egy vevő halna meg, az esetleg itt probléma, de egy eladó? hiszen őt eleve törlik a tulajdoni lapról mint tulajdonos)

drbjozsef # 2021.06.18. 06:01

polgar,

Bocsánat, én nem voltam elég figyelmes.

Ez egy cseppet más helyzet, de nem lényegesen. Köttetett egy szerződés. Abban benne volt a fizetési határidő, és, gondolom, benne volt, hova kellett volna utalni a vételárat. Az elhunyt eladó bankszámláját zárolták, de BEUTALNI továbbra is lehet rá, semmilyen indoka nem lehetett a vevőnek - pláne, ha már bent is lakik! -, hogy ne teljesítsen szerződésszerűen.

Lépjünk visszább akkor.

A szerződés érvényes? Felbontani az eladó halála miatt nem is igen lehet. De akkor miért, és hogyan "törlődött" a földhivatali széljegy? (még ha egy vevő halna meg, az esetleg itt probléma, de egy eladó? hiszen őt eleve törlik a tulajdoni lapról mint tulajdonos)

Szomorú örökös # 2021.06.18. 05:58

polgar

Most íródik az új adásvételi amiben talán 15 napos határidő van megadva az aláírástól számítva. Sajnos én is úgy látom , hogy okokat fognak keresni miért ne fizessenek most sem. Jelenleg az a szerződés van amiben le van írva , hogy kb 1,5 évvel ezelőtt ki kellett volna a vételárat fizetni de ezt nem tették meg.

Ahhoz, hogy ez egy érvényes szerződés legyen, nekik is alá kell írniuk. Ha ezt nem teszik meg, akkor egyrészt egyből ki fog bújni a szög a zsákból és teljesen jogossá válik, hogy szerződésszegés miatt felbontod a korábbi szerződést és felszólítod őket az ingatlan azonnali elhagyására. És bocsi, hogy ezt írom, de sajnos ekkora balekot, mint ti, nem igazán találhattak volna manapság. Legalább a közüzemi számlák a nevükön vannak már? Attól még izgalmasabb lehet a történet. :-O

polgar # 2021.06.18. 05:46

@Szomorú örökös

Volt egy szerződés amiben volt fizetési határidő. Én is úgy gondolom , ha letétbe helyezik a vételárat amint lezárul a hagyatéki mindenki megkapja a maga részét és Ők pedig a letétbe helyezett összeggel teljesítették azt amit a szerződésbe vállaltak , hogy kifizetik a vételárat. Ez nem történt meg. Lehet itt okokat keresni , hogy azért nem fizettek, mert nincs meg az örökös …..Most íródik az új adásvételi amiben talán 15 napos határidő van megadva az aláírástól számítva. Sajnos én is úgy látom , hogy okokat fognak keresni miért ne fizessenek most sem. Jelenleg az a szerződés van amiben le van írva , hogy kb 1,5 évvel ezelőtt ki kellett volna a vételárat fizetni de ezt nem tették meg.

Szomorú örökös # 2021.06.18. 05:33

polgar

Mivel nem tudták kik lesznek az örökösei ezért nem történt meg a vételár kifizetése viszont továbbra is ott laktak és jelenleg is ott laknak.

Ők ettől azért simán kifizethetnék ügyvédi letétbe a pénzt és majd onnan kerülne át az örököshöz. Ha maradni akarnak véglegesen az ingatlanban, akkor ez a minimum. De mivel nagy valószínűséggel eleve a végtelenségig húzták, most örülnek, hogy ismét találtak valami kibúvót. Halkan megjegyzem, lehet nem is nagyon van bennük fizetési hajlandóság.

Én simán felbontanám velük a szerződést, mivel eleve ők nem teljesítették a kötelességüket és felszólítanám őket az ingatlan elhagyására azonnali hatállyal. Nem lesz egyszerű, az tuti.

polgar # 2021.06.18. 05:24

@drbjozsef

Használati díjat az első szerzősés fizetési határidejének leteltétől az ingatlan megvásárlásáig szeretnék kérni. Arról semmiféle szerződés nem köttetett még.

polgar # 2021.06.18. 05:17

@drbjozsef

Az egyik eladó halálozott el nem pedig a vevő. Mivel nem tudták kik lesznek az örökösei ezért nem történt meg a vételár kifizetése viszont továbbra is ott laktak és jelenleg is ott laknak. Én a másik eladó vagyok. Most hogy megvannak az örökösök ,ezért szükséges egy új szerződést írni. Ezt szintén egy ügyvéd mondta. Igen elég zavaros a dolog sajnos pont ezért kérdezek itt is.

drbjozsef # 2021.06.18. 04:54

Igen, így volt megírva az adásvételi szerződés , ügyvéd írta nem egy össze ollózott szerződés volt .

Ne bassz már, az ügyvéd írja a szerződést, de nem ő találja ki. Az egyező akaratotokat okiratba foglalta. Mondtad neki, hogy nem szeretnéd beengedni őket? Mondtad, hogy letétbe szeretnéd a vételárrészletet? Mondtad, hogy használadi díjat kérsz a fizetésig? És? Elutasította az ügyvéd, vagy mi?

drbjozsef # 2021.06.18. 04:52

Most lezárult minden ( 1,5 évig tartott kb ) új szerződést kell írni.
Hogy? És miért? Egy halottal hogyan bontottad fel a szerződést?
Kelleni biztosan nem kellett újat írni, hiszen megkötött érvényes szerződés volt, a fizetési kötelezettség a jogutódot ugyanúgy terheli (örököst).

A vevők ilyen esetben nem helyezhették volna letétbe a teljes vételárat, addig amíg lezajlik a hagyatéki ?
Dehogynem. Kérted? Benne volt a szerződésben? Miért nem?

Kérdésem az lenne, ha most aláírom az adás vételi szerződést , perelhetek e albérleti díjért , mert gyakorlatilag egy olyan házban laknak amit nem vásároltak meg.
De megvásárolták. Az, hogy valahogy felbontottátok, az más kérdés. Egyébként visszamenőleg nem követelhetsz, de ha jól értelek valamiért most új szerződést írtok. Abban pedig bármiben megegyezhettek. Bármiben. Letétben, használati díjban, frászkarikában.

A korábbi adásvételi szerződés úgy gondolom semmis a haláleset miatt.
Egy fenét. De miért kérdés ez, ha már előtte leírtad, hogy "most lezárult minden". Zavaros ez az egész nagyon ám.

Mit tudok tenni , ha alberelti díjat szeretnék kérni a szerződés lejárta utáni és az új szerződés megkötése közötti időszakra . Van e erre lehetőségem ?
Hogyne lenne. Úgy nevezik, szerződés. De remélem érted a különbséget aközött hogy "kérsz" és aközött, hogy "kapsz".
Kérni kérhetsz, bármit is, de én a helyükbe, ha már fogtam egy ekkora madarat, biztos nem mennék bele. Mi okom lenne rá? Ingyen lakom...

polgar # 2021.06.18. 04:50

@Szomorú örökös

Igen, így volt megírva az adásvételi szerződés , ügyvéd írta nem egy össze ollózott szerződés volt .

Szomorú örökös # 2021.06.18. 04:05

polgar

9 hónap volt meghatározva a teljes összeg kifizetésére. A vevők az utolsó utáni pillanatig húzták a dolgot.....A házban már hatalmas átalakításokat végeztek a tulajdonosok beleegyezése nélkül.

Ezt komolyan írod, hogy beengedtétek az ingatlanba őket, mielőtt kifizették volna? :-O

polgar # 2021.06.17. 19:43

Tisztelt Fótumozók!

Adott egy családi ház. Az szerződés megköttetett , durván 9 hónap volt meghatározva a teljes összeg kifizetésére. A vevők az utolsó utáni pillanatig húzták a dolgot. Sajnos talán egy héttel a fizetési határidő letelte előtt a két eladó közül az egyik elhunyt. A hagyatéki eljárás miatt gyakorlatilag semmifajta fizetés nem történt. Most lezárult minden ( 1,5 évig tartott kb ) új szerződést kell írni. Már a földhivatali bejegyzés is törlődött. A vevők ilyen esetben nem helyezhették volna letétbe a teljes vételárat, addig amíg lezajlik a hagyatéki ? A házban már hatalmas átalakításokat végeztek a tulajdonosok beleegyezése nélkül. Kérdésem az lenne, ha most aláírom az adás vételi szerződést , perelhetek e albérleti díjért , mert gyakorlatilag egy olyan házban laknak amit nem vásároltak meg. Úgy gondolom ha letétbe helyezik a maradék vételárat a szerződés lejárta előtt amikor megtudták , hogy az egyik tulaj elhalálozott az lett volna a korrekt eljárás. A korábbi adásvételi szerződés úgy gondolom semmis a haláleset miatt. Mit tudok tenni , ha alberelti díjat szeretnék kérni a szerződés lejárta utáni és az új szerződés megkötése közötti időszakra . Van e erre lehetőségem ?Köszönöm.

MajorDomus # 2021.06.16. 17:54

Az nehezebb dió lesz.

Kovács_Béla_Sándor # 2021.06.16. 08:50

Szerintem a jelzálog zavarjon, ne a perfeljegyzés ténye.

Karesz11 # 2021.06.16. 07:01

Tisztelt Szakértők!

Ingatlan adásvétel kapcsán felmerült, hogy az ingatlanon forintosított deviza hitel van, ennek mértékét az ingatlan tulajdonosa nem fogadta el, ezért bírósághoz fordult. A tulajdonos a pert a törvényszéken elvesztette és a kúriához nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. A felülvizsgálati kérelem be lett jegyezve a tulajdoni lapra.
Az ingatlan adásvételhez szükséges a felülvizsgálati kérelem törlése a tulajdoni lapról? Ha igen ez milyen eljárás során lehetséges?

Köszönöm

DonZorro # 2021.06.15. 07:47

De ha megpróbálkoznál vele, ugyanazt mondanám : keresd fel a bankot, érdeklődd meg az adós/kezes csere feltételeit.

KÖSZÖNÖM az instrukciókat és a magyarázatot! Így fogok tenni! :)

drbjozsef # 2021.06.14. 17:56

DonZorro,

Szeretném megtudni a folyamatot, hogy hogyan kerülhet a fél ház a nevére

Most, hogy terhelési és elidegenítési tilalom van rajta? Miért nem eleve így vettétek?

Elvileg eladhatod neki, vagy elajándékozhatod neki, mindkettő illetékmentes. Elvileg, hiszen a fenti miatt a bank beleegyezése kell ehhez. Ezügyben hozzájuk kell fordulnod, nyilván be kellene vonni adósnak a hitelszerződésbe, de a KHR lista ennek lehet akadálya, még ha rendeztétek is már. (Talán ezért nem került bele eleve?)

illetve Szüleim és a családi ház hogyan kerülhetnek ki belőle végleg?

Lásd mint fent. De ne ringasd magad túlzott reményekbe. A banknak a sok biztosítéknál csak egy jobb van : a még több biztosíték. Nincs semmi okuk, hogy a két kezest kiengedjék a hitelből. Megtehetik, ha a fennálló hitelre elegendőnek látják a fedezetet, és az adós(ok) jövedelmét, de nem kötelezi őket semmi erre. Aláírtatok egy szerződést, ezt legfeljebb közösen lehetne módosítani, de ez a banknak egyszerűen nem áll érdekében.

De ha megpróbálkoznál vele, ugyanazt mondanám : keresd fel a bankot, érdeklődd meg az adós/kezes csere feltételeit.

DonZorro # 2021.06.14. 14:17

Az adósság rendezése után 1 évig még ott marad passzív BAR listán, én úgy tudom.

Igen erről hallottam. De ennek utána vagyunk már. A többi része az érdekesebb. Köszi!

Szomorú örökös # 2021.06.14. 13:15

NonZorro

Feleségemnek akkor volt még a KHR rendszerben egy kissebb elmaradása, ezt azóta rendeztük így teljesen felszabadult és hitelképes már!

Az adósság rendezése után 1 évig még ott marad passzív BAR listán, én úgy tudom.

DonZorro # 2021.06.14. 12:53

Tisztelt Hölgyem/Uram!

Kérdésem a következő:

2020 januárban fizettem ki az új ingatlant. Jelenleg egyedüli tulajdonos vagyok benne.
A bank a hitelt úgy adta meg akkor, hogy Édesanyámék házát is bevonta zálogba illetve őket (Édesapámat is) is kezesnek. Az új ingatlan akkor 25M forint volt. Jelenleg (ha jól értesültem) ez jóval nagyobb összeget ér azóta.
Feleségemnek akkor volt még a KHR rendszerben egy kissebb elmaradása, ezt azóta rendeztük így teljesen felszabadult és hitelképes már!
Szeretném megtudni a folyamatot, hogy hogyan kerülhet a fél ház a nevére, illetve Szüleim és a családi ház hogyan kerülhetnek ki belőle végleg?

Köszönöm megtisztelő válaszukat előre is!

Zoltanuss # 2021.06.14. 04:22

emil11 !

Problémás lakást nem kell megvenni.
Vagy csak nagyon jutányos áron !!

drbjozsef # 2021.06.13. 13:11

emil11,

Minden szerződés pont annyit ér, amennyit a felek betartanak (be akarnak tartani) belőle.

Sose mehetsz biztosra.

Egy jó ügyvéd és jó szerződés persze sokat számít, de pl. téged védhet az, ha a pénzt nem a kezükbe adod, hogy elsétáljanak vele, hanem intézzék el a kérelmet a visszafizetésről, és amikor megkapták a felszólítást rá, akkor TE utalod be közvetlenül a megfelelő számlára azt.

Volt itt olyan, akinek az erre szánt előlegével simán elsétált az eladója.

Kovács_Béla_Sándor # 2021.06.13. 06:54

Lehet. Csak jól kell szövegezni.

emil11 # 2021.06.12. 18:58

Sziasztok! Szeretnék segítséget kérni egy olyan ügyben, hogy olyankor mit lehet tenni, ha szeretnék megvenni egy lakást, amely tulajdoni lapján CSOK elidegenítési tilalom van. Az eladók elváltak, és az előlegből akarják kifizetni a csok-ot. Milyen szerződést lehet kötni? Lehet egyáltalán adásvételi szerződést kötni, vagy mert tilalom van rajta csak valamilyen előszerződéssel lehet megoldani? Sok rosszat olvastam az előszerződésről. Válaszokat köszönöm!