„végrendeletet íratni közjegyzőnél.”
Miért kellene a közjegyzőt bevonni.
Kézzel kell megírni a szabályoknak megfelelően.
„végrendeletet íratni közjegyzőnél.”
Miért kellene a közjegyzőt bevonni.
Kézzel kell megírni a szabályoknak megfelelően.
Ki és milyen jogcímen használja jelenleg a lakásokat?
(Előre bocsátom, hogy itt a végrendelet nem nagyon segít.)
Mi az igazi problémád, Pisca?
@alapos
nem megy a matek (elsőre nekem sem).
Szóval, ha a valódi tulajdonrészek az általad írtaktól eltérően 14/24; 5/24; 5/24 résztulajdonokból állnak össze, akkor a szülőnek 1/24, illetve 1/24 tulajdonrész ajándékozásával még életében beállhat a testvéri béke.
„a kisebb értékű lakásörököse kap valamennyi kompenzációt a nagyobb értékű lakás örökösétől”
És ebbe a nagyobb értékű lakás örököse vajon boldogan belemegy?
Vagy még az örökhagyó vagyona lesz részben eltérítve? Mert akkor mi lenne, ha a szülő még életében ajándékozna 1/14 - 1/14 tulajdonrészt a két gyereknek?
Lehet, hogy olcsóbb, megy egyszerűbb is, mint az utólagos igazságosztásért végrendeletet íratni közjegyzőnél.
Talán ide passzol.
Egy családban merült fel a következő
Van egy ingatlan, 700 nm, rajta kettő teljesen önálló lakás a szokásos és az előírt műszaki követelményekkel.Azaz külön bejáratok, külön a szolgáltatókkal szerződött közüzemi szolgáltatásokkal.Víz-,gáz-, és villanyszolgáltatás. Egyedül a csatorna vezeték közös bizonyos szakaszon.
Közös még a telekbejárat és az utána következő kb. 40 nm -es rész.
Ez a felállás dokumentálva van, szép színes ,léptékhelyes rajzon megfelelő szöveges magyarázattal.Mint egy túrista térkép.
A neve ......Hrsz számú Bp, 24.ker.. Zsolt utcai ingatlan megosztási terve, rajza stb.
A jelenlegi tulajdoni hányadok.14/24 az egyik élőszülőé, a másik kettő 5/14 az egyik gyereké a harmadik 5/14 a másik gyereké.
Nagyjából működik most kialakult helyzet.
Telekönyvi státusa az ingatlannak osztatlan közös tulajdon.
Egyenlőre a 3 félből kettő elfogadja a felosztást(szülő, az egyik gyerek ) 19/24 tul hányaddal ...bő többséggel.
A másik azért nem mert a két önállóegység értéke azért nem egyenlő.Ez is igaz.De egyenlővé tenni műszakilag, költséges .
,gazdaságtalan.
Ezért a főtulajdonos / többségi / elképzelése az hogy készít egy végrendeletet ,amelyben egzaktul meghatározza, hogy az A jelű lakás a Miskáé, a B jelű. lakás a Zsolté. Természetesen a kisebb értékű lakásörököse kap valamennyi kompenzációt a nagyobb értékű lakás örökösétől.
Vagy elve az örökhagyó valamennyire kompenzálja a kevésbé értékes lakásörökösét. Tehát végrendelet benne az örökség részletes leírása hivatkozva a megosztási rajzra is.
Ha a végrendelet hiteles, megfelel a követelményeknek,akkor az abban lévő egyéb dokumentumok is elvileg hitelesek. Mert a testvéremet etetik, hogy földmérő, meg ügyvéd.
Minek, a földmérő azt rajzolja amit kérünk, az ügyvéd azt írja amit diktálunk neki.
Egyébként az sem törvényszerű, hogy az örökösöknek egyenlő arányban kell örökölni.
Pisca,
„A tulajdoni hányadnak osztatlan közös tulajdon esetén mi a hivatalos jelzésmódja. Pl. látom, hogy van olyan, amikor a kertet így jelölik 900/2200 , de láttam olyant is, hogy százalékban.”
A törtszám. Így szerepelnek a hányadok pl. a tulajdoni lapon is. Magánszerződésekben persze lehet százalékokat is írni, hiszen az más formában ugyanaz.
„Ha a használatot a tulajdonosok kizárólagos használati formában megosztják és eltérés van, az mit von maga után.”
Attól függ, mi az eltérés, miért, hol. Úgy általában : valamit von maga után.
„Lehet-e eladni tulajdonostársnak vagy akár külsősnek ebből a kertből. Lehe e pl. ajándékozni. A megmaradt terület újra osztódik? Kit illet az eladásért kapott összeg.”
Mit? A tulajdoni hányadot el lehet adni, a tulajdonosa kapja érte a pénzt. Ki más???
A használatot, használati jogot nyilván nem tudod eladni.
„Furcsa az eset , mert amiről én írok ott az egyik tulajdonos tulajdoni hányada adásvétellel és ajándékozással 250-ről már 800 nm-re nőtt ilen módon.Ráadásul erről a többi tulajdonos nem is értesült. Magam is csak most látom a tulajdoni lapon.”
Mi a probléma ezzel? A plusz 550nm rész kinek a használatában volt, és hogyan? Attól függően használhatja ő.
Egy megjegyzés, ami neked esetleg új lehet : a tulajdoni hányad és a használat mértéke bár általában arányos szokott lenni, mert úgy logikus, de valójában semmi összefüggés a kettő között, nem szükségszerű, nem kötelező ennek így lennie - bár a félreértések elkerülése végett ez általában azért ajánlott.
Például : egy osztatlan közös tulajdonnak van egy 1/10 és egy 9/10 tulajdonosa. A szerződésük alapján az 1/10 tulajdonosa használhatja a teljes ingatlan 9/10-ét, és a 9/10 tulajdonos az ingatlan 1/10-ét. Nem logikus, de nem tilos. Nyilván az a fura helyzet állhat elő, hogy az adott ingatlannak az 1/10 része (a vevő, mint jogutód, természetesen a 9/10-ed használatára lesz jogosult) tízszer annyit ér a piacon, mint a 9/10-ed része. Furcsa, de nem lehetetlen.
Pár diplomás csak összehoz egy matekmegoldást.
Két fél egy egész. :D
@drbj
Nem lennél jó tanár. Én így magyaráznám: 1/2 + 1/2 = 2/2 = 1/1 = 1.
De a kérdezőnek nem magyaráznám sehogy, mert ez ötödikes elemista tananyag, amit annak is illene tudni, aki csak hat elemit végzett. És akkor a szóközök elhelyezéséről még nem is szóltam semmit...
Általános iskola,felsőtagos számtan
Ez egy úgynevezett egyenlet.
Ha a tizedestörtek esetleg ismerősebbek, akkor : 0,5 + 0,5 = 1,0.
Betűkkel : egyketted meg egyketted az egyenlő eggyel.
Mi az igazi problémád?
Tiszteletem mindenkinek!
Következő lenne a kérdésem.
1/2+1/2=1/1 ez mit jelent?
sétáló
50/200=0,25 tehát negyed tulajdoni hányad, negyed rész.
Tisztelt Szakértők!
Mit jelent a műszaki megosztás árveréses ingatlannál, és az 50/200 tulajdoni hányad? Köszönöm!
Elajandekozhatod
Igen
még annnyi, hogy a fél lakást egy éve örököltem. Így ha elajándékozom hogyan alakulna a tulajdonszerzési illeték?
Üdv!
Az lenne a kérdésem, hogy ha egy társasházi lakásban 1/2ed tulajdoni hányadom van akkor ezt a részt én elajándékozhatom a férjemnek vagy ehhez kell a másik tulajdonostárs hozzájárulása vagy élhet-e elővásárlási joggal (gondolom az csak adásvétel esetén van, de nem tudom hogy ajándékozás esetén mondhatja-e hogy inkább adjam el neki).
Ha bármilyen okból a férjem eladná a neki ajándékozott részt akkor valóban csak az érték 25%-a után kell szja-t fizetnie?
köszönöm
A fél lakást árverezi vagy az egészet?
Csak ez a kérdés.
Sajnos azt nem tudom, de szerintem egészet mivel a kiírásban úgy szerepel ahogyan azt bemásoltam. Tulajdonhányad 1/2+1/2,és nem simán 1/2. De holnap már okosabb leszek, mert felhívom a végrehajtót.
Nem mindegy!
Két tulajdonos van!
Mindkettőnek 1/2-ed 12-ed a tulajdoni hányada!
Mekkora hányadot árverez a végrehajtó?
1/2-edet vagy az egészet?
Bocsánat ha nem volt érthető, vagy egyértelmű. IGEN árveréses ingatlanról van szó.
Tulajdonhányad: 1/2 + 1/2
Sikeres árverés esetén sem törölhető jogok:
minden jog törölhető (tehermentes)
Beköltözhető :
igen
Sikeres árverés esetén sem köteles kiköltözni:
nincs ilyen személy
Ilyen esetben 100% os a tulajdonjog? Én így értelmezem, mert ha 1/2 lenne csak akkor 50% igaz?
Ha magyarul írtad volna le, akkor tudnánk segíteni.
Az 1/2ed, 1/2-ed tulajdoni hányad azt jelenti, hogy 2 tulajdonos van, akik fele-fele arányban tulajdonosok, tehát mindkettőnek alá kell írnia az adásvételi szerződést.
Vagy árverezés?
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02