Törölve. A fórumban nem fogadunk el hirdetéseket.
Médiaajánlat: http://www.jogiforum.hu/media
Szilágyi Károly
Törölve. A fórumban nem fogadunk el hirdetéseket.
Médiaajánlat: http://www.jogiforum.hu/media
Szilágyi Károly
És hát semmi más nincs, csak az ő szava az enyémmel szemben, ill. mellettem ült a barátnőm, az ő szava, mint tanúé. A másik fél egyedül volt.
Hát igen, a helyszínre kiérkező rendőrök semmit nem mondtak, h ki a hibás, mert hogy ők nem közlekedésiek. Az igaz, h ő, mint főútvonalon, egyenesen haladó járműnek elsőbbsége volt velem szemben, de ha látom, h egy autó félig kiállt már, nem megyek neki csak azért, mert elsőbbségem van, nem? Szerintem sem egyértelmű, de ő is hibás, mivel figyelmen kívül hagyta, hogy kint lógok az úton és már nem fog elférni, akár szándékos károkozásnak is felfogható, ha direkte (később elsőbbségére hivatkozva) nekem jön. Bár ezt csak ő tudja, minden csak feltételezés. A másik fél azt mondta, nem is látott engem. ???? érdekes.
A lényeg, h szerintem számtalan közúti balesetet lehetne produkálni pusztán azzal, h nekem van elsőbbségem, megyek, bármi lesz, de elvileg az is benne van a kreszben, h mindkét félnek kötelessége a balesetet megelőzni/elkerülni. Kérdés, h figyelembe veszik-e ezt a tényt, vagy kizárólag azt, h neki a kiparkolóval szemben elsőbbsége volt.
A másik, h nem tudom, van-e a kreszben olyan kitétel, vagy megállapítás, miszerint az autó hányadrészétől számít kiparkoló autónak, ill. úton közlekedőnek. Mert az sem mindegy, szerintem, h ugye mennyire voltam kint, nem?
Mindenképp nyakas leszek... :(
Szerintem ez egy nem egyértelmű helyzet.
Hiszen a kresz szerint másik félnek is a személy- és vagyonbiztonságot mindenekelőtt figyelembevéve kell vezetnie.
Ha valaki jó messziről észlelve kicentizi egy kiparkoló autó elejét, az szerintem semmiképp sem tekinthető ilyen vezetőnek.
Gondolom megpróbálta kicentizni - hiszen ütköztetek.
Ha semmi torzítás nincs a leírásodban, akkor szerintem légy nyakas és erős, és ne hagyd magad.
Hát majd a rendőrség eldönti, de alapvetően az aki a parkolót elhagyta mindenképpen szabálysértést követett el, mert az egyenesen haladónak, még akkor is ha az szabálytalanul haladt elsőbbséget kellett volna adnia.
Szíves segítségét/tájékoztatását kérem az alábbi esettel kapcsolatban:
Gépjárművemmel párhuzamos parkolóhelyemet készültem elhagyni. Körültekintés (viszonylag hosszú belátható szakaszon egy lélek sem volt), indexelés után megkezdtem az elindulást. Már több, mint félig az úttesten tartózkodtam a gépjárművemmel (viszonylag széles egysávos, egyirányú út), amikor balról egy egyenesen - véleményem szerint gyorsan -haladó gépjármű megpróbálván kikerülni - elszámítva magát -, oldalával meghúzta a lökhárítómat. A helyszínre érkező rendőrök jegyzőkönyvet vettek fel az esetről, mert sem én, sem a másik fél nem ismertük el felelősségünket. Saját gépkocsimban alig, a másik félében nagyobb kár keletkezett. KÉrdésem, hogy ez esetben, amikor a parkolásból az úttestre hajtó gépjármű majdnem teljes terjedelmében az úttesten van, ki követ el szabálysértést, ill. károkozást. Az, aki balról, főútvonalon egyenesen halad és nem várja meg, amíg a parkoló gépjármű kiparkol, és megpróbálja kikerülni, vagy az, aki a kiparkolást végzi?
Köszönettel,
Sonja
Sziasztok! Én az avulással kapcsolatban kérdeznék egy-két dolgot. Nemrég összetörték az autómat, épp most javítják a szervízben. A másik fél kötelezője fizeti a számlát, viszont néhány dologra pl. "rugóstag" 40% avulást számolnak, amit nekem kell majd fizetni. Érdeklődnék, hogy mi alapján számolják ezt, és érdemes e levelezni velük, hogy csökkentsék a dolgot, vagy teljesen reménytelen. Az autó egy 4 éves Toyota, 44000km-rel. Lehet, hogy 10000 km-ként vagy évente 10 % avul az autóm ?
Előre is köszi a segítséget.
Géza.
A jegyzőkönyvvel, a számlákkal...stb. befáradsz a közútkezelőhöz és közlöd a kárigényed.
A közútkezelő felelősségbiztosítása alapján a biztosító fizet. A keletkezett károd meg nem térített részét a közútkezelőtől kérheted.
Sziasztok! Tud nekem valaki segíteni? Feb. 27-én belementem egy hatalmas gödörbe (sötét volt, és vízzel telt..). Az autóm felnije és a gumija tönkrement. Mivel nem éreztem magam hibásnak, kihívtam a rendőrt, aki jegyzőkönyvet vett fel. Ja, míg őt vártam, 4 másik autó is belement, ebből egy durrdefektes lett, és a felnije is tropára ment, a többi (akik gyorsabban mentek) megúszta egy-egy dísztárcsareptetéssel.. Leírtam a gondomat az Útkezelő Szervezetnek. Kaptam egy levelet, hogy jelenjek meg tárgyaláson, vigyek számlát, jegyzőkönyvet, szakvéleményt, az autót stb... Ebből SEMMIT nem néztek meg, csak közölték velem, hogy nem megfelelően vezettem, a 60-as tábla nem azért van, hogy annyival menjek (kb. 45-50-nel mentem, mert régi az autóm, és ráz...), a rendőrnek sem volt igaza stb... Ja, és hogy nem csak 60-as tábla van kinn, hanem felkiáltójel is... :( Ezek szerint ami velem történt, teljesen természetes, avagy én voltam a hibás?? Egy jogászt kérdeztem, szerinte igazam van, de pár tízezer forintért nem érdemes pereskedni 2 évig.. Ráadásul ha már gumicsere van, a másikat is kellett cserélni a tengelyen :(( Ez így normális? Én fizetem ki az aszfaltból kihagyott összetevők árát???
Kedves Big Cat!
Köszönöm a hozzászólásodat, remélem tényleg úgy lesz, ahogy írtad!
Üdvözlettel:
Spider
Természetsen a Rendőrségnek, ha valamvel vádolna bizonyítania kellene, és az csak szabályosan helyszinelt nyomokkal lehetséges, az hogy ő lelépte...hát édeskevés.
Egyébként mégha a megengedettnél nagyobb sebességgel haladtál is, a teherautó mindenképpen megszegte az elsőbbségadási kötelezettségét, mivel neki a szabálytalanul haladónak is elsőbbséget kelle adni, tehár max, részlegesen lehetsz felelős.
Kedves Jogi fórum felhasználók!
Segítségetekre, illetve véleményetekre lenne szükségem a következő témában:
Pár héttel ezelőtt balesetet szenvedtem. Főútvonalon haladva kijött elém egy teherautó (STOP táblás utcáról). A teherautót nem tudtam kikerülni, mert a mellettem lévő, belső sávban is folyamatosan haladtak mellettem az autók (ebből gondolom, hogy nem száguldozhattam).
A kiérkező rendőr az én féknyomomat kezdte "mérni", ami a következőből állt: Egyedül elsétált, visszajött és azt mondta, hogy sokkal jöttem. A "mérés" során nem egyeztette velem, hogy elismerem-e, hogy az, amit mért az én féknyomom, illetve nem készült fénykép, nem használt semmilyen mérőeszközt (csak a lábát:)). Ezt a mérést én nem fogadtam el, amit le is írtam a rendőrnek kitöltendő formanyomtatványra.
A kérdésem az lenne, hogy erre a "mérésre" hivatkozva a rendőrök megállapíthatnak-e valamit, hogy szerintük milyen sebességgel mentem? Véleményem szerint ez azért is érdekes lenne, mert bármit beírhatott, akár 100m-es féknyomot is anélkül, hogy abba bármilyen beleszólásom lehett volna.
Aki tudna nekem segíteni, nagyon megköszönném, ha megtenné!
üdvözlettel:
Spider
Bocs, az előbb elfelejtettem mondani, hogy ha Te voltál a vétlen, akkor miért Casco alapon térül meg a károd, és miért nem a kárt okozó kötelezője alapján???
Ügyvéd - Társasági szakjogász
Kedves Balesetes!
A számok nekem nagyon nem jönnek össze, illetve ki. Mennyire értékelték az autót? Ebből ugyanis le kell vonni az önrészt (gyanítom 10%), meg a roncsértéket. Így ki kell hogy jöjjön az, ami Neked jár.
És melyik biztosító? Na nem akarok itt jó-rossz hírnév keltésbe menni, de tudom, hogy óriási különbségek vannak biztosító és biztosító között. Pl. Providenciával (na jó, én kezdem a konkrét példálózást) ne is próbálkozzál. Teljesen reménytelen, semmit nem térítenek. Az Axa már jobb, de tapasztalatom szerint a Hungáriánál a legértelmesebbek és ügyfél-barátabbak a kárügyintézők.
Persze mindig nyitva áll a perlekedés lehetősége. Előtte azonban fontos tudni, hgoy nem vagy köteles elfogadnia a biztosító első határozatát, írjál csak nekik szép szívhez szóló levelet, ez általában 10% -ot jelent (kivéve az előbb említett P B esetében).
Ügyvéd - Társasági szakjogász
Tisztelt Jogifórumosok!
Néhány hónapja autóbalesetet szenvedtem, hármas ütközés volt, az okozó áttért a szembejövő sávba ahol meglökte a fehér autót aki frontálisan autómba (nekem) ütközött. Én szabályosan haladtam a megengedett sebességgel, a piros autós elhagyta a helyszínt és később kiderült, hogy ittas is volt. Én és az utasom korházba kerültünk. Az autóm értéke kb. 1,3 m HUF, hitel is volt rajta 400 e HUF. Casco is volt az autón, a biztosító a roncsot 400 e HUF-ra értékelte fel, az autó totalcaros, nincs rajta egy épp elem sem ami azt jelenti, hogy jó ha 150-200 ezerért meg tudok tőle szabadulni. Az autót 2 éve vásároltam 1,55 millióért amiből 1,05-öt már törlesztettem plussz 200 e kamatot fizetettem. A biztosító összesen 300 e HUF-ot akar fizetni + a roncsot értékesíthetem (hurrá). A nyomozás még nem zárúlt le ezért az okozó biztosítójával még érdemben nem tárgyalhatok. A gépkocsi számomra munkaeszköz is és egyenlőre úgy néz ki, hogy 900 e forintot buktam én aki szabályosan közlekedett és havi 7 e forintos Cascot fizettem. Hogy lehet ez?
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit, névtelenül.
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
COOKIE_SUPPORT | 1 year | Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket. |
JSESSIONID | JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak. | |
PHPSESSID | Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik. | |
SERVERID | Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is. | |
viewed_cookie_policy | 1 year | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |
A teljesítménysütiket a weboldal kulcsfontosságú teljesítménymutatóinak megértésére és elemzésére használják, ami segít a látogatók számára jobb felhasználói élményt nyújtani.
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
Gdyn | 1 year 1 month | Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják. |
GUEST_LANGUAGE_ID | 1 year | Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál. |
Az analitikai sütiket arra használják, hogy megértsék, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a sütik segítenek anonim, statisztikai információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb.
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_ga | 2 years | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához. |
_gat_UA-112481-1 | 1 minute | Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken. |
_gid | 1 day | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában. |
UID | 2 years | No description available. |
A hirdetési sütiket arra használják, hogy a látogatókat releváns hirdetésekkel és marketingkampányokkal találkozhassanak. Ezek a cookie-k nyomon követik a látogatókat a webhelyeken keresztül és információkat gyűjtenek, hogy személyre szabott hirdetéseket jeleníthessenek meg.
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3session | 2 days | Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják. |
fr | 3 months | A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek. |
Gtest | 1 year 1 month | Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában. |
i | 1 year | Nincs információ. |
IDE | 1 year 24 days | A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg. |
mc | 1 year 1 month | Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal. |
test_cookie | 15 minutes | Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat. |
VISITOR_INFO1_LIVE | 5 months 27 days | Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál. |
YSC | session | Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál. |
Az egyéb kategorizálatlan sütik azok, amelyek elemzése folyamatban van, és még nem kerültek kategóriába sorolásra.
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3test | 2 years | No description available. |
_ia_uid | 5 months 27 days | No description |
_ia_version | 5 months 27 days | No description |
CONSENT | 16 years 6 months | No description |
INX_CHECKER2 | 16 years 6 months | No description available. |
legacy-psid | No description available. | |
nxdigitolvasosession | No description | |
psid | session | Nincs elérhető információ. |
yt-remote-connected-devices | never | No description available. |
yt-remote-device-id | never | No description available. |