Autó adás-vétel szabályai - Mit tehet az ember,ha a rejtett hibákat nem mondja az eladó?


drbjozsef # 2019.03.24. 13:26

Dew358,

A menete az, hogy - mivel magánszélytől vetted - ezért mindent neked kell bizonyítani. Ha állítod, hogy a meghibásodás már a vásárláskor is fennállt (nem számít, hogy nem tudtál róla, vagy nem vetted észre), akkor igazságügyi szakértőt kirendelnek, megvizsgálja, és vagy igazat ad, vagy nem. Ha igen, akkor nyersz, és perköltséggel együtt hajthatod be a javítás árát, ha nem, akkor még elköltesz párszázezer forintot a perre plusz a javítás.

Ráadásul jónéhány kivétel is van, amiért nem kell felelnie az eladónak. Ha nem jártál el kellő gondossággal a vásárláskor (ez esetedben nincs, ha a váltó látszólag megfelelően működött), vagy tájékoztatott a hibáról (esetedben ha jól értem ez sincs), vagy pl. ha az autó életkorából, általános állapotából és futásteljesítményéből már várható hiba lépett fel (ezt nem tudom, ha idős, sokat futott, leharcolt az autó, akkor emiatt jó eséllyel buknád, ilynkor a váltó hibájára már "számítani" lehet).

Első körben kérhetsz az eladótól árleszállítást, vagy hogy javítsa meg az autót, de ha elutasítja az igényedet, akkor csak a per marad. Hosszú, költséges, és kétséges kimenetellel.

Amdnii # 2019.04.06. 06:39

Tisztelt Fórumozók!

Egy tanácsot szeretnék kérni.

Eladtam egy 23 éves autót, 200000 Ft alatti áron.
Adásvételin szerepel:
"motor, fék, futómű átnézése javasolt, korának megfeleő állapotú, rejtett hibájáról nem tudok"

15 nappal az eladás után szólt a tisztet vevő, hogy visza szeretné csinálni az adás-vételt, mivel a haszni korrodál az alvázvédelem alatt, véleménye szerint veszélyes a közlekedés így az autóval.

Szóban többször is hangsúlyoztam, hogy az autó használt, öreg, 23 éves, ezt a vevő tudomásul vette.
A vevő az autót megnézte, kipróbálta.

Ilyen esetben nekem mi a teendőm?
Tudtommal az autót még nem is íratta a nevére, ezt a vevő bevallotta, én természetesen lejelentettem a kormányablakban.

Tanácsot kérnék ez ügyben.
Köszönöm.

dr_Egyed_Zoltán # 2019.04.06. 12:36

A joggyakorlatban: ha a szerződéskötés és a teljesítés időben lényegében egybeesik, a vevő az adásvételi szerződés megkötése előtt a már létező, megvásárolni kívánt dolgot ténylegesen megtekinti, megvizsgálja és ehhez képest nyilatkozik a vételi szándékáról, vélelmezni lehet, hogy azokat a hibákat, amelyeket a kellően gondos, ésszerű eljárás mellett felismerhetett (ún. nyílt hibák) „ismernie kellett”, ennélfogva a (nyílt) hiba (vélelmezett) ismeretében vette meg a dolgot. Ez esetben a hibás teljesítés alól a kötelezett mentesül, nincs hibás teljesítés.

Használt gépkocsi esetében a hibás teljesítés szempontjából az a kiindulópont, hogy a vevő a használtság ismeretében vette meg a dolgot, ezért számítania kell arra, hogy abban a természetes elhasználódásból származó hibák lehetnek. Nem minősül hibának, amire a vevőnek a gépkocsi kora, futásteljesítménye alapján számítania kellett. A hibás teljesítés - jogi értelemben - csak akkor állapítható meg, ha a hiba független a használtságtól, illetőleg az elhasználódás számítható mértékét jelentősen túllépi [Szegedi Ítélőtábla 1/2004. (VI. 17.) Kollégiumi ajánlás I. pontjának és a Legfelsőbb Bíróság 2004. december 2-i I. számú Kollégiumi véleményének indokolása, BDT 2001/12/192.].

Véleményem szerint egy 23 éves autó esetében előforduló korrodálás a korával arányos hiba is lehet, amellyel egy vevőnek adott esetben - reálisan nézve - számolnia kell. Kérdés nyilván, hogy mennyire van szétrohadva.....

drbjozsef # 2019.04.06. 17:37

Amdnii,

Csak annyit tennék az ügyvéd úr válaszához : természetesen neked kell tudnod, hogy egy szétrohadt romot adtál el, amit tényleg csak elfedtél az alvázvédővel, vagy sem.

Ha nem, és szerinted a korához illő rozsdásodás ellenére az autó használható volt, a forgalomban való részvételre műszaki szempontból alkalmas volt, akkor igazak a lentiek, és hajtsd el a vevőt. Ha akar, perelhet, majd a bíróság és az igazságügyi szakértő akkor eldönti kinek van igaza. Ha esetleg mégis úgy ítélik meg, hogy ez így nem alkalmas a közlekedésre, akkor a perköltséget is ki kell majd fizetned.

Amdnii # 2019.04.07. 07:07

Az autón ki lettek cserélve kb 5000 Km-rel az eladás előtt: olaj, olajszűrő, légszűrő, gázolajszűrő, féktárcsák, stabilizátor-rudak.

Szerintem ritka az olyan korrekt eladó aki eladás előtt ezeket megcsinálja.

1,5 éve a műszaki vizsgabiztos probléma nélkül átengedte a kocsit a műszakin.
2 éve a küszöbök ki lettek cserélve.
3,5 éve alvázvédelmet tettem fel a kocsira.

Egy rokonom (aki a vevő közelében lakik) látta, hogy az autó lerobbant, motorikusan. Én kb. 4 év alatt soha nem robbantam le a kocsival, ha egy dízel lerobban akkor vélhetően nagy a baj.

A vevő kifejezetten kijelentette, hogy munkás autónak veszi a kocsit, arra kell neki hogy még egy ideig menjen és kész.

De mivel az adásvételiben szerepel hogy motor átnézése javasolt, csak abba köthet bele a tisztelt vevő, hogy a kaszni korrodált.
Nyilván én sem tudtam, hogy az alvázvédelem alatt 3.5 év leforgása után mi történt.

Egyébként közben vettem egy 10 évvel fiatalabb kocsit, ez is korrodált, erre az eredetiség vizsgálaton hívták fel a figyelmemet a vétel másnapján reggel, mivel én ha veszek egy autót, azonnal átíratom, nem várok rá 15 napot. Most akkor én is vigyem vissza a kocsit?
A vevő át sem íratta a kocist, sőt, kétséges hogy kötött-e rá kötelező biztosítást.

Nem érzem hibásnak magam, sajnálom hogy a tisztet vevő úgy érzi, hogy átvertem.

drbjozsef # 2019.04.07. 14:17

Nyilván én sem tudtam, hogy az alvázvédelem alatt 3.5 év leforgása után mi történt.

Hát akkor innentől a Te döntésed, és annak következménye a Te felelősséged.

Ha elutasítod a vevődet vagy perel, vagy nem.
Ha perel, vagy megnyeri vagy nem.
Ha megnyeri, visszafizeted a vételárat és a perköltséget.
A perköltség szakértő esetén szintén százezres nagyságrend lehet.

Ezeket kell mérlegelned.

KissJB # 2019.04.13. 18:12

Tisztelt drbjozsef,

Az alábbi problémával kapcsoltban kérném a tanácsát:
5 hónappal ezelőtt feleségemmel vásároltunk egy 1990-es gyártású Volkswagen T3-ast magánszemélyként, magánszemélytől.
Az előző tulaj bevallása szerint kisebb javítások szükségesek az autón, mivel az felújításon esett már át, viszont Ő nem tudja az eredeti céljára felhasználni,mivel arra kicsi, ezért megválna tőle.
Megvásárlásakor átnézettük szakemberrel, aki a könnyen hozzáférhető részein felmérte a járművet, és a kialkudott vételér fényében a megvásárlását javasolta.
Ezzel ellentétben a gépjármű előzőleg történt szakszerűtlen javítása, átépítése végett a megtett ~400 km mellett több mint 500 ezer forintnyi javítási költséget mutatott fel, olyan tételekkel, mit a teljes kuplungszerkezet cseréje, kettős tömegű lendkerék cseréje, első és hátsó felfüggesztés barkácsolása, szakszerűtlen módosítása, ilyesmik, amikről a vásárlást megelőzően nem tájékoztatott.
Egy adásvételi szerződés kitöltése történt 4 példányban, semmilyen kiegészítés nélkül az autó állapotáról, mely azóta sikeres műszaki vizsgát is tett.

Érdeklődni szeretnék, hogy van-e jogalapja az autó eltitkolt állapota miatt felmerült költségek kifizettetésének, illetve kötelezhetem-e az autó visszavásárlására az előző tulajdonost?

Válaszát előre is köszönöm,
Üdvözlettel

drbjozsef # 2019.04.13. 18:56

KissJB,

Nincs. Vagy legalbbis nem nagyon van esélyed.

Ad1.
6:162.§(1) A jogosult a hiba felfedezése után késedelem nélkül köteles a hibát a kötelezettel közölni.
Ha jól értem, ezt elmulasztottad

Ad2.
Magánszemélyként neked kell bizonyítani mindent. Ezt perben leginkább igazságügyi szakértővel lehet. Magyarán nem megjavítani kellett volna az autót, hanem közölni a hibát az eladóval, felszólítani a javításra. Most hogy bizonyítasz bármit is? A szerelőt felejtsd el.

Ad3.
Jól értem, hogy egy 29 éves autót vettél? A bírósági gyakorlat szerint az autó életkora és futásteljesítménye alapján várható hiba nem alapozza meg a hibás teljesítést. Szerintem olyan 20 évesnél idősebb autónál kb. semmi. Egy 29 évesnél (hacsak abból 27-et nem lezsírozva egy vákuumszekrényben töltött, és összesen 1000 km-t futott legfeljebb) a gyakorlatban is semmi.

Ez a hajó elment, részben soha nem is volt itt.
Sajnos én nem látom értelmét ebbe belemenni.

Egy próbát persze megérhet a dolog, egy tértivevényes levélben felszólíthatod az eladót, hogy a hibákra tekintettel vásárolja vissza az autót, de ha elutasítja az igényt, én nem mennék bele egy perbe.

Használt autót venni kockázat. 29 éves autót venni rulett. Most nem jött ki.

KissJB # 2019.04.13. 19:07

Kedves drbjozsef,

Köszönöm a gyors válaszát!

Üdvözlettel

ptrkds # 2019.04.14. 09:34

Tisztelt drbjozsef!

Szeretném a segítségét kérni egy használtautó vásárlás után felmerülő problémával.

Március 15-én vásároltunk egy 10 éves autót egy magánszemélytől, március 22-én károsultak lettünk egy balesetben, mely során sérült a hátsó lökhárító. Az elsődleges szemle során a lökhárító hibán kívül semmit nem találtak, így április 9-én bevittük az autót egy karosszéria szervízbe, ahol jelezték, hogy még belső szerkezeti hibák is előjöhetnek a javítás során, melynél ismét kárszakértő bevonásával meg lesz állapítva a hiba.

Így is történt április 12-én megkeresett engem a szervíz, hogy találtak még egy hibát a vészhárító spoileren, mely cserét és hibát 50% avulással rögzített a kárszakértő amiatt, mert korábbi hiba található az autón, mely korábbi sérülésből adódott. Az adás-vételi szerződésen, illetve tájékoztatásban sem kaptunk információt hibáról az autóval kapcsolatban, így április 13-án megkerestem az előző tulajdonost és tájékoztattam arról, hogy mivel az előző balesetből származó avulás során 120.000 Ft javítási költség terhel minket, így szeretnék vele megegyezni, hogy ezt a javítási költséget Ő állja, mivel ez egy előző sérülésből származik (több mint 7 évig volt az ő tulajdonában az autó egyébként).

Ő azt jelezte, hogy nem hajlandó ezt az összeget fizetni, mert ő úgy adta el az autót, hogy átnéztük mi, és nem jeleztük ezt, így nem szeretne fizetni. Én jeleztem neki, hogy a kárszakértő felmérése szerint ez a hiba az ő tulajdoni ideje alatt keletkezett, így a szemle szerint ez a vásárlás pillanatában is fennálló rejtett hibának számít, hisz az autó szétszerelése nélkül ezt a hibát nem lehetett látni.

A kérdésem az, hogy jelezhetem-e az előző tulajdonosnak, hogy jogilag 6 hónapnyi időm van érvényesíteni a vásárlástól való elállásomat abban az esetben, ha bizonyíthatóan rejtett hibát találtak az autón, mely nem a nálunk töltött 1 hónap során, hanem a nála töltött 7 év során keletkezett?
Illetve ha jelezhetem, de ennek ellenére se tudunk megegyezni, abban az esetben fordulhatok a Pénzügyi Békéltető Testülethez a szervíz jegyzőkönyvvel, fotókkal, illetve ha mi javíttatjuk a járművet, akkor a javításról szóló számlával?
Vagy milyen egyéb lépéseket / jogi lépéseket tehetek?

Köszönöm előre is a segítségét!

epaska # 2019.04.15. 04:34

Tisztelt drbjozsef!
Március 21-en egy magánszemélytől vásároltam német papírokkal rendelkező autót, amelynek honositasát az eladó végezte kérésemre. Vásárlás előtt amennyire lehet feltérképeztük az autót, kisebb külső sérülésektől eltekintve nem volt probléma az autóval. Elmondása szerint csak kötelező szervízigénye van az autónak. Használat után derült fény egy problémára, amelyet nem említett az eladó semmilyen szinten. Nos, az autó valószínűleg hengerfej hibás. Van-e jogom és ha igen élhetek-e vele, hogy az autó javítási költségeit megfizettessem az eladóval?
Válaszát előre is köszönöm!

Üdv. : epaska

drbjozsef # 2019.04.15. 05:29

ptrkds,

A kérdésem az, hogy jelezhetem-e az előző tulajdonosnak, hogy jogilag 6 hónapnyi időm van érvényesíteni a vásárlástól való elállásomat abban az esetben, ha bizonyíthatóan rejtett hibát találtak az autón, mely nem a nálunk töltött 1 hónap során, hanem a nála töltött 7 év során keletkezett?

Szerintem sehogyan, mert ilyen nincs. Hat hónapos idő a NEM magánszemélytől vásárlás esetén létezik, de az sem elállásra, csak a bizonyítási teher megfordítására.

Javítást, cserét, a javítás kifizetését kérheted.
A baj az, hogy bizonyítanod neked kell, tehát ha elutasította az igényedet, neked kell pert indítanod, és OTT kell bizonyítani, hogy a hiba már fennállt a vásárláskor is. A szemle ehhez kevés lesz, feltehetőleg igazságügyi szakértőt rendelnek majd ki. De ehhez először is az kell, hogy ne javíttasd meg a hibát. Ha megjavíttatod, nem tudod bizonyítani.
Sajnos ez egy ilyen dolog, és hónapokig is húzódhat.

Illetve ha jelezhetem, de ennek ellenére se tudunk megegyezni, abban az esetben fordulhatok a Pénzügyi Békéltető Testülethez a szervíz jegyzőkönyvvel, fotókkal, illetve ha mi javíttatjuk a járművet, akkor a javításról szóló számlával?
Sajnos nem, a Békéltető testület a fogyasztók és a gazdasági társaságok közötti fogyasztóvédelmi viták eldöntéséhez nyújt segítséget.

Vagy milyen egyéb lépéseket / jogi lépéseket tehetek?
Megegyezés híján a peren kívül mást nem.

drbjozsef # 2019.04.15. 05:33

epaska,

az előbbiek vonatkoznak rád is : magánszhemélytől vásároltál, neked kell bizonyítani, kérheted tőle a javítást , de ha elutasít, neked kell pert indítanod.

Az adásvételi szerződésben a magyar forgalombahelyező az eladó, vagy az eredeti német tulajdonos?

Ha utóbbi, akkor természetesen őt kell keresned és perelned, jogviszonyban vele vagy. Ez szinte esélytelen.

epaska # 2019.04.15. 06:40

epaska,

az előbbiek vonatkoznak rád is : magánszhemélytől vásároltál, neked kell bizonyítani, kérheted tőle a javítást , de ha elutasít, neked kell pert indítanod.

Az adásvételi szerződésben a magyar forgalombahelyező az eladó, vagy az eredeti német tulajdonos?

A magyar eladó szerepel az adásvételin. Ebben az esetben perelhetem?
Köszönöm a segítséget!

drbjozsef # 2019.04.15. 06:46

epaska,

A magyar eladó szerepel az adásvételin. Ebben az esetben perelhetem?

Nem azt mondtam, hogy a németet nem perelheted, csak az macerás, mert Németországban kellene pert indítanod.

Ha magyar az eladód, akkor természetesen itthon perelheted.

De érdemes első körben egy tértivevényes levélben felszólítania a javításra, vagy árleszállításra. Ha nem tudtok megegyezni, akkor érdemes elindítani a pert.

Már ha úgy érzed, tudod bizonyítani, hogy az autó már a vásárlás pillanatában is hengerfejes volt. Ha a "használat után" száz+ kilométert jelent, akkor ennek viszonylag csekély az esélye (de nem is lehetetlen, igazságügyi szakértő ilyen esetben is kimutathat rejtet hibát. csak nem valószínű).

epaska # 2019.04.15. 07:29

drbjozsef
Amennyiben felszólitom, támadhat azzal, hogy rágalmazom?

drbjozsef # 2019.04.15. 08:16

epaska,

Ugyan.
Ha úgy tetszik követelni teljesen légbőlkapott tartozást is követelhetsz. Nem létezőt.

A rágalmazás teljesen más BTK tényállás.

kiro4444 # 2019.04.15. 14:20

Üdvözletem!

A következőben kérném a segítségüket:
2019.04.11-én vásároltam egy használt autót. A mai napon fennakadt az eredetiség vizsgán, mert nem olvasható tisztán az alvázszám összes karaktere, korrodált. Átirányítottak a Közlekedési Hatósághoz, ahol tájékoztattak az alvázszám újraütésének költségeiről (átépítési díj, vizsgadíj, beütési díj stb). Nem szeretném ezt a költséget én fizetni, sőt inkább már elállnék a vételi szándékomtól is. Van erre lehetőség?
Ezt elég nagy rejtett hibának tartom, de van más is amiről nem tájékoztatott, átvert.

Az eladó férfit hívom, de nem veszi fel (természetesen). Hívtam másik számról, szám nélkül, üzentem rá, de semmi. Az eladó egy cég, ami 2019.04.03-án vette ezt az autót egy magánszemélytől. A forgalmiban még a magánszemély neve szerepel, tehát a cég még nem íratta nevére az autót.

Rákerestem a cégre neten. A cég budapesti székhelyű, de a cégbíróságon bejegyzett cím egy székhely-szolgáltatással foglalkozó cégé. Hívtam őket, ők információt, telefonszámot nem adhatnak ki.
A neten olvasva az ügyvezető hölgy nevénél egy székesfehérvári cím szerepel.
Az eladó férfi nevét nem tudom, sehol nem szerepel a neve, csak egy céges bélyegző, és az ügyvezető hölgy neve. Címét nem tudom, mert mondta, hogy hol találkozzunk, ő jött oda autóval. A kocsiban töltöttük ki a papírok rám eső részét, ott is fizettem.
Az adásvételit már kitöltve hozta, a tanuk is már aláírva. Ezenkívül több dolgot "elfelejtett" még megemlíteni, ami számomra már kérdésessé teszi az eddig hallottakat is.
Kérdéseim:
Elállhatok-e a vásárlástól?
Hogyan tudnám felvenni a céggel a kapcsolatot és kommunikációra bírni őket?
Elindulásnak tehetek feljelentést a két tanú ellen? (Hogy előkerítsem a céget. Meg úgy néz ki, mintha az eladó férfi írása lenne a tanúk aláírásánál, ergo odahamisította.)
Érdemes jogi útra terelni a dolgot?
És alapból most mi legyen az autóval? Megcsináltassam? Szakértői vélemény fog kelleni? Addig hogy járjak vele? Meg határidő miatt át is kell íratnom, de azt meg ugye nem ehet, amíg nincs megcsinálva.....

Válaszaikat előre is köszönöm!

drbjozsef # 2019.04.15. 15:46

Elállhatok-e a vásárlástól?
Egyoldalúan nem.

Hogyan tudnám felvenni a céggel a kapcsolatot és kommunikációra bírni őket?
Minek? Semmiféle jogviszonyban nem vagy velük ha jól értelek. Számukra nem is létezel. A Te eladód az, aki az adásvételi szerződésben az ELADÓ rubrikában szerepel. Ha ez nem ez a cég, akkor semmi értelme keresned őket.

Elindulásnak tehetek feljelentést a két tanú ellen? (Hogy előkerítsem a céget. Meg úgy néz ki, mintha az eladó férfi írása lenne a tanúk aláírásánál, ergo odahamisította.)
Persze, feljelentheted magad. Jól értelek, hogy részt vettél egy magánokirathamisításban?

Érdemes jogi útra terelni a dolgot?
Első körben nem. Első körben keresd meg az eladódat. Ott kell legyen a címe is az adásvételi szerződésben.

És alapból most mi legyen az autóval? Megcsináltassam? Szakértői vélemény fog kelleni? Addig hogy járjak vele?
Normál esetben azt mondanám ne csináltasd meg, de ha itt egy hatóság fog eljárni, akkor az elég lehet később, ha jogi útra terelnéd.

Meg határidő miatt át is kell íratnom, de azt meg ugye nem ehet, amíg nincs megcsinálva.....
Hát az pech. Ugyanis az eredetiségvizsgát az adásvételi aláírása előtt célszerű megcsináltatani : hiszen ez biztosít arról, hogy nem lopott autót veszel (már amennyire).

Összességében én azt mondanám, csináltasd meg, és ki kell fizesd majd a késésből eredő büntetést is.

Hogy ezt tudod érvényesíteni az eladón? Megpróbálhatod, de én nem kecsegtetnélek túl sok jóval. Ha előre, időben megcsináljátok az eredetiségvizsgálatot, rögtön kibukik, nincs ez a macera. Ebben te is vastagon benne vagy. Nem jártál el Ptk. szerint elvárható kellő gondossággal. Tévedsz, hogy ez fontos "rejtett hiba". Aki autót vesz, ellenőrzi a rendszámot, motorszámot, alvázszámot. Meg ha van esze, egy csomó mindent, a rétegméréstől az általános állapotig. Meg se nézted az autó azonosítóit, és úgy vettél egy autót. Ez abszolút a Te hibád. Ebből tanulópénz lesz.

Ha én lennék az eladó, elhajtanálak. Aztán ha úgy érzed, neked van igazad, indíthatsz bíróságon pert. Ott neked kellene bizonyítani, hogy a tőled elvárható gondossággal jártál-e el. Ez lesz az első kérdés. Ebben nincs benne, hogy szétszereld a motort, hogy tényleg jó állapotban van-e, de az, hogy az azonosítószámokat összeveted a forgalmiban található adatokkal, az az.

kiro4444 # 2019.04.16. 06:17

Tisztelt József!

Köszönöm részletes válaszát!
Reflektálás:

Az eladó rubrikában a cég van az adás-vételin. Ezért kéne őket megtalálnom, de mint írtam, ez egyelőre lehetetlen. A férfi nem veszi fel, aki az autót megmutatta, majd eladta. Írjak egy levelet az ügyvezető székesfehérvári címére? Mert a székhely-szolgáltatónál a hölgy azt mondta, hogy ők is ide továbbítják a postát.

A tanúk feljelentésére azért gondoltam, mert ott legalább van név, cím, szig. szám. Ők is részt vesznek ebben. Én meg vállalom a következményeit, hogy részt vettem a hamisításban.

A vásárláskor számos dolgot megnéztem az autón. Még a motor- és szervóolaj szintet is. Kérdezgettem a férfit is az autóról, mert nem volt bőbeszédű. Ellenőriztem az azonosítókat is. Rendszámot, motorszámot, alvázszámot. Csak a legutóbbit a szélvédő alatti helyén néztem, ahol a közlekedési járőrök is szokták. Fogalmam sem volt arról, hogy az nem az elsődleges. Mint ahogy arról sem, hogy van különbség közöttük és az elsődleges szinte minden márkánál máshol van "elrejtve". Nem tudtam, hogy ennél a típusnál az elsődlegest az utastérben, a szőnyeg alatt keressem. És ez az olvashatatlan. Véleményem szerint az eladó cég erről tudott, ezért nem iratták át ők sem, inkább továbbgurították egy madárnak.
Ezzel engem most óriási költségbe vernek, mert eladni nem tudom még, az eladó férfi (akinek csak a telefonszámát tudom, mert sehol semmije nem szerepel) meg nem vesz fel, hogy megbeszéljük, mert bujdosik.
Ha tiszta volna, akkor nyilván elsőre felvette volna.

Azt kérdezném tisztelettel, hogy ezek tudatában érdemes-e feljelentést tegyek? Az eladó férfi nem hív vissza. Nyilvánvaló, egyértelmű, hogy mi történik, át vagyok verve. Továbbá az is, hogy ez szándékosan történt. Ez nem olyan rejtett hiba, amiről ő sem tud. Autókereskedő cégként ő nyilván ellenőrizte és látta, hogy milyen állapotban van.
Mivel szabálytalan az adás-vételi a tanúk miatt, innem kiindulva nem lehetne semmissé tenni a szerződést? Én is vállalom a saját felelősségem benne.

Tisztelettel

wers # 2019.04.16. 06:27

Az eladó egy cég, ami 2019.04.03-án vette ezt az autót egy magánszemélytől. A forgalmiban még a magánszemély neve szerepel, tehát a cég még nem íratta nevére az autót.

Ezzel semmi gond, ápr.3-tól benne volt a 15 napban. Ha nem lett volna, akkor sem kellett volna saját nevére forgalmi kiállítani.

kiro4444 # 2019.04.16. 07:03

Ezt csak a ténye miatt írtam le, hogy a cég itt sem jelenik meg.

drbjozsef # 2019.04.16. 09:44

kiro4444,

Ha a cég az eladó, akkor annyit módosul a szavatosság, hogy az első 6 hónapban felmerülő hiba esetén vélelmezni kell, hogy az a vásárláskor is fennállt, és az eladónak kell bizonyítania ennek ellenkezőjét.

A többi reflektálás tekintetében akkor én is revideálnék : a leírtak alapján mint hozzá nem értő autóvásárló kellő gondossággal járt el, habár az eredetvizsgálatot célszerű lett volna az eladóval végeztetni, és akkor nincs vita.

Tartok tőle, hogy ez is egy ún. "eldobós cég" lesz, nem biztos, hogy sikerül utolérni, és kommunikációra bírni.

Amit tehetsz : tértivevényes levélben tájékoztatod a hibáról, a cím ugye megvan, nem számít, hogy székhely szolgáltatós. Leírod a hibát, felszólítod, hogy kézhezvételtől számított 8 napon belül azt javítsa ki, vagy ugyanezen határidőn belül utaljon vissza X összeget (javításra+költségeidet saccold meg).

Ha nem teszik meg, az összegre fizetési meghagyást indíttathatsz közjegyzőnél, vagy pert indíthatsz bíróságon a szavatosság kikényszerítésére.

Feljelentésnek nem látom értelmét, úgyse történne semmi, ha nem találják meg őket azért, ha igen, akkor meg mondhatják, hogy polgári jogvita van közöttetek legfeljebb. Nagyon úgy néz ki, hogy átvertek, de a csalás tényálláshoz ennél több kell (pl. bizonyítani a szándékosságot).

Ha tényleg bebuktatott cég, akkor az összes fenti eljárásból lesz egy csomó költséged, és nem fogsz belőle viszont látni semmit.

Igazad valszeg van, de hogy ezt érvényesíteni tudod-e, arra nem fogadnék nagy összegben.

wers # 2019.04.16. 10:08

Megcsináltassam? Szakértői vélemény fog kelleni? Addig hogy járjak vele? Meg határidő miatt át is kell íratnom, de azt meg ugye nem ehet, amíg nincs megcsinálva.....

Igen, csináltasd meg, szakértőnek sok értelmét ez estben nem látok, kell attól erősebb szakértői vélemény, mint amit a a Közlekedési Hatóság megállapít?
Most is járhatsz vele, de jobb lenne mihamarabb megcsináltatnod, ez egyelőre biztos a te költséged lesz.

15 napon belül mindenképpen menj be a hivatalba, kezdeményezd az átíratást. Ha még nincs addig eredetiség vizsgálat, írásban kérd, és egyből azt is, hogy függesszék fel az átírási eljárást, ameddig nem tudod pótolni az eredetiségvizsgálatot. De jobb lenne, ha meglenne.

kiro4444 # 2019.04.16. 15:04

Tisztelt drbjozsef,

Köszönöm hasznos tanácsait!
Volna még pár kérdésem:

  1. Írjam én a levelet vagy jobb, ha egyből ügyvéddel íratom meg? Vagy teljesen felesleges ki írja, csak pénz kidobás volna ügyvédre bízni?
  2. Mennyibe kerül a közjegyzőnél egy ilyen fizetési meghagyás indítás?
  3. Érdemes-e tájékoztatni a levélben arról, hogyha nem csinál semmit, akkor ez meg az lesz? Úgymond "fenyegetőzzek"-e jogi tortúrával, feljelentéssel.
  4. Ezt a "6 hónapos szavatosság" dolgot kerestem, de nem találom. Tudna segíteni, hogy hol találom, mi törvény száma. Bele szeretném írni a levélbe, és hivatkozni szeretnék rá.
  5. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnak is elküldeném a levél másolatát, ilyen ügyben ők is eljárhatnak, azt olvastam.