Kötelező biztosítás


nap50 # 2011.12.13. 13:49

Indulás előtt kössön rá kötelezőt a neten a saját nevére.

rocco22 # 2011.12.13. 12:35

Tisztelt Szakértők!

Kérdésem a következő:
Amennyiben eladom az autóm, amire van érvényes kötelező biztosítás, de a messziről jött vevő hazafelé összetöri, úgy az én biztosítóm köteles-e megtéríteni a kárt? A vevő ugyanis azt szorgalmazza, hogy az Ő lakhelyén történjen az adásvétel, hogy ezt a rizikófaktort ki tudja zárni.

Nagyon köszönöm a válaszokat!

Üdv.:
Krisz

noris # 2011.11.22. 19:58

Tisztelt Ügyvéd Úr!
2010 decemberében vettem egy motorkerékpárt! Most 2011 november elején bementem az adott bíztositohozn ahol meg akartam kötni a bíztositást, azt mondták hogy hamar mentem be mert még nem tudom felmondani az elözött, de adtak egy felmondási nyílatkozatot hogy ezt faxoljam el majd a biztositomnak! Meg is történt! Tegnap benmentem újból az adott biztosítohon ahol meg akkartam kötni, erre az volt a válaszuk hogy késön mondtam fell az biztosításom! És már nem lehet felmondani csak jővőre!
Az adott biztositomat is felhívtam ugyan azt mondták 5nappal később mondtam fel 30-ft a külömbség! :(
Kérdésem hogy tudnám felmondani a jelenlegi biztosítomat vagy hová tudnék fordulni ezzel a problémámmal?
Előre is köszönöm!

Fuler (törölt felhasználó) # 2011.11.14. 14:38

Tisztelt Szakértők

Egy barátomnak próbálok segíteni, aki a lassan lejáró biztosítása után, autójára új felelősség biztosítást akart kötni már egy másik cégnél. A sorrendet elrontotta és megkötötte a biztosítást, viszont a régit nem engedte felbontani a biztosító, mert túllépte a 30 napos felmondási határidőt.

Az új biztosítást a Fiat Doblo-ra online 48000.-/évért, megkötötte (be is fizette, az Ajánlat/Igazolást megkapta), de utána két hónapra elutazott. Amikor visszajött kiderült, hogy az új biztosítója e-mailban nem küldött neki semmi hivatalos megkeresést.

A régi biztosító továbbiakban küldte a negyedéves elszámolást, amit befizetett, mert az új biztosító nem hallatott magáról.

Na ekkor hívtam én fel az új biztosítót, hogy mi a helyzet. A biztosító közölte, hogy a rendszerük szerint kiküldték (e-mailben) a MÓDOSÍTOTT KÖTVÉNYT, ami szerint ők feltüntették, hogy az illető autója teherautó és ezért a 48.000.-/év helyett 150.000.-/évet kell fizetnie és hogy már kiküldték a fizetési felszólítást is. A történet érdekessége, hogy harmadik, már emelkedett hangvételű érdeklődésemet követően elkezdtek átszivárogni az iratok a hálón (kötvény, fizetési felszólítás).

A szerződéseket augusztusban kötötte, így még elég sok van hátra mind a kettőből. A kérdésem az lenne, ha üzembentartó kezébe kerül az autó, ő kérheti e a régi biztosítások felmondását, vagy csak új tulaj tehet ilyet? Vagy mit lehet ilyenkor csinálni?

Válaszukat előre is köszönöm.
Ákos

solicitor # 2011.07.04. 16:08

Sziasztok!

Korábban írtam, hogy minket egy biztosító szivatott meg a KGFB-vel kapcsolatban. Egy alkuszon keresztül kötöttem és adminisztrációs hiba miatt megszüntették a biztosításomat. A PSZÁF végül nekünk adott igazat és a biztosítót megbüntették. Erre írtam a biztosítónak egy levelet, hogy most már rendezhetnénk az anyagi káromat, mire ők elküldtek a sunyiba és olyan marhaságokat írtak a levélben ami nem fedi a valóságot és ugyanúgy folytatja a jogsértést amire a PSZÁF határozat is felhívta a figyelmet.

Kérdésem:

  • a kártérítési pert csak a biztosítóval szemben indítsam vagy az alkusz céget is vegyem bele?
  • a kocsi használhatatlansága miatt történt egy több milliárdos káresemény is aminek szenvedő alanya egy harmadik fél. A kártérítési perbe bele lehet e venni ezt is vagy azt a harmadik (szenvedő) félnek kellene a biztosító ellen indítania?

"Bízzál Istenben és tartsd szárazon a puskaport!"

Némber Van # 2011.03.21. 10:36

Kedves Fórumozók!
Novemberben a Magyar Posta egyik autója egy alsóbbrendű útról belénk kanyarodott, és ennek következtében belerohantunk frontálisan egy villanyoszlopba, az autónk totálkárosra törött. Rendőri intézkedés volt a helyszínen, ennek jogerős határozatára vártunk, hogy fizessen a biztosító, bár a felelősséget a sofőr elismerte. Múlt héten kaptunk egy idézést, hogy a sofőr ellen szabálysértési per indult, úgyhogy nem tudom meddig fog húzódni az ügy, de mi itt állunk egy roncs autóval, amit sem megcsináltatni, sem venni helyette nem tudunk. Úgy hallottam kérhetünk késedelmi kamatot, azt kérdezném, hogy ez mikortól jár? Valamint hogy tudok-e tenni valamit azért hogy minél előbb a pénzünkhöz jussunk.

Köszönöm: Kriszta

efi99 # 2011.03.10. 17:15

Lendo
Azt teszem.
Mégis milyen jogi megoldás van arra, ha valaki tovább nyújtózkodik, mint ameddig a takarója ér?
A különböző büntetések meg nem "kiderülni" szoktak, hanem aláírtad előre.
(Azt a - nem jogi - megállapítást továbbra is fenntartom, hogy akinek nincs havi 2E Ft-je kötelezőre, az ne tartson autót. Az autó ugyan nem jó példa, de lassan a rendesen fizetőknek tele a hócipője azzal, hogy pl, aki nem fizeti a lakástörlesztőt - mert azt is ugyanolyan "ügyesen" kiszámolta előre - azt ennek ellenére nem dobják ki /ergo minek is fizetni akkor meg, én is tudnám másra költeni/, vagy pl aki nem fizet a távhőért, akkor az egész házat lekapcsolják, vagy mások fizetik helyette)

Lendo # 2011.03.10. 15:51

Köszönöm efi99 hogy használhatatlan kommentet adsz és tudsz segíteni a problémán.
Ha már ilyen nagy tudású vagy, hogy csak kötekedni tudsz, kamatoztasd inkább az OTP-ben.

efi99 # 2011.02.28. 16:35
  1. Olyan kocsit nem veszek, amire nincs pénzem (ergo újat) /meg semmit, kivéve lakás/
  2. Kiszámolom előre, hogy mi lenne, ha 2x annyi lenne a törlesztő.
  3. A 15 rugó 1 év alatt az 1 tele tank.
Lendo # 2011.02.28. 14:20

Igen képzeld, amikor megvettem még volt rá pénz,
ja és a kötelező 15 rugó volt tavaly és nem nagyon kocsikáztam. ;)
Megnézném nagyszájukám, mit csinálnál mikor a 35-e törlesztődből 70-e lesz...

efi99 # 2011.02.28. 08:51

Érthetetlen, hogy havi 10 rugó benzinre, egyáltalán az autóra van pénz, a havi 2-3 E kötelezőre nincs...

Lendo # 2011.02.28. 06:41

Tisztelt Ügyvéd Úr!

Eléggé nagy problémám van.

A Tavalyi évben eléggé rossz anyagi helyzetben voltam és nem tudtam időben befizetni a KGFB-t. Viszont a legutolsó csekket a határidő előtt fizettem be.
Most Januárban újrakötöttem a biztosításom és kaptam egy szép csekket 100.000,- Ft-ról.

Kiderült, hogy ez valami fedezetlenségi napidíj.

Érdeklődtem a biztosítónál és azt mondták, hogy az utolsó csekk befizetési határideje nem számít addigra ők már felmondták a szerződésemet, amiről nem is tájékoztattak.

Jól tudom, hogy a hivatalos tájékoztatást csakis ajánlott tértivevényes levéllel lehet?

Mondtam nekik, hogy nem tudok 100.000,- ft-os csekket március végéig befizetni, hisz a jövedelmem 80e nettó.

Azt mondták őket az nem érdekli, fizessem be vagy a már BEFIZETETT és meglévő szerződésemet is felmondják!

Kértem fizetési konstrukciót, amit jogszabályra hivatkozva nem hajlandóak adni.

Mit tudok tenni?

websas # 2011.01.29. 21:52

Ez valami félreértés!
A fiamnak van jogosítványa de még nincs autója mert egyetemista akkor most bevonnák a jogsiját? Ekkora sületlenséget még nem hallottam.

Gabicsek # 2011.01.29. 20:39

Ez azért érdekes, mert mi van akkor, ha mondjuk a kocsimon nincs biztosítás, de ez és az vezetgeti. Minden vezetőtől bevonják a jogosítványát? Monalisa1, megkeresem a neten ezt a cikket, hátha megtalálom:) A logikusság azt diktálná, hogy az autót vonják ki a forgalomból, de az biztos nem normális, aki azt találta ki, hogy a vezetői engedélyt kell ezért bevonni:)

monalisa1 # 2011.01.23. 18:54

Pár napja az Origon olvastam egy kis cikket, nem másoltam ki.

gyoriedes # 2011.01.23. 18:27

végrehajtó1, monalisa1 köszönöm a válaszokat.
@monalisa1 tudsz jogszabályt, vagy linket is adni arra, hogy február 1-jétől bevonják a jogosítványát annak, akinek nincs kgfb-je?

monalisa1 # 2011.01.23. 17:32

Az önkormányzatnál "a" súlyadót -mint adótételt- úgyszintén le kell íratni az elhunyt bácsi nevéről.

monalisa1 # 2011.01.23. 17:30

Jó tudni: február 1-től akinek nincs érvényes gkfb-a annak a vezetői engedélyét bevonják.

monalisa1 # 2011.01.23. 17:28

Előzőleg csupán "a" lényeget hagytad ki...

Szóval a Trabit NEM a néni örökölte hanem az autóra özvegyi haszonélvezetet örökölt a néni. A kocsit mint ingósági vagyontárgyat a közös gyermekük örökölte.

És valószínűleg ő örökölte a házaspár házát/lakását egészben vagy félig, és főleg ezen okból szükséges a hagyatéki eljárás lefolytatása. (Ha a házaspár bérlakásban esetleg bérlakásban lakott akkor ez nem vonatkozik ide.)

A közjegyzőnél egy udvarias levélben meg lehet sürgetni a hagyatéki tárgyalást, hátha...

Jogfolyosság van a kocsival kapcsolatos biztosításra, de míg a bácsi halálával az eddigi biztosítás okafogyott lett, az örökösnek a saját nevére ujat kell kötnie.

végrehajtó1 # 2011.01.23. 17:23

ne fizesd be a kötelezőt és meg fog szünni...

gyoriedes # 2011.01.23. 17:17

Köszönöm monalisa1!
Marika néninek van egy gyermeke, tehát valószínűleg nem ő lesz az egyedüli örökös, és sajnos az átírást a hagyatéki tárgyalás előtt nem kockáztatja meg.
Engem leginkább az érdekelne, hogy a kötelező biztosítás valóban nem szűnik meg a szerződő halálával?

monalisa1 # 2011.01.23. 16:24

Ha nincs más örökös mint Marika néni akkor írassa át a kocsit az okmányirodán a nevére, és nyugodtan adja el. Jelen esetben a hagytéki eljárás adminisztratív formaság. (Persze az itt nem tudható, hogy ingatlan és/vagy egyéb ingóság is tartozik-e a hagyatékhoz, de az autó kérdése akkor is sima ügy - más örökös hiányában?!)

Ha nagyon korrekt akar lenni akar informális jelleggel külön ír egy pár soros levelet a hagytéki eljárást lefolytató közjegyzőnek.

A kötelező felelősségbiztosítást tértivevényes levélben mondja le okafogyottság címén.

monaLuis
laikus hozzászóló

gyoriedes # 2011.01.23. 09:16

Tisztelt Fórumozók!
Marika néninek pár hónapja meghalt a férje, akinek volt egy Trabantja. Az autó azóta is megvan, illetve már van rá vevő is, de addig nem tudja eladni, amíg a hagyatéki tárgyalás nem történik meg. Az autóra természetesen a férj kötött kötelező biztosítást, melyet a biztosító nem akar megszüntetni, ellenben felhívta Marika néni figyelmét, hogy ne merjék az autót használni.
Én úgy tudom, hogy a biztosítási szerződés is egy polgári jogi szerződés, mely a PTK. alapján a szerződő fél halálával megszűnik. Rosszul tudom? Marika néninek továbbra is fizetnie kell halott férje után a biztosítást, úgy, hogy az autót nem is használja (mivel jogosítványa sincs, az már csak egy plusz érdekesség, hogy a biztosító szerint nem is használhatja)?
Köszönöm a válaszokat!

monalisa1 # 2010.12.28. 17:05

Ha át is mennél másik biztosítóhoz a bonus-malus igazolást kötelező vinned magaddal, tehát az új cégnél is elégé hátulról kezdenél...

Kisebb sérülés esetén zsebből rendezzük a másik fél kárát, mert lám utóbb rosszul járhatunk.

Papi07 # 2010.12.27. 09:01

T. Fórumozók!
Márciusban okoztam egy balesetet. A másik félnek kifizetett a biztosítóm 52.000ft-ot. Novemberben kaptam egy levelet tőlük, hogy az eddigi 76.000ft-ról jövőre 226.000ft-ra emelkedik a kötelezőm díja. Kérdésem az lenne, hogyha ideiglenesen kivonatom az autóm a forgalomból, felmondom a biztosításom, és valamikor januárban újra forgalomba helyeztetem, köthetek-e másik biztosítónál kötelezőt? Tudom, hogy kilóg a lóláb, de nem szeretném az általam okozott kárt háromszorosan kifizetni.