A kérdező valószínűleg arra kíváncsi, hogy előfordulhat-e, hogy a végrehajtást kérő saját adósává válhat-e. Nos, a végrehajtásban csak úgy, hogy kéri az adós jogutódlásának megállapítását. Ezt pedig nyilván nem fogja.
Végrehajtás öröklés
Fatboy,
Ha az anyuka meghal, akkor a gyermek lesz az egyetlen örököse. Ekkor megörökli az örökhagyó vagyonát és tartozásait is, együtt. Sajnos, ha előbbi nincs, vagy kevesebb, mint az utóbbi, akkor a kártérítésnek ezt a részét elbukjátok (kivéve, ha esetleg a megítélt kártérítésért együtt, egyetemlegesen felel az élettárssal. Akkor lehet továbbra is az élettárstól követelni az egészet).
Szép estét kívánok!
Lenne egy olyan problémám, hogy a kislányomat 2013 Augusztusában súlyosan bántalmazta az Anyuka élettársa.
Az Anyuka 1,6 hónapot kapott 5 évre fefüggesztve, a Srác 15 év Fegyházbüntetést kapott.
Beadtam a Kártérítési igényünket amit meg is állapítottak, folyamatban van a végrehajtás az Anyuka és az Élettársa iránt is.
Jelenleg egyedül nevelem a kislányt aki az eset után Súlyosan Fogyatékos lett.
Kérdésem a következő, ha az Édesanyával történik valami, az örökös a Kislányunk lesz, így a kártérítést is megörökli, vagy ez hogy működik? Sajnos nem tudom a törvényi hátterét ennek, így önökhöz fordulok.
Tisztelettel várom mihamarabbi válaszukat.
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02