Szomorú örökös
Korrigálom a korábbi hozzászólásomat: a vízmű mégis megindíthatja a hagyatéki eljárást, tekintettel arra, hogy hitelező.
Szomorú örökös
Korrigálom a korábbi hozzászólásomat: a vízmű mégis megindíthatja a hagyatéki eljárást, tekintettel arra, hogy hitelező.
Szomorú örökös!
A vízmű hozzájutott az adataimhoz és hogy hozzátartozója vagyok az elhunytnak. Erre elkezdett nekem számlákat küldeni az elhunyt ingatlanára vonatkozóan. Ezt visszautasítottam, hiszen semmi dokumentum nem készült arra vonatkozóan, hogy én tulajdonos vagyok és változás-bejelentés sem készült.
Később közölte a vízmű, hogy törölt mint számlafogadó és elnézést kért.
Majd kb. három hétre rá kiküldött egy fizetési felszólítást, melyben az elhunyt minden régi tartozását felsorolta, és csekket mellékelt. Holott a hagyatéki eljárás nem is indult meg, legalábbis tudtommal.
Az álláspontja megváltozását nem indokolta.
Szerintem ez teljesen érthető.
Véleményem: lehet, hogy hivatalból megindult a hagyatéki eljárás, csak engem nem értesítettek. Vagy lehet, hogy maga a vízmű, mint hitelező, kérte a hagyatéki eljárás megindítását, csak engem nem értesítettek. Hogy hogyan indulhatott hagyatéki eljárás, azt nem tudom, hiszen maguk a közjegyzők sem tudják megmondani, hogy egyáltalán hol kell lefolytatni az eljárást.
Vagy az is lehet, hogy a vízmű abszolút rosszindulatú.
Vagy az is lehet, hogy a vízműnek fogalma sincs arról, hogy hogyan kell számlázni és könyvelni egy kétes követelést.
Minden elképzelhető.
Ez szerintem ugyanaz a külföldi örökhagyó, akiről a másik topikban is szó van. Szóval innen kezdve én ezt a vízdíjat se nagyon értem.
Nem irigyellek!
leltar
„Akkor sem nekem kell megindítani a hagyatéki eljárást.”
Viszont az igényt a közjegyző felé kizárólag neked van esélyed benyújtani.
És hát ha nem tudod, hogy ki fog eljárni és mikor, akkor hogy fogod ezt megtenni?
Bár kétségtelenül ezt is írtad: „Akár még a temetési költséget sem fogom követelni, csak hagyjon végre engem mindenki békében.”
Kedves Szomorú örökös!
Igen, tisztában vagyok ezekkel a dolgokkal.
Akkor sem nekem kell megindítani a hagyatéki eljárást. Mint ahogyan például a vízmű sem indíthatja meg, pedig érdeke fűződik hozzá.
Akár még a temetési költséget sem fogom követelni, csak hagyjon végre engem mindenki békében. Én szerettem az elhunytat, csak ő gyűlölt engem, mert szegény nem volt beszámítható (alkohol és egyebek). Az egész történet egy tragédia. Intézetben halt meg, gyámság alatt, külföldön.
(Amikor a végrendeletet csináltatta, még nem volt deklarálva, hogy nem beszámítható).
A halála óta csak zaklatások és költségek hárulnak rám. Plusz tolmács. Mert annyira nem tudok azon az idegen nyelven. Plusz packázások sorozata. Legyen vége!
leltar
Ezt írtad a másik topikban: „tegnap találtam ügyvéd által készített, ellenjegyzett, stb. stb. teljesen szabályos végrendeletet. Egy kórház a végrendeleti örökös.”
Majd már itt azt követően először: „intézzem én az egészet, végül majd ők átveszik az örökséget”
Majd utána: „én temettettem el azt, aki legnagyobb ellenségem volt egész életében”
Ebben az esetben azért érdeked fűződik hozzá, hogy tudj a hagyatéki tárgyalásról, mert a temetési költséget lazán benyújthatod igényként az örökösök felé - de nyilván a közjegyző irányába kell megtenned ezt. Nem csak a hasznot öröklik ugyanis, hanem az összes terhet, tartozást is. A végrendeleti örökös - azaz a kórház - csengesse csak ki a lóvét neked, ha már így behúztak a csőbe - ezt még a jogászuk se fogja kimagyarázni, hogy az a te dolgod. Aztán majd szembesülnek később a vízdíj tartozással is, ha a hagyatéki végzés jogerőre emelkedik, hogy lehet fizetni, mert neked semmi közöd hozzá, ha már nem vagy örökös.
drbjozsef
Felhívtam telefonom a kórház jogászát, aki, ahelyett, hogy megköszönte volna a becsületességemet, azt mondta, hogy "sajnos mindig a legközelebbi hozzátartozó viseli a gondokat, ne küldjem meg nekik a végrendeletet, hanem intézzem én az egészet, végül majd ők átveszik az örökséget". Hát, ezek teljesen hülyének néznek engem. Milyen alapon intézzem én???? Ki vagyok zárva az örökségből, én temettettem el azt, aki legnagyobb ellenségem volt egész életében, sőt, még a férjét is én temettettem el, mert ez volt az elhunyt akarata, hogy a hamvaikat együtt temessék el (addig őrizte az urnát).
A kórháznak van jogásza, nem én vagyok a jogász egyébként. És ő kap fizetést a munkájáért.
leltar,
Eressz el még egy levelet, kicsit morcosabb hangnemben, felhívva a figyelmet a tévedésükre, esetleg másolatot küldhetsz nekik a végrendeletből, az örökös személyes adatainak kitakarásával, esetleg megemlítve, ha problémájuk van, keressék az okiraton található ügyvédet. Továbbiakban az üggyel kapcsolatban ne zaklassanak, különben jogi útra tereled.
Az a bizonyos végrendeleti örökös tud egyáltalán az egészről? A végrendeletről?
Én nem csinálnék semmit.
A Vizmű saját költségén verje bele a saját orrát a kakiba..
.
Jön majd Fizetési meghagyás,egy szóban ellentmondasz.
.
Perré alakul,udvariasan megkérdezed hogy mégis mit keresel te itt,forduljanak bizalommal az örökösök felé.
Fejlemények. dörgedelmes levél után jött egy e-mail, hogy töröltek mint számlafogadót. Na, megnyugodtam.
Erre múlt hét végén jött egy ajánlott levél, tárgya: fizetési felszólítás, felsorolva az elhunyt életében keletkezett tartozásokat és a halála utáni alapdíjakat. A korábbi számlánál legalább vevőként az elhunyt volt feltüntetve, itt viszont már én szerepeltem mint vevő.
Újból írtam nekik természetesen. Választ még nem kaptam.
Az elhunyt irataihoz hozzájutottam mint legközelebbi hozzátartozó. Tegnap találtam egy végrendeletet, melyben nem én vagyok az örökös. Beszéltem az ügyvéddel, aki készítette a végrendeletet, szerinte is természetesen érvényes a végrendelet.
Megtámadni nem akarom, szabadulni akarok az egésztől.
Hol jelentsem fel a vízműveket, ha még azok után is engem zargat, hogy nem is én vagyok az örökös?
És ha az én telefoni érdeklődésemre (tudni akartam a tartozást) rám sózták az összes számlát, akkor miért írták nekem, hogy ha nem akarok számlafogadó lenni, akkor keressek egy személyt, de a változást csak írásban fogadják el.
Tudja ez a vízmű egyáltalán, hogy mit csinál?
leltar.
Nem.
Tértis levélben, dörgedelmes - de udvarias - hangvétellel megírod nekik, hogy nagyon gyorsan javítsák ki a hibájukat, jogi eljárás kilátásba helyezésével, számlák törlésével, részedre ezt igazolva, határidővel, miegymás.
Aztán legfeljebb ha mégis nálad hiba, pofáraesés. De egy próbát megér.
Az én fogalmaim szerint a közeli hozzátartozó is rokon. Lehet, hogy rosszul tudom. De mi köze ennek ahhoz, hogy a vízmű önkényesen járt el?
Majordomus!
A kérdés szempontjából nem mindegy? Ez nem a Blikk, hanem a Jogi Fórum. Ennyire nem kell belemenni a személyes adatokba.
Mondjuk, ha én lennék az anyja (ez csak példa), akkor jogosan járt volna el a vízmű?
Ugye az elején még ott tartottunk hogy közeli hozzátartozó hunyt el....
Majordomus!
Szerintem a kérdés szempontjából teljesen mindegy, milyen rokon vagyok. Az is mindegy, kik a szóba jöhető örökösök. Utóbbit nem is tudhatom, nagyon ritkán találkoztunk és egyáltalán nem volt közlékeny. Sőt!
„Nem jelentettem be fogyasztó-változást, nincs is fogyasztó.
Engem tüntetett fel fogyasztóként”
„Fogyasztóváltozást csak erre szolgáló nyomtatványon lehet bejelenteni, aláírással, hivatkozással stb. Én ilyet nem töltöttem ki.”
Valahol homok van a gépezetben. Vagy inkább kavics... szikladarab. A fentiek szerint úgy jelentettél be fogyasztó változást, hogy nem is tudsz róla. Rendes ez a vízműtársaság. Maffiaképzés is van náluk?
Én visszamennék megkérdezni, mitől lettél te fogyasztó.
Mégis milyen rokon vagy?
Kik a számba jöhető örökösök?
Én azért elfogadnék egy nyaralót.
Majordomus!
Nem vezettem meg a népet, nem szokásom. Miért is tenném? Én vagyok a legközelebbi hozzátartozója. De ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy én fogok örökölni. Valószínűnek tartom, hogy nem én fogok. Nem is nagyon szeretnék. Csak azt szeretném, ha békében éldegélnék úgy, mint eddig. És ezt őszintén mondom. (Ez nem kacsa, KBS!). Nekem elég az, ami van. Nagyon szerettem az elhunytat, ezért fájna is átvenni a nyaralóját. Nem is mentem be. Ilyen vagyok. Lehet, hogy csodabogár vagyok, de ez van. Hagyjon élni a vízmű, a jegyző, a mit tudom én, kicsoda és akkor megnyugszom.
Kovács Béla Sándor! Fogyasztóváltozást csak erre szolgáló nyomtatványon lehet bejelenteni, aláírással, hivatkozással stb. Én ilyet nem töltöttem ki. Természetesen. Mert honnan tudnám, hogy ki lesz az örökös?
Ha a címemre küldték volna,nem lennék felháborodva. Egyébként miért nem küldték volna az eddigi címre, ami egy másik rokon címe volt. Minden számla oda szokott érkezni, mivel az elhunyt külföldön élt.
Ez egy maffia módszer szerintem.
Nem jelentettem be fogyasztó-változást, nincs is fogyasztó. Lakatlan az ingatlan (nyaraló) az vízmű szerint is.
Engem tüntetett fel fogyasztóként, de nem az én fogyasztó-azonosítómmal. Még szép. Mert egyébként csoportos beszedési megbízással szedik be a saját vízdíjamat, ahol egyébként egy fillér tartozás sincs.
Az elhunytnak is csekély a tartozása egyébként. Mert mikor bejelentettem, hogy meghalt, azonnal közölték a tartozást. Szerintem nem is lett volna szabad közölni.
A fogyasztást nullára állították be és csak az alapdíjat számlázzák. Engem az eljárás háborít fel, mi az, hogy valaki jóhiszeműen betelefonál, hogy meghalt a tulajdonos és erre rögtön elkezdenek számlázni. Bánom, hogy bemutatkoztam nekik.
Szerintem csak a címére küldték....
Majd a kérdező megerősíti, nála hogy van. Azt is tudni kellene, hogy a fizetőazonosító az új számlán ugyanaz-e, mint a meglévő fogyasztási helyen volt.
Az én esetemben az én nevemre szólt a szerződés nélküli számla és az én fizetési azonosítómhoz volt rendelve a számlán. Egy fogyasztási helyhez hozzárendelt fizető azonosítóhoz tartozó meglévő címet csak úgy nem valószínű, hogy módosítanának. Arra még kevesebb alap lenne, az személyes adat változtatása lenne, ha nem volt rá explicit kérés. Inkább az van, hogy a fizető azonosító hozzárendelést változtatják meg, az személyes adatot nem változtat, de a hozzárendelés változása hozzájárulás vagy kérés nélkül történik meg.
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02
Mi és cookie-kat és egyéb nyomkövetési technológiákat használunk, hogy javítsuk az Ön élményét weboldalunkon. Személyre szabott hirdetések és tartalom, reklámozás és tartalommérés, közönségkutatás és szolgáltatásfejlesztés céljából tárolhatunk és/vagy hozzáférhetünk információkhoz egy eszközön, és feldolgozhatunk személyes adatokat, például az Ön IP-címét és böngészési adatait. Ezenkívül felhasználhatjuk a pontos földrajzi helymeghatározási adatokat és az eszközök beolvasásával történő azonosítást.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
COOKIE_SUPPORT | 1 year | Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket. |
JSESSIONID | JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak. | |
PHPSESSID | Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik. | |
SERVERID | Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is. | |
viewed_cookie_policy | 1 year | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
Gdyn | 1 year 1 month | Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják. |
GUEST_LANGUAGE_ID | 1 year | Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_ga | 2 years | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához. |
_gat_UA-112481-1 | 1 minute | Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken. |
_gid | 1 day | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában. |
UID | 2 years | No description available. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3session | 2 days | Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják. |
fr | 3 months | A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek. |
Gtest | 1 year 1 month | Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában. |
i | 1 year | Nincs információ. |
IDE | 1 year 24 days | A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg. |
mc | 1 year 1 month | Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal. |
test_cookie | 15 minutes | Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat. |
VISITOR_INFO1_LIVE | 5 months 27 days | Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál. |
YSC | session | Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3test | 2 years | No description available. |
_ia_uid | 5 months 27 days | No description |
_ia_version | 5 months 27 days | No description |
CONSENT | 16 years 6 months | No description |
INX_CHECKER2 | 16 years 6 months | No description available. |
legacy-psid | No description available. | |
nxdigitolvasosession | No description | |
psid | session | Nincs elérhető információ. |
yt-remote-connected-devices | never | No description available. |
yt-remote-device-id | never | No description available. |