„Ja, nem, az egyik tegnap megszűnt asszem.”
A másik okán meg egyetlen rendeletet sem hirdettek ki. :) Akkor gyakorlatilag csak egy maradt .
Lakáshasználati jog érvényesitése
- 1
- 2
Alexander,
„Mi a jogi eljárás ilyen esetben és meddig tartana amig ki tudnám költöztetni:?”
Ha jogerős az ítélet, az azt kiállító bíróságon kell kérni a végrehajtását.
Előtte felszólítanám egy tértis levélben a birtokbaadásra, rövid határidővel (mondjuk kézhezvételtől 8 nap), végrehajtás és használati díj kilátásba helyezésével, valamint az eljárások minden költségének ráterhelésével.
Hogy ezek között az egyidőben három különöböző fennálló veszélyhelyzeti körülmények között mikor lehet kilakoltatni, abban már én is elvesztem... Ja, nem, az egyik tegnap megszűnt asszem.
„A közös tulajdonú lakással kapcsolatban jár e nekem túlhasználati dij (tekintettel arra hogy a feleségem az egész lakást használja, jólehet csak fele részben a tulajdona?”
Nem, mert annak használatára bírósági ítélet jogosítja. Lényegében ő a "haszonélvező" most.
Tisztelt Fórumozók!
A közelmúltban elváltam, megszületett a másodfokú itéket is.
Két lakásunk volt, egymás mellett. A feleségem évek óta mindkettőt használta mig én külföldön dolgoztam.
Az egyik lakás öröklés folytán a kizárólagos tulajdonom, a másik fele-fele részben közös tulajdon.
A vagyonmegosztás befejezéséig a biróság a tulajdonomban levő ház kizárólagos használatát nekem itélte, a közös tulajdonú ház használatát pedig ideiglenesen a volt feleségemnek. Volt feleségemnek esze ágában sincs kiköltözni a saját tulajdonú házamból.
Mi a jogi eljárás ilyen esetben és meddig tartana amig ki tudnám költöztetni:? A közös tulajdonú lakással kapcsolatban jár e nekem túlhasználati dij (tekintettel arra hogy a feleségem az egész lakást használja, jólehet csak fele részben a tulajdona?
Segitségüket előre is köszönöm
- 1
- 2
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02