A feleségem 2007. novemberben felett egy jelzálog hitelt az apja és anyja házára. Én 2009 ben megismerkedtem vele majd odaköltöztem. Egy háztartásban éltünk. 2017. ben összeházasodtunk. Apósom 2018 bán meghalt. A feleségem örökölte a házat. Most a feleségem válni akár.
Kérdésem van-e jogom kérni tőle a jelzálogra befizetett törlesztőrészletek felét, ha igen a 13 évre vagy csak mikor már házasok voltunk.
Jelzáloghiteles örökség
Naiv,
Az egyszerű válasz : persze. Kérni bármit lehet.
A bonyolultabb : a házastársi közös vagyon megosztása sosem egyszerű, sok tényező játszhat bele, és általában együtt, egyben kell nézni a közös vagyont. De alapvetően igen, ha a közös vagyon terhére fizetettek a feleség külön vagyonának számító ingatlanra felvett hitelt, akkor abból lehet megtérítési igényed. Az élettársi vagyonközösség idejére is természetesen, ha akkor is közösen fizettetek, de ezt már nem támogatja a törvényi vélelem, neked kell igazolni, és az nem lesz könnyű.
(Ő például kapásból arra fog hivatkozni, hogy te meg az ő különvagyonában laktál évekig, úgyhogy leszel szíves akkor az elmaradt lakbért megfizetni. Ez persze így nem jár neki, de érzed, hogy érvei és próbálkozásai neki is lesznek.)
A vagyonmegosztás kellemetlen egy dolog, és most finoman fogalmaztam.
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02