egyik ismerösöm is 1,5 évre visszamenöleg jelentette fel a gyerekének az apukáját!ez akkor hogy lehetséges? és nem tudnak akor vele mit csinálni hogy 18 évig nem fizetett gyerektartást? köszönöm az elözö választ is!
gyerektartás 18 év után
Csak 6 hónapra visszamenőleg perelhető és csak az a szülő perelhet, aki a gyermektartás díj jogosultja.
jó napot!
abban az ügyben fordulnék önökhöz hogy az én édesapám 18 éve nem fizet gyerektartást én már 19 éves elmultam visszamenöleg én igénylhetem a gyerektartás kifizetését? mert ugy hallottam hogy jogom van követlni és szeretnék megbizonyosodni rolla! válaszukat várom!elöre is köszönöm!
„... A bíróságon abban állapodtunk meg, hogy addig fizet, amíg gyermekem befejezi tanulmányait, vagyis ez év júniusáig. (Fiam június 2. felében tette le vizsgáit.) A bíróság határozata értelmében, melyet volt férjem munkáltatójának is megküldött az áll, hogy a fizetési kötelezettság 2009. július 1-től szűnik meg. A végzés szerint a bíróság „megkeresi felperes munkáltatóját, hogy munkabéréből és egyéb juttatásaiból 2009. július napjától gyermektartásdíj levonást ne eszközöljön.“
Ez az én olvasatomban azt jelenti, hogy június hónapra még jár a tartásdíj, vagyis a júniusi fizetéséből még le kellett volna vonni és azt július hónapban meg kellett volna kapnom. Ennek ellenére ebben a hónapban már nem kaptam pénzt tőlük....”
ez a kérdés nem a tied volt??
_Wasp_
póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása
kisokos
nagyon köszönöm a választ
szép napot
_Wasp_
bocs de erre nagyon rosszul emlékszel.
nekem ilyen kérdésem még nem volt.
üdv
ha jól emlékszem ezt a kérdést már vagy két topicban ugyanígy megválaszoltuk ugyanennek a kérdezőnek. Miért kell többször megkérdezni? Hátha valaki mást mond?
_Wasp_
póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása
Anya13,
Tárgyhót fizet. A júniusi tdíjat a június elején kapott fizetéséből már kifizette.
Üdvözlet!
A gyermekem az iskolát befejezte, de június hónapban még tanult.
Én úgy tudom, hogy arra a hónapra még jár GYT. amit az apa júliusban fizet meg, mivel akkor kapja a június havi fizetést is.
A kérdésem az lenne, hogy a gyerektartás megfizetése melyik hónapra érvényes?
A kedves apuka tárgyhót fizet, avagy mint ahogy a fizetést kapja, előző havit?
Előre is köszönöm a válaszokat.
Szép napot.
Van egy olyan szabály is (ha jól tudom), hogy a kötelezettel élő eltartott gyermek(ek) sem élhet(nek) kedvezőtlenebb körülmény(ek) között,mint a volt házastárssal élő közös gyermek.
"JÖVEDELEM FORRÁSNAK A GYERMEKET"- Ez egy nagyon találó megfogalmazás.
Tapasztalatom nem ez. Nem tudom mikor voltál ilyen tárgyaláson, de én azt látom, hogy a bíróság semmit nem vesz figyelembe, hanem ösztönzi a házasságot bontó feleket, hogy egyezzenek már meg a gyermek elhelyezésben, a gyermek tartásában és "haladjunk tovább". Az egyezségnek örülnek, mert nem nekik kell dönteni olyan kérdésben, amihez "lövésük sincs". A férfiak NEM TEKINTIK JÖVEDELEM FORRÁSNAK A GYERMEKET, GYERMEKEKET. Sok "elvetemült anya" viszont igen. Ezt viszont a jog nem tudja kezelni.
Ez így azért nem igaz. A bíróság elsősorban a gyermek szükségleteit veszi figyelembe, másodsorban a két szülő jövedelmi-vagyoni viszonyait. Nyilván az, hogy válság van, nem lesz túl sok, de nem hiszem, hogy pusztán erről fog szólni ez a kereset.
A volt feleséged követelésének jogalapja megalapozatlan, nevetséges.
Külön azzal egészítem ki, hogy a bíróságot gyakorlatilag csak az apa jövedelme érdekli - ami alapján a t.díj összegének ill. százalékának meghatározása -, minden egyéb másodlagos.
Igyekezz az előírt összeget mindig megfizetni, akkor az ex semmivel sem tud kikezdeni téged.
Ha esetleg az új párkapcsolatodból gyermek születik, kérheted a bíróságot a t.díj mérséklésére mert a továbbaikban eggyel több gyermekről kell gondoskodnod.
További minden jót!
"Lisa"
laikus hozzászóló
Üdvözlet!
Van egy 10 éves lányom, aki az édesanyjával és az új pasijával él együtt. Már 2 éve elváltunk, gyerektartást azóta is fizetek, bár bevallom néha-néha késve adom, és az is többször előfordult, hogy pár ezer forinttal kevesebbet fizettem, mint a megállapodás szerinti összeg. Ezt nagyon restellem, nem a lányommal szeretnék kibabrálni, nagyon szeretem!
A válás óta lakáshitelt törlesztek (a szüleim háza a jelzálog fedezet), vidéken vettem egy régi lepukkant olcsó házat, amit azóta folyamatosan újítgatok. Nehéz megélnünk a hitel törlesztés miatt, munkám van, havi 90.000-et keresek és ebből igen nehéz meglélnünk, de ezt hagyjuk is mert nem panaszkodni szeretnék. A lényeg az, hogy az ex-nejem azt vette a fejébe, hogy szeretné megemelni a gyerektartás összegét, mivel válság van. Tudomásom szerint ők sokkal jobban élnek, mindenük megvan, a gyerek sem panaszkodik nekem soha ( egyébként nagyon örülök hogy mindene megvan)Szóval a lényeg, hogy ha pereskedni szeretne az ex-nejem, milyen kilátások lehetnek rám nézve? (jelenleg nincs bejelentett munkahelyem)
Köszönettel egy 44 éves apa
„A kérdésem az lenne, hogy én kérhetem e a nagykorú gyermekek után a tartásdíj megszűntetését? ”
nem
_Wasp_
póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása
Üdv. mindenkinek!
8 hónapja váltam el a férjemtől. 3 kiskorú gyermekünket én nevelem, a tarásdíj mértékét a bíróság határozta meg, gyermekenként 10 százalékban, mivel a volt férjemnek az elöző házasságából van még két nagykorú gyermeke, akik még tanulmányaikat folytatják.
A kérdésem az lenne, hogy én kérhetem e a nagykorú gyermekek után a tartásdíj megszűntetését? Indokaim:a nagykorú gyermekek 26 és 27 évesek, mindkettőnek szakmai (technikusi) végzettsége van. Főiskola nappali tagozatára járnak az egyik már kilencedik éve nem bír ledíplomázni, a másik gyermek pedig ötödik éve jár oda (diploma, nyelvizsga nem tudni mikor lesz meg).Mindketten tandíjat fizetnek. Édesanyjukkal élnek közös háztartásban, aki több mint egy éve táppénzen van, mivel tumoros. Az apjuk a gyermektartásdíj fizetéséről nem kíván lemondani, mert szerinte minden gyermekének joga van megszerezni a díplomát és addig támogatja is őket.
Az én körülményeim a válás óta, pedig jelentősen megromlottak, szeretném, ha több gyermektartásdíjat kapnék legalább a gyermekeim középiskolai tanulmányainak befejezéséig.
A túlfizetés elkerülése végett lehet ideiglenes intézkedést kérni.
Meg lehet próbálni a csökkentést.
Köszönöm a választ.Csökkenteni azért gondolom lehet a rokontartás összegét,a két kiskorúra tekintettel..., vagy azt sem?
/A túlfizetést a középiskola befejezése és a csökkentő ítélet közötti időszakra értettem./
Kedves Abacs!
Negatív! A tartásdíj félreértések elkerülése végett nem 18 éves korig jár, hanem az első önálló jövedelem megszerzésére képessé válásig. Ergo ha továbbtanul, akár 24-25 éves koráig, igaz enyhébb feltételek mellett, a rokontartás szabályai alapján. Ha nagyon méltatlan a tartásra, önhibájából egyáltalán nem tartja a kapcsolatot stb. van esély a megszüntetésre a középiskola befejezését követően. Addig semmi, vagyis a túlfizetés szóba sem kerül. Üdv:
dr. Grád Andrásügyvéd - egyetemi tanár1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.06-30-280-1846www.kapcsolattartas.hu
Mikor lehet beadni keresetet tartásdíj csökkentésre,ha a gyermekem jövőre tölti be a 18-at,de a középiskolát majd 19 évesen fogja befejezni?
Saját háztartásomban két kiskorút tartok el még,és az édesanyjával élő gyermekem nem akarja tartani a kapcsolatot velem és új családommal,kifejezésre juttatta hogy utál minket.
Megállapítanak-e ilyenkor utólag túlfizetést,és ha igen,akkor ténylegesen visszajöhet-e ez a pénz? Ha a beadványtól számítva mondjuk 1,5 év eltelik az ítéletig,akkor addig fizetni kell ugyanúgy a tartásdíjat vagy van valami külön szabály,hogy mit kell benyújtani?
Tényleg nem, de ha nem tudtok ebben megegyezni, kénytelen leszel bíróságtól kérni a tartásdíj fizetési kötelezettséged megszüntetését, mert ennek hiányában a korábbi határozat végrehajtható marad.
kedves WASP!
van erre valami törvény, amire hivatkozhatok? ugyanis a a fiam találkozni, és egyáltalán kapcsolatot tartani velem viszont nem akar...
nem de ha nagyon szépen megkér, mert fontos valamiért neki, akkor igazán megteheted
_Wasp_
póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása
ha a fiam az érettségivel szakmát is szerzett, köteles vagyok-e az OKJ-s képzés alatt támogatni?
Az elsőfokon eljárt bíróságon kell végrehajtási eljárást indítani.
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02