A kérdésem akkor most az, hogy a végrendelet érvényesnek tekinthető, ha a hagyatéki tárgyaláson a törvényes örökösök azt mondják elfogadják érvényesnek? Ebben az esetben a közjegyző lezárhatja az ügyet?
Öröklés
Mondjuk úgy, hogy a közjegyző akkor szerintem átadhatja neked a hagyatékot.
egy lakás felbecsült értékét meddig fogadja el a bíróság?van annak esetleg "lejárati ideje" vagy csak akkor van új becslés ha az egyik "peres" kéri?
létezik-e olyan hitel amivel ki lehet vásárolni a másik két öröklőt az előtt hogy az ügy lezárult volna?
Polgári perben a bíróság nem vezet hivatalból bizonyítást, az egyik fél által előadott tényeket, ha a másik fél elismeri vagy felhívásra sem vitatja, valónak fogadja el.
Ha viszont az egyik fél által előadott értéket a másik fél vitatja, akkor a fél általmegbízott szakértő becslése akkor se ér szinte semmit, ha aznap készült.
Tisztelt Jogi Fórum!
Az alábbi ügyben kérném segítségüket. Édesapám 2004-ben elhunyt és most derült ki egy véletlen folytán,hogy volt egy folyószámla hitel tartozása aminek a lejárati ideje 1999.12.30. Életében ezek szerint ezt a tartozást nem tudták behajtani. A halála óta eltelt 7,5 év minket örökösöket semmiféle úton nem kerestek meg,hogy rendezzük a tartozást.(a hagyatéki eljárás során sem szerepel ez a tartozás sehol).Felhívtam a behajtó céget ahonnan a levelet kaptuk (akik egyébként elévült behajtásokkal foglalkoznak),hogy mi a teendő a tartozással (egyébként nem egy nagy összegről van szó 100 ezer forintos tétel). Ők azt ajánlották,hogy elengedik a tartozás egy részét és fizessük ki a maradékot. Na most ha jól tudom mivel az édesapám halála óta eltelt 5 év és minket örökösöket nem kerestek meg semmilyen úton így a bírósági úton való behajthatóságra már nincs lehetőségük,mert ez elévült. Az lenne a kérdésem milyen más úton érvényesíthetik ők ezt a tartozást?-vagy csak akkor érvényesíthető az ilyen jellegű tartozás ha mi örökösök önként vállaljuk annak teljesítését?
Válaszukat előre köszönöm! O. Dóra
Az elévült tartozás megfizetését szépen lehet kérni. Ha ez nem hat, akkor a jogosultnak más eszköze nincs, leírhatja a követelését.
Ha viszont kifizetitek, nem követelhetitek vissza, így véletlenül se legyetek engedékenyek.
OFF
Kolléga, el lehet téged érni telefonon? Ha igen, küld már el a számot emilben. Köszönöm.
ON
Segítséget szeretnék kérni!
Sógornőm férje fiatalon elhunyt 17 éve. Közös lakásuk felét utána a 2 -akkor még kiskorú- gyereke örökölte, a lakás egészén a Sógornőm haszonélvezeti jogával.
Azóta újabb házasságot kötött, és még egy gyerek született.
Közben a 2 gyerek nagykorúvá vált. Sógornőm az új férjével el szeretné adni a lakást, az árából építkezni.
Mi történik a 2 gyerek részével? Felhasználhatja a kapott vételárat, vagy a felét a gyerekeknek köteles adni?
Köszönöm, ha segítenek!
Kérdezze meg a gyerekeket. (Egyébként haszonélvezet sincs már, nem hogy a vételár tulajdonostársakra eső részével egyedül rendelkezhetne.)
A haszonélvezet az újabb házasságkötéssel szűnt meg. És ha nem akar egy közös tulajdon megszüntetési pert, a gyerekek hozzájárulására szükség lesz ahhoz is, hogy a teljes ingatlant lehessen árulni. Az 50%-ra meg ilyen lakáspiac mellett nem lesz vevő.
Tisztelt Fórumozók!
Mit lehet tenni, ha egy ügyvéd által ellenjegyzett ajándékozási szerződésen és a hozzátartozó meghatalmazáson szemmel láthatóan nem egyezik az aláírás, és az ajándékozó már elhunyt?
Köszönettel
Előkérdés, hogy "kinek"?
Két papír van előttem. Az egyik egy meghatalmazás, amelyben az apa meghatalmaz egy ügyvédet,hogy a tulajdonában lévő ingatlan ajándékozása tárgyában helyette eljárjon. Az ingatlant lányának ajándékozza.
A másik egy ingatlan ajándékozási szerződés,mely alapján az ingatlan a lány tulajdonába kerül.
A két okiraton az ajándékozó aláírása szemmel láthatóan nem egyforma, de az apa már nem él.
Sok mindent lehet tenni a feljelentéstől egy esetleges érvénytelenségi perig, csak az a kérdés, te ki vagy a történetben és mit szeretnél.
Az elhunyt apának (nagypapa)két lánya született. Egyik már elhunyt, tehát örökösei az ő gyerekei (unokák), a másik, a még élő gyermek.
Tehát, az unokák is számítottak az örökségre.
De az élő gyermek ajándékozási szerződést kötött a leírt módon.
Látszik, hogy az ügyvédi meghatalmazást a nagypapa írta alá, de a szerződést már valaki más írta alá helyette.
Mivel a még élő lány nevére ez alapján került a lakás, feltételezhető, hogy ő az aláíró az ügyvédi ellenjegyzés ellenére.
Tehát az a kérdés mit tehetnek az unokák?
Pert indíthatnak az érvénytelenség megállapítása iránt. (Másodlagosan kötelesrészért, ah azt sem kaptak.)
Rendőrségi feljelentésnek van értelme?
Valahol azt olvastam, ha közjegyző az ellenjegyző, nem lehet vitatni az aláírás valódiságát. Vonatkozik ez az ügyvédi ellenjegyzésre is?
Lényeges, hogy milyen volt a nagypapa aláírása, vagy elég, ha a két aláírás nem egyezik?
Rosszul olvastad, azt is lehet vitatni.
Érdemes rendőrségi feljelentést tenni,ha az illető ott dolgozott elég magas beosztásban, és barátja a rendőrségi jogász, aki az ellenjegyző?
Az előbb még ügyvéd volt.
Szerintem akkor térjünk vissza a kérdésre, ha eldöntötted, hogy valójában mi is a tényállás.
Igen, a rendőrség jogásza,aki otthon maszekban ügyvédként praktizál, és nagyon jó barátok.
Igen, a rendőrség jogásza,aki otthon maszekban ügyvédként praktizál, és nagyon jó barátok.
„Igen, a rendőrség jogásza,aki otthon maszekban ügyvédként praktizál, és nagyon jó barátok.”
Ügyvédkedni nem lehet csak úgy mellékállásban.
Akkor elnézést, hogy jogászt írtam ügyvéd helyett.
Nem vagyok járatos a jogban, tudom, hogy egy-egy szón is sok múlik, de most az a kérdés mit lehet tenni és mit nem.
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02